A Neoavantgárd (, a görög neosz: „új” és a francia avantgarde: „élcsapat” szóból ered) az 1910–1930-as évek avantgárd művészetét (expresszionizmus, kubizmus, futurizmus, dadaizmus, konstruktivizmus, szürrealizmus) újra felfedező képzőművészeti irányzat az 1960-as évek elejétől főleg Közép-Európában. A művészeket a filozófia, a természet- és humán tudományok is érdeklik, a valóság egészét próbálják birtokba venni, a l’art pour l’art helyett le akarják bontani a művészetet és a mindennapokat elválasztó falakat.
Miért neo a neoavantgárd? A hatvanas évek nemzetközi művészetére nagy hatással voltak azok a baloldali mozgalmak, ideológiák, amelyek végül az 1968-as franciaországi diáklázadások eseményeiben kulmináltak, az 1950-es évek meditatív, politika- és ideológiamentes művészetével szemben. A francia "Új-realizmus" irányzat, vagy a New York-i Pop-art és Fluxus mozgalmak ugyan alapjaiban változtatták meg a kor művészetszemléletét, Magyarországra azonban csak töredékes információk jutottak, ugyanis az ötvenes–hatvanas évek hazai kultúrpolitikája, a Három T (Tűr–Támogat–Tilt) rendszere szigorú felügyelet alatt tartotta a hazai kulturális termelést. Ennek következményeképpen a magyar képzőművészeti életben folytonossági hiány lépett fel, az 1948-ban elhallgattatott Európai Iskola és a hatvanas, hetvenes évek első progresszív kiállításai az 1968-as, 1969-es Iparterv sorozat és a Balatonboglári Kápolnaműterem tárlatok között. Emiatt az időbeli és kommunikációs szakadék miatt magyarországi avantgárd művészek második hullámát inkább neo-előtaggal illetik, amelynek az angol fordítása problémás, ugyanis nyugaton ugyanez a folyamat látszólag megszakítások nélkül ment végbe.
Neoavantgárd a képzőművészetben Az első igazán jelentős hazai, neoavantgárdhoz köthető képzőművészeti események az 1968-69-es Iparterv kiállítások, amelyeken festők és szobrászok egy újabb generációja mutatkozik be, itt láthatóak az első hazai happeningek, pop-art, op-art és hiperrealizmus ihlette munkák. A legfontosabb kiállítók: Jovánovics György, Méhes László, Bak Imre, Nádler István, Hencze Tamás, Major János. 1970-től 1973-ig nyaranta , Balatonboglári Kápolnatárlatok néven megrendezett illegális kiállításokon bontakozik ki a mozgalom, melynek jeles képviselői Erdély Miklós, Hajas Tibor, Szentjóby Tamás, Maurer Dóra, Pauer Gyula, Türk Péter, Altorjai Sándor, Jovánovics György, Harasztÿ István, Halász Péter az események szervezője, Galántai György.
A hetvenes évek második felétől a neoavantgárd feldarabolódik, más és más lendülettel érvényesül a különböző szakterületeken. Az eredeti neoavantgárd nemzedékből többen elhagyják az országot, vagy inkább saját szűken vett területükre koncentrálnak és az avantgárd lendület inkább a kísérletezésben érvényesül, mint egy általános, világmegváltó szemléletben. Hajas Tibor 1980-ban és Erdély Miklós 1986-ban bekövetkezett halála már egy új, líraibb a festőiségre nagyobb hangsúlyt helyező irányzat kezdetét jelezte.
Neoavantgárd az irodalomban Nemcsak a képzőművészetben, hanem más művészeti ágakban is jelentkezett a neoavantgárd irányzat, pl. a szépirodalomban Václav Havel cseh író drámáiban, Ștefan Baciu román költő verseiben. Nálunk Magyarországon a 20. század második felében pl. Nagy László, Tandori Dezső, Bíró József, Petőcz András, Nagy Pál, Géczi János stb. sorolhatók a neoavantgárd vonalba, képverseket is írtak. A szerbiai magyar nyelvű Új Symposion c. szépirodalmi lap számos alkotója, Tolnai Ottó, Domonkos István, Sziveri János, Fenyvesi Ottó, Végel László, a neoavantgárd irányt követte. Romániában a Forrás-nemzedékek költői, írói tartoztak ezen irányvonalba, köztük például a Kimaradt Szó (1979) című antológia 20 költője.
Források Néray Katalin: A magyar neoavantgárd nagy évtizede: 1968–1978; Az utolsó évtized: 1989–1999 (in: Aspekte/Positionen. Kunst in Mitteleuropa 1949–1999, Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, 1999; in: Nézőpontok/Pozíciók. Művészet Közép-Európában 1949–1999, Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs művészeti Múzeum, 2000) Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina, 2006. Neoavantgárd lásd 156. o. A Második Nyilvánosság Összeállította Hans Knoll, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2002 Andrási Gábor, Pataki Gábor, Szücs György, Zwickl András: Magyar képzőművészet a 20. században, Corvina 1999, Budapest
További információk Domonkos István Kormányeltörésben c. verse 1971-ből Petőcz András: A jelben-létezés méltósága (írások 1982–1990), Colosseum kiadó, 1990 Tábor Ádám: A váratlan kultúra. Esszék a magyar neoavantgárd irodalomról és művészetről; Balassi, Bp., 1997 Fogarasi György–Müllner András: Rátévedések. A romantikában, a neoavantgárdban és más területeken; Ictus–JATE Irodalomelméleti Csoport, Szeged, 1998 (deKON-KÖNYVek) A magyar neoavantgard első generációja, 1965–72. Szombathelyi Képtár, 1998. január 15. – március 15.; szerk. Reczetár Ágnes; Szombathelyi Képtár, Szombathely, 1998 (A Szombathelyi Képtár katalógusai) Husz Mária: A magyar neoavantgárd textilművészet; Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2001 (Dialóg Campus szakkönyvek) Né/ma? Tanulmányok a magyar neoavantgárd köréből; szerk. Deréky Pál, Müllner András; Ráció, Budapest, 2004 (Aktuális avantgárd) Avantgárd: underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon; szerk. Havasréti József, K. Horváth. Zsolt; Artpool–Kijárat–PTE BTK Kommunikációs Tanszék, Budapest–Pécs, 2003 Havasréti József: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban; Typotex, Budapest, 2006 (Kommunikációkutatás) Szilágyi Sándor: Formabontók 1. Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben, 1965–1984; Fotókultúra–ÚMK, Bu, 2007 + CD-ROM Havasréti József: Széteső dichotómiák. Színterek és diskurzusok a magyar neoavantgárdban; Gondolat–PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest–Pécs, 2009 (Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok) Szombathy Bálint: Marék homokot szorongatva. Kalandozások a művészet határmezsgyéin; Magyar Műhely, Budapest, 2009 (Underground expanzió) Maurer Dóra–Beke László: Látlelet & prognózis. Új magyar művészet a hatvanas és hetvenes években. Beszélgetések és interjúk; Sumus Alapítvány, Budapest, 2016 G. Komoróczy Emőke: Avantgárd kontinuitás a XX. században, Hét krajcár kiadó, 2016 Dánél Mónika: Áttetsző keretek. Az olvasás intimitása; Komp-Press–Korunk, Kolozsvár, 2013 (Ariadné könyvek) Színészképzés. Neoavantgárd hagyomány; szerk. Jákfalvi Magdolna; Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, 2013 G. Komoróczy Emőke: "Ezer arccal, ezer alakban" – Formák és távlatok Petőcz András költészetében, Magyar Műhely Kiadó, 2015 A múlt szabadsága. Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből. Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig; szerk. Kolozsváry Marianna; ARTneo–Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest, 2016 Dánél Mónika: Nyelv-karnevál. Magyar neoavantgárd alkotások poétikája; Kijárat, Budapest, 2016 Kürti Emese: Glissando és húrtépés. Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben, 1958–1970; L'Harmattan–Kossuth Klub, Budapest, 2018 (Határesetek) Koszits Attila: Pécs underground '80. Ellenkultúra, progresszív és avangard tendenciák; To Hungary Kft., Pécs, 2020
Kategória:Képzőművészet Kategória:Irodalom