Cece nagyközség Fejér vármegyében, a Sárbogárdi járásban.
Fekvése A település a Sárvíz mellett fekszik, a járásszékhely Sárbogárdtól 10 kilométerre délre. Közvetlenül határos települések Sárbogárdon kívül: északkelet felől Alap, kelet felől Alsószentiván, délkelet felől Németkér és Bikács, dél felől Vajta, délnyugat felől Pálfa, nyugat-északnyugat felől pedig Sáregres. Nyugat felől a legközelebbi település Simontornya, de közigazgatási területeik (nagyon kevés híján) nem érintkeznek.
Megközelítése Két főút találkozásánál fekszik: a 63-as főút mentén Sárbogárd és Szekszárd között, illetve a 61-es főút mellett Dunaföldvár és Simontornya között; így közúton az említett városok felől könnyen megközelíthető. Pakssal és Németkérrel a 6231-es út kapcsolja össze.
A hazai vasútvonalak közül a MÁV 46-os számú a érinti, melynek Rétszilas vasútállomás és Vajta vasútállomás között található megállási pontja Cece vasútállomás a nagyközség belterületének nyugati szélén. Közúti elérését a 61-es főútból, annak vasúti keresztezése közelében észak felé kiágazó 63 308-as mellékút (települési nevén Vasút utca) teszi lehetővé.
Története
A község valószínűleg a Szent István halála utáni évtizedekben letelepedett besenyőknek köszönheti alapítását és elnevezését is, amelyet Czecze nevű birtokosáról kapott. Legrégibb fennmaradt említése III. Béla egy 1193-ban kelt oklevelében szerepel. 1351-ben I. Lajos király a település addig a besenyő ispán alá tartozó szabad elemeinek kollektív nemességet adományozott. A jellegzetes kisnemesi falu 1701-ben a Meszlényi családé lett. A lakosság főként földműveléssel és állattartással foglalkozott, nagyobb része ma is a mezőgazdaságból él. Híres terményük a cecei paprika és a görögdinnye.
Az 1910-es népszámlálás szerint Czeczének 3690 lakosa volt, ebből 1907 református, 1617 római katolikus és 83 evangélikus vallásúnak vallotta magát.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kovács László (független) 1994–1998: Kovács László (független) 1998–2002: Kovács László (független) 2002–2006: Varga Gábor (Fidesz) 2006–2010: Varga Gábor (Fidesz) 2010–2014: Varga Gábor (Fidesz) 2014–2019: Fazekas Gábor (független) 2019–2024: Fazekas Gábor (független) 2024– : Varga János (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,6%-a magyarnak, 3,6% cigánynak, 0,3% németnek, 0,2% szerbnek mondta magát (12,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 34,3%, református 33,8%, evangélikus 0,1%, felekezeten kívüli 3,6% (27,5% nem nyilatkozott).Cece Helységnévtár
2022-ben a lakosság 93%-a vallotta magát magyarnak, 4,4% cigánynak, 0,2% németnek, 0,1-0,1% örménynek és románnak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 28,3% volt római katolikus, 28,2% református, 0,4% evangélikus, 0,1% görögkatolikus, 1% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 9,8% felekezeten kívüli (31% nem válaszolt).Cece Helységnévtár
Nevezetességei 200px|bélyegkép|bal|Csók István Emlékmúzeum
Csók István Emlékmúzeum A Sáregresen született Csók István (1865–1960) Kossuth-díjas festőművész több festményét, személyes tárgyait és a család bútorait szüleinek Cecén 1890 körül épült egykori kúriájában őrzik.
Mezőgazdasági Tájmúzeum A Fisi család XIX. századi épülete ma tájház, ahol mezőgazdasági munkaeszköz-történeti kiállítás tekinthető meg.
Híres emberek, akik a településhez kötődnek Itt született 1837. május 28-án Kulifay Elek magyar református lelkész, egyházszervező. Itt született Grünwald Dezső, 1946 után Csákány Dezső (1893–1963) orvos, Csákány György (1920–2003) radiológus apja, Csákány M. György (1946–2002) szülész-nőgyógyász és Csákány Zsuzsa (1946) filmvágó nagyapja. Itt született 1921. november 7-én Horváth János közgazdász, politikus, országgyűlési képviselő, akit itt is helyeztek végső nyugalomra, 2019. december 19-én. Itt született 1933. május 14-én Kovács László, az Egyesült Államokba kivándorolt világhírű magyar származású operatőr.
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Fejér megye települései Kategória:Fejér vármegye települései