A magyar katolikus egyház () a katolikus egyház magyarországi szervezeteinek összefoglaló elnevezése.
A római katolikus egyház – katolikus szóhasználattal a világegyház – élén a római pápa áll, akinek az Egyházi Törvénykönyv megfogalmazása szerint „a legfőbb, teljes, közvetlen és egyetemes rendes hatalma van … az összes részegyházak és azok csoportjai fölött is”.Az egyházi törvénykönyv. Szent István Társulat, Budapest, 2001 Ebből következően a magyar részegyház, ugyanúgy, mint az összes többi részegyházak, nem autonóm szervezet, mert ügyeiben (elvileg, és a jog által szabályozott esetekben – mint például a püspökök kinevezése – gyakorlatilag is) a pápa közvetlenül intézkedhet, ő tekintendő legfőbb fejének.
A világegyház elsődlegesen egyházmegyékre van osztva, ezek számítanak elsősorban „részegyházaknak”. Az egyes országok egyházaira alkalmazott elnevezések – mint például a „magyar katolikus egyház” – katolikus szempontból ilyen egyházmegyék másodlagosan létrehozott csoportjait jelölik, amelyek kevesebb önállósággal bírnak, mint az egyházmegyék vagy akár ezeknek részei, a plébániák. A katolikus egyház szervezetében tehát tulajdonképpen nem létezik „magyar katolikus egyház”; a neki leginkább megfelelő állandó intézmény a Magyarország területén működő egyházmegyék püspökeiből álló Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Mivel a magyar katolikus egyház fogalmába beletartozik a katolikus világegyház Magyarország területén működő minden részegyháza, ezért beleértendőek nemcsak a latin rítusú egyházmegyék, hanem az itt működő keleti katolikus részegyházak is, nevezetesen a görögkatolikus és örmény katolikus egyházkormányzati egységek.
Polgári jogi szempontból a magyar katolikus egyház bíróságilag bejegyzett vallási csoport, melynek jogait a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyakorolja.
Története
Előzmények 381-ben az aquileiai zsinat elismert Pannóniában működő érsekségeket. A mai Magyarország területén tehát ekkortól működött egyházi szervezet, amely azonban nem jogelődje a későbbi magyar katolikus egyháznak.
Árpád-kor A honfoglalás után, a kalandozások során a magyarok kívülről megismerték a nyugati kereszténységet. 954-ben például Wikbert apát Gembloux monostorának ostromakor a pihenő magyarok közé merészkedett, akik meghallgatták, és többen meg is keresztelkedtek. A hadjáratok során ejtett foglyokkal keresztények sokasága került a magyarok közé.
Bizánci térítés A latin és a bizánci kereszténység egyaránt hatott a magyarságra. A keleti hadjáratok kapcsán bizánci szerzetesek, térítő papok érkezhettek a Kárpát-medence déli, délkeleti részére. Konstantinápolyban több magyar vezér – köztük valószínűleg Tormás, Árpád dédunokája is – megkeresztelkedett, de a császár ezen felül bőkezű ajándékokkal, címekkel, keresztapaság vállalásával is próbálta lekötelezettjévé tenni őket. Az első név szerint ismert bizánci térítő püspök Hierotheosz volt, aki Zombor gyula hívására, az általa uralt erdélyi területeken, elsősorban a Maros völgyében térített, de intézményes egyházi struktúrát nem alakított ki. A gyula lánya, Sarolt (Géza magyar fejedelem későbbi felesége) gyermekként itt nyerte el a keresztséget. Marosváron bizonyított a keleti szerzetesek tartós működése. Sokan Sarolthoz kapcsolják a veszprémvölgyi apácakolostor alapítását, a görög nyelvű veszprémvölgyi alapítólevél kiadását.
Latin térítés Taksony fejedelem – tartva a Bizánci Birodalom törekvéseitől – 962-ben XII. János pápától latin térítő püspököket kért, egyelőre eredménytelenül. Géza fejedelem 972-ben a nyugati kereszténység felvétele mellett döntött, kérésére I. Ottó német-római császár Sankt Gallen-i Bruno térítő püspököt küldte a magyarokhoz, aki mellé Pilgrim passaui püspök karantán papokat rendelt tolmácsnak. Bruno (valószínűleg Esztergomban) megkeresztelte Gézát, fiát Vajkot (mindkettejüket István névre), öccsét Mihályt, mintegy 500 előkelőt és több ezer szolgát. Géza keresztségének esztergomi színhelye határozott jelzés volt a születő egyháztartományért vetélkedő püspököknek – Pilgrim mellett a salzburgi érseknek és az aquileai pátriárkának – a majdani magyar egyházszervezet függetlenségéről. Géza fiát keresztény neveltetésben részesítette, Esztergomban Szent István vértanú tiszteletére templomot emelt, Bruno és társai pedig újra megnyitották a karoling templomokat, és újakat is építtettek (például Veszprémben a Szent György-körtemplomot). Adalbert prágai püspök először 985–988 között érkezhetett a magyarokhoz, ekkor bérmálta meg Istvánt. Római és prágai tartózkodás után 993-ban vette fel újra a kapcsolatot a magyarokkal; a 995 őszén vele érkező bencés szerzetesek tették le a pannonhalmi apátság alapjait Szent Márton hegyén. Querfurti Brúnó német szerzetes 1003 után két hittérítő utat tett Magyarországon.
200px|bélyegkép|balra|István király és Gizella királyné megalapítja az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. A Képes krónika miniatúrája Egyházszervezés István király a monostoralapítási céllal Pécsváradra érkező Asztrik bencés szerzetest küldte Rómába, hogy felségjelvényeket hozzon II. Szilveszter pápától, amelyekkel Domonkos püspök koronázta meg 1000 karácsonyán az esztergomi Szent István-templomban. Ezzel a pápa elismerte Magyarország és uralkodója önállóságát.
1001 tavaszán, a ravennai zsinaton II. Szilveszter pápa – III. Ottó német-római császár jelenlétében – jóváhagyta a magyar egyháztartomány létrehozását, István királyt apostoli hatalomban részesítette, Esztergomot pedig a magyar egyház élére állította. István az országot tíz püspökségre osztotta, az alapítás sorrendjében: esztergomi (1001), veszprémi (1002), győri, egri, pécsi, kalocsai, erdélyi, váci (1009), bihari és csanádi (1020 k.) püspökség. Veszprém, Győr, Pécs, Eger és Vác az esztergomi; Csanád, Bihar és Erdély a kalocsai érsekséghez tartozott.
bélyeg|300px|A zalavári bencés apátság romjai A vármegyék szervezése nyomán az ispáni várakban jellegzetes, kis méretű körtemplomok épültek. István második törvénykönyve rendelkezett arról, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. Ez a rendelkezés egyszersmind bevezette a vasárnapi munkaszüneti napot, a szentmiselátogatás kötelezettségével. Zarándokházakat alapított Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben, és 1018 körül biztonságos zarándokutat hozott létre Magyarországon keresztül. 1020 körül jelennek meg a egyházi oktatási rendszer kezdeteire utaló első feljegyzések. A papság a király által bevezetett tizedből és a sókereskedelemből tartotta fenn magát. 1038-ra felépült a székesfehérvári székesegyház; kolostorokat alapítottak a Zobor-hegyen, Pécsváradon, Bakonybélben, Zalaváron és a Somló-hegy alatt. Szent István halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot; Hartvik győris püspök 1110 körül írt Szent István-legendája ennek hangsúlyozásával a pápai hűbéri igény alaptalanságát is jelzi (VII. Gergely pápa egy levele szerint a pápaságot jelképező Szent Péternek is szólt volna a felajánlás).
bélyegkép|300px|A bazilita szerzetesek által kivájt tihanyi Barátlakások részlete A kereszténység megszilárdulása bélyeg|bal|300px|„feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadi útra) A legrégebbről fennmaradt magyar nyelvű írásos emlék a tihanyi alapítólevélből, 1055-ből István király egyházszervező munkája nyomán utódai is szerepet vállaltak az egyházmegyék szervezetének kialakításában, kolostorokat alapítottak, főpapállítási jogokat is örököltek. Péter és Sámuel királyok hatalomért való küzdelme az új feudális és a régi törzsi társadalmi rend, illetve a kereszténység és a régi hitvilág képviselői közötti feszültségeket is felszínre hozták; 1046-ban kitört a Vata-féle pogánylázadás, melynek során Gellért püspök (Beszteréd és Bőd püspökökkel együtt) vértanúhalált halt. Vazul Gellért hívására visszatérő fiai közül András lépett a trónra, aki helyreállította az istváni törvényeket, kiállt a kereszténység mellett, és rendezte a belviszályokat. A békés időszak kedvezett a vallási élet megszilárdulásának; 1055-ben András alapította a tihanyi monostort, felesége, a kijevi Anasztázia révén pedig bizánci rítusú szerzetesek telepedtek meg Tihanyban, Zebegényben és Visegrádon. A Béla király által összehívott 1061. évi székesfehérvári országgyűlésen került sor az utolsó pogánylázadásra. Ő helyezte át a vásárok napját szombatra; az általa alapított szekszárdi apátságban temették el. Géza idejében alapították a Garamszentbenedeki apátságot, és ekkor épült a váci székesegyház.
1050 után nyugaton kibontakozott az invesztitúraharc, azaz a pápa és a világi uralkodók küzdelme a püspökök kinevezésének jogáért; ebben László király a pápa pártjára állt. Ő kezdeményezte az 1083-as szentté avatásokat: a zoborhegyi remeték (Zoerard-András és Benedek), Gellért püspök, István király és Imre herceg kanonizálását. 1092–1094 körül megalapította a Zágrábi püspökséget, a Bihari egyházmegye székhelyét pedig Nagyváradra helyezte. Az ő idejében terjedtek el a káptalanok és alakult ki a több plébániát egy kerületbe összefogó esperesi és valószínűleg a főesperesi tisztség. Kálmán király eredetileg egyházi tanulmányokat folytatott, püspökké szentelték, és egri vagy váradi püspökként működött. Trónra lépése után komoly próbatételt jelentett az I. keresztes hadjárat átvonulásának rendezett mederbe terelése, a rablás, fosztogatás megelőzése. 1110 körül írta Hartvik győri püspök Szent István-legendáját, mely több ponton a magyar király egyházi természetű jogait próbálta megalapozni, míg a pápaság ezek szűkítésére törekedett; ezek eredőjeként a hatáskörök fokozatosan tisztázódtak, az egyházi és világi törvényhozás kezdett különválni.
200px|bélyeg|Árpád-házi Szent Margit II. István idején, 1122-ben járt másodszor pápa Magyarországon (II. Kallixtusz Pozsonyban). Ő hívta be a premontreieket, akik Váradhegyfokon alapítottak kolostort. A 12. században telepedtek meg a ciszterciek (Szék/Cikádor 1142, Zirc 1182, Pilis 1184, Pásztó 1190) is az országban. Ispotályok létesültek Fehérváron és Esztergom mellett, feladatuk a zarándokokról és betegekről való intézményes gondoskodás volt. Bánfi Lukács személyében Párizsban kánonjogot végzett, európai látókörű főpap állt az esztergomi érsekség élén. III. Béla alatt alakult ki a hiteleshely intézménye, mely a káptalanok, valamint bencés, premontrei és johannita konventek feladata lett. 1192-ben szentté avatták László királyt. Ebben az időben az ország földterületének mintegy 10%-a volt különféle egyházi intézmények tulajdonában.
A 13. század elején a keleti szerzetesség lassan elenyészett, míg a Domonkos-rend ekkor települt meg Magyarországon a kunok megtérítésének céljából. 1235-ben indult Julianus barát a magyar őshaza felderítésére; ugyanebben az évben avatták szentté Erzsébetet, II. András lányát. 1229-ben telepedtek meg a ferencesek is, először Esztergomban. Csák Ugrin kalocsai érsek tevékenységének eredménye volt a Szerémi püspökség létrehozása és a Boszniai püspökség kalocsai egyháztartományba való betagozódása.
A tatárjárásban számos település mellett székesegyházak, templomok, kolostorok is elpusztultak. IV. Béla tíz gyermeke közül hármat szentként tisztel a katolikus egyház: a Nyulak szigetén szerzeteskedő Margitot, Kingát és Jolánt. A 13. században alakult ki a pálos rend az Özséb köré szerveződő remetékből (Jakab-hegy, Pilis, később Budaszentlőrinc, Pilisszentlélek).
Késő középkor 1378-ban, az első nyugati egyházszakadás során Magyarországon a „törvényes” római pápát ismerték el és támogatták. Zsigmond király viszont 1404-ben kiadta az ún. királyi tetszvényjogot (placetum regium) tartalmazó rendeletét, amelyben magának követelte az ellenőrzést a pápai bullák hazai kihirdetése felett (főként a birtokadományozások királyi kézben tartásának szándékával). Ezt a királyi (állami) jogot az egyház soha nem ismerte el. Hunyadi Mátyás alatt is élénkek voltak Magyarország kapcsolatai a pápai udvarral – mint általában Itáliával –, azonban a király érdeklődése következtében nem annyira a hit kérdései, mint inkább a reneszánsz kultúra állt a középpontban.