Nekcse (horvátul Našice) kisváros és község Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.
Fekvése Eszéktől légvonalban 46, közúton 53 km-re nyugatra, Diakovártól légvonalban 31, közúton 36 km-re északnyugatra, Szlavónia középső részén, a Krndija-hegység északi lejtői és a Szlavóniai-síkság találkozásánál, az Eszékről Verőcére menő főút mentén fekszik. Itt halad át a Varasdról Dályára menő vasútvonal, melyről itt ágazik le a Nekcse-Újkapela vasútvonal.
A község települései A községhez közigazgatásilag Brezik Našički, Ceremošnjak, Crna Klada, Nekcseváralja (Gradac Našički), Granice, Jelisavac, Lađanska, Lila, Lobsica (Londžica), Makloševac, Markovac Našički, Nekcse, Nekcseszentmárton (Martin), Polubaše, Ribnjak, Rozmajerovac, Velimirovac, Vukojevci és Zoljan települések tartoznak.
Története Az emberi élet első nyomai Nekcse határában a Krndija-hegység egyik nyúlványán, a várostól északnyugatra emelkedő, mintegy 200 méteres átmérőjű „Šipovac” nevű dombonÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-6267. találhatók. Ez a hely már az ősi időkben ideális feltételeket nyújtott a letelepedésre. Az itt talált barna, vöröses és szürke színű, durva előállítási móddal előállított kerámiatöredékek az újkőkorra és a kőrézkorra jellemzőek. Néhány jel arra utal, hogy a település már a kőkorszak korai szakaszában, a paleolitikumban és a mezolitikumban is lakott volt. A leletek több rétegben való előfordulása az itteni településnek a történelem előtti időszakban hosszú ideig, több korszakon át történt lakottságára enged következtetni. Nekcse helyén a hagyomány szerint a római korban a Stravianae nevű település állt, római település létezését azonban a mai napig régészeti leletek nem támasztották alá.
250px|bélyegkép|jobbra|A Pejácsevich-kastély Nekcse Árpád-kori település. Nevét 1228-ban „Nekche” néven említi először az az oklevél, melyben II. András király a Tétény nembeli Pukuri Benedek unokáinak birtokuk határairól bizonyságot ad. Hazai Okmánytár VIII. 24. 1230-ban „Necha”, 1239-ben „Nessicha”, 1240-ben „Necha”, 1250-ben „Nehcha”, 1310-ben „Nekcha” néven írták. Nekcse egykor a Kán nemzetségbeli Jula bán és feleségének, Helenának birtoka volt, aki a birtok egy részét tartozékaival együtt a templomos kereszteseknek adta. Ez a birtokból kihasított rész utóbb Szentmárton nevet viselt. 1239-ben a pécsi püspök Nekcse és a pozsegai Licenissa dézsmáját átadta a templomosoknak cserébe a Kálmán hercegtől kapott baranyai és valkói nyestadóért. 1281-ben Demeter fia Demeter és a lovagrendek voltak birtokosai, majd az 1299-i és 1311-es osztozkodáskor Nekcsei Sándor fiainak jutott. 1310-ben Károly Róbert király a templomosok nekcsei birtokát elvette a megszüntetett rendtől és visszaadta Sándor fia Sándornak. A templomosok házait és birtokait Magyarországon az ispotályos keresztesek kapták meg. 1312-től Sándor és testvére, Demeter tárnokmester Nekcséről kezdték nevezni magukat, de olykor abaúji (sárosi) várukról Lipócinak is. 1332-ben a pozsegai esperességhez tartozó egyházának papja 1 márka pápai tizedet fizetett, ami mezővárosi rangra utal. 1373-ban megalapították a ferences kolostort, közelében pedig a klarisszák kolostora állt. Nekcse városi rangját bizonyítja, hogy 1403-ban „oppidum”, 1448-ban pedig „civitas” jelzővel illetik.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Budapest 1894. A város középkori múltját régészeti leletek is alátámasztják. A város belterületén, a Bošković utcában egy enyhe magaslaton szürkés és sárgás színű felületű, éles peremű cseréptöredékek kerültek elő, melyek a 13. és 16. század közötti uradalmi központ létezését igazolják.
Várát 1396-ban említik először oklevél „Castrum Nekchewar” alakban. Az Aba nembeli Nekcseiek építtették és birtokolták egészen 1403 elejéig, amikor Nekcsei Sándor fia Zsigmond hűtlensége miatt, Zsigmond király Szántai Laczkfi Dávid fejérmegyei ispánnak és testvérének Jakabnak adományozta. 1406-ban cserében a Bihar vármegyei Sólyomkő váráért ismét a király kezébe került. 1407-ben Zsigmond király Garai Miklós nádornak és testvérének, Jánosnak adományozta, később 1491-ben Corvin János, majd 1504-ben az Újlakiak kezére került. 1524-ben az Újlakiak kihaltával ismét királyi birtok lett. A város 1532 körül, a vár pedig 1541-ben került török kézre és 1687-ig török uralom alatt volt. A török közigazgatásban náhije székhelye volt. A keresztény lakosság egy része elmenekült, mások áttértek az iszlám hitre. Közben Boszniából új lakosság is települt ide. A nekcsei ferences kolostor szerzetesei a környező települések híveit is szolgálták, de kolostoruk sokáig janicsárlaktanyaként működött. A felszabadító harcok során a templom és a kolostor is leégett.
120px|bélyegkép|jobbra|A Pejácsevich család címere A Caraffa-bizottság döntésével 1702-ben Johann Ferdinand Kybnek ítélték oda, majd 1703-ban történt halála után Catarina Caraffa grófnő kapta meg. 1708-ban a nekcsei birtok az udvari kamara igazgatása alá került. Megkezdődött a középkori templom barokk stílusban történt újjáépítése, mely 1714-ben a torony építésével fejeződött be. A nekcsei uradalmat 1723-ban a császár Lamperg Ferenc Antal hercegnek adományozta, aki 1726-ban eladta az eszéki erőd parancsnokának, Oduyer Antal gróf tábornagynak. 1734-ben Pejácsevich József és Ignác grófok vásárolták meg, akiknek utódai a második világháború végéig birtokolták. A Pejácsevich család 1778-ban iskolát nyitott akkori kastélyában. Az 1780-as években a környező földek megművelésére jelentős számú lakosságot telepítettek be. A legtöbben Magyarországról, Zala, Tolna, Sopron, Baranya és Torontál vármegyékből, valamint a Bácskából érkeztek, de jöttek Csehországból, Morvaországból és Ausztriából is. A város magja a központi tér körül alakult ki, miután felszámolták az itt fekvő temetőt és megkezdték a kastély építését. A tér mai formája a második világháború után alakult ki. 1812-ben befejeződött a mai nagykastély építése. A 19. század végén a Pejácsevicsek szlovák és német anyanyelvű lakosságot telepítettek le a városban és környékén. 1895-ben épült meg a várost a Baranya vármegyei Szentlőrinccel és Sellyével összekötő, 92,5 kilométeres hosszúságú Szentlőrinc-Szlatina-Našici helyiérdekű vasútvonal, mely egy 460 méter hosszú híddal keresztezte a Dráva folyót. A trianoni békeszerződés a vonalat kettészakította, Horvátországban csak a Szlatina-Nekcse szakasz, Magyarországon pedig a Szentlőrinc és Drávasztára-Zaláta megállóhely közti szakasz maradt meg. (1970 óta a magyarországi részen ennél is rövidebb szakaszon, csak a Szentlőrinc–Sellye-vasútvonalon maradt meg a vonatközlekedés.)
A településnek 1857-ben 1128, 1910-ben 2439 lakosa volt. Verőce vármegye Nekcsei járásának székhelye volt. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 78%-a horvát, 10%-a magyar, 6%-a német, 4%-a szerb anyanyelvű volt. 1907-ben befejeződött a kiskastély építése. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. Az első világháború után építették ki a vízvezeték hálózatot, aszfaltozták az utakat és az áramellátás biztosítására erőművet építettek. Vállalkozások, gazdasági társaságok alakultak, téglagyár és fűrészüzem kezdte meg működését. A második világháború után a központi park rendezésével és több középület (községháza, bíróság, szálloda, áruház, bank) felépítésével alakult ki a mai városközpont.
250px|bélyegkép|jobbra|A városi park A délszláv háború idején eredménytelen tárgyalások után 1991. szeptember 20-án kezdődött meg a a jugoszláv néphadsereg laktanyái ellen a horvát erők támadása. A JNA nem válogatott a célok között. A város minden épületére lőtt, akár katonai, akár polgári cél volt az, így a lövedékek számos családi otthont, kulturális emléket, a víztornyot, benzinkutat, melléképületeket romboltak és nem kíméltek a kórházat sem. Lőtték katolikus szakrális épületeket is, kigyulladt a plébániatemplom tornya és a ferences kolostor tetőzete. A horvát védelmi erőknek a nemzeti gárda és a rendőrség vezetésével több, mint 30 órás harcban sikerült elfoglalni a laktanyákat és kiűzték a JNA egységeit a városból. Szeptember 21-ét ma is a város felszabadulásának napjaként ünneplik. Ezután alakították meg a horvát hadsereg 132. nekcsei dandárját, mely később jelentős szerepet játszott Kelet-Szlavónia védelmében és a Papuk-hegység falvainak felszabadításában. 67 nekcsei önkéntes vett részt Vukovár védelmében, ahol közülük 18-an estek el. A többiek a szerbek fogságába estek, ahonnan 1992 augusztusában szabadultak ki. 2011-ben a városnak 7888, a községnek összesen 16224 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 1.128 1.566 1.587 1.829 2.118 2.439 2.310 2.662 3.005 3.383 4.187 5.780 6.817 8.235 8.173 7.888
Gazdaság A város gazdaságának alapja az ipar. A legfejlettebb iparágak a fémipar, az élelmiszeripar, a textilipar, a faipar, a nyomdaipar, a cementgyártás és a kőbányászat. A közelben 1500 hektár halastó található.
Nevezetességei 200px|bélyegkép|jobbra|A Szent Antal plébániatemplom Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt ferences temploma és kolostoraÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1250. a 13. század végén, vagy a 14. század elején épült gótikus stílusban. Az épületegyüttes a barokk stílusban átépített gótikus templomból és a barokk, négyszög alaprajzú, belső udvaros kolostorból áll. A templom egyhajós épület, sokszögletű, támpillérekkel megerősített szentéllyel. A hajó északi oldalához kápolna csatlakozik. A 45 méter magas, barokk, hagymakupolás harangtorony a szentély déli oldalához csatlakozik. A 18. század eleji barokk átépítés során a hajót meghosszabbították, kápolnát építettek hozzá, átalakították a homlokzatot és a belső teret, a kolostort pedig a nyugati résszel bővítették. A templom belseje barokk-rokokó stílusú. Orgonáját 1776-ban építette Janicsek József budai mester. A 15 regiszteres, 2 manuálos, pedálműves, mechanikus hangszer a nagyobb orgonák közé tartozik. Különösen nagy az orgonaszekrény, mely ferences fafaragómesterek munkája, a 18. századi fafaragás mesterműve. A ferences kolostor 18. században alapított könyvtárában számos vallási és tudományos mű mellett 10 ősnyomtatványt is őriznek. A Pejácsevich család nagykastélyaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1656 1811 és 1812 között épült egyszerű, klasszicista stílusban. 1865-ben gazdagon díszített, reprezentatív neobarokk kastéllyá építették át. A lejtős terep miatt a főhomlokzat oldalán egyemeletes, míg a másik oldalon két emelet magasságú. Belső terét a középső folyosó osztja két részre, melyről a szobák és szalonok sora nyílik. A szalonok stílusos berendezésűek, mennyezetük stukkóval díszített, dekoratív faburkolatuk művészi asztalosmunka. A központi rész fő eleme az elliptikus lépcsőház a későbarokk kő korláttal. A kastélyban működik ma a városi múzeum, melyet 1974-ben alapítottak. A múzeum régészeti kiállítása a város történetét mutatja be az őskortól a középkorig. Az őskori anyag nagyrészt a gaji és pogorácsi lelőhelyek újkőkori anyagából származik néhány város környéki lelőhely leleteivel kiegészítve. A régészeti gyűjteményen kívül Hinko Juhn alkotásai, népviseletek gyűjteménye, képgaléria, képeslap, üdvözlőlap és gyászjelentés gyűjteményei vannak. Külön gyűjtemény témája a munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító háború és Jugoszláv Kommunista Párt története a második világháború előtt és alatt. A kastély előtti angolparkot 1909-ben alakították ki. A parkban számos ritka és egzotikus fa és cserjeféle található.