Kollegrádi gróf Kollonich Lipót (németül Leopold Karl von Kollonitsch; más írásmódokban Kollonics, Kollonitz, Collonitsch; Komárom, 1631. október 26. – Bécs, 1707. január 20.) horvát eredetű főnemesi családból származó római katolikus főpap, bíboros és a Habsburg Monarchia egyik vezető politikusa volt.Franz Menges: Kollonitsch, Leopold Graf von. In: Neue Deutsche Biographie, 12. köt. Berlin, 1980, 467–469.Lakatos Adél: Kollonich Lipót. In: Beke Margit (szerk.): Esztergomi érsekek 1001–2003. Budapest, Szent István Társulat, 2003, 319–325. Katonai pályáját a máltai lovagrendben kezdte. Később nyitrai, bécsújhelyi és győri püspök, majd kalocsai és esztergomi érsek lett. I. Lipót 1689-ben jelölte kalocsai érsekké, a Szentszék pedig 1690. március 6-án erősítette meg. 1695-től haláláig esztergomi érsekként Magyarország prímása volt.
1672-től a Magyar Királyi Kamara elnöki tisztét töltötte be. 1692-ben átvette a bécsi Udvari Kamara irányítását, 1694-ben pedig a császári Titkos Tanács élére került. Az 1670-es években fellépett a protestáns egyházak ellen, tagja volt a pozsonyi rendkívüli bíróságnak, és részt vett a prédikátorokat sújtó intézkedések végrehajtásában.Oláh Tamás: Evangélikusok a kuruc mozgalomban (1672–1685). Magyar Nemzeti Levéltár, Reformáció-projekt. Elérés: 2026. szeptember 8. Főpapként plébániákat, iskolákat, szegény- és árvaintézményeket támogatott, katonai kórházakat szervezett, és segítette a munkácsi rutén, az erdélyi román és az erdélyi örmény egyházi unió megszilárdítását.Véghseő Tamás: Kollonich Lipót bíboros és a munkácsi egyházmegye görög katolikusai. In: Véghseő Tamás (szerk.): Rómából Hungáriába. A De Camillis János József munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai. Nyíregyháza, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, 2008, 267–282.Nagy Kornél: Kollonich Lipót bíboros és az erdélyi örmények. In: Dinnyés Patrik–Kökényesi Zsolt–Nagy Andor (szerk.): Felix temporum reparatio. Tanulmányok a 70 éves Kalmár János tiszteletére. Eger–Budapest, EKKE Líceum Kiadó–ELTE BTK, 2026, 391–401. DOI: 10.46403/Felixtemporumreparatio.2026.391.
Kollonich elnökölte azt a héttagú albizottságot, amely 1688–1689-ben kidolgozta az Einrichtungswerk című berendezési tervezetet. A bizottság mintegy tizenöt hónapon át, nyolcvan ülésen dolgozott.Kalmár János–Varga J. János (szerk.): Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn (1688–1690). Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2010. .Brian A. Hodson: The Development of Habsburg Policy in Hungary and the Einrichtungswerk of Cardinal Kollonich, 1683–90. Austrian History Yearbook, 38. (2007), 92–107. DOI: 10.1017/S0067237800021433. A tervezet az igazságszolgáltatás, az egyházügy, a közigazgatás, a hadügy és a pénzügy reformjára tett javaslatot, emellett gazdasági, oktatási és telepítési kérdésekkel is foglalkozott. Egységes szabályzatként nem vezették be, egyes elemei azonban későbbi intézkedésekben is megjelentek.Justus Nipperdey: Rezension zu: Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn (1688–1690). sehepunkte, 11. évf. 10. sz. (2011).
Történelmi háttér Kollonich az 1670 utáni politikai válságban jutott egyre jelentősebb magyarországi tisztségekhez. A Wesselényi-összeesküvés vezetői között katolikus magyar és horvát főurak is voltak; az udvar ezért a rendi ellenállást dinasztikus és közjogi veszélyként is kezelte.Joachim Bahlcke: A magyar püspöki kar és a Habsburg Monarchia. Együttműködéstől a konfrontációig (1686–1790). Budapest–Szeged, METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2013. . A közvetlenebb bécsi irányításnak a magyar rendek és az 1670-es években kibontakozó kuruc mozgalom is ellenállt. Az 1681-es soproni országgyűlés helyreállította a nádori tisztséget, és több korábbi pénzügyi és vallásügyi intézkedést módosított.
A rendi alkotmány törvényekből, kiváltságokból és szokásjogi szabályokból állt. Része volt az országgyűlés adómegajánló joga, a vármegyék önkormányzata és a nemesség adómentessége. Az 1687–1688-as pozsonyi országgyűlés elfogadta a Habsburg-ház fiági örökösödését és lemondott az Aranybulla ellenállási záradékáról, de a rendi intézmények fennmaradtak.
A Bécs elleni 1683-as oszmán támadás után létrejött Szent Liga hadjáratai felgyorsították az oszmán uralom visszaszorítását Magyarországról. A háború rendkívüli kiadásokat rótt a Habsburg Monarchiára és a Magyar Királyság lakosságára. A visszafoglalt területeken a birtokjog, az adózás, a katonai ellátás, a közigazgatás és az egyházi viszonyok rendezése vált szükségessé. A bécsi kormányzat népességnöveléssel, az adóalap bővítésével és a közigazgatás átszervezésével próbálta növelni az állam bevételeit.
A valláspolitikát a konfesszionalizáció kora újkori folyamata is alakította. A felekezeti hovatartozás, az egyházi intézmények és az államhatalom szorosan összefonódtak; a Habsburg-udvar az osztrák és cseh örökös tartományokban a katolikus egyház intézményeit is felhasználta a dinasztikus állam megerősítésére. Magyarországon a protestáns felekezetek erős rendi háttere, a végvári rendszer és az oszmán hódoltság öröksége miatt a folyamat eltérően alakult. A rekatolizáció egyházi, birtokpolitikai, oktatási és közigazgatási eszközökre támaszkodott.Kalmár János: I. Lipót magyarországi valláspolitikája és a Kollonich-féle Einrichtungswerk. In: Erdélyi Gabriella–Tusor Péter (szerk.): MindenNapi választások. Tanulmányok Péter Katalin 70. születésnapjára. Budapest, MTA Történettudományi Intézete, 2007, 507–517.
Származása és ifjúkora Kollonich Komáromban született. Apja, Kollonich Ernő gróf a komáromi vár parancsnoka, anyja Anna Elisabeth von Kuefstein bárónő volt. Családja horvát eredetű volt, tagjai a Habsburgok katonai és udvari szolgálatában emelkedtek fel. A komáromi várparancsnoki tisztség fontos szerepet töltött be az oszmán határ védelmében.
1645-ben, alig tizennégy évesen a bécsi udvarba került, ahol Ferdinánd főherceg, a későbbi IV. Ferdinánd apródjaként szolgált.Kollonidi, Leopold Karl Graf. In: Biographisches Lexikon zur Geschichte Südosteuropas, 2. köt. München, 1976, 435–437. 1650-ben belépett a máltai lovagrendbe, majd Málta szigetére utazott. A rend a Földközi-tengeren az oszmán hajóhad ellen is harcolt, Kollonich pedig részt vett a Kandiai háború tengeri hadműveleteiben. A források 1651-ben és 1655-ben is említik szolgálatát.
1655 és 1657 között a rend máltai castellánusa volt. 1656-ban megkapta az alsó-ausztriai Mailberg és a csehországi Eger, a mai Cheb kommendáját, vagyis a lovagrend e birtokközpontjaihoz tartozó javadalmat. 1657-ben visszatért Közép-Európába. Katonai-rendi szolgálatát ezután udvari, majd egyházi pálya váltotta fel; I. Lipót 1659-ben kamarássá nevezte ki.
A lovagrendi szolgálat, a hadjáratok, a castellánusi tisztség és a kommendák forrásolt adatok. Az oszmán zászlók elfoglalásáról és személyes párviadalokról szóló részletes hőstörténetek főként a 19. századi életrajzi hagyományból ismertek.Joseph Maurer: Cardinal Leopold Graf Kollonitsch, Primas von Ungarn. Sein Leben und sein Wirken, zumeist nach archivalischen Quellen geschildert. Innsbruck, Fel. Rauch, 1887.
Egyházi és állami pályájának kezdete I. Lipót 1666. szeptember 24-én Kollonichot a nyitrai püspökség élére jelölte.Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. Egy nunciusi jelentés forrásértéke. Levéltári Közlemények, 92. (2022), 39–102. I. Lipót jelölése még nem jelentette a püspöki hivatal teljes jogú átvételét: ehhez pápai megerősítés és püspökszentelés is kellett. Kollonich ekkor még nem volt pap. Pappá 1668 februárjában szentelték, a Szentszék április 30-án erősítette meg püspökként, augusztus 26-án pedig püspökké szentelték.
Kinevezése már kortársai körében vitát váltott ki. Szelepcsényi György esztergomi érsek kifogásolta, hogy a magyar egyházi hierarchiában addig alig szereplő, még fel nem szentelt máltai lovag kapja meg a nyitrai püspökséget. Rendhagyónak számított, hogy Kollonich több egyházi fokozatot átugorva rögtön egy magyarországi egyházmegye élére került. Szelepcsényi tehát már kortársként ellenezte kinevezését.
I. Lipót 1669. augusztus 29-én a bécsújhelyi püspökségre jelölte; a pápa 1670. május 19-én erősítette meg. Bécsújhelyen még szorosabb kapcsolatba került az udvari kormányzattal, és hamarosan országos pénzügyi megbízásokat is kapott.
A Magyar Kamara élén és az 1670-es évek felekezeti konfliktusai 1672 februárjában Kollonich lett a Magyar Királyi Kamara elnöke. A kamara a magyar királyi pénzügyigazgatás egyik központi szerve volt: kezelte a koronajövedelmeket, igazgatta a királyi birtokokat, és eljárt az adók, vámok, bányajövedelmek és más bevételek ügyében; működését a bécsi Udvari Kamara felügyelte. Kollonich irányította az új fogyasztási adó behajtását, kezelte az összeesküvés után elkobzott birtokok jövedelmeit, és szigorúbb ellenőrzés alá vonta a királyi pénzügyeket. A magyar rendek az országgyűlés nélkül bevezetett terhek és a közvetlenebb udvari irányítás ellen tiltakoztak.
Az 1681-es soproni országgyűlés több pénzügyi intézkedést visszavont, és magyar alelnököt rendeltek Kollonich mellé. Hatásköre beszűkült, de a kamara elnöki tisztét 1684-ig megtartotta.
Pénzügyi tapasztalataira az egyházi javak háborús felhasználásakor is szükség volt. XI. Ince pápa 1685 februárjában engedélyezte, hogy az előző hatvan évben megszerzett katolikus egyházi javak meghatározott részét az oszmánellenes háború finanszírozására fordítsák. A végrehajtást Francesco Buonvisi bécsi nuncius és Kollonich felügyelte. Az 1687-ig tartó intézkedés mintegy 1,6 millió gulden bevételt hozott.
A pénzügyi központosítással egy időben a protestáns egyházakat is súlyos korlátozások érték. Kollonich és Szelepcsényi 1672-ben elérte, hogy katonaságot vezényeljenek Pozsonyba, és a protestáns közösségeket templomaik átadására kényszerítsék. Amikor egyes templomok kulcsait nem adták át, Kollonich az ajtókat erővel nyittatta fel.
Az 1673–1674-ben Pozsonyban működő rendkívüli bíróság a Wesselényi-összeesküvést követő politikai megtorlást a protestáns egyházi intézmények elleni fellépéssel kapcsolta össze. Az NDB szerint 763 protestánst idéztek a bíróság elé. A lelkészeket és tanítókat hűtlenségi és vallásügyi vádakkal vonták eljárás alá. Az elítéltek egy része áttéréssel, hivatala feladásával vagy száműzetéssel kerülte el a súlyosabb büntetést. A bírósági ítéletek nyomán 42 prédikátort Nápolyba, további húszat Buccariba vittek gályarabságba, vagyis földközi-tengeri hajókon végzett kényszermunkára. A Nápolyban életben maradt foglyok 1676 februárjában Michiel de Ruyter holland tengernagy közbenjárásával szabadultak ki; a buccari foglyok holland és szász diplomáciai közbenjárás után nyerték vissza szabadságukat.
A kuruc hadjáratok során katolikus papokat, szerzeteseket és egyházi intézményeket is értek támadások. A korszak politikai és felekezeti konfliktusaiban a Habsburg-hűség, a vallási hovatartozás és az oszmán kapcsolat kérdése gyakran összefonódott.
Jótékonysága és az 1683-as bécsi ostrom Az 1679-es ausztriai pestisjárvány idején Kollonich Bécsben maradt, és személyesen segítette a betegek és a szegények ellátását. Az 1683-as bécsi ostrom alatt felügyelte a kórházakat, és pénzt szerzett a katonák ellátására. 1684-ben az udvar valamennyi tábori kórház vezetését rábízta. Buda 1686-os visszafoglalása után a háború károsultjairól is gondoskodott.
Bécs város 1983-ban kiadott történeti kronológiája szerint a felmentés után, 1683. szeptember 13-án mintegy ötszáz szülő nélkül maradt gyermeket vitetett a városba. Ellátásukat részben saját költségén, részben összegyűjtött alamizsnából fedezte; a kronológia szerint a gyermekeket a kiürített oszmán táborban találták.
Maurer egy másik epizódban 403 szegény és elhagyott gyermek összegyűjtéséről ír. Kollonich többüket saját szállásán helyezte el, a többiek számára intézményi vagy családi elhelyezést keresett. A győri jezsuiták az árvák összegyűjtésében és nevelésében is segédkeztek.