A jogok és szabadságok kanadai chartája (angolul Canadian Charter of Rights and Freedoms, franciául La Charte canadienne des droits et libertés) a kanadai alkotmány részét képező dokumentum, mely egyben a Constitution Act, 1982 (1982-es törvény az alkotmányról) első része. A charta biztosít a kanadaiak számára bizonyos politikai és polgári jogokat és ezeket garantálja a kormányzat összes szintjén. A charta azzal a céllal lett kialakítva hogy egyesítse kanadaiakat az ezen jogokat megtestesítő elvek körül.

A chartát megelőzte az 1960-ban törvénybe iktatott Canadian Bill of Rights (kanadai jogok törvénye). Ez ugyanakkor csak szövetségi jogszabály szintű dokumentum volt, nem képezte részét az alkotmányban. Szövetségi jogszabályként korlátozott volt a lefedettségi köre, könnyen módosíthatta a parlament és nem volt alkalmazható a tartományi törvényekre. A Kanadai Legfelsőbb Bíróság szintén szűken értelmezte a Bill of Rightsot és nem igazán volt hajlandó törvényeket hatályon kívül helyezni annak értelmében.Csak egy szövetségi törvényt nyilvánított érvénytelennek a Legfelsőbb Bíróság:R. v. Drybones (1969), S.C.R. 282. A Legfelsőbb Bíróság szűk értelmezésére példa a következő ügy:Attorney General of Canada v. Lavell, S.C.R. 1349. A Canadian Bill of Rights relatív hatékonytalansága sokakat ösztönzött arra, hogy javítson a polgári jogok védelmén Kanadában. A második világháború után alakult emberi jogi mozgalom be akarta biztosítani az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rejlő elveket. Pierre Trudeau miniszterelnök kormányának erőfeszítéseinek eredményeképpen a brit parlament a kanadai parlament kérésére hivatalosan is törvénybe iktatta a chartát a Canada Act 1982 (1982-es törvény Kanadáról) részeként 1982-ben.

A charta elfogadásának egyik legnagyobb hatása a törvények felülbírálhatóságának (alkotmánybíráskodásnak) a kiterjesztése volt mert a charta egyértelműbben kifejezi a jogok garantálását és a bírók szerepét azok betartatásában, mint a Bill of Rights volt. A bíróságok a chartában lefektetett jogok megsértésével szembesültek törölték az alkotmányellenes szövetségi vagy tartományi jogszabályokat és szabályozásokat, vagy ezek részeit, mint ahogy a korábbi kanadai bírói ügyek a föderalizmus kérdéseit érintették. Azonban a charta új jogokkal ruházta fel a bíróságokat a kreatívabb jogorvoslatok betartatására és hogy a perek során több bizonyítékot hagyhassanak figyelmen kívül. Ezek a jogok meghaladták azt a szintet, amely megszokott volt a szokásjogban és az Egyesült Királyság mintájára megalkotott a parlament elsőbbségére alapozott kormányzati rendszerben. Ennek eredményeként a chartát széles körű dicséret érte a kanadai választók részéről és kritika a megnőtt bírói hatalom ellenzői felől. A charta kizárólag kormányzati jogszabályokra és tettekre (beleértve a szövetségi, tartományi és helyi kormányzatokat és az állami iskolák vezetőségét) illetve néha a szokásjogra vonatkozik, nem érinti a magántevékenységet.

Jellemzői

A charta értelmében a Kanadában tartózkodó személyeknek számos polgári és politikai joga von. A legtöbb jog minden jogi személyre érvényes, (a charta nem definiálja a társaságokat „jogi személy”-ként), de néhány jog kizárólag természetes személyeknek jár vagy (mint a 3. és 6. szakaszban) kizárólag kanadai állampolgároknak. A bíróságok a charta 24. szakasza alapján tartathatják be ezeket a jogokat, mely felruházza a bíróságokat arra, hogy jogorvoslatot tegyenek azok javára akik jogait megtagadták vagy megsértették. Ez a szakasz felruházza a bíróságokat arra is, hogy figyelmen kívül hagyjon olyan bizonyítékokat amelyeket a chartában biztosított jogok megsértésével szereztek és amelyek felhasználása sértené az igazságszolgáltatás jó hírnevét. A 32. szakasz megerősíti hogy a charta hatálya kiterjed a szövetségi kormányra és törvényhozásra, a hatásköre alatt álló területekre és a tartományi törvényhozásokra és kormányokra. A chartában biztosított jogok a következőek:

Alapvető szabadságok (2. szakasz), név szerint a lelkiismeret, vallás, gondolat, meggyőződés, vélemény, kifejezés beleértve a sajtó és egyéb hírközlési média szabadságát, a békés gyülekezés és a társulás szabadsága. Demokratikus jogok: általánosságban a politikai tevékenységben való részvétel és a demokratikus kormányzathoz való jog: 3. szakasz: a szavazás és a törvényhozásba való megválaszthatóság joga. 4. szakasz: a törvényhozó testületek maximum öt évig folytathatják munkájukat választás nélkül (rendkívüli esemény, pl. háború esetén meghosszabbítható a Képviselőház és a törvényhozó testületek munkája, ha a meghosszabbítást a képviselők több mint egyharmada azt szavazás útján nem ellenzi) 5. szakasz: a törvényhozásnak legalább évente üléseznie kell. Mozgási szabadságok: (6. szakasz): a Kanadába való belépés és elhagyás joga, és a jog a költözéshez és letelepedéshez bármelyik tartományban. Törvénybiztosította jogok: az emberek jogai az igazságszolgáltatással és bűnüldözéssel kapcsolatos jogaik, pontosabban: 7. szakasz: élethez szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog. 8. szakasz: jog a törvénytelen házkutatással vagy letartóztatással szemben. 9. szakasz: az önkényes letartóztatás és bebörtönzés tilalma. 10. szakasz: az ügyvédhez való jog és a habeas corpus garanciája. 11. szakasz: a büntetőjogi ügyekkel kapcsolatos jogok, mint az ártatlanság vélelme. 12. szakasz: senki nem vonható kegyetlen vagy szokatlan elbánás vagy büntetés alá. 13. szakasz: egy tanú önmagára terhelő vallomása nem használható fel ugyanezen tanú elleni más eljárásokban. 14. szakasz: tolmácshoz való jog. Egyenlőségi jogok: (15. szakasz): a törvény előtti egyenlő elbánás joga, a törvények egyforma védelmére és kedvezményeire jogosultak minden megkülönböztetés nélkül. Nyelvi jogok: általánosságban az angol és a francia nyelv használatának a joga a kanadai szövetségi kormányzattal és bizonyos tartományi kormányzatokkal folytatott kommunikációban. A chartában említett jogok közé tartoznak a következőek:

16. szakasz: Az angol és a francia Kanada és Új-Brunswick hivatalos nyelvei. 16.(1) alszakasz: Új-Brunswickban mind az angol mind a francia nyelvű közösségnek egyenlő jogaik vannak oktatási és kulturális intézményeikhez. 17. szakasz: mindenkinek jogában áll mind a két hivatalos nyelvet használni a kanadai parlament és a Új-Brunswik-i törvényhozó testület működésében. 18. szakasz: a Parlament és az Új-Brunswick-i törvényhozó testület törvényeit, naplóit és feljegyzéseit mindkét hivatalos nyelven ki kell nyomtatni, azok mindkét nyelven hitelesek. 19. szakasz: mindkét hivatalos nyelv alkalmazható a szövetségi és az Új-Brunswick-i bíróságokon. 20. szakasz: mindenkinek joga van bármely hivatalos nyelven érintkezni és igénybe venni a szövetségi és Új-Brunswick-i törvényhozással. 21. szakasz: kimondja, hogy a charta nem korlátozza az angol és francia nyelv korábban fennálló jogait. 22. szakasz: a más nyelveket érintő meglévő jogokat nem érinti a charta. (Így például ha az őslakók nyelveinek valahol van védelme, az továbbra is fennmarad bár nem esnek a charta közvetlen védelme alá.)

Közoktatási jogok kisebbségi nyelvekkel kapcsolatosan: (23. szakasz): az angol vagy a francia nyelvi kisebbséghez tartozó bizonyos állampolgárok joga a gyermekei oktatására a kisebbségi nyelven.

Ezek a jogok általánosságban a korlátozási kikötés (limitations clause, 1. szakasz) és a „függetlenül” szakasz (notwithstanding clause, 33. szakasz) hatályai alá esnek. A korlátozási kikötés az 1. szakaszban felhatalmazza a kormányokat, hogy indokolt esetben korlátozzák a chartában lefektetett jogokat. Minden olyan bírósági ügyben, ahol a bíróság úgy a charta megsértését találja meg kell vizsgálnia, hogy az 1. szakasz alapján a törvény jóváhagyható-e. Az ilyen megsértéseket akkor hagyják helyben ha a kormányzati tett célja egy sürgős és fontos cél elérése egy szabad társadalomban és ha az „nyilvánvalóan indokolható.” Az 1. szakaszt ennek megfelelően használták kifogásolható viselkedés, mint a gyűlöletbeszéd (pl. az R. v. Keegstra esetben) vagy obszcenitást (pl. a R. v. Butler esetben) tiltó törvények helyben hagyására. Az 1. szakasz azt is tartalmazza, hogy a chartában található jogok és szabadságok biztosítva vannak.

A „függetlenül” szakasz felhatalmazza a kormányokat, hogy ideiglenesen figyelmen kívül hagyhatja a 2. és 7–15. szakaszban található jogokat és szabadságokat 5 évig terjedő időre, mely megújítható. A kanadai szövetségi kormány soha nem használta még ezt a szakaszt és egyesek úgy vélik a szakasz alkalmazása politikailag költséges lenne. A múltban a szakszt rendszeresen alkalmazta Québec tartomány (mely nem támogatta a charta törvénybe iktatását mégis a hatálya alá esik ettől függetlenül). Saskatchewan és Alberta tartományok is használták ezt a szakaszt egy sztrájk bevégzésére és a házasság kifejezetten heteroszexuális definíciójának védelmében. (A szakasz albertai használatának nincs jogi hatása mert a házasság meghatározása szövetségi és nem tartományi hatáskörbe tartozik.)McKnight, Peter. "Notwithstanding what?" The Vancouver Sun, January 21, 2006, p. C.4. Yukon terület is elfogadott egyszer egy jogszabályt ezen szakaszt alkalmazva de azt soha nem emelték hatályra.

A charta többi szakasza azt tisztázza, hogyan működik a charta a gyakorlatban. Ezek közé tartozik: 25. szakasz: a charta nem korlátozza az őslakosság meglévő jogait és szabadságait. Az őslakók jogai közvetlenebb alkotmányos védelmet a Constitution Act, 1982 35. szakaszban kapnak. 26. szakasz: tisztázza, hogy más jogok és szabadságok létezését nem tagadja a charta. 27. szakasz: a chartát úgy kell értelmezni, hogy az összhangban legyen Kanada multikulturális hagyományaival és azokat erősítse. 28. szakasz: kimondja, hogy a charta jogai és szabadságai egyformán vonatkoznak a férfiakra és a nőkre is. 29. szakasz: kimondja, hogy a vallási és felekezeti iskolák jogait nem korlátozza a charta. 30. szakasz: egyértelművé teszi a charta alkalmazhatóságát a területekre is. 31. szakasz: megerősíti, hogy a charta nem bővíti ki semelyik testület törvényhozási jogait.

Végül a 34. szakasz kimondja, hogy az alkotmánynak ezt a részét a jogok és szabadságok kanadai chartája néven lehet idézni.”

Története

right|thumb|A Kanadai Jogok és Szabadságok Chartája

A chartában védett jogok és szabadságok közül soknak, köztük a szólásszabadságnak, a habeas corpusnak és az ártalmatlanság vélelmének a gyökere egy sor kanadai törvényben és jogi precedensben található, melyekre néha Implied Bill of Rightsként (Burkolt Jogok Törvénye) hivatkoznak. Ezen jogok közül sok szintén része volt a kanadai parlament által 1960-ban elfogadott Canadian Bill of Rightsnak is. Azonban a Canadian Bill of Rightsnak voltak bizonyos hiányosságai. Az Alapokmánnyal ellentétben egyszerű törvény volt melyet egyszerű parlamenti többség megváltoztathatott és kizárólag a szövetségi kormányra vonatkozott. A bíróságok ezen felül konzervatívan értelmezték a Bill of Rightsot és csupán ritkán rendelték el a vele ellentétes törvény hatályon kívül helyezését. A Bill of Rights nem tartalmazta az összes olyan jogot, amelyet a charta tartalmaz, így például hiányzott belőle a szavazati jog vagy a Kanadán belüli szabad mozgás joga.