Pádár László (Szentes, 1943. december 21. – 2020. április 18. vagy előtte) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása sportvezető. Szegeden élt.

Pályafutása Labdarúgóként Volt kapus, majd védőjátékos, a Szentesi Kinizsi minden korosztályában focizott. A sorkatonai szolgálat alatt a Szegedi Dózsa egyesületben játszott. Legmagasabb minősített szint, ahol igazolt játékos volt, az NB. III. osztály. 1967-ben befejezte az aktív labdarúgást.

Labdarúgó-játékvezetőként Nemzeti játékvezetés Apósa Dukai Imre (volt NB II-es játékvezető) kérésére 1967-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot. A szükséges tapasztalatok megszerzését követően ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1972-ben kerül az NB. II-es játékvezetői keretbe. Foglalkoztatásár a jellemző, hogy az 1977/1978-as bajnoki idényben Lauber Gyula társaságában 22 mérkőzést vezethetett. Első ligás mérkőzéseinek száma: 174. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1975. szeptember 10. Városi Stadion, Diósgyőr első NB I-es mérkőzés Diósgyőri VTK–Békéscsaba ESSC 1 – 0 1988. június 5. Városi Stadion, Tatabánya utolsó NB I-es mérkőzés Tatabányai Bányász–Újpesti Dózsa 2 – 2

Nemzeti kupamérkőzések Vezetett Kupa-döntők száma: 1.

Magyar Kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1978. augusztus 20. Népstadion, Budapest MNK döntő Ferencvárosi TC–Pécsi MSC 4 – 2

Nemzetközi játékvezetés A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1977-től tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy játékvezető társának partbíróként segített. Az utolsó nemzetközi mérkőzése 1987-ben az FTC - Eisenstadt találkozó volt. A magyar nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 9. helyet foglalja el 4 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1987-ben a FIFA 45 éves korhatárát elérve búcsúzott. Nemzetközi mérkőzéseinek száma: 48.

Világbajnokság 1979-ben a Japánban rendezték az U20-as labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bíró szolgálatra alkalmazta. Ezen a tornán futott be véglegesen Diego Maradona (argentin). Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1979. augusztus 29. Olimpiai Stadion, Tokió selejtező (A. csoport) Japán–Mexikó 1 : 1 38 000

A világbajnoki döntőhöz vezető úton Spanyolországba a XII., az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra és Mexikóba a XIII., az 1986-os labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.

1982-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1980. december 6. QemalStafa Stadion, Tirana előselejtező (1. csoport) Albánia–Ausztria 0 : 1 16 000

1986-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. szeptember 29. JNA Stadion, Belgrád előselejtező (4. csoport) Jugoszlávia–Bulgária 0 : 0 15 000

Európa-bajnokság Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Olaszországba a VI., az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokságra és Franciaországba a VII., az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

1980-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1979. április 1. Makarion Stadion, Nicosia előselejtező (3. csoport) Ciprus–Jugoszlávia 0 : 3 4 500

1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1983. június 8. Qemal Stafa Stadion, Tirana előselejtező (6. csoport) Albánia–Ausztria 1 : 2 15 139

Nemzetközi kupamérkőzés Az első nemzetközi szereplése 1977-ben az FC Zürich–PAÓK PAE találkozó volt.

Sikerei, díjai 1984-ben Szlávik András a JB elnöke több évtizedes játékvezetői pályafutásának elismeréseként aranyjelvény kitüntetésbe részesítette.

Jegyzetek

Források

Külső hivatkozások

Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgó-játékvezetők Kategória:Szentesiek Kategória:Szegediek Kategória:NB I-es labdarúgó-játékvezetők