Blum Zoltán, Virág, (Pápa, 1892. január 3. – Budapest, 1959. december 25.) labdarúgó, edző. Testvére Blum Miklós, labdarúgó.
A két világháború között ez egyik legjelentősebb magyar labdarúgóedző-egyéniség. A Ferencvárosnál ő dolgozott a leghosszabb ideig edzőként.
Pályafutása Játékosként Tizenhárom évesen került az FTC-hez, amelyhez 1928-ig hű maradt. Négy bajnokság és három kupagyőzelem részese volt. Miután már az első csapatba nem fért be, másik két kisebb csapatnál játszott, majd végül Vácott fejezte be az aktív sportot. A Ferencvárosban 416 mérkőzésen szerepel, ebből 222 bajnoki. Összesen 5 gólt szerzett.
A válogatottban 1912 és 1925 között 38 alkalommal szerepelt és 1 gólt szerzett. 1912-ben a stockholmi olimpia résztvevője.
Edzőként 1930 és 1937 között a Ferencváros második hivatalos vezetőedzője, Egykori csapattársát Tóth Potya Istvánt követi. Hét éven át 351 mérkőzésen ült a kispadon és ezzel rekorder. Két bajnoki cím és két kupa győzelem fűződik a nevéhez, ebből az egyik a legendás 1931/32-es 100%-os bajnoki cím. 1937-ben negyedévig a Nagyvárad edzője volt. Egy évig Aradon edző, ahol bajnoki címig vezeti a csapatot.
Sikerei, díjai Játékosként Olimpiai játékok 5.: 1912 - Stockholm Magyar bajnokság bajnok: 1911–12, 1912–13, 1925–26, 1926–27 Magyar kupa győztes: 1913, 1922, 1927
Edzőként Magyar bajnokság bajnok: 1931–32, 1936–37 Magyar kupa győztes: 1933, 1935 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1937 Román bajnokság bajnok: 1946–47
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
150px|bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben (5D-33-1)
Források
Major János–Nagy Béla–Szücs László: Fradi labdarúgó-szakosztály története (Sportpropaganda, 1972)
Reményi Gyenes István: Ismerjük őket? Zsidó származású nevezetes magyarok (Ex Libris Kiadó, Budapest, 2000)
Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A 33 FC labdarúgói Kategória:A Somogy FC labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Az FTC vezetőedzői Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1912. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Az 1924. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Pápaiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek