bélyegkép|250px|jobbra|Az egri minorita templom bélyegkép|jobbra|250px|A székesfehérvári karmelita templom 250px|bélyegkép|jobbra|A székesfehérvári ferences templom A koldulórendek (más néven mendikánsok) katolikus szerzetesrendek, melyeknek közös jellemzője, hogy a monasztikus rendektől eltérően nem vonulnak ki a társadalomból a tökéletességet keresve, hanem a világiak között élnek és tevékenykednek. A kolduló jelző arra utal, hogy a rendek szabályzata alapításuk idején megtiltotta számukra a jelentős tulajdonszerzést, így saját munkájukból és (egyre növekvő arányban) adományokból biztosították megélhetésüket.Szent Ferenc eredetileg nem a koldulást, hanem a munkát szánta megélhetésük forrásának. (lásd Britannica Hungarica) Később a szabályt mindegyik rendben enyhítették, vagy teljesen el is hagyták.
Kialakulásuk és szerepük A 12. században már Európa-szerte jelentkeztek a szegénység eszményét hirdető eretnek mozgalmak (bogumilok, patarénusok, katharok és valdensek), melyek részben a fennálló társadalmi rend (így többek között az egyház hatalma) elleni mozgalmak voltak, így a katolikus egyház hagyományos eszközeivel (a gazdag papsággal és kolostorokban élő szerzetesekkel) nem tudta megakadályozni további térnyerésüket. A kor eretnek mozgalmainak egyházon belüli megfelelői az első kolduló rendek voltak, melyek részben az eretnek eszmék hatására, részben épp azok elfojtására jöttek létre. A főpapság kezdetben gyanakodva szemlélte őket,Ennek jele, hogy a Negyedik lateráni zsinaton megtiltották további rendek alapítását. (lásd ) de gyorsan rájöttek, hogy a szegény szerzetesek könnyebben eljutnak a köznéphez, és így hatékonyabban védhették meg és terjeszthették körükben a hivatalos tanításokat.
Az első rend megalapítása 1210-re tehető, amikor Assisi Szent Ferenc III. Ince elé terjesztette elképzelését a szegények közötti lelkipásztorkodásról. Ince hozzájárult a rend működéséhez,Ince csak szóban járult hozzá a ferencesek működési szabályzatához, azt hivatalos formában III. Honorius rögzítette 1223-ban. Ennek oka talán az volt, hogy Szent Ferenc nem is akart egy szabályozott rendet alapítani. (lásd ) a nem sokkal később elé járuló Guzmán Szent Domonkos rendjének megerősítését azonban megtagadta, az csak III. Honoriusz pápa hagyta jóvá 1216-ban.
A két nagy rend alapítását azután később követte több kisebb mozgalom létrejötte. Számos rend kezdetben más elvek szerint működött, például a karmeliták 1226, a szerviták 1233 óta működtek, azonban csak a 15. században váltak kolduló rendekké.
Koldulórendek ma A kolduló szerzetesek nem egy püspök, hanem egyenesen (mint később a jezsuiták) a pápa joghatósága alá tartoztak. Jelenleg Rómában székelő rendfőnökök (generálisok) állnak élükön anélkül, hogy a megyés püspök hatósága alól ki lennének véve.
A ma működő rendek közül a következőket sorolhatjuk ide: Ágoston-rend Domonkos-rend Ferences rend Kapucinusok Minoriták Minimita rend Irgalmasok Karmeliták Mercedárius rend Német Lovagrend Máltai lovagrend Szervita rend Trinitárius rend
Jegyzetek
Források
Bélfenyéri Tamás: A váradi püspökség koldulórendi kolostorai a középkorban; Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság–Varadium Script, Nagyvárad, 2016 (Partiumi füzetek) F. Romhányi Beatrix: Kolduló barátok, gazdálkodó szerzetesek. Koldulórendi gazdálkodás a késő középkori Magyarországon; Martin Opitz, Bp., 2018
Kategória:Katolikus szerzetesrendek