Daday Loránd (Álnevei: Székely Mózes, Derzsi Mihály, Kovács Bálint) (Beszterce, 1893. november 6. – Dés, 1954. július 23.) magyar író.
Életpályája Középiskoláit Désen és Kolozsvárt végezte. A kolozsvári református teológia hallgatója volt, majd a budapesti egyetemen szerzett filozófiai doktorátust. Az 1920-as évek elején néhány cikket és karcolatot közölt a Napkeletben és a Pásztortűzben, ezekben a szocialista eszmék iránt is fogékony értelmiségiként tájékozódott a romániai valóság problémáiban. 1924-ben Semesnye Szamos menti községben kisebb birtokot örökölt, s egy időre teljesen elszakadt az irodalomtól.
Székely Mózes néven Budapesten kiadott regényeivel nemcsak irodalmi, hanem politikai körökben is nagy feltűnést keltett. Első regénye, a Zátony ugyanis azt a folyamatot mutatja be leleplező erővel, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt.
Következő regényében, a Csütörtökben már a munkásosztály helyzetét jellemzi. A Zátony miatt „írásban elkövetett felséggyalázás” vádjával hat hónapi börtönre ítélték, annak ellenére, hogy perében Victor Eftimiu a PEN Club részéről védelmére kelt.
Büntetésének letöltése során került kapcsolatba a dési börtönben kommunista elítéltekkel, s kiszabadulva a Korunkhoz közeledett, ahol 1936-ban Derzsi Mihály névvel néhány novellája is megjelent. Szoros személyi barátság fűzte Gaál Gáborhoz, s ez irányt adott lehetőségeinek. Az 1940-es évek elején tanfelügyelői állást kapott Désen.
Már az 1944-et megelőző években kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal, s az utolsó években annak egyes akcióiban is részt vett. A második világháború után Dés városának polgármesterévé választották, majd az MNSZ aktivistája, s 1946-tól a dési líceumban tanárként működött haláláig.
Az Utunknak kezdettől fogva munkatársa, itt Kovács Bálint név alatt jelentek meg novellái, karcolatai. Novelláinak fő értéke író érzéke a drámai feszültségű helyzetek megteremtése iránt.
Írói pályája kiteljesedésének bizonyítéka hirtelen halála miatt félbemaradt regénye (A lápon át) is, amelyben – erős önéletrajzi vonatkozásokkal – egy mélyről érkezett értelmiségi útját készült megrajzolni századunk első felében.
Művei Zátony (Budapest, 1931) Csütörtök (Budapest, 1935) Erdélyi nevelő-feladatok körvonalakban; Turul Ny., Dés, 1941 Kié az ország? Hazai színjáték három felvonásban (színmű, Budapest, 1944) Malomszeg (novellák, 1954) A lápon át (novellák, Dávid Gyula bevezetőjével, 1970)Írásainak posztumusz kiadása utolsó regénye elkészült részeivel. Egy régi udvarház árnyékában; Kráter, Pomáz, 2007 (Daday életműsorozat) Jegyzetek
Források
További információk Földes László: Az új és a régi Kovács Bálint írásaiban. Utunk 1950/9. Molter Károly: Malomszeg. Igaz Szó 1954/5-6. Szilágyi András: Daday feltámadása. Utunk 1970/32. Nagy Pál: Lápon át – az önkifejezés felé. Utunk 1970/38. Kormos Gyula: Most lenne nyolcvanéves; Papp Béla: Tanárom volt... Utunk 1973/47. Homonnai Lenke: Fekete-fehér gyöngyszemek, Szabadság, 2020. július 24.
Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Beszterceiek Kategória:Désiek Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek