Csizmadia Sándor (Vásárhelykutas, 1871. március 10. – Mátyásföld, 1929. március 3.Halálesete bejegyezve Budapest XVI. ker. polgári akv. 30/1929. folyószám alatt.) magyar költő, újságíró, politikus.
bélyegkép|265px|jobbra|Csizmadia Sándor arcképe és aláírása
Életpályája Szülei Csizmadia István és Takács Zsófia voltak. „1871. március 10-én este 10 órakor születtem a sámsoni (Most Hódmezővásárhely-Kutas) állomáson, ahol apám vasúti őr volt.”Csizmadia Sándor önéletrajz - Száz Magyarok Könyve VII kötet - Légrády Kiadása, Budapest, 1915. – írta önéletírásában. A négy elemit Orosházán járta ki, és elmondása szerint kitűnő tanuló volt. Az apja iparos tanulónak szánta, de ő napszámosnak állt, mások közmunkáját szolgálta le fiatalon krajcárokért. Tizenöt esztendősen béresnek állt a hódmezővásárhelyi pusztán, ahol leginkább mint hírhedt verekedő tűnt ki legénytársai közül. Tizennyolc évesen bevonult katonának Békéscsabán, ahol káplár lett. Munkásokkal akkor találkozott először (1891), amikor a tüntető békéscsabai munkások ellen kivezényelték az oszlatáshoz, a zavargások idején. Három év katonáskodást követően visszatért szülőföldjére, s megházasodott. Mint házas ember uradalmi csősznek állt, amelyet már csak akkor hagyott ott, amikor írásaival biztosítani tudta a megélhetését. Orosházán megismerkedett az akkor még titkos földalatti mozgalomként működő szocialistákkal, akiknek hamarosan a vezéralakjává lett. Később családostól Orosházára költözött.
Első írása 1894-ben jelent meg a Népszava hasábjain. A közben legális párttá alakuló szocialisták Budapestre hívták vezetőnek. Munkát a Népszavát is előállító nyomdában kapott, majd az erős festékszag és oldószerek kikezdvén egészségét, címszalagírónak helyezték el a kiadóhivatalban. Felesége és addigra már két fia ez idő alatt Orosházán élt.
1896-ban egy szókimondó cikkéért négyhavi államfogházra ítélték, amelyet Szegeden töltött le. Szabadulását követően, 1897-ben a Földmívelők Lapja szerkesztője lett. Még ebben az évben a lap címét javaslatára Világszabadságra változtatták. 1898 tavaszán egy, a Népszavában megjelent újságcikke miatt kiutasították Budapestről, s visszatért Orosházára, ahonnét tovább írta egyre vitriolosabb hangú lázító írásait a Népszavának. „Többrendbeli cikkírása” miatt néhány hónap elteltével két év állami fogházbüntetést kapott, amelyet később jó magaviseletére való tekintettel tizennégy havi közönséges fogházbüntetésre enyhítettek. Első időben a váci fogházban, később Rákoson a gyűjtőfogházban töltötte le büntetését.
1900-ban, szabadulását követően a Népszava belső munkatársa lett, és öt esztendőn keresztül napi cikkeket közölt itt. 1904-ben a korábban betiltott újság, a Világszabadság újraindítását kezdeményezte, amelynek átvette a főszerkesztését. Több mint tíz éven át szerkesztette a lapot. Az 1906-ban megalakult politikai párt, a Földmunkások Szövetségének lett - kezdetben - pártvezetőségi tagja, később elnöke. Önmagáról büszkén vallotta, hogy „a magyarországi szocialista költészet számára ő vágta először az utat”. Az első magyar szocialista költő volt, aki verseiben a proletárforradalmat hirdette. Ugyanakkor ellenezte, hogy a Népszava a „polgári” Adytól verseket közöljön. Miután a szegények, a nincstelenek életét élte, szókimondó módon képviselte is egy erre kevésbé fogékony társadalmi közegben, az úri Magyarországon, ahol ez időkben a szegénység miatt „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”.József Attila: Hazám c. vers két sora
Az érdekeiket kevésbé képviselni tudó szegénység által megágyazott baloldali érzések helyére a kommunista mozgalom szűklátókörű, önös érdekit ültette, így természetes, hogy a kommunista diktatúra idején szembekerült a rendszerrel. 1918-ban a Károlyi Mihály-kormány földművelésügyi államtitkára lett, 1919-ben pedig népbiztos, de szembekerült a proletárdiktatúra vezetőivel. Még 1919-ben publikált a Váradi Hétben, és megalapította a Nemzeti Munkáspártot, melynek elnökeként 1920-ban bekerült a nemzetgyűlésbe. 1921-ben Igazság címmel lapot indított. Élete vége felé a politikai életből fokozatosan kiszorult. 1929-ben hunyt el.
A Horthy-rendszerben nem kapott kellő fókuszt munkássága baloldalisága, és a Kommün idején játszott szerepe miatt később a szocializmus számára sem voltak kedvezőek egykori nyílt pártbírálatai, így lassan a feledés homálya lengte körül személyét és tevékenységét. „Egy körutazást csináltam. Nem voltam író, mikor elindultam, s újra nem vagyok író most sem (1915)... Most arra vagyok kíváncsi, hol leszek majd megint csősz! A régi gazdám már meghalt.”
Művei Magyar munkásdalok és versek (1896) A földművelő-munkásság helyzete és feladata (1896) Proletár költemények (1897) Küzdelem (Újabb versek 1903) Mit akarunk? (1903) Hajnalban (1905) Munkás emberek (elbeszélések, 1905) Fogházi levelek (1906) A feketék (1908) A nagy magyar parasztforradalom (1914) Válogatott költeményei (1919)
Jegyzetek
Források Csizmadia Sándor-önéletrajz - Száz Magyarok Könyve VII kötet - Légrády Kiadása, Budapest, 1915. Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999
További információk
Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.
Unitárius kislexikon. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999. Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.
A munkásmozgalom Csongrád megyei harcosainak életrajzi lexikona. Főszerk. Antalffy György. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1987.
Csongrád megye forradalmi harcosainak életrajzi gyűjteménye. Szerk. Rácz János. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1973.
Önéletrajz. In: Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921. 33-34. old. Online
Kategória:Magyar költők Kategória:A Népszava vezetői, újságírói Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:Öngyilkos politikusok Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Magyarország földművelésügyi miniszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Magyar politikai foglyok a 19. században Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Bebörtönzött művészek Kategória:A Váci Fegyház és Börtön foglyai