Hary Béla (Szilágysomlyó, 1934. október 2. – Kolozsvár, 2011. május 14.) erdélyi karmester, zeneszerző.
Pályafutása Gyermekkorában hegedülni, majd zongorázni tanult. Zenei tanulmányait a kolozsvári piarista gimnáziumban kezdte meg 1944-ben. 1948-ban a Magyar Művészeti Intézetbe jelentkezett, ahol Halmos György növendéke volt. 1950-ben az intézet szaklíceumokra való bontásával a zenelíceumba került, ahol 1952-ben érettségizett. A líceumban, Guttmann Mihály neves zenepedagógus vezetése alatt ismerkedett meg a karvezetés tudományával.
A kolozsvári zeneakadémián folytatta tanulmányait, párhuzamosan zeneszerzés és karmesteri szakon. 1956-ban került a Kolozsvári Magyar Operához korrepetitorként. 1958-ban államvizsgázott, Bizet Carmen című operáját vezényelte.
Kétszer volt a kolozsvári opera igazgatója (1973-1978; 1984-1989). Közbenjárásának köszönhetően az 1980-as évek végén, a kommunista rezsim elállt korábbi döntésétől és engedélyezte, hogy a kolozsvári operaházban továbbra is játsszák magyar zeneszerzők műveit. Operák mellett, számos operettek és balettet vezényelt, közben zeneszerzéssel is foglalkozott. Az operaház társulatával számos belföldi és külföldi városban fellépett. A Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház együttműködésével született meg Erkel Ferenc összes operájának felújítása és bemutatója. Ezek dramaturgiai munkáját Hary Béla végezte.
1998-ban a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagjává választotta. 2005-ben az első Bartók Béla Nemzetközi Operakarmester-verseny zsűrijének tagja volt. Két lánya van: Judit, szoprán valamint Noémi oboa- és angolkürt-művész.
Művei Zenés színpadi művek: Taligás király. Színpadi kísérőzene Marton Lili darabjához (1959) A néma levente. Színpadi kísérőzene Heltai Jenő darabjához 81961) A makrancos hölgy. Színpadi kísérőzene Shakespeare darabjához (1962) Patetica '77- Színpadi kísérőzene Mihnea Gheorghiu darabjához. Tóték. Színpadi kísérőzene Örkény István darabjához. Olasz szalmakalap. Színpadi kísérőzene Labiche vígjátékához. Sárga rózsa. Balett Jókai Mór nyomán Horváth Béla librettójára (1975) Hófehérke és a hét törpe. Balett Perrault meséje alapján (1980) Farsang. Musical Ion Luca Caragiale nyomán (1982) Játékparádé. Balett Zenekari- és kamaraművek: Mișcări coreografice. Bemutatta a Kolozsvári Állami Filharmónia 1975-ben Holokauszt. Szimfonikus költemény. Tíz darab zongorára (1979) Öt Petőfi-költemény népdalváltozatának feldolgozása énekhangra és zongorára. Román nyelven is. (Alku, Temetésre szól az ének, Hortobágyi kocsmárosné, Fürdik a holdvilág az éj tengerében, Megy a juhász a szamáron) Két Arany-költemény megzenésítése Tizenegy gyermekdarab Három zongoradarab jazzritmusban Két zongoradarab In memoriam Bartók Béla (Meditazione, Toccata)
Elismerései 1970: A Kolozsvári Magyar Opera pármai vendégszereplése előtt Toscanini-centenáriumi év volt, ezért az ottani polgármester Toscanini-emlékérmet adományozott Hary Bélának. 1981: Bartók Béla születésének századik évfordulójára a Bartók Emlékbizottság elismerő okievet és emlékérmet adott a Bartók-művek vezénylése során kifejtett tevékenysége miatt. 1993: Göncz Árpádtól vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1994: Ruzitska-Vándordíj az év legjobb teljesítményéért. 1996: Az EMKE a magyar szerzők alkotásainak hazai és külföldi színpadokon való bemutatásáért, népszerűsítéséért Erkel-díjjal tüntette ki. 1998: A Kolozsvári Magyar Opera fennállásának 50. évfordulóján a díszoklevél mellett örökös tagságot nyert. 1999: Az Ipó László Közművelődési Alapítvány tiszteletbeli tagjának választotta. 2000: Békés Megye Önkormányzata Sík Ferenc-díjat adott át az Erkel-operák zenei vezetéséért, színpadra állításáért és gyulai bemutatásáért. 2002: A Caragiale-év alkalmával a kolozsvári polgármesteri hivataltól emlékplakettet kapott a Farsang musicalnek a kolozsvári Román Operában történt bemutatásáért. 2003: „Hűséges Szolgálat” Nemzeti Érdemrend a román államtól. 2004: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának PRO CULTURA HUNGARICA emlékplakettje. 2005: A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szenátusa díszdoktori címet adományozott számára. 2009: A Báthory István Alapítvány Szilágysági Magyarok díszoklevéllel tüntette ki.
Források
Nagy-Hintós Diana: Hary Béla. Életútinterjú; Komp-Press, Kolozsvár, 2008 (Prospero könyvek) Gyászjelentés, Szabadság, 2011. május 17. Online hozzáférés
Kapcsolódó szócikkek
Jókai Mór emlékezete Erdélyben
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar karmesterek Kategória:Szilágysomlyóiak Kategória:Kolozsváriak Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei