Chris Rea, született Christopher Anton Rea angol gitáros, énekes, dalszerző.
Élete 1975-től a Magdelene, később Beautiful Losers együttes tagja volt. 1976-tól szólista, a Magnet kiadóhoz szerződött. 1978-ban sikeres szólókarrierbe fogott.
Az ír-olasz származású Chris Reát az angol Bruce Springsteennek szeretik nevezni mind témái, mind a rhythm and blues, country- és folkalapokra épülő zenéje, mind a stílusa miatt. Dallamvilág a kelta hagyományokra épül. Visszatérő motívum még zenéiben az autózás és a vezetés, miután a zenész bevallottan nagy rajongója az autóknak.
Négyszer koncertezett Magyarországon: 2002-ben, 2008-ban, 2012-ben és 2017-ben.
Magánélete 1980-ban elvette feleségül Joant, akitől 2 gyermeke született: Josie (1984) és Julia (1989).
Élete során több egészségi problémával is küzdött. Hasnyálmirigyrákot, majd később cukorbetegséget is diagnosztizáltak nála. 2016-ban agyvérzésen esett át, egy 2017-es oxfordi koncert közben pedig a színpadon esett össze, ami után kórházba szállították. 2025. december 22-én reggel, rövid betegség után hunyt el.
Lemezei Whatever Happened to Benny Santini? (1978) Deltics (Pete Wingfielddel és Rod Argenttel, 1979) Tennis (1980) Chris Rea (1982) Water Sign (1983) Wired to the Moon (1984) Shamrock Diaries (1985) On the Beach (1986) Dancing with Strangers (1987) New Light from Old Windows (The Best of) (1988) The Road to Hell (1989) Auberge (1990) God's Great Banana Skin (1992) Espresso Logic (1993) The Best of (1994) La Passione (1996) The Blue Cafe (1998) King of the Beach (2000) The Road to Hell 2 (2000) Dancing Down the Stony Road / Stony Road (2002) Blue Street (Five guitars) (2003) The Blue Jukebox (2004) Blue Guitars (2005) The Return of the Fabulous Hofner Blue Notes (2008) Still Got So Far to Go: The Best of Chris Rea (2009) Santo Spirito Blues (2011) The Journey 1978-2009 (2011) The Best (2018) Era 1: 1978-1984 (2020)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Magyar nyelvű rajongói oldal, utolsó frissítés: 2012
További információk Chris Rea (audio archive) Chris Rea hivatalos oldala Chris Rea magyar honlapja
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Angol zeneszerzők Kategória:Brit énekesek Kategória:Brit gitárosok Kategória:Brit zenészek