thumb|upright=1.5|FK Dukla Banská Bystrica (2013)
Az FK Dukla Banská Bystrica egy szlovák labdarúgócsapat, melynek székhelye Besztercebánya. A klubot 1965. július 1-jén alapították, VTJ Dukla Banská Bystrica néven. Az eddigi legnagyobb sikere, egy Szlovák Kupagyőzelem 2005-ből. Ezenkívül még kétszeres szlovák bajnoki bronzérmesnek vallhatja magát a klub. A csapat színei a piros-fehér.
Története Csehszlovák bajnokságban A klubot 1965 júliusában alapították, és 1968-ban már a csehszlovák első osztályban szerepelt. Az első szezonjukban tizenharmadikként végeztek, ezzel kiestek a második vonalba. Majdnem tíz év telt el, az újabb feljutásig. Ez végül 1977-ben történt meg. Visszatérésük után újból tizenharmadikok lettek, ám ezúttal ez az eredmény nem okozott kiesést, a létszámnövelés miatt. A csapat 1982-ben esett ki újra, immár harmadszorra, de egy szezon után vissza is tértek a legjobbak közé. Ráadásul negyedikként zártak, ami az addigi legjobb helyezése volt a klubnak. Az elkövetkezendő években rendre a középmezőnyt erősítették, egészen 1992-ig amikor is búcsúztak az első osztálytól. Ez volt a csehszlovák bajnokság utolsó előtti szezonja, hiszen 1993-ban különvált, cseh, és szlovák bajnokságra.
Szlovák bajnokságban Az 1993/94-es szezont már friss feljutóként, a szlovák bajnokságban kezdték. A rákövetkező bajnokságokban hullámzó teljesítményt nyújtottak, voltak negyedikek, de tizenharmadikok is. 1999-ben kupadöntőbe jutottak, de elvesztették azt, a Slovan Bratislavával szemben. 2000-ben a csapat, utolsó előtti helyen végezve, kiesett. Végül a 2003/04-es szezonra sikerült a visszajutás. Ebben az évadban nagy meglepetést elérve, újoncként a második helyen végeztek. A következő bajnokságra is sikerült átmenteni a jó formájukat, hiszen bronzérmesként végeztek. Emellett viszont megnyerték a Szlovák Kupát, az Artmedia Bratislava ellen, 2–1-re. A következő pár év sikerektől mentes volt, egészen 2009-ig, mert a 2009/10-es bajnokságot a harmadik, azaz bronzérmes pozícióban fejezték be.
Névváltozások 1965–1967 A klub alapítása VTJ Dukla Banská Bystrica néven. 1967–1975 AS Dukla Banská Bystrica 1975–1992 ASVS Dukla Banská Bystrica 1992– FK Dukla Banská Bystrica
Sikerek Szlovák bajnokságban Ezüstérmes: 2003/04 Bronzérmes: 2004/05, 2009/10 Csehszlovák Kupában Kupadöntős: 1981 Szlovák Kupában Kupagyőztes: 2005 Kupadöntős: 1999 Szlovák Szuperkupában Döntős: 2005
Nemzetközi kupaszereplések Szezon Bajnokság Forduló Ország Csapat Otthon Idegenben Össz.1984–85UEFA-kupa1. fordulóBorussia Mönchengladbach2–31–43–71999–00UEFA-kupa1. fordulóAjax1–31–62–92004–05UEFA-kupa1. selejtezőkörQarabağ3–01–04–02. selejtezőkörFC Wil3–11–14–21. fordulóBenfica0–30–20–52005–06UEFA-kupa2. selejtezőkörDyskobolia Grodzisk0–01–41–4
Európa-liga Szezon Bajnokság Forduló Ország Csapat Otthon Idegenben Össz.2010–11Európa-liga2. selejtezőkörZesztaponi1–00–31–3
További információk
A klub hivatalos honlapja
Kategória:Szlovák labdarúgócsapatok Kategória:1965-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Besztercebánya