Békás község Veszprém vármegyében, a Pápai járásban.

Fekvése Pápa tágabb vonzáskörzetében, a várostól bő 10 kilométerre nyugatra fekszik.

Megközelítése Belterülete a 83-as főútból Pápánál nyugatra kiágazó 834-es főútból Pápától 8 km-re induló s azt Kemeneshőgyésszel összekötő 8405-ös úton érhető el.

A hazai vasútvonalak közül a MÁV 10-es számú a érinti a települést; a vonalnak Békás területén ugyan nincs megállási pontja, de Mezőlak vasútállomás alig 2 km-re van közúton a falu központjától.

Története Békás Árpád-kori település. Nevét valószínűleg a település melletti kis Békás nevű érről kaphatta. A legrégibb fennmaradt dokumentum, amely nevét - Becas alakban - említi, egy 1367-es határjárási leírás, de környéke a területén talált római kori cseréptöredékek tanúsága szerint már a római korban is lakott hely lehetett. Több Árpád-korból való lelet is napvilágra került, köztük pálcikás díszítésű fazéktöredékek is.

A település birtokosai a középkortól kezdve a Békássy család tagjai voltak. A család e Békás nevű településtől kapta a nevét; címeres nemeslevelét 1417. augusztus 15-én Zsigmond király adományozta. 1488-ban jobbágyai 11 forint országos adót fizettek.

A török időkben a falu csaknem teljesen elpusztult: 1531-re telkeinek 81 %- tűz martaléka lett, s 1544-re a település elnéptelenedett. A visszatérő lakossá­got 1553—1556 között a török többször megrohanta, kirabolta, egy alka­lommal hat lakosát el is hurcolta, ezért a jobbágyok félelmükben 1556-ban ismét üresen hagyták a falut. 1567-ben alávetették magukat a töröknek, s még 1592-ben is uralmuk alatt álltak. A terület ezután hosszabb ideig prédium lett, s az ott élők csak 1603-tól fizettek ismét adót. A 17. század közepén a Marcalon átkelő csavargók fosztogatták a jobbágyokat. Ennek következtében népe megfogyatkozott és elszegényedett, dézsmájának árendája 1660-ban csupán tíz forint volt. 1672-ben a bírót leszámítva 23 gazda adott tizedet.

A falu a 18. században közbirtok lett, különböző jogcímeken a Sándor, Tatlián és Esterházy családok szereztek benne birtokrészeket, de leg­nagyobb birtokosa továbbra is a Békássy család maradt.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Pálffy József (független) 1994–1998: Pálffy József (független) 1998–2002: Pálffy József (független) 2002–2006: Pálffy József (független) 2006–2010: Horváth János (független) 2010–2014: Horváth János (független) 2014–2019: Farkasné Csendes Tímea (független) 2019–2024: Farkasné Csendes Tímea (független) 2024– : Farkasné Csendes Tímea (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 88,6%-a magyarnak, 0,5% németnek, 3,7% cigánynak, 0,9% ukránnak mondta magát (11,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt az végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 60,7%, református 6,4%, evangélikus 8,2%, felekezeten kívüli 3,2% (19,6% nem nyilatkozott).Békás Helységnévtár

2022-ben a lakosság 84,8%-a vallotta magát magyarnak, 0,5% lengyelnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (15,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 38,7% volt római katolikus, 7,4% református, 7,4% evangélikus, 1% görögkatolikus, 0,5% egyéb keresztény, 0,5% egyéb katolikus, 1% felekezeten kívüli (43,6% nem válaszolt).Békás Helységnévtár

Nevezetességei Az egyemeletes Békássy-kastély (Vécsey-kastély) 1870 körül épült, homlokzata klasszicizáló eklektikus irányzatú; nagy parkjával együtt magántulajdon.Békás weboldala

Jegyzetek

További információk

Kategória:Veszprém megye települései Kategória:A Marcal-medence települései Kategória:Veszprém vármegye települései