bélyegkép|170px|A Fasciculi címlapja (1841) thumb|Szaniszló Ferenc (püspök) szobra a nagyváradi püspöki palota parkjában. Tordai Szaniszló Ferenc (Szombathely, 1792. augusztus 2. – Bécs, 1869. december 13.) római katolikus püspök, egyházi író, egyetemi tanár.
Életrajza
Szaniszló Márton ezüstműves és Ferber Erzsébet fia. Középiskoláit Szombathelyen, a teologiát 1809-től a pesti központi papnevelőben végezte; azután Bécsbe küldték, ahol két év alatt (1813-15) teológiai doktori oklevelet szerzett. 1815. december 17-én pappá szentelték és egy évig a szombathelyi papnevelő-intézet felügyelője volt. 1816-ban az ekkor alapított bécsi felsőbb papképző intézetnek lett a tagja. 1819-ben visszatért megyéjébe és előbb püspöki szertartásmester volt, majd mint papnevelőintézeti hittanár az egyházjogot és történelmet adta elő, egyidőben házasságvédő, zsinati vizsgáló és szentszéki bíró is volt.
1830-ban kinevezték a pesti egyetemhez rendes hittanárrá és egyházi szónokká (augusztus 8-án tartotta első egyházi beszédét az egyetemi ifjúsághoz), 1834. január 17-én a szombathelyi káptalan tiszteleti kanonokja, 1835. december 29-én a nagyváradinak valóságos kanonokja, 1839-ben solti címzetes apát és a pesti központi papnevelő intézet kormányzója lett.
1844-ben a Magyar Királyi Helytartótanácshoz kapott kinevezést, mint az egyházi ügyek előadója, egyidejűleg szerbiai választott püspökké is kinevezték. 1848-ban a budai, majd az enzersdorfi ferenc-rendiek kolostorába vonult. 1850. szeptember 5-én nagyváradi püspökké nevezték ki és 1851. május 25-én szentelték föl. 1853-ban valóságos belső titkos tanácsos lett (a vaskoronarend első osztályú lovagja és pápai trónálló is volt). Kora és egészségi állapota miatt 1861-ben és 1867-ben lemondott a püspökségről, de előbb Róma, utóbb káptalana bírták maradásra, míg végül 1868. december 21-én IX. Pius pápa elküldötte a felmentő brevét. 1869. március 1-jén elhagyta Nagyváradot, majd 4-én Szombathelyt és Hietzingbe távozott, ahonnét ősszel a bécsi kapucinusok kolostorába vonult, ahol 1869. december 13-án érte a halál.
Teste a hietzingi temetőben nyugszik. Szobrát a püspöki palota előtt elterülő parkban állították fel. Jótékonysági áldozatai meghaladják a másfél millió forintot.
1841-42-ben a Fasciculi Ecclesiastico-Literarii, 1841-től 1843-ig a Religio és Nevelés, valamint az Egyházi Tudósítások című lapokat szerkesztette.
Művei Egyházi beszéd a keresztény hazafiságról, melyet Szent István első apostoli magyar király ünnepén... 1818. aug. 23. tartott. Bécs, 1818 Sermo quem recurrente die natali aug. imperatoris Francisci I. ad presbyteros instituti caes.-reg. Viennensis ad S. Augustinum habuit. Uo. 1818 Doctrina religionis christiano-catholicae quam in usum academiae juventutis adumbravit. Pestini, 1832. Négy kötet. (2. jav. és bőv. kiadás. Uo. 1839-40. Magyarra fordította Szaniszló József. Buda, 1839-40. két kötet; 2. kiadás. Uo. 1845.) Egyházi beszéd az emberi nemzet világosságáról és boldogságáról, mellyet Szent István... m. király... ünnepén... 1833. aug. 25. tartott. Bécs Sermo funebris quem Francisci I. imperatoris Austriae et regis apost. hungariae... dicavit... per reg. scient. universitatem hung. Pestinensem die 31. Martio 1835. Budae, 1835 Szent István első és apost. magyar király tisztelete és követése... Budán... 1835. aug. 20. Pest, 1835 Gyászbeszéd Horváth János püspök fölött. Veszprém, 1835. (Ism. Egyh. Tár III. 189. l.) Oratio funebris qua dni Antonii Juranits, episcopi Jaurinensis... memoriam occasione solennium exequiarum in cathedr. ecclesia Jaurinensi die 11. Oct. 1837. recoluit. Pestini Egyházi beszéd, mellyet midőn a m. kir. tud. egyeteme a pesti vízözön gyászos pusztulása után szerencsés visszatértével az élő nagy Istennek ünnepélyes hálaadását nyilvánítaná, 1838. máj. 6. tartott. Deákból magyarra fordította Szaniszló József. Uo. (Latin eredetije: Sermo sacer. Uo. 1838.) Memoria Exc., Ill. ac Rev. Dni Josephi Vurum, episcopi Nitriensis, quam occasione solemnium exequiarum die 10. Julii 1838. celebravit. Uo. Memoria Petri Klobusiczky de eadem, metropolitanae Colocensis & Bácsiensis eccl. canonicae... quam occasione solennium exsequiarum... die 30. Aug. 1843. celebravit. Uo. (Ism. Egyh. Lit. Lap 1843. II.) Forma Externa spiritualium exercitiorum per v. clerum ecclesiae hungaricae asservandorum quam privatae opinionis instar exhibet. Vindobonae, 1850 Manuale sacerdotum in sacra solitudine, seu meditationes, instructiones... Magno-Varadini, 1860 Sermones funebres... per... diversis temporibus. Uo. 1860 Academici sacri sermones... Uo. 1860
Források
Külső hivatkozások Cikk a Vasárnapi Ujságban
További információk Főhajtás püspökeink emléke előtt. Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei; szerk. Fleisz János, Fodor József; Nagyváradi Római Katolikus Püspökség–Sapientia Varadiensis Alapítvány, Nagyvárad, 2010
Kategória:Váradi püspökök Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szombathelyiek Kategória:1792-ben született személyek Kategória:1869-ben elhunyt személyek