Nagyváradi és teleki Horváth Gyula (Orbaitelek, Háromszék vármegye, 1843. január 24. – Budapest, 1897. augusztus 19.) magyar publicista, politikus, kormánybiztos, országgyűlési képviselő. Horváth Károly királybíró és Béldi Jozefa fia.

Élete Iskoláit Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és a brassói szász gimnáziumban végezte. 1852-ben testvérét, Horváth Károlyt forradalmi szándék gyanúja miatt kivégezték. 1859-ben a heidelbergi egyetemen bölcselethallgató volt. 1860-ban az olasz légió tagja lett és Garibaldi többször kitüntette. 1861-ben nagyobb külföldi utazást tett; meglátogatta Görögország fővárosát is. Később hazatért szülőföldjére és gazdálkodni kezdett. Fiatalon nősült, elvette báró Splényi Bertát.

1866-ban Küküllő vármegyében telepedett le és a megyei életben élénken részt vett; a református iskolák főfelügyelőjévé választották; az erdélyi egyházközség zsinati tagjainak sorába emelte.

1872-ben országgyűlési képviselővé választották és a balközéphez csatlakozott, melyből Ghyczy Kálmánnal kilépve, mandátumát letette, de 1875-ben újra megválasztották és a Szabadelvű Párthoz csatlakozott. 1876-ban a ház jegyzőjévé választották, mely állásról azonban 1881-ben lemondott. 1879-ben a szegedi nagy árvíz alatt kifejtett tevékenységéért királyi elismerésben részesült.

Nemsokára a szegedi biztosi tanács tagjává nevezték ki, és itt 1879-ben és 1880-ban a kárfelvételi és kisajátítási bizottságokban működött elnökként. A könyöradományok és építési anyagok kiosztását mint bizottsági elnök végezte. 1880 végén ezen állásától királyi elismeréssel visszavonult; 1881-ben az Alföldet fenyegető árvízhez mint miniszteri biztos küldették le. Működéséért elnyerte a Lipót-rend lovagkeresztjét.

Mint a csongrád-hódmezővásárhelyi és szentesi védgát-társulatnak kormánybiztosát, 1881-ben Szentes város megválasztotta díszpolgárává.

Mindszent város hálafelirattal tisztelte meg. Csongrád vármegye elismerését és köszönetét átiratilag fejezte ki. 1889-ben rövid ideig a képviselőház alelnöke volt. A véderővita alkalmával kilépett a Szabadelvű Pártból, de azután ismét visszatért a párt kebelébe. 1891-ben megalapította a Magyar Hírlapot. Lapjának függetlensége érdekében kilépett a Szabadelvű Pártból és lemondott a balavásári mandátumáról.

Az új választásokig nem működött képviselőként. Az 1892. évi általános választások alkalmával január 31-én a Nemzeti Párt jelöltjeként megválasztották Óbudán és Kovásznán, de csak az óbudai mandátumot tartotta meg és úgy a házban, mint lapjában éles ellenzéket fejtett ki a Szapáry-kormánnyal szemben. Majd alelnöke lett a nemzeti pártnak és nagy akciót fejtett ki Apponyi politikája érdekében, de az egyház-politikai reformok dolgában közte és pártja közt kifejlett ellentét miatt 1894. január 1-jén lemondott alelnöki tisztjéről és néhány hónap múlva ki is lépett a Nemzeti Pártból. Ezután pártonkívüli és a képviselőház vízügyi bizottságának tagja, az Otthon alelnöke és az EMKE egyik alelnöke lett.

Kitüntetései a Lipót-rend lovagkeresztje (az árvízveszély alkalmával szerzett érdemeiért, 1881)Kitüntetések, Fővárosi Lapok 18. évfolyam 173. szám, 1881. július 31. (adt.arcanum.com) a Francia Becsületrend tiszti keresztje (1886)Horváth Gyula gyászjelentése, OSZK, Pannon Digitális Egyesített ArchívumA francziák hálája. Székely Nemzet 4. évfolyam 112. szám, 1886. július 20. (adt.arcanum.com)Budapesti Közlöny 21. évfolyam 13. szám, 1887. január 18. (adt.arcanum.com) Szentes első díszpolgára (1881)Szentes, máj. 12. (Eredeti távirat.) Ellenőr 13. évfolyam 238. szám, 1881. május 12. ("horváth+gyula"+díszpolgár+Szentes&pg=82&layout=s adt.arcanum.com)

bélyegkép|150px|balra|Sírja a Fiumei úti sírkertben, 2006

Jegyzetek

Források

Labádi Lajos: Az első: Horváth Gyula - Fejezetek a díszpolgári cím történetéből in. Szentesi Élet (2003.08.08.)

Kategória:Magyar napilapszerkesztők Kategória:Országgyűlési képviselők (Szabadelvű Párt) Kategória:Országgyűlési képviselők (1872–1875) Kategória:Országgyűlési képviselők (1875–1878) Kategória:Országgyűlési képviselők (1887–1892) Kategória:1843-ban született személyek Kategória:1897-ben elhunyt személyek Kategória:Szentes díszpolgárai Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Hírlap (1891–1938) vezetői, újságírói