Steven Paul „Steve” Jobs (San Francisco, Kalifornia, 1955. február 24. – Palo Alto, Kalifornia, 2011. október 5.) amerikai feltaláló és üzletember volt. Az Apple társalapítója, egykori elnök-vezérigazgatója, az IT és a szórakoztatóipar ismert alakja.
A számítástechnika egyik úttörője volt, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, a kultikus Macintosh számítógépet, valamint az iPod médialejátszót, az iPhone okostelefont és az iPad táblagépet.
Élete Anyja, Joanne Carole Schieble katolikus német bevándorlók gyermeke, apja, Abdulfattah „John” Jandal gazdag szír muzulmán családból származott. Az egyetemen ismerkedtek össze, ahol Jandal tanársegéd volt, Schieble végzős hallgató. A lány szülei ellenezték a kapcsolatot, és amikor 23 évesen Joanne Schieble teherbe esett, haldokló apja azzal fenyegette, hogy ha hozzámegy Abdulfattahhoz, kitagadja. A kényszerítő körülmények hatására a pár az örökbe adás mellett döntött. Az anya egyetlen feltételt szabott, miszerint csak diplomás pár fogadhatja örökbe gyermekét.
1955. február 24-én, amikor megszületett a fiú, a terv szerinti örökbefogadó pár – egy ügyvéd és felesége – visszakozott, hogy inkább lányt szeretnének. Így az örökbefogadó listán soron következő pár kapta meg a gyermeket. Ők azonban nemhogy diplomások nem voltak, de még a középiskolát se végezték el. Örökbefogadó szülei a Parti Őrségnél gépészként dolgozó Paul Reinhold Jobs és az örmény származású Clara Hagopian voltak.
Joanne Schieble kezdetben megtagadta a papírok aláírását, a gyermekelhelyezés sorsa hetekig bizonytalan volt. Végül kompromisszumra jutottak, Joanne Schieble csak azzal a feltétellel egyezett bele az örökbe adásba, ha az örökbefogadó szülők nyitnak Steve-nek egy betétszámlát a majdani egyetemi tandíj kifizetésére.
Fiatalkori évek Örökbefogadó szülei még egy kislányt is örökbe fogadtak, azután a család, egy munka lehetősége miatt – a mai Szilícium-völgybeli – Mountain View-ba költözött. A fiatal Steve Jobsra nagy hatással volt apja ezermester-tudása és tökéletességre való törekvése. Később többször is említést tett erről a meghatározó időszakról.
260px|thumb|left|2066 Crist Drive, a Jobs család Los Altos-i otthona
Jobs még az iskola előtt megtanult írni és olvasni, így az iskolai évek kezdetét unalmasnak találta, később pedig beilleszkedési zavarai voltak. Több csínytevése volt, amiért sok büntetést kapott az iskolától, de örökbefogadó szülei laza fegyelemmel nevelték.
Egy iskolai tudásfelmérőn átlag felett teljesített, ezért tanárai felsőbb osztályba tanácsolták, ámez negatív végeredménnyel járt, és a beilleszkedési zavara is erősödött az idősebb osztálytársak hatására. Végül iskolaváltás és Los Altosba költözés lett a következmény. Ez egy jobb környék volt korábbi lakóhelyüknél, és a házhoz egy garázs is tartozott. A ház a cupertinói iskolakörzethez tartozott, így Jobs ott folytatta a tanulmányait.
A Life magazin 1968-ban megjelent egyik címlapjának hatására – amely éhező gyerekeket mutatott – megingott a bizalma a keresztény vallásban. Jobs a Homestead középiskolában tanult tovább és egyre többet foglalkozott elektronikával. Egy ismerős segítségével bekerült az „HP Explorer's Clubba”, ahol a Hewlett-Packard mérnökei tartottak előadásokat diákok számára. Egy HP-laborlátogatás alkalmával látott először „asztali számítógépet”. A klubmunka hatására frekvenciaszámláló építésébe kezdett, de mivel nem voltak megfelelő alkatrészei, felhívta Bill Hewlettet. Tőle kért alkatrészeket, amit meg is kapott, sőt a cég vezérigazgatója még egy diákmunkát is kínált az eszes és élelmes diáknak.Walter Isaacson: Steve Jobs, 34. old. A cégtől rengeteg felesleges alkatrészhez jutott, és eljárt elektronikai piacokra is.
Tizenöt évesen füvezni kezdett, és rászokott a marihuánára. Az iskola utolsó éveiben már az LSD kipróbálásán is túl volt. Érdeklődni kezdett a műszaki tudományok mellett a szépirodalom és a művészetek iránt. Egy elektronikai témájú órán ismerkedett meg az öt évvel idősebb, zseniális Steve Wozniakkal. Habár a szintén némileg aszociális Wozniak jelleme különbözött Jobsétól, mégis összebarátkoztak.
A blue box
Jobs és Wozniak jól megértették egymást az elektronika területén és hobbiként gyakorolták azt. Komoly szakmai fordulópont az életükben az volt, amikor 1971-ben olvastak egy érdekes cikket az Esquire magazinban arról, hogy hekkerek rájöttek: ha leutánozzák a jeltovábbító hangokat, ingyenes távolsági hívásokat tudnak lebonyolítani. A Bell System Technical Journal egyik – később a könyvtárakból visszavont – számában részletes paramétereket közöltek a hangsávokról. A cikk hatására készítettek egy digitális jelgenerátort, egy ún. blue box-ot. Miután sikeresen működött a 40 dollárba kerülő készülék, eladásra kezdték gyártani 150 dollárért. Nagyjából 100 készüléket értékesítettek, míg egy rablásba torkolló eladás elvette a kedvüket a kétes üzlettől. Mindenesetre a két Steve megtanult együtt dolgozni és létrehozni egy új terméket, ez meghatározó lett kettejük viszonyában.
Lázadó évek Jobs öntörvényű, lázadó jelleme egyre erősödött, és a családi vitákban szülei többnyire engedtek az akaratos ifjúnak. 1972-ben megismerkedett egy hippi lánnyal, Chrisann Brennannal, akivel – apja tiltakozása ellenére – elvonult egy időre a Los Altos feletti hegyekbe. Később pénzszűke miatt alkalmi munkát vállalt: jelmezbe öltözve gyerekeket kellett szórakoztatnia, amit nagyon utált.
260px|thumb|right|A Reed College
Amikor elérkezett a továbbtanulás ideje, és nevelőszülei – az örökbefogadási egyezség értelmében – főiskolába akarták íratni, Jobs nem akart továbbtanulni. Végül szülei nyomására beleegyezett, hogy folytatja tanulmányait, ám – mivel művészi hajlamait tartotta fontosnak – csak a portland-i Reed magánegyetemre volt hajlandó jelentkezni. Ez komoly problémát okozott, hiszen a kiemelkedően magas tandíj miatt egyértelművé vált, hogy szülei félretett pénze nem lesz elegendő az iskola befejezéséig. Azonban Jobs ismét sikeresen érvényesítette akaratát, így 1972-ben bejutott az általa választott intézménybe.
Ekkoriban egyre nagyobb hatással van rá a hippi- és a spirituális kultúra, megismerkedik a Zen buddhizmussal és a vegetarianizmussal is. Az újonnan megismert eszméket nagy lelkesedéssel és intenzitással gyakorolta, és alternatív táplálkozási módszerekkel kísérletezett. Egy iskolatársa és barátja, Robert Friedland visszaemlékezései szerint ekkorra Jobs kifejlesztette azon képességét, hogy pislogás nélkül, meredten bámult beszélgető partnere szemébe, amivel kényelmetlen helyzetbe hozta. Később ezt a módszert alkalmazta tárgyalásai során is.Walter Isaacson: Steve Jobs, 55. old. Friedland egy közeli almafarmot igazgatott, ahova Jobs is gyakran kijárt a társaival.
Hamarosan bűntudata lett a magas tandíj miatt, és mivel a kötelező óráit se szerette, kilépett az egyetemről, és (dékáni engedéllyel) csak néhány, általa kedvelt tantárgyat látogatott, mint például a kalligráfia. Spártai életet élt: mezítláb járt, alkalmi munkából tartotta el magát, és aktívan LSD-t is használt.
150px|thumb|left|A Pong videójáték
1974-ben visszaköltözött a szüleihez és munkát keresett. Az akkoriban népszerű Atari céghez jelentkezett, és ijesztő hippi kinézete ellenére felvették. Így Jobs a cég első 50 alkalmazottjának egyike lett, mint technikus, 5 dolláros órabérért. Komoly problémát okozott Jobs ama vélekedése, hogy különleges táplálkozása és diétája miatt nem lesz testszaga, ezért elhanyagolta a személyes higiéniát. Az ápolatlansága munkatársaiból tiltakozást váltott ki, így éjszakai műszakba helyezték át.Walter Isaacson: Steve Jobs, 60. old. A cégnél barátkozott össze Ronald Wayne-nel, aki másodállásban saját vállalkozással is próbálkozott.
A Reeden szerzett spirituális ismeretek és ismerősök hatására úgy döntött, Indiába utazik, hogy rátaláljon spirituális útjára. A hosszú utazás kivitelezéséhez pénzre volt szüksége, így elvállalta, hogy az indiai út előtt az Atari müncheni gyárába megy egy műszaki hibát megoldani. A német szakemberekben komoly megrökönyödést keltett a kellemetlen modorú, ápolatlan hippi, de a hibát Jobs sikeresen megoldotta. Indiába érkezése után nem sokkal vérhast kapott a fertőzött víztől, de kitartott az útja mellett. A hét hónapos utazás alatt nem találta meg, amit keresett, így visszatért Amerikába, de az utazást hasznosnak tartotta. Visszatérése után aktívan foglalkozott a buddhizmussal.
1975-ben Jobs visszatér az Atarihoz. Nem sokkal később megbízást kapott a cégtől, hogy készítse el a „Pong” nevű sikeres videójáték új verzióját, lehetőleg minél kevesebb chippel. Az ajánlat szerint, ha sikerül az integrált áramkörök számát csökkenteni, akkor prémiumot kap. Jobs átadta a feladatot a HP-nál dolgozó barátjának, Wozniaknak a munkadíj feléért, aki nagy izgalommal vetette magát a munkába. Wozniak mindössze négy nap alatt elkészítette az új verziót, ami „Breakout” (jelentése: „áttörés”) néven vált nagy sikerű játékká. Jobs kifizette a munkadíj felét Wozniaknak, de a chipért járó bónuszt megtartotta magának.
Utólag Jobs azt állította, nem emlékszik arra, hogy nem adta volna át a teljes összeg felét.Walter Isaacson: Steve Jobs, 69-70. old. Jobs számára körvonalazódik, hogy szeretne egy saját vállalkozást. Ötleteivel Ronald Wayne-t kereste meg mint esetleges társat, akinek már több vállalkozása volt. Azonban Wayne – számos korábbi rossz tapasztalat miatt – tartózkodó volt, és lebeszélte a tervekről Jobst.
Ekkoriban már egy rétegkultúra kezdett érdeklődni a számítástechnika iránt, rajongói körben lassan megindult az általános érdeklődés a hobbielektronika iránt az „otthoni” számítógépek terén. Az 1970-es évek elején ez azt jelentette, hogy a tulajdonosnak magának kellett összeszerelnie a számítógépét. 1975. március 5-én – az igények hatására – megalakult a Homebrew Computer Club (kb. „házikészítésűszámítógép-klub”), aminek első találkozójára Wozniak is ellátogatott. Wozniak később úgy említi, hogy a találkozó „életem egyik legfontosabb éjszakája volt”. A tapasztalatcserének köszönhetően kezdett körvonalazódni benne az Apple I ötlete.
Wozniak a munkahelyén, a HP-nál dolgozott a saját tervezésű gépén, ami egységbe foglalja a számítógépet, monitort és a billentyűzetet. A vezérlőprogramot is maga írja, és néhány hónapos munka után, 1975. június 29-én elérte a célt. A klaviatúrán megnyomott betű – a számítástechnika történetében elsőként – megjelent a hozzá csatlakoztatott képernyőn.Walter Isaacson: Steve Jobs, 77. old. Amikor Jobs értesült a sikerről, nagyon izgatott lett, és segített a nehezen hozzáférhető alkatrészek beszerzésében, amik a fejlesztéshez mindenképpen szükségesek voltak. Jobs ezután elkísérte Wozniakot a Homebrew Computer Club-ba, és ott bemutatták a készüléket. Wozniak szándéka – és a klub szelleme – szerint ingyen rendelkezésre bocsátaná a terveit a tagoknak, de Jobs ellenezte az ötletet. Meggyőzte Wozniakot, hogy inkább gyártsanak le néhány nyomtatott áramkört, és kezdjék azokat árusítani, mindezt úgy, hogy – teljesítve régi álmát – alapítsanak önálló céget.
Az Apple (1976–1985) Az Apple Computer cég megalapítása
A cégalapításhoz elkezdték összeszedni a pénzt. Jobs a kocsiját, Wozniak a számológépét adta el, így 1300 dollár tőkére tettek szert. Jobs minél előbb szerette volna a cégalapítást véghez vinni, így gyors döntés született a cégnévről. Szándékuk szerint olyan elnevezésre van szükség, ami vicces, meghökkentő, de barátságos is egyben, vagyis nem túl technikai. Hirtelen ötlettől vezérelve az Apple (=alma) Computer név mellett döntöttek. Praktikus érv volt még a szokatlan név mellett, hogy az „A” kezdőbetűnek köszönhetően előre kerülnek a szaknévsorokban.How the name Apple was developed - 1980 presentation