XII. János pápa (), eredeti nevén Ottaviano vagy Octavianus (Róma, kb. 937 – Róma, 964. május 14.) Róma püspöke, a katolikus egyház feje 955. december 16-tól 964. május 14-én bekövetkezett haláláig. A Szentszék mai pápalistája a 130. pápaként tartja számon.
Pontifikátusa a saeculum obscurum néven ismert korszak végéhez kapcsolódik, amikor a római arisztokrata családok erős befolyást gyakoroltak a pápaválasztásokra és Róma politikai életére. Régebbi történeti irodalomban e korszakot olykor pejoratív módon „pornokráciának” is nevezték, de a modern történetírás inkább a római arisztokratikus hatalom, az itáliai királyság és a császári beavatkozás összefüggésében vizsgálja.
János uralkodása a pápaság és az ottoniánus császárság kapcsolatának egyik fordulópontja volt. 962. február 2-án ő koronázta császárrá I. Ottót, ami a nyugati császári hatalom ottoniánus újjászervezésének alapvető eseménye lett. A két fél közötti szövetség azonban rövidesen konfliktusba fordult: Ottó 963 novemberében Rómában zsinatot hívott össze, amely a pápát súlyos erkölcsi, egyházfegyelmi és politikai vádak alapján letette, és helyére VIII. Leót választotta. Azonban János nem ismerte el a kihirdetett határozatot, 964 elején visszatért Rómába, és saját zsinatán semmissé nyilvánította az ellene hozott döntéseket.
A róla fennmaradt kép rendkívül kedvezőtlen. A fő elbeszélő forrás, Liudprand cremonai püspök ottoniánus környezethez kötődött, ezért beszámolóit a modern történetírás forráskritikával kezeli. A Treccani szerint a 963-as vádiratban felsorolt egyes állításokról nem dönthető el teljes bizonyossággal, mennyi felelt meg a valóságnak, és mennyi volt vádlói túlzás vagy Liudprand retorikai konstrukciója. Ugyanakkor a kedvezőtlen forráskép nem pusztán modern antiklerikális hagyományból ered: már középkori egyházi források is súlyosan elmarasztalóan emlékeztek meg személyes életéről, miközben pápai tekintélyét egyházi ügyekben továbbra is széles körben elismerték.
Neve, számozása és helye a pápalistákban
XII. János eredeti neve Ottaviano volt. Pápává választásakor a János nevet vette fel, ami a pápai névválasztás történetének egyik korai és jelentős példája. A későbbi századokban általánossá vált, hogy a megválasztott pápa új nevet vesz fel, de a 10. század közepén ez még nem volt állandó gyakorlat.
A Szentszék hivatalos adatai szerint XII. János 955. december 16-án kezdte pontifikátusát, és 964. május 14-én halt meg. Ezért a pontifikátus végét nem célszerű 963. november 6-hoz vagy 963. december 4-hez kötni, noha ezek a dátumok fontosak a letételi eljárás történetében. November 6-án kezdődött az Ottó által támogatott római zsinat, december 4-én pedig kimondták János letételét; az eljárás érvényessége és következményei azonban már kortárs szinten is vitatottak voltak.
A következő pápa kérdése ezért különösen bonyolult. A hivatalos vatikáni lista XII. János után VIII. Leót sorolja, de XII. János életében VIII. Leó megválasztását sokan szabálytalannak tekintették, mivel Leó világi személyből rendkívül gyorsan kapta meg az egyházi rendeket, és beiktatása császári nyomás alatt történt. XII. János halála után a rómaiak V. Benedeket választották meg, akit Ottó később eltávolított. A szócikkben ezért a hivatalos pápalista rendjét és a történeti vitát külön kell kezelni.
Származása és családi háttere
Ottaviano Rómában született, valószínűleg 937 körül. Apja II. Alberik, Róma tényleges világi ura volt, aki a princeps és a rómaiak szenátora címet viselte. Anyjaként a szakirodalom többnyire Aldát, Hugó itáliai király lányát valószínűsíti. Apai ágon a spoletói hercegi vagy őrgrófi körhöz, illetve a tusculumi-római arisztokrácia hatalmi hálózatához kapcsolódott. Nagyanyja Marozia volt, aki a 10. századi római egyházpolitika egyik meghatározó alakjaként ismert.
Alberik 932-ben szerezte meg a tényleges uralmat Róma felett, miután fellépett anyja, Marozia és annak politikai köre ellen. Ezt követően több mint két évtizeden át meghatározta a város világi kormányzását és a pápaság politikai mozgásterét. A pápák ebben az időszakban formálisan továbbra is Róma püspökei és az egyház fejei voltak, de a város katonai és politikai ellenőrzése nagyrészt Alberik kezében volt.
Ottaviano fiatalkoráról kevés biztos adat maradt fenn. A források alapján inkább római arisztokrata és politikai örökösként nőtt fel, mintsem olyan egyházi pályára készülő klerikusként, akinek hosszabb papi vagy szerzetesi képzéséről részletes adataink lennének. Ratherius veronai püspök állítása szerint Ottaviano nem is tartozott a római klérushoz, és vallási képzettsége sem volt megfelelő; ezt azonban egy vitairat jellegű forrásból ismerjük, ezért óvatosan kezelendő.
Megválasztása
Alberik nem sokkal halála előtt, 954-ben esküt vett a római előkelőktől, hogy ffII. Agapét pápa|II. Agapét]] halála után fiát, Ottavianót választják pápává. A Treccani szerint ez az eljárás ellentétben állt azzal a korábbi egyházi rendelkezéssel, amely tiltotta, hogy egy még élő pápa utódlásáról előzetesen megállapodjanak. Az eset jól mutatja, mennyire erős volt a római arisztokrácia befolyása a pápaválasztásra a 10. század közepén.
II. Agapét halála után Ottavianót 955. december 16-án választották meg pápává. Ekkor legfeljebb tizennyolc éves lehetett, vagyis rendkívül fiatalon került a pápai trónra. Pápaként a János nevet vette fel, és személyében Róma világi uralma, valamint a pápai egyházi hivatal ismét egy kézben egyesült.
Megválasztása nem elsősorban egyházi tekintélyének vagy klerikusi tapasztalatának, hanem családi és politikai helyzetének következménye volt. Ebből azonban nem következik, hogy pontifikátusa alatt a pápai hivatal teljesen működésképtelen lett volna. A Treccani hangsúlyozza, hogy erkölcsi hírneve ellenére pápai tekintélyét az egyházban széles körben elismerték, és különböző európai területekről továbbra is fordultak hozzá egyházi ügyekben.
A római és itáliai politikai háttér
XII. János pápasága a Karoling-kori egységes császári hatalom felbomlását követő itáliai politikai zűrzavarban bontakozott ki. Róma, a Pápai Állam, az észak-itáliai királyság, a spoletói, tusculumi, capuai és beneventói hatalmi körök, valamint a német királyság érdekei gyakran ütköztek. A pápaság egyszerre volt egyetemes egyházi intézmény és római-itáliai politikai tényező.
János apja politikáját folytatva igyekezett megőrizni Róma és a Patrimonium Petri autonómiáját. A Treccani szerint azonban ehhez hiányzott belőle a kellő politikai óvatosság. Dél-Itáliában a pápai igények érvényesítésére Capua és Benevento ellen indított vállalkozása sikertelen volt. Északon II. Berengár és fia, Adalbert hatalma jelentett fenyegetést, különösen a ravennai exarchátus és a pápai területek szempontjából.
960 körül Berengár egyes pápai területeket elfoglalt vagy feldúlt, veszélyeztetve az egyházi joghatóságot. János ezért a német királyhoz, I. Ottóhoz fordult segítségért. Ez a döntés rövid távon megerősítette a pápaság védelmét Berengárral szemben, hosszabb távon azonban a római pápaság és az ottoniánus császári hatalom közötti súlyos konfliktushoz vezetett.
Szövetség I. Ottóval
János küldöttséget menesztett Ottó udvarába. A Treccani szerint a pápai követek emlékeztették Ottót a patricius Romanorum kötelességeire, és valószínűleg a császári méltóság lehetőségét is felvetették. Ottó számára az itáliai hadjárat alkalmat adott arra, hogy megszilárdítsa hatalmát Észak-Itáliában, visszaszorítsa Berengárt, és Rómában császári koronázást nyerjen.
Ottó 962. január 31-én érkezett Rómába. A pápával kötött megállapodásban vállalta, hogy védi János személyét, tiszteletben tartja a római egyház jogait, és a Rómát vagy a pápát érintő ügyekben nem jár el a pápa tanácsa nélkül. János viszont hűséget esküdött Ottónak, és ígéretet tett arra, hogy nem köt szövetséget Berengárral vagy Adalberttel.
962. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén XII. János a régi Szent Péter-bazilikában császárrá koronázta Ottót és császárnévá feleségét, Adelheidet. A koronázást a későbbi Német-római Birodalom történetének egyik alapító jelentőségű eseményeként tartják számon, bár maga a „Német-római Birodalom” elnevezés későbbi történeti terminus.
A 962-es római zsinat és egyházi kormányzata
A koronázást követően János római zsinatot tartott, amelyen Ottó egyházpolitikai tervei is napirendre kerültek. A zsinat egyik legfontosabb eredménye a magdeburgi érsekség létrehozásának előkészítése volt, amely a szláv területek missziója szempontjából kapott jelentőséget. A régi katolikus enciklopédia szerint János ekkor alapította meg a magdeburgi érsekséget és a merseburgi püspökséget, palliumot adott Salzburg és Trier érsekeinek, valamint megerősítette Ratherius veronai püspök kinevezését.
A zsinat ideje és pontos napirendje nem minden részletében rekonstruálható. A Treccani szerint a legbiztosabb adat egy 962. február 12-i pápai aktus, amely Magdeburg érseki rangra emelésével kapcsolatos. A zsinat jelentősége abban állt, hogy János pontifikátusa nem csupán botrányos személyes vádakból és politikai konfliktusokból állt: a pápai hivatal a korszak nehézségei ellenére tényleges egyházi kormányzati aktusokat is végzett.
A Diploma Ottonianum
A koronázás utáni napon Ottó kibocsátotta a később Diploma Ottonianum vagy Privilegium Ottonianum néven ismert oklevelet. Ebben megerősítette a római egyház birtokait, különösen azokat a területi igényeket, amelyeket a hagyomány Kis Pipin és Nagy Károly adományaival kapcsolt össze. Az oklevél a pápaválasztások rendjére is hatással volt, mert előírta, hogy a megválasztott pápát a felszentelés előtt a császár vagy követei irányában bizonyos ígéretek kötelezzék.
A dokumentum a pápaság és a császárság kapcsolatának egyik kulcsfontosságú forrása. Egyszerre erősítette meg a pápai birtokjogokat és növelte a császári befolyást a római pápaválasztás felett. Ez a kettősség magyarázza, hogy a pápai–császári viszony rövid időn belül bizalmatlanságba fordult: János védelmet keresett Ottónál, de nem kívánta Róma és a pápai kormányzat teljes alárendelését a szász uralkodónak.
Konfliktusa Ottóval
Ottó 962. február 14-én elhagyta Rómát, hogy folytassa hadjáratát Berengár és Adalbert ellen. János hamarosan attól tartott, hogy a császári hatalom túlságosan erősen avatkozik be az itáliai és római ügyekbe. A Catholic Encyclopedia szerint titkos tárgyalásokat kezdett Adalberttel, Berengár fiával, és követeket küldött a magyarokhoz és Bizáncba is, hogy Ottó ellen szövetséget keressen.
A pápai követek egy részét Ottó emberei elfogták, így a császár tudomást szerzett János lépéseiről. János azzal indokolta politikáját, hogy Ottó a visszaszerzett pápai területek városaitól saját maga számára követelt hűségesküt, nem pedig a pápának. Ezzel a vita már nem egyszerűen személyes bizalmatlanság, hanem a római és pápai szuverenitás kérdése körül is forgott.
Amikor Adalbert személyesen is Rómába érkezett, a pápa ünnepélyesen fogadta. A császárpárti római csoportok erre fellázadtak. Ottó 963. november 2-án ismét Rómába vonult, XII. János pedig Adalberttel együtt Tivoliba menekült.
A 963-as római zsinat és a vádak
963. november 6-án Ottó jelenlétében zsinat ült össze a Szent Péter-bazilikában. A Catholic Encyclopedia szerint mintegy ötven itáliai és német püspök vett részt rajta. A Treccani részletesebben ismerteti, hogy a zsinaton római egyházi személyek és előkelők különböző vádakat terjesztettek elő XII. János ellen.