Pálfi Géza (Máréfalva, 1941. április 14. – Marosvásárhely, 1984. március 12.) római katolikus pap, a Ceauşescu-diktatúra egyik áldozata.
Munkássága 1964-ben Márton Áron püspök szentelte pappá. Csíkszentdomokoson, majd Marosvásárhelyen szolgált, mint plébános. Ezt követően Gyulafehérváron teológiai tanárrá nevezték ki, de az állami felügyelet hamarosan eltávolíttatta. 1979-ben Gyergyóalfaluban plébános, 1981-ben Székelyudvarhelyre került. „Olyan legenda is keringett, hogy ő volt Márton Áron püspök kiszemelt utóda. Beszédeibe, tanításába mindig belevette az egyetemes magyar történelmet és irodalmat.”A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája
Halála 1983. karácsony napján szentbeszédében feltette a kérdést: Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? Emiatt a Securitate többször beidézte és megverték. A marosvásárhelyi kórházba szállították,A marosvásárhelyi klinikán egyik ápolónővére Gáspár Mária (Petronella mallersdorfi ferences nővér) volt. ahol – a hivatalos verzió szerint – májrákban meghalt. Temetésén, amely 1984. március 15-én volt Székelyudvarhelyen, a nagy tömegben tüntetőleg 206 pap is megjelent.
A halálhírt sem Romániában, sem Magyarországon nem közölték. Ezzel szemben jelentést adott ki róla a francia Agence France-Presse hírügynökség, cikk jelent meg a Le Matin, a Le Monde, a La Croix és a Réforme c. lapokban.Egy erdélyi magyar pap halála
Az Európa Tanács 1988. október 3–5. között tartott 40. rendes ülésszakán (második rész) David Atkinson jelentéstevő angol és francia nyelvű jelentésében név szerint megemlítette Pálfi Géza lelkészt: „1984-ben, Pálfi Géza lelkészt, magyar római katolikus papot, letartóztatták, megverték, és ő ezt követően májelégtelenségben meghalt.(Amnesty International jelentés, 1985, 282. old.) Egy szentbeszédében nyíltan tiltakozott az ellen, hogy az 1983-as év karácsony napja munkanap volt.”Az Európa Tanács Közgyűlésének munkadokumentumai Strassburg, 1988, V. kötet, 5944. sz. dokumentum: Az egyházak és a vallási szabadságjogok helyzete Kelet-Európában , 41. old. A Közgyűlés végül az október 5–6-i viták után elfogadta az 1086/1988-as ajánlást, amelynek 3. és 8. pontja felrója Romániának a nemzeti kisebbségek és egyes egyházi felekezetek tagjainak üldözését.
Jegyzetek
Írásai 1975: A Napba öltözött asszony, in: Szolgálat 27:55-57 1978: Szakdolgozat Márton Áron püspökről () Emlékképek, gondolatok. Főhajtás Pálfi Géza előtt. A Pálfi Géza születésének 70. évfordulója alkalmából megjelent trilógia első kötete; szerk. Varga Gabriella, Vencser László; Kairosz, Bp., 2011 Exhortációk diákoknak. A Pálfi Géza születésének 70. évfordulója alkalmából megjelent trilógia második kötete; szerk. Varga Gabriella, Vencser László; Kairosz, Bp., 2011 Alkalmi szentbeszédek. A Pálfi Géza születésének 70. évfordulója alkalmából megjelent trilógia harmadik kötete; szerk. Varga Gabriella, Vencser László; Kairosz, Bp., 2011
Források Katolikus lexikon A romániai magyarság története 1944–1989 1956 előtt és 1965 után politikai okból meghurcoltak, in: Erdélyi Magyar Adatbank Tófalvi Zoltán: A karácsony vértanúja. Erdélyi Napló. Újsorozat, VI. évf. 18. sz. 13. o. – 1996. szeptember Tófalvi Zoltán: Mártír lelkipásztorok Inczefi Tibor: Illie-e Ilica?, Valóság (Bukarest), 1990. június 15. Papp lászló: Egyház a társadalom szemszögéből: Pálfi Géza emlékére, halálának 10. évfordulóján / [összeáll. Papp László]. – Aiud: kiad. Etnos Alapítvány, Julianus Alapítvány, Szent Ferenc Alapítvány, 1994 Pro-Print Rt. ny.). – 48 p. ; 21 cm. – Synchron-füzetek ; 1.). – Fűzött: ár nélkül Bevezetőül: Márton Áron – Huber József: Az egyház a mai világban. kommentár) Példányszám: 1200
További információk Ferencz Imre: Az elhallgato tt szó, in: Hargita Népe, 2007. március 13. Az elnémult harang. Egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban; összeáll., tan. Denisa Bodeanu, Novák Csaba Zoltán; Pro-Print, Csíkszereda, 2011 + DVD
Kategória:A kommunizmus üldözöttjei Romániában Kategória:Romániai magyar egyházi személyek Kategória:Külföldi magyar katolikus lelkészek Kategória:1941-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek