bélyegkép|263px|Fáradt amatőrök a Szajna-parton, a 2007-es versenyen A párizsi maraton (Marathon de Paris) éves rendszerességgel szervezett utcai futóverseny, amelynek útvonala Párizs legnevezetesebb részein vezet keresztül, a Champs-Élysées-től a Concorde téren át, a Szajna-parton, a cél pedig a Foch Avenue-n van. A táv a szabványos 42,195 km. A nagy európai városi maratoni versenyek között, a londoni és a berlini maraton mellett, egyike a legnépszerűbb rendezvényeknek.

Történet Az első versenyt még 1896. július 19-én rendezték, mindössze 191 résztvevővel. Szervezője Pierre Giffard, a Petit Journal című lap főszerkesztője volt (ő szervezte a világ első autóversenyét is Párizs és Rouen között 1894-ben), akinek szándéka ezzel az olimpiai eszme hirdetése volt. A táv 40 kilométer volt (ekkor még nem alakult ki a végleges olimpiai táv), és a versenyt a brit Len Hurst nyerte, de érmet kapott minden olyan futó, aki legalább 4 óra alatt teljesítette a távot. A folytatás ekkor elmaradt, a versenyt 1976-ban indították újra férfiak számára, majd 1979-ben a nők is bekapcsolódtak. A párizsi futás tavaszi verseny, a versenynaptárban minden év márciusában szerepel egy szombati napon. Az első versenyek viszonylagos érdektelensége után lassan fokozódott az érdeklődés, és napjainkban már a vezető futóversenyek között tartják számon, és a nagy érdeklődés miatt a résztvevők létszámát limitálni kellett főben. 2006-ban, a verseny 30. évfordulóján, a szervezők különleges ajándékkal kedveskedtek a résztvevőknek: minden célba érkező futó egy emlékérmet kapott. A futók ellátása igen bőséges: minden 5 kilométernél frissítő állomásokat állítanak fel, ahol vizet, vizes szivacsot, narancsot, banánt lehet „vételezni” (a profi futóknak természetesen külön frissítő helyeik vannak).

A versenynek több nevezetes versenyzője is van, de számunkra a legfontosabb Nagy Judit (később Földingné Nagy Judit) 1995-ös győzelme, valamint Szűcs Csaba 1993-as 8. helye, ekkor futotta a máig élő magyar maratoni országos csúcsot (2:12:10).http://www.futanet.hu/eterv2/edzesterv/maraton/szcs/index.html A sorozat leggyorsabb futója 2014-ben az etióp Kenenisa Bekele volt, aki 2:05:04-es idővel vezeti a rangsort, a futónőknél pedig a kenyai Rionoripo Purity volt a leggyorsabb 2017-ben, eredménye 2:20:55 volt.

Útvonal A futóverseny útvonala érinti Párizs nevezetességeit, így a versenynek idegenforgalmi jelentősége is van. A rajt a Champs-Élysées-n a diadalív közelében van, innen keleti irányban indulnak, tesznek egy kanyart a Concord téren, majd a Rue de Rivolin futnak tovább. 5,8 km-nél érik el a Bastille teret. A Rue du Faubourg Saint-Antoine-on haladnak tovább, átmennek a Place de la Nation-on, és a Porte de Vincennes-nél déli irányba fordulnak. A Boulevard Soult-on futnak a Porte Dorée-ig, majd befutnak a Bois de Vincennes-be. A parkot gyakorlatilag megkerülve visszafordulnak a belváros irányába, az Avenue Daumesnil és a Boulevard Henri IV után kiérnek a Szajna partjához, és ezután hosszasan itt futnak a Georges Pompidou rakparton, miközben a hidak feljárói alatti aluljárók szintemelkedéseit kell leküzdeniük. Ismét elfutnak a Tuileriák mellett, de most a Szajna felőli oldalon. A rakpartról a 32. km körül térnek le, majd 35 km-nél befutnak a Bois de Bouloogne-ba, ahonnan röviddel a cél előtt, a Porte Dauphine''' után térnek rá az Avenue Foch''-ra, itt van a befutó.

A versenysorozat győztesei ÉvFérfiakNők 1896Len Hurst2:31:30 1976Jean-Pierre Eudier2:20:58 1977Gérard Métayer2:30:41 1978Gilbert Coutant2:34:55 1979Fernand Kolbeck2:18:53Vreno Forster2:51:14 1980Sylvain Cacciatore2:25:50Gillian Adams2:49:42 1981Dave CannonRon Tabb2:11:44Chantal Langlace2:48:24 1982Ian Thompson2:14:07Anne Marie Cienka2:56:14 1983Jacky Boxberger2:12:38Jacqueline Courtade2:58:14 1984Ahmed Salah2:11:58Sylviane Levesque2:38:20 1984Külön női verseny:Lorrain Moller2:32:44 1985Jacky Boxberger2:10:49Maureen Hurst2:43:31 1986Ahmed Salah2:12:44Maria Lelut Rebelo2:32:16 1987Abebe Mekonnen2:11:09Héléna Cobos2:34:47 1988Manuel Matias2:13:53Aurora Cunha2:34:56 1989Steve Brace2:13:03Kodzsima Kazue2:29:23 1990Steve Brace2:13:10Jamamoto Jisiko2:35:11 1992Luis Soares2:10:03Tatjana Tyitova2:31:12 1993Leszek Beblo2:10:46Josida Micujo2:29:16 1994Saïd Er Mili2:10:56Tanigava Mari2:27:55 1995Domingo Castro2:10:06 Nagy Judit2:31:43 1996Henrique Chrisostomo2:12:18Alina Tecuta2:29:32 1997John Kemboi2:10:14Helena Razdrogina2:29:10 1998Jackson Kabiga2:09:37Nicole Caroll2:27:06 1999Julius Rutto2:08:10Cristina Costea2:26:11 2000Mohamed Ouaadi2:08:49Marleen Renders2:24:43 2001Simon Biwott2:09:43Florence Barsosio2:27:53 2002Benoit Zwierzchlewski2:08:18Marleen Renders2:23:05 2003Mike Rotich2:06:33Béatrice Omwanza2:27:43 2004Ambesa Tolosa2:08:56Salina Kosgei2:24:32 2005Salim Kipsang2:08:04Lidija Grigorjeva2:27:01 2006Gashaw Melese2:08:03Irina Tyimofejeva2:27:22 2007Mubarak Shami2:07:17Tafa Magarsa2:25:06 2008Tsegaye Kebede2:06:37Martha Komu2:25:29 2009Vincent Kipruto2:05:47Atsede Baysa2:24:42 2010Tadesse Tola2:06:41Atsede Baysa2:22:04 2011Benjamin Kiptoo2:06:30Priscah Jeptoo2:22:52 2012Stanley Biwott2:05:11Tirfi Beyene2:21:39 2013 Peter Some2:05:38 Feyse Tadese2:21:06 2014 Kenenisa Bekele2:05:04 Flomena Cheyech2:22:44 2015 Mark Korir2:05:49 Meseret Mengistu2:23:26 2016 Cyprian Kotut2:07:11 Visiline Jepkesho2:25:53 2017 Paul Lonyangata2:06:10 Purity Rionoripo2:20:55 2018 Paul Lonyangata2:06:25 Betsy Saina2:22:56 2019 Abrha Milaw2:07:05 Gelete Burka2:22:47 2020 A koronavírus járvány miatt elmaradt 2021 Elisha Rotich2:04:21 Tigist Memuye2:26:11 2022 Deso Gelmisa2:05:07 Judith Korir2:19:48 2023 Abeje Ayana2:07:15 Helah Kiprop 2:23:19 2024 Mulugeta Uma2:05:33 Mestawut Fikir2:20:45

Jegyzetek

Források A párizsi maraton hivatalos honlapja A 2008-as párizsi maraton (angolul)

Kategória:Maratonok Maraton