265px|jobbra|bélyegkép|Határkő Csemő külterületén, a történelmi határviták emléke
Csemő község Pest vármegyében, a Ceglédi járásban.
Fekvése Budapesttől mintegy 70 kilométerre található. A szomszéd települések: észak felől Cegléd, kelet felől Nyársapát, délkelet felől Nagykőrös, délnyugat felől Lajosmizse, nyugat felől Pusztavacs, északnyugat felől pedig Mikebuda.
Megközelítése A települést Cegléd, Lajosmizse és az M5-ös autópálya lajosmizsei lejárója felől a két várost összekötő 4608-as, Nagykőrös irányából pedig a 4601-es, majd szintén a 4608-as úton haladva érhetjük el. Albertirsa felől – Mikebuda központján keresztül – a 46 114-es számú mellékút vezet a községbe, a 441-es főút Cegléd és Nagykőrös közötti szakaszáról pedig két bekötőút is tart Csemő felé, a 46 117-es és 46 118-as számú mellékutak; utóbbiak egyikét a helyiek Vett útnak nevezik. (A név arra utal, hogy az utat a csemői szőlősgazdák vették azért, hogy könnyebben érjék el a szőlőiket.) A központtól Hantháza településrészre a 46 126-os számú mellékút vezet.
1978-ig a településen áthaladt a normál nyomtávú Cegléd–Hantháza-vasútvonal, melynek megszüntetése óta a falunak vasúti megállóhelye nincs.
Története Csemő község 1952-ben Nagykőrös és Cegléd külterületéből alakult. Ekkor dőlt el az úgynevezett „csemői per”, melyben a két szomszédos város e terület birtoklásáért folytatott harca zárult le. Csemő 1997-ben a „Virágos Magyarországért” verseny 1. helyezettje lett, elnyerte „a legvirágosabb település” címet, 1998-ban az „Európa legszebb települése” verseny harmadik helyezettje lett.
Településrészei Csemő Zöldhalom Ereklyés Hantháza Vett-út
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Molnár János (független) 1994–1998: Bartha Alajosné (független) 1998–2002: Bartha Alajosné (független) 2002–2006: Bartha Alajosné (független) 2006–2010: Bartha Alajosné (független) 2010–2014: Bartha Alajosné (független) 2014–2019: Dr. Lakos Roland (független) 2019–2023: Dr. Lakos Roland (független) 2023–2024: Bögös István alpolgármester (ügyvivőként) 2024– : Szűcs Judit (független)
Dr. Lakos Roland polgármester 2023. november 30-i hatállyal lemondott posztjáról, s mivel időközi választás kiírására, a következő önkormányzati választás közeli időpontja miatt már nem volt jogszabályi lehetőség, helyét 2024 júniusáig, ügyvivőként az addigi alpolgármester vette át.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,8%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 0,6% cigánynak, 0,4% németnek, 0,4% románnak mondta magát (7,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 22,4%, református 14%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 43,3% (18,2% nem nyilatkozott).Csemő Helységnévtár
2022-ben a lakosság 84,2%-a vallotta magát magyarnak, 1% cigánynak, 0,5% németnek, 0,2% románnak, 0,1% ukránnak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 16,4% volt római katolikus, 10,8% református, 0,7% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 0,1% izraelita, 0,1% ortodox, 0,8% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 22,6% felekezeten kívüli (47,2% nem válaszolt).Csemő Helységnévtár
Nevezetességei Hét vezér tér Csemői tájház Vadászház Dózsa tér Ladányi Mihály költő emlékház
Oktatás Nefelejcs Óvoda Ladányi Mihály Általános Iskola Közművelődés Községi Könyvtár Egészségügy Egészségházak Csemői Egészségház Zöldhalmi Rendelő
Gyógyszertár Csemői Patika
Híres emberek Itt hunyt el 1986. szeptember 20-án Ladányi Mihály József Attila-díjas költő. Itt alkot Hellebrand Henriett magyar realista festő. Itt élt és alkotott Orisek Ferenc (1937−2024) fafaragó művész.
Jegyzetek
További információk Csemő Község Önkormányzatának honlapja
Kategória:Pest megye települései