Az élet értelme általános filozófiai kérdés az emberi élet vagy létezés céljával, jelentőségével és értelmével kapcsolatban. A megfogalmazás több kapcsolódó kérdéssel kifejezhető, mint Miért vagyunk itt?, Miről szól az élet? és Mi értelme a létezés egészének?. Ezek megválaszolása számos filozófiai, tudományos és teológiai elméletnek volt tárgya a történelem során. Számos válasz született különböző kulturális és ideológiai háttérrel.

Az élet értelme mélyen keveredik a létezés, az öntudat, a boldogság filozófiai és vallási értelmezésével, és olyan elméleteket érint, mint a szimbolikus jelentés, ontológia, érték, cél, jó és rossz, szabad akarat, elméletek Istenről, Isten létezése, lélek, halál utáni élet. A tudományos munkák közvetettebbek, a világegyetemről való empirikus tények rögzítésével a tudomány keretet és változókat ad a kapcsolódó vitákhoz. Egy alternatív, nem kozmikus/vallási eredetű, emberközpontú kérdés a „Mi az én életemnek az értelme?” Az emberi lét értelmére vonatkozó kérdés értéke a végső valósággal, az önazonossággal vagy a szenteltség érzésével egyeztethető össze.

Az élet értelmére nincs egyetlen, univerzális és objektív válasz. A modern filozófia, pszichológia és teológia szerint az élet értelme szubjektív, és nagyrészt attól függ, hogy az egyén mit tart fontosnak. thumb|right|355px|Honnan származunk? Mik vagyunk? Merre tartunk?A poszt-impresszionista Paul Gauguin egyik leghíresebb festménye

Kérdések

thumb|250px|right|Meditáló filozófus (részlet) Rembrandttól

Az élet értelmével kapcsolatban többféle kérdést lehet feltenni, például

Mi az élet értelme? Miről szól az egész? Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Mi célból vagyunk mi itt? Mi az élet eredete? Mi az élet természete? Mi a valóság természete? Mi az élet célja? Mi az egyén életének a célja? Mi az élet jelentősége? Mi értelmes és értékes az életben? Mi az élet értéke? Mi az oka az életnek? Mi célból élünk?

A kérdésekre adott, egymással versengő válaszok és érvek széles köre a tudományos elméletektől, a filozófiai, teológiai és spirituális magyarázatokig terjed.

Nyugati filozófiai nézőpontok Az élet értelmének filozófiai megközelítései azok az ideológiák, melyek az életet az ideálokkal vagy az emberek által alkotott elvont fogalmakkal magyarázzák.

Ókori görög filozófia thumb|160px|right|Platón és Arisztotelész az Athéni iskola freskón, Raffaellótól.

Platón

Platón egyike a legkorábbi, legbefolyásosabb filozófusoknak mind a mai napig – leginkább az egyetemlegesség létezéséről alkotott realista nézőpontjának köszönhetően. Az árnyak elméletében az egyetemleges dolgok fizikailag nem léteznek mint a tárgyak, hanem szellemként, mennybéli árnyakként. Az Államban Szókratész karakterének a dialógusa írja le az Isten alakját. Az Isten ideája az Isten ekgonos-a (leszármazottja), az istenség ideális, tökéletes természete, így az igazságosság abszolút mértéke.

A platonizmus korában az élet értelme a tudás legmagasabb szintjének megszerzésében rejlett, mely idea az Isten (árnyéka), amelyből minden jó és igazságos dolog haszna és értéke származik. Az ember létezése során köteles az Istent követni, de senki nem lehet sikeres ebben a törekvésben filozófiai érvelés nélkül, mely hozzásegít az igazi tudáshoz.

Arisztotelizmus

Arisztotelész, Platón egyik tanítványa, egy másik, korai, befolyásos filozófus volt, aki (mint a metafizika és episztemiológia) vitatta, hogy az etikai tudás nem bizonyos tudás, hanem általános tudás. Mivel ez nem egy elméleti tudomány, az egyénnek annak érdekében, hogy 'jó' legyen, tanulnia és gyakorolnia kell, így ha az egyén virtuózzá szeretne válni, nem elég csak azt tanulmányozni, hogy létezik virtus, virtuóznak is kell lennie, virtuóz cselekedeteken keresztül. Ennek érdekében Arisztotelész megalkotta a virtualitás fogalmát:

Ha az A cselekedet a B cél elérése érdekében történik, akkor a B célnak is van célja, legyen ez a C cél, és a C célnak is van célja, és így folytatódik a minta egészen addig, amíg valami meg nem állítja a végtelen fejlődést. Arisztotelész megoldása a legfőbb jó, mely a maga kedvéért kívánatos, önmaga célja. A legfőbb jó nem kívánatos valami más jó elérése céljából, és minden egyéb „jó” a maga kedvéért kívánatos. Ennek eredménye az eudaemonia elérése, amit általában „boldogságnak”, „jólétnek”, „kivirágzásnak” és „kiválóságnak” fordítanak.

Cinizmus A hellenisztikus időkben a cinista filozófusok szerint az élet célja, hogy erényes, a természettel összeegyeztethető életet éljünk. A boldogság az önhatékonyságtól, és a magasfokú szellemi magatartástól függ; a szenvedés a téves értékítélet következménye, mely negatív érzelmeket és ennek eredményeként bűnös jellemet eredményez.

A cinista élet elutasítja a hagyományos jólét, erő, egészség és hírnév utáni vágyat, szabaddá válva a konvencionális cselekedetek követése során szerzett tapasztalatok által.Kidd, I., "Cynicism," in The Concise Encyclopedia of Western Philosophy. (ed. J. O. Urmson and Jonathan Rée), Routledge. (2005)Long, A. A., "The Socratic Tradition: Diogenes, Crates, and Hellenistic Ethics," in The Cynics: The Cynic Movement in Antiquity and Its Legacy. (ed. Branham and Goulet-Cazé), University of California Press, (1996). Gondolkodó teremtményként az ember szigorú képzéssel érheti el a boldogságot, az emberiség számára természetes élettel. A világ mindenkié, így a szenvedést az értékes és értéktelen szokások és társadalmi konvenciók szerinti téves megítélése eredményezi.

Kürénéi hedonizmus A kürénéi hedonizmus, melynek alapítója Kürénéi Arisztipposz, egy korai Szókratészi iskola volt, mely Szókratész tanainak csak az egyik oldalát hangsúlyozta – mégpedig azt, hogy a boldogság az erkölcsi cselekedetek egyik vége, és hogy az öröm a legfőbb jó; tehát a hedonisztikus világnézet, amiben a testi örömök intenzívebbek, mint a szellemiek. A küreánusok előnyben részesítették az azonnali kielégülést a hosszú távon elérthez képest; a megtagadás kellemetlen boldogtalanság."Cyrenaics." Internet Encyclopedia of Philosophy. The University of Tennessee At Martin. 4 Nov. 2007 <http://www.iep.utm.edu/>."The Cyrenaics and the Origin of Hedonism." Hedonism.org. BLTC. 4 Nov. 2007 <http://www.hedonism.org>.

Epikureizmus

left|thumb|132px|Epikurosz mellszobra tanítványával, Métrodórosz-szal szemben a Louvre-ban.

Epikurosz szerint a legfőbb jó a mérsékelt örömökben található, a nyugalmas és félelemtől mentes (ataraxia) állapotot tudással, barátsággal és erényes, mérsékelt élettel lehet elérni; a testi fájdalom (apónia) megszűnik a világ működésének, és az egyén vágyai határának az ismeretében. Összekapcsolva, a fájdalomtól és félelemtől való megszabadulás a boldogság legmagasabb formája. Az epikuristák által hirdetett egyszerű örömök élvezete a szextől és a vágytól részben aszkétikus tartózkodást jelent:

Amikor azt mondjuk, hogy ... az öröm a végső cél, nem a bőkezű, vagy érzéki örömökre gondolunk, ahogy azt néhány tudatlan, elfogult vagy önfejű félremagyarázás alapján tesszük. Örömön a testi fájdalom és a lélek gondjainak hiányát értjük. Nem az ivászatoknak és mulatságoknak töretlen sorozata, nem a szexuális vágy, és nem is a hal és egyéb luxus terítéken lévő ételek élvezete hoz kellemes életet; hanem a józan érvelés, minden választás és nem választás okának kivizsgálása, és minden olyan hiedelemnek a száműzése, mely által a legnagyobb zavar uralkodik el a lélekben.Epikurosz, „Levél Menoeceus-hoz”, a Diogenes Laertius-ból, Kiemelkedő filozófusok élet, Book X

Az élet epikuroszi értelmezése elutasítja a halhatatlanságot és misztikumot; van a lélek, de ugyanúgy mint a test, halandó. Nincs halál utáni élet, így nem kell félni a haláltól sem, mivel „a halál nem jelent semmit számunkra; ami felbomlik, érzékelése megszűnik, és amit nem érzünk, semmit nem jelent számunkra.”Bertrand Russell (1946). A History of Western Philosophy, New York: Simon and Schuster; London: George Allen and Unwin

Sztoicizmus A sztoicizmus tanítása szerint az értelmes és erkölcsös életnek harmóniában kell lennie az univerzum isteni rendjével, amely magával vonja az egyén egyetemleges logos-ának (céljának), minden ember alapvető értékének a felismerését. Az élet értelme a szenvedéstől való megszabadulás az apatheia-n (görögül: απαθεια, szenvedésmentesség) keresztül, mely objektív, „józan ítéletű”, nem közömbös viselkedést jelent.

A sztoicisták elsődleges irányelvei az erény, indíték és természeti törvény, megmaradva a személyes önkontroll és a szellemi erő fejlesztésénél, melyek segítenek megszabadulni a romboló érzelmektől. A sztoikus nem akarja elfojtani az érzelmeket, csak a szellemi problémákat akarja elkerülni, a józan ítélet és belső nyugodtság fejlesztésével, szorgalmasan gyakorolt logika, elmélkedés és koncentráció által.

A sztoikus etika alapja, hogy maga a jó a lélekben lakozik, a bölcsességben és önkontrollban hitelesítve, így fejlesztve az egyén lelki jólétét: „Az erény az akaratban létezik, mely a természettel egyetértésben áll.” A szabály érvényes az egyén személyes kapcsolataira így: „harag, irigység és féltékenység mentesnek kell lenni”.

A felvilágosodás filozófiája

A gyarmatosítás és a felvilágosodás megváltoztatták az európai filozófia természetét, valamint elterjesztették azt a világban. Az Isten iránti odaadás és alárendeltség nagyrészt kicserélődött az elidegeníthetetlen természetes (vagy Istenadta) jogok eszméjével és az értelem lehetőségeivel, a szeretet és könyörület egyetemes ideái utat nyitottak a szabadság, egyenlőség és állampolgárság polgári eszméinek. Az élet értelmének felfogása is megváltozott, kevésbé Isten és az emberiség, ehelyett inkább az egyén és a társadalom kapcsolatára összpontosítva. Ebben a korban elterjedtek azok az elméletek amelyek egyenrangúvá tették az értelmes létezést a társadalmi renddel.

Liberalizmus A klasszikus liberalizmus a 17. és 18. században a növekvő, jómódú, vagyonosok osztálya és az Európát uraló, fennálló arisztokrata és vallásos rendek közti konfliktusokból kialakult eszmék összessége. A liberalizmus elidegeníthetetlen természetes jogokkal bíró létformaként osztályozza az emberiséget (amibe beletartozik a saját munkával létrehozott vagyon megtartásának joga), és eszközöket keresett a jogok közösségek közötti egyensúlyozásához. Nagyjából, az egyén szabadságát tekinti a legfontosabb célnak,A: "'Liberalism' is defined as a social ethic that advocates liberty, and equality in general." – C. A. J. (Tony) Coady Distributive Justice, A Companion to Contemporary Political Philosophy, editors Goodin, Robert E. and Pettit, Philip. Blackwell Publishing, 1995, p.440. B: "Liberty is not a means to a higher political end. It is itself the highest political end." – Lord Acton mivel csak a szabadság biztosításával védhetők meg az egyéb alapvető jogok.

Sokféle formája és származtatása létezik a liberalizmusnak, de az élet értelméről való központi elgondolásuk visszavezethető három alapeszmére. A korai gondolkodók, mint John Locke, Jean-Jacques Rousseau és Adam Smith, a természeti állapotban látták az emberiség kezdetét, majd a munkaerőn és tulajdonon keresztül értelmet nyert a létezés, és végül a társadalmi szerződés segítségével olyan környezetet hoztak létre, amely támogatta a már elért eredményeket.

Kantianizmus right|125px|thumb|Immanuel Kant-ot a legbefolyásosabb gondolkodónak tartották a felvilágosodás korában.

A Kantianizmus filozófiája Immanuel Kant etikára, episztemiológiára és metafizikára épülő munkáin alapszik. Kant deontológiai elméletéről ismert, melyben egy erkölcsi kötelesség létezik, a „kategorikus imperatívusz”, mely a kötelesség fogalmából származik. A kantiánusok úgy gondolják, hogy minden cselekedet valami alapelvnek megfelelően történik, és ahhoz, hogy a cselekedetek etikusak legyenek, ragaszkodniuk kell a kategorikus imperatívuszhoz.