A líra (lyra, lüra, néha lant; görög λύρα) ókori görög húros, pengetős hangszer, illetve többféle hasonló felépítésű hangszer gyűjtőfogalma. Jellemzője, hogy nagyjából egyenlő hosszúságú húrjai egy üreges hangszertesttől kiindulva az arra rögzített két szarvszerű nyúlványon keresztbe vetett rúdhoz csatlakoznak.

A líra a régi görögök legfontosabb, nagy becsben tartott hangszere volt a bronzkortól kezdve civilizációjuk végéig. Műkedvelő és hivatásos zenészek játszottak rajta, használták ének és tánc kíséretére, vallási ünnepek felvonulásain, zenei versenyeken, szórakoztatásként társas összejöveteleken, zeneoktatásra. A líra szó jelentheti a mitikus Hermész találmányának tekintett teknőcpáncél testű hangszerváltozatot, a khelüsz-lírát, de más hasonló felépítésű hangszert, a phorminxot, a kitharát vagy a barbitoszt is.

A lírát nem a görögök találták fel, Mezopotámiában a Kr. e. 4. évezredben már használtak ilyen hangszert, de a görögök közvetítésével jutott el az etruszkokhoz, a rómaiakhoz. Afrika területén ma is fellelhetők az antik lírára hasonlító népi hangszerek.

A középkortól kezdve több más, az antik lírához nem kapcsolható vonós, később forgatókaros, mechanikus hangszert is lírának neveztek.

Leírása right|thumb|260px|Apollón teknőchátú lírával Besorolása A lírák a húros, kordofon hangszerek egy jellegzetes csoportját alkotják. A hárfaféléktől leginkább abban különböznek, hogy húrjaik egyenlő hosszúságúak, a lantok többségétől pedig abban, hogy nincs nyakuk, fogólapjuk, a húrok mindig teljes hosszukban, lefogás nélkül szólalnak meg. A citeraszerű hangszerektől eltérően a lírák egymástól elválaszthatatlan két részből: húrhordozó apparátusból és hangsugárzó testből állnak.A régi görög szövegek magyar fordításaiban hagyományosan éppen a lant, hárfa, sőt néha citera szó szerepel, ami hangszertani szempontból félrevezető lehet. Ugyanakkor a Sachs–Hornbostel-féle osztályozás valóban a tágabb értelemben vett lantok közé veszi, besorolása az eredeti terminológiával az egybeépített kordofonokon, majd a lantokon belül: „321.2 Jochlauten oder Leiern” A szűkebb, megszokottabb értelemben vett lantok a „321.3 Stiellauten” néven szerepelnek. Ugyanakkor a lírák hasonlítanak is e három hangszercsoportra: a hárfákhoz abban, hogy felépítésük olyan, hogy húrjaikhoz mindkét oldalról hozzá lehet férni; a lant- és citerafélék többségéhez abban, hogy húrjaik a hangszertest hangsugárzó felületével, a hangszertetővel párhuzamos síkban vannak.

Felépítése left|thumb|270px|A líraformájú hangszerek – itt egy kithara – főbb részei

Az ógörög lírák teste lehet alul lekerekített, téglalap vagy trapéz alakú lapos, üreges fadoboz, de készülhet úgy is, hogy teknőc hátpáncéljára, vagy csészeformára faragott fatestre pergamenszerűen kikészített bőrt feszítenek. Az előbbi típushoz tartozó lírákat a hangszertudomány dobozlírának, az utóbbihoz tartozókat csészelírának nevezi.

A testhez két szarvszerű nyúlvány (pékhüsz, a képen P) csatlakozik, melyek egy vékony, henger formájú keresztrudat (zügon, Z) tartanak. Erre tekeredik a húrok (khordai v. neürai, K) egyik vége egy-egy bőrből vagy textíliából tekert elforgatható, elcsúsztatható hangológyűrű (kollopsz) közvetítésével. A húrok másik vége a hangszertetőn nyugvó húrlábon (magasz, M) áthaladva a húrtartóhoz (khordotonon, T) fut. A hangszer fontos kelléke a szilárd tartást segítő karpánt (telamón) és a pengető (pléktron).David E. Creese (1997.) 87. o.

Húrozása Az antik lírák húrjait juhbélből sodorták.Hermész-himnusz 1.51 , valamint Odüsszeia, 21.404 Hogy az egyenlő hosszúságú, de különböző hangolású húrok nagyjából egyforma feszesek legyenek – ahogy ezt a kiegyenlített hangzás, illetve a játéktechnika szempontjai megkívánják –, különböző vastagságúaknak kellett lenniük.Ha a hangszer hangterjedelme egy oktáv, akkor azonos anyag, hosszúság és feszítőerő esetén – a húrok rezgésére vonatkozó fizikai összefüggés szerint – a legmélyebb húr átmérője duplája a legmagasabbénak, a többi húré arányosan e két érték közé esik. Ez úgy valósítható meg, hogy a húr készítése során a bél-alapanyagból kevesebbet vagy többet sodornak össze húrrá. Homérosznál a hangszerhúr gyakori jelzője a „jól sodrott” (ἐυστρεφής).David E. Creese (1997.) 99. o.

right|thumb|100px|Múzsa lírával Egyetlen korabeli írás sem ismert, ami egyértelműen eligazítana ebben, de valószínű, hogy az antik görög lírák húrjainak hangmagassága – a hangszert szemből nézve – balról jobbra emelkedett. Más szavakkal: játék közben a zenész testéhez közelebbi húrok voltak a mélyek, a távolabbiak a magasak.M. L. West (1992.) 64. o. szerint a keleti, az egyiptomi aszimmetrikus lírákon egyértelműen látszik, hogy a zenészhez közelebbi húrok kicsit hosszabbak, tehát nyilván mélyebbek, a görög lírák viszont szimmetrikusak, ezért csak irodalmi utalásokból lehet – sokszor ellentmondásosan – erre következtetni. Plutarkhosz a Platonicae quaestiones egy példázatában ezt írja: „… nem nevetséges-e a dolgok egyes helyzeteire kiosztani, hogy első, középső, utolsó? Hiszen azt látjuk, hogy a lírán a hüpaté (’legfelső’) foglalja el a legmagasabb és első helyet, míg az auloszon a legalsó és utolsó helyet. Ráadásul a meszé (’középső’) … magasabban szól, mint a hüpaté és mélyebben, mint a nété (’legalsó’).” Ha a zenész erősen megdöntve tartotta hangszerét, ahogy ez sok líraábrázoláson látható, akkor a „fölső” húrok voltak a mélyek, az „alsók” a magasak, ami megmagyarázhatja a görögöknek a hangmagasságokkal kapcsolatos sajátos, a mienkhez képest fordított szemléletmódját.

A görögök hangrendszerük, a szüsztéma teleion középső oktochordjának, oktávjának hangjait a líra megfelelő húrjairól nevezték el: nété (’legalsó’, vagyis az előbbiek alapján a legmagasabb), paranété (’legalsó melletti’), trité (’harmadik’, ez a héthúros líráról hiányzott), parameszé (’középső melletti’), meszé (’középső’), likhanosz (’mutatóujj’), parhüpaté (’legfelső melletti’), hüpaté (’legfelső’, azaz legmélyebb húr).M. L. West (1992.) 64. o. Ezek az elnevezések nem utalnak abszolút hangmagasságokra, mint a mi zenei hangneveink, de még az egymáshoz képesti relatív hangközökre sem, a hangsorok többféle genoszhoz tartozhattak, más-más harmóniát, oktávfajtát alkothattak.

A líra családjába tartozó hangszereknek a görögöknél valószínűleg a mükénéi korszaktól kezdve mindig hét húrjuk volt, de elképzelhető az is, hogy az eredetileg négyhúros – egy tetrachordot átfogó – hangszer később egészült ki héthúrosra.Perseus Encyclopedia - Lyre 5. bek. A héthúros líra feltalálójaként régebben szokás volt Terpandroszt emlegetni, két neki tulajdonított verssor értelmezése alapján. Erről bővebben: A Dictionary of Greek and Roman Antiquities (1890) - Lyra 5. bek. Ha hétnél több húrt alkalmaztak,M. L. West (1992.) 63. – 64. o. szerint ilyen törekvések a Kr. e. 5. századtól kezdve jelentkeztek, de valószínűleg nem váltak általánossá. azt feltehetőleg nem a hangterjedelem növelése érdekében tették, hanem hogy áthangolás nélkül többféle harmóniában, hangnemben lehessen rajtuk játszani.A Dictionary of Greek and Roman Antiquities (1890) - Lyra 9. bek. A mitikus hét húrtól való eltérés a konzervatívabbak számára szentségtörésnek, a zene megerőszakolásának számított.Pl. Plutarkhosz: Spártaiak velős mondásai 220c Ekprepész, a spártai ephoroszok egyike Phrünisz muzsikus hangszerének kilenc húrjából kettőt levágott bárdjával, mondván: „Ne tedd tönkre a zenét!” Hasonló, spártaiak általi húrlevágással szankcionált muzsikusokként a források még Terpandroszt és Timotheoszt is említik.

Elnevezései, változatai left|thumb|180px|Múzsa „bölcsőlírát” hangol – talán ilyen lehetett a phorminx A líra (λύρα) szó eredete ismeretlen, az szinte biztos, hogy nem görög, nem is indoeurópai.David E. Creese (1997.) 69. o. Az ógörög szerzőknél több egymástól eltérő hangszertípust jelölhet, és megfordítva, az egyes líraformájú hangszereket többféle néven is említhetik.M. L. West (1992.) 50 – 51. o. A líra, khelüsz, barbitosz, phorminx, kitharisz, kithara szavakat nem könnyű megfeleltetni a lírafélék sokféle korabeli ábrázolásának, melyek kerámiákon, plasztikai alkotásokon, érméken, pecsétnyomókon maradtak fenn. Az is megnehezíti az azonosítást, hogy a felsorolt hangszerek felépítése, játékmódja, húrjainak száma, kulturális szerepe hasonló.

Khelüsz-líra és barbitosz

Homérosz eposzaiban a phorminx és a kitharisz – rokonértelműnek tűnő – szavak nevezik meg a dalok kíséretére használt pengetős hangszereket, a líra (λύρα) szó egyszer sem fordul elő. A Homérosz nevével jelzett művek közül egyedül a jóval későbbre datálható Hermész-himnuszbanHermész-himnusz szerepel ez a szó, miközben elmeséli, a mondabeli Hermész hogyan alkotta meg az első ilyen hangszert egy teknőc kivájt páncéljából.A Dictionary of Greek and Roman Antiquities (1890) - Lyra 3. bek. Valószínű, hogy a líra szó eredetileg ezt a hangszerváltozatot, a teknőclírát, khelüsz-lírát (χέλυς) jelöli, de úgy tűnik, a korai görög költészetben, Alkman, Szapphó műveiben és a Kr. e. 5. századi tragédiákban általános értelemben is vonatkozik a líraformájú hangszerekre.Perseus Encyclopedia - Lyre 2. bek.

A khelüsz-lírához hasonlóan teknőcpáncél testű hangszer a barbitosz (βάρβιτος), de annál nagyobb, összetettebb formájú szarvai, hosszabb húrjai vannak, tehát nyilván mélyebb hangolású. Neve az archaikus lírai költészetben bukkan fel először, a képi és irodalmi ábrázolásokon különösen Anakreón költőhöz, Leszbosz szigetéhez társul.[M. L. West (1992.) 58. o.]

Phorminx és kithara

A líraformájú hangszerekre használt phorminx és kitharisz szavak a görög nyelvben régebbiek, mint a líra, sőt, a líra pengetését jelentő görög ige is a kitharisz szóval függ össze„φόρμιγγι … ἱμερόεν κιθάριζε” Iliasz, 18.570 (λύρῃ κιθαρίζειν).A Dictionary of Greek and Roman Antiquities (1890) - Lyra 3. bek. és A Dictionary of Greek and Roman Antiquities (1875) - Lyre Mai tudásunk szerint ezek a szavak dobozlírákat jelölnek, a khelüsz-lírával és a barbitosszal ellentétben e hangszerek teste fából készült, lapos, dobozszerű felépítésű.

A korabeli képi és plasztikai ábrázolásokon a dobozlírák két fő típusát lehet megkülönböztetni: az egyiknek alul lekerekített hangdoboza van, szarvai egyenesek, párhuzamosak, vaskosak; a később megjelenő másiknak teste nagy méretű, szögletes, legtöbbször trapéz alakú, szarvai az előzőhöz hasonlóak, de egy kecses ív közvetítésével csatlakoznak a testhez. Az elsőt alul ívelt formája után bölcsőlírának, bölcsőkitharának nevezik, hasonlít ahhoz a hangszertípushoz, amit a minószi freskókon, a mükénéi vázafestményeken lehet felismerni, ezt a hangszertudomány gyakran Homérosz phorminx (φόρμιγξ) nevű hangszerével azonosítja;Perseus Encyclopedia - Phorminx a második a tulajdonképpeni klasszikus kithara (κίθαρα), koncertkithara.

A görög dobozlírák családjába tartozó, ritkán ábrázolt líratípus még az erősen ívelt szarvú, változatos formájú „trákiai” és a téglalap alakú „italióta” kithara.M. L. West (1992.) 50. o.

Használata

A különböző lírafélék használati módja csak kis mértékben tért el egymástól. A kitharán az ábrázolásokon elsősorban állva, a többi líratípuson ezen kívül még ülve, a hangszert a térdre helyezve, a kis méretű khelüsz-lírán fekvő helyzetben is játszhatnak. Tánc közben, felvonulásokon menet közben is használhatják. A nők leggyakrabban ülve pengetik hangszerüket. A lírát a zenész a bal karjával testéhez szorítja, ebben egy csuklójára erősített pánt, a telamón is segíti. A kitharát nagyjából függőlegesen, a teknőclírát, a barbitoszt megdöntve tartja.Perseus Encyclopedia - Lyre 6. - 7. bek.

A jobb kéz pengetőt, pléktront használ a húrok megszólaltatására, ami egy hosszabb zsinórral van a hangszerhez rögzítve. A bal kéz szerepe nem tisztázott, talán a megpendített húrok tompítása volt feladata, de lehet, hogy pengette is a húrokat, vagy esetleg a húrok középpontjának tompításával, a húrok „megosztásával” (dialepszisz) üveghangok előállításában működött közre, ezzel növelve a hangterjedelmet.M. L. West (1992.) 66. o.