Kner Izidor (Gyoma, 1860. február 5. – Gyoma, 1935. augusztus 19.) kiadó, a magyar nyomdászat, könyvkötészet kiemelkedő személyisége.
Életútja, munkássága A könyvkötő elindul bélyegkép|jobbra|260px|Röpke Lapok – nyomtatvány mintatár Zsidó származású vándor könyvkötő családból származó apja Kner Sámuel, anyja egy gyomai cipészmester lánya volt.
Önképzéssel, folyamatos tanulással szerezte ismereteit. 1873-ban egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei műhelyben inaskodott. Ezt követően bérmunkásként Aradon, Budapesten, Egerben, Komáromban, Tatán és a székesfehérvári Számmer-nyomdában dolgozott.
1882 júniusában Gyomán megnyitotta egyszemélyes könyvnyomdáját, amihez a helyi takarékpénztár kölcsönt is adott. Így tudott vásárolni egy használt nyomdagépet, egy szerény betűkészletet és valamennyi papírt. 1888-ban a Magyar Nyomdászok évkönyve már segédet alkalmazó nyomdaként említette felsorolásában Kner Izidor műhelyét.
1889-ben megnősült, Netter Kornélia, egy mokrini gabonakereskedő lánya lett a felesége, a vele kapott 3000 forintnyi hozomány jelentősen hozzájárult a nyomda anyagi helyzete megszilárdulásához. Hat gyermekük született, akik közül Lajos korán meghalt, Kner Imre, Kner Endre, Kner Albert, Kner Erzsébet és Kner Ilona viszont megérték a felnőttkort, sőt sikeres emberek lettek.
1890-ben vásárolta meg első nagy teljesítményű nyomdagépét. Nagyobb nyomdákhoz hasonlóan beraktározta az állandóan használt nyomtatványokat, de összegyűjtötte az érvényben lévő nyomtatványmintákat is. Az első 1892-ben kiadott árulistája 170 tételt tartalmazott.
1898-ban már mintegy 1500 nyomtatványt kezelt a nyomda. Ebben az évben adta ki a 265 oldalas nagy Közigazgatási Mintatárat. Az 1900-as évek eleje a magyar könyvgrafika és könyvillusztráció egyik fénykora volt. Kner Izidor a klasszikus tipográfia neveltje volt, de egyszersmind Fülep Lajos művészetfilozófus, művészettörténész közvetítésével egy olyan, a modernizmust előkészítő puritán korszellemé is, amely arra ösztönözte, hogy a betűt tegye meg a tipográfiai kifejezés fő eszközévé.
A nyomdász és kiadó bélyegkép|jobbra|260px|Röpke Lapok - meghívó mintatár A 20. század elején végrehajtott közigazgatási racionalizálás is változást hozott a Kner-nyomda fejlődésében. A korabeli Magyarország településeinek közel fele az ő nyomd ája megrendelője volt. A közigazgatás változásait napra készen követte a cég, s többször megjelentetett egy-egy nagy mintatárat friss, bővített változatban. Ebben az időben egy másik üzletágban is betört az országos piacra. A Gyomán készült báli meghívók komoly sikert arattak. (Röpke Lapok címen jelent meg a meghívókat tartalmazó mintakönyv.)
1905-ben az első vidéki kollektív szerződést hozta létre a nyomdájában, ahol két bérosztállyal feljebb soroltatta be a maga vállalatát. Ennek kettős előnye is volt: a magasabb bérek mellett valóban jó szakmunkásokat alkalmazhatott. A bérezés mellett más tekintetben is egyedüli szerepet vállalt a Kner–nyomda: Gyomán 1899-ben (a kötelezőnél öt évvel korábban) bevezették a kilencórás munkaidőt, ami 1907-től 8 és fél óra lett. Azok a munkások, akik legalább fél évet a nyomdában dolgoztak, egy heti nyári fizetett szabadságban részesültek. bélyegkép|balra|A Kner-kiadó egyik márkajele 1907-től fia, Kner Imre a nyomda műszaki vezetője lett.
A vállalkozás sikereiben fontos szerep jutott a reklámnak is, hiszen csak magában Békés vármegyében a Kner-nyomdán kívül még nyolc nyomda működött. (Povázsay László, Békés; Povázsay Testvérek, Zsilinszky Endre, Csaba; Dobay János, Gyula; Magyar A. M., Veres Lajos, Orosháza; Sámuel Adolf, Szikes Antal, Szarvas.)Magyar nyomdászok évkönyve /szerk. Ács Mihály. Budapest : Franklin Társulat Könyvnyomdája, 1889, 121. o.
A második bő évtized alatt a kis műhely korszerű vidéki középüzemmé lett: a nyomda történetének ez a szakasza az első gyorssajtó megszerzésével (1890) indult, és több mint 50 főnek munkát adó új nyomdaépület felépítésével és felszerelésével zárult 1902-ben. A nyomda fejlődésének harmadik szakasza – szintén sikertörténet – az elso világháború kitöréséig tartott. 1902 és 1913 között a vállalat évi forgalma százezer koronáról közel ötszörösére növekedett. Ekkor az állandó személyzet száma 90–100 fő között volt.
A Kner-nyomda munkássága az 1914. évi lipcsei kiállításon aranyérem elismerésben részesült.
Trianon után bélyegkép|250px|jobbra|A Kner-nyomda terméke, a dunaföldvári takarékszövetkezet 1926-ban kibocsátott részvénye A háborút követően Gyoma román megszállás alá került, a megszállók a nyomda felszerelésének kétharmadát elrabolták, de elvesztette a nyomda a trianoni határok megvonásával potenciális vevőköre kétharmadát is. A csupán két ívre elegendő betűkészlettől és az első kis taposósajtótól igen hosszú volt az út a mintegy száz alkalmazottat foglalkoztató, korszerűen felszerelt nyomda megteremtéséig.
Nagy utat járt be Kner Izidor a társadalmi mobilitásban is. Könyvkötősegédként kezdte, innen küzdötte fel magát Gyoma község köztiszteletben álló polgárává. A szakmai közéletnek is aktív tagja volt. A nyomdászati írások mellett gyakran közölt szakcikkeket, melyekben sürgette a szakoktatás fejlesztését, az inasnyúzás megszüntetését, és szót emelt a tisztességtelen verseny ellen.
Gyakran írt a hazai ipar fejlesztésének, a színvonal emelésének kérdéseiről. 1932-ben Békés vármegye örökös törvényhatósági bizottsági taggá választotta a nyomda alapításának 50. évfordulóján, és ebben az évben céhmesteri címet és oklevelet kapott.
A kiadó alapító utódai bélyegkép|250px|jobbra|Kner Imre és Kner Izidor
A nyomdának a család életében betöltött szerepét jelzi, hogy az alapító Kner Izidor gyermekeinek és unokáinak többsége is a nyomdász-könyves mesterséget választotta. 1935-ben bekövetkezett halála után fiai, Endre, valamint Imre vették át a családi üzem irányítását. Legkisebb fia, Albert 1940-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a második világháború után a csomagolás-marketing-nyomtatvány iparág meghatározó személyisége lett. Lánya, Erzsébet szintén Amerikában telepedett le a háború után, ahol könyvkötő mesterként dolgozott. Kner Izidor legidősebb unokája, Haiman György pedig jeles tipográfus, könyvművész, nyomdatörténész, egyetemi tanár lett az államosított magyar nyomdaipar fennállása alatt, sokat tett a minőségigényes könyvkiadásért és könyvnyomtatásért.
Művei Monumenta Literarum Eszmék és viaskodások (Összegyűjtött szakcikkek, Gyoma, 1906) Online Kner Izidor pajzán aforizmái (Gyoma, 1919) Online Kner Izidor agyafurt alakjai (Gyoma, 1926) Keserves kenyér (Gyoma, 1928) Online Félévszázad mesgyéjén (Önéletrajz; Gyoma, 1931) Online
Jegyzetek
Források
Tersánszky J. Jenő: Kner Izidor, Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 9. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet Kner Izidor: Fél évszázad mezsgyéjén. Kner Izidor ismert és ismeretlen emlékezéseiből Haiman György: A Kner család és a magyar könyvművészet 1882–1944 Dr. Füzesné Hudák Julianna: Kner és a közigazgatás, Jegyző és Közigazgatás 9. évf. 1. Sebők Marcell (szerk.): A sokszínű kapitalizmus, HVG Kiadói Rt., Budapest, 2004
További információk Kéki Béla: A Kner-nyomda és a magyar könyvművészet. Budapest, 1957 Fitz József: A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története Gyomai Kner Nyomda Rt. - Kiállítások Huszonöt esztendő (MEK)
Kapcsolódó szócikkek Kner Nyomda
Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:Magyar könyvkiadók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Gyomaiak Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek