Jimmy Donal „Jimbo” Wales (Huntsville, Alabama, 1966. augusztus 7.) amerikai internetes vállalkozó, a Wikipédia társalapítója, a Wikimédia Alapítvány, a Wikia Search alapítója.

Magániskolában tanult, majd mesterfokozatú diplomát szerzett pénzügyi területen. Az egyetem elvégzése után egy chicagói cégnél dolgozott kutatási igazgatóként. 1996-ban két partner segítségével létrehozta a Bomis internetes portált, mely férfiakat célzott meg tartalmával. A Bomis biztosította a tárhelyet és a kezdeti anyagi fedezetet a Nupédia (2000–2003) és később a Wikipédia internetes lexikonok számára.

2001-ben Larry Sangerrel és másokkal közösen Wales segített létrehozni a Wikipédiát, a szabad, nyílt tartalmú enciklopédiát, melyet az olvasói szerkesztenek, és ami hamarosan rendkívüli növekedésnek indult, és nagy népszerűséget ért el. Ahogy a Wikipédia egyre nőtt, Wales lett a projekt szószólója és reklámozója. Walest hagyományosan a Wikipédia társalapítójának szokás nevezni, bár ő egyedüli alapítónak tekinti magát. A Wikimédia Alapítvány, a Wikipédiát és társprojektjeit üzemeltető nonprofit alapítvány kuratóriumának tagja, a kuratórium által számára létrehozott „közösségalapító” cím birtokosa. 2004-ben Angela Beesley kuratóriumi taggal közösen létrehozta a Wikiát, mely egy magántulajdonban lévő, ingyenes webtárhely-szolgáltatást nyújtó vállalkozás.

Wales háromszor nősült, második feleségétől, Christine-től van egy lánya és harmadik feleségétől, Kate-től két lánya. Jimmy Wales magát az objektivizmus és a libertarianizmus követőjének vallja. 2006-ban a Wikipédia létrehozásában való közreműködéséért a Time magazin a világ egyik legbefolyásosabb emberének nevezte. Wales a Wikipédia de facto vezetője, bár pontos pozíciója vita tárgya a sajtóban és a nyilvánosság előtt is.

Életrajza

Wales az alabamai Huntsville-ben született. Születési idejéről eltérő források találhatóak, a házassági bizonyítványa és más források szerint augusztus 7-én született, míg a jogosítványában augusztus 8. szerepel. Gyermekkorában az (azóta nyugdíjba vonult) édesapja, Jimmy, vegyesboltot üzemeltetett. Édesanyja, Doris és nagymamája, Erma (Irma) „az egyetemes tanintézmény” hagyományaira alapozva kis magániskolát vezetett, ahol maga Wales is tanult. Osztályában összesen négy gyerek volt (ő és testvérei), így az iskolában az alsó és a felső tagozatokat külön-külön összevonták. A diákoknak meglehetősen nagy szabadság jutott abban, hogy azt tanulják, amit akarnak, az iskola oktatási filozófiája a Montessori-módszeren alapult. Wales, aki imádott olvasni, ez idő alatt hosszú órákat töltött a World Book Encyclopedia és a Britannica Encyclopedia tanulmányozásával.

A 8. osztály elvégzése után Wales az egyetemi felkészítő iskolába, a Randolph Schoolba jelentkezett, ahol igen korán felismerték a kifejezetten diákok számára létrehozott számítógépes labor és más technológiai eszközök adta lehetőségeket. Tizenhat évesen végzett. Az itteni tandíj igen magas volt, de ahogy Wales nyilatkozta: „a tanulás a mi családunkban szenvedély volt… A tudásszerzés és tanulás hagyományos megközelítését valljuk, mint a sikeres élet megalapozását.”

Először az Auburn Universityre járt, itt alapképzésben részesült pénzügyi területen, majd diplomáját az Alabamai Egyetemen (University of Alabama) szerezte. Ezt követően ugyanitt, majd az Indiana Universityn közgazdasági PhD képzésre járt. Ezalatt mindkét egyetemen oktatott, de végül nem írta meg a doktori disszertációját, amit ő maga az unatkozás számlájára ír.

Pályafutása Chicagói munkája és a Bomis 1994-ben, a doktori disszertációja befejezése helyett Wales a Chicago Options Associates nevű, határidős szerződésekkel és opciós ügyletekkel foglalkozó cégnél kezdett dolgozni. Daniel Pink (Wired magazin) szerint Wales „eleget keresett ahhoz, hogy eltartsa magát és a feleségét az életük hátralevő részében”.

Wales már régóta internetfüggő volt, és gyakran töltötte az idejét számítógépes kódok írásával. Alabamai tanulmányai során a MUD-szerepjáték (egyfajta szöveges, több játékost igénylő szerepjáték) megszállottja lett, itt tapasztalta meg először a számítógépes hálózatok szerepét a kollaborációban.

A Netscape 1995-ös első tőzsdei megjelenése inspirálta, hogy internetes vállalkozó legyen, így 1996-ban két partnerrel közösen létrehozta a Bomis nevű webportált. A honlapon felhasználók által készített webringek szerepeltek, amik a The Atlantic Monthly szerint hamarosan az internet Playboyává tették a portált. Egy ideig a cég erotikus fényképeket is árult; Wales „férfiakat megcélzó keresőmotorként” jellemezte a honlapot.

A Bomis nem ért el nagy sikereket, viszont 2000 márciusában tárhelyet és kezdeti finanszírozást biztosított a Nupédia projekt számára.

thumb|upright|Larry Sanger, akit Wales a Nupédia főszerkesztői posztjával bízott meg

A Nupedia és a Wikipédia alapjai

Bár a Bomis anyagi nehézségekkel küszködött, mégis ellátta Wales szenvedélyének, az online enciklopédiának a finanszírozását. Még az 1990-es évek elején Wales egy online csoport moderátori szerepét töltötte be, ahol az objektivizmusról folyt vita. Itt ismerte meg Larry Sangert. A két férfi gyakorta vitázott a filozófiai irányzatról az interneten keresztül, majd személyesen is találkoztak, és végül barátok lettek. Mikor évekkel később Wales elkezdte megvalósítani az enciklopédia-projektjét, felkérte az akkor az Ohiói Állami Egyetemen filozófiai doktori képzésben részt vevő Sangert, hogy legyen a 2000 márciusában induló Nupédia, a nyílt tartalmú, szakértők által ellenőrzött online enciklopédia főszerkesztője.

A cél az volt, hogy szakértők által írt szócikkek szülessenek, illetve hogy a bejegyzések mellett reklámfelületet értékesítsenek profitszerzés céljából. A projektet kiterjedt ellenőrzés jellemezte, mellyel a szócikkek minőségét akarták szabályozni, hogy megfeleljen egy professzionális nyomtatott enciklopédia minőségének.

2001-ben Sangert Ben Kovitz programozó megismertette a wiki koncepciójával, miután Sanger a Nupedia lassú növekedésére panaszkodott, aminek a szócikkek beadásának nehézkes procedúrája volt a fő okozója. Kovitz úgy vélte, a wikimodell használata segíthet a Nupediának megszabadulni a problémáitól, mivel a szoftver segítségével a felhasználók egyidejűleg tudták használni a felületet. Sanger jónak tartotta az ötletet, majd elővezette Walesnek is, akivel közösen létrehozták a Nupedia wikifelületét 2001. január 10-én. Eredeti tervük az volt, hogy a felhasználók a wikifelület segítségével létrehozzák a szócikkeket, amiket a Nupedia szakértői ellenőriznek, mielőtt az az olvasók számára is megjelenik. A szakértők többsége azonban nem üdvözölte a változtatást, attól tartottak, hogy az amatőr és a professzionális munka összekeveredése negatív hatással lenne az enciklopédia hitelére és tartalmának minőségére. Így a wiki projekt, melyet Sanger „Wikipedia” névre keresztelt, egy különálló tartománynéven született meg, öt nappal később. Gyors növekedése miatt a Wikipédia vált a vezető projektté, a Nupedia népszerűsége hallatlanul visszaesett.

A Wikipédia

A kezdetek Sem Sanger, sem Wales nem várt sokat a Wikipédiától. Wales reménykedett, hogy talán a sok „szemét” között lesz néhány értékes cikkalap a Nupedia számára. Mindkettejük legnagyobb meglepetésére néhány nap leforgása alatt a Wikipédia szócikkszáma meghaladta a Nupediáét és összeállt egy kis szerkesztői közösség is. A projektben részt vevők közül sokan ismerték a szabadkultúra-mozgalmat és akárcsak maga Wales, hittek a nyílt tartalmakban. Kialakult egy biztos alapokon nyugvó, önszabályozó szerkesztői gárda, akik jelentősen hozzájárultak az enciklopédia növekedéséhez.

A Wikipédia kezdeti fejlesztéseinek nagy részét Sanger végezte, míg Wales biztosította hozzá az anyagi forrásokat. Sanger a Slashdot számára készült visszaemlékezésben 2005-ben kijelentette, hogy „a nyílt tartalmú, kollaboratív enciklopédia ötlete, ahol hétköznapi emberek szerkeszthetnek, teljes egészében Jimmy ötlete volt”, nem az övé, Wales őt bízta meg a fejlesztéssel.

Sanger egyszerre dolgozott a Nupediának és a Wikipédiának, míg végül 2002 februárjában a Bomis nem finanszírozta tovább a pozícióját, Sanger pedig mindkét projektet otthagyta 2002. március 1-jén. Wales a kezdeti szakaszban maga finanszírozta a projektet, és Sanger távozása előtt reklámhelyekkel kívánta volna biztosítani az anyagi forrásokat, ám ekkor felmerült az alapítvány lehetősége.

Vitás kérdések Wales kijelentette, hogy ő a Wikipédia egyedüli alapítója, és nyilvánosan elutasította Sanger társalapítói megnevezését. Már 2001 szeptemberében a The New York Times is társalapítókként nevezi meg Walest és Sangert, 2002 januárjában pedig a Wikipédia első sajtóközleménye is alapítónak nevezi mindkettejüket. Ugyanezen év augusztusában Wales társalapítónak nevezte magát. Sanger a saját honlapján összegyűjtött számos olyan forrást, amelyek szerinte a társalapítói voltukat bizonyítják. Például a korai híradások és sajtóközlemények is társalapítóként hivatkoznak Walesre és Sangerre. A The Boston Globe 2006 februárjában Walestől idéz, miszerint Sanger állítása „nevetséges”, 2009 áprilisában pedig Wales azon a véleményen volt, hogy „az egész vita butaság”.

2005-ben Wales kivette a róla szóló angol Wikipédia-szócikkből a Sangerre vonatkozó társalapítói hivatkozásokat. Sanger véleménye szerint „Jimmy megpróbálja újraírni a történelmet. De ez egy hiábavaló törekvés, mert a nyíltan átlátható és maximum kommunikációra törekvő szép új világunkban az igazság úgyis kiderül.” Wales mindezek mellett a Bomis szócikkében is megpróbálta átírni a cég tevékenységi körére és szolgáltatásaira vonatkozó kifejezéseket, kivédve azok szexuális jellegét. Bár Wales szerint a változtatások a tartalom pontosságának javítására irányultak, elnézést kért, amiért saját életrajzát szerkesztette, ez ugyanis általánosan rosszallott dolog a Wikipédiában.

Szerepe a projektben thumb|right|Wales a Wikimédia Alapítvány kuratóriumának tagjaként a 2007-es Wikimania összejövetelen

A Slashdotnak adott 2004-es interjújában Wales kifejtette a Wikipédiáról alkotott nézetét: „Képzelj el egy világot, ahol minden egyes ember szabadon hozzájuthat az emberiség össztudásához. Ez az, amit csinálunk.” A Wikipédia növekedése és népszerűsége internetes hírességgé emelte Jimmy Walest. A projekt alapítása előtt Wales sosem utazott messzebb, mint Kanada vagy Mexikó, a Wikipédia népszerűsítése céljából ma már szinte a világ minden tájára eljutott.

Wales a Wikipédia közösségében fizetés nélkül betöltött szerepét jellemezték már „jóakaratú diktátorként”, alkotmányos uralkodóként és szellemi vezetőként is. Egyúttal ő a projekt tulajdonképpeni szóvivője. Annak ellenére, hogy nem vesz részt behatóbban az enciklopédia napi működésében, Wales kifejezetten visszautasította a feltételezést, miszerint csökkenteni akarná a szerepvállalását.

A Wikimédia Alapítvány bélyegkép|250px|Jimmy Wales 2005-ben Budapesten, a magyar Wikipédia képviselőivel való találkozón

2003 közepén Wales a floridai St. Petersburgben létrehozta a nonprofit Wikimédia Alapítványt, ami a Wikipédiát és fiatalabb testvér-projektjeit támogatja. A Wikipédiával kapcsolatos szellemi tulajdonjogok és tartománynevek az új alapítványhoz kerültek, melynek célja az enciklopédia és a testvérprojektek irányelveinek biztosítása. Wales mind többet foglalkozik az alapítvány projektjeinek bemutatásával és terjesztésével. Kezdetben az alapítvány elnöke és a kuratórium tagja, 2006 óta az alapítvány tiszteletbeli, emeritus elnöke. Az alapítványnál végzett munkája, beleértve a különféle konferenciákon való promóciós részvételt is, fizetés nélküli. Egy 2007-es interjúban kijelentette, hogy úgy véli, az, hogy „odaadományozta” a Wikipédiát az alapítványnak egyszerre volt élete „leghülyébb és legokosabb” döntése. Úgy gondolja, a Wikipédia értéke körülbelül hárommilliárd dollár, másrészről viszont hangsúlyozta, hogy a Wikipédia eladományozása tette lehetővé az ő személyes sikereit.