A P–39 Airacobra az amerikai Bell repülőgépgyár második világháborús vadászrepülőgépe volt. A szövetséges légierő kötelékében egyaránt bevetették az észak-afrikai, távol-keleti és keleti frontokon is.

Jellemzői A repülőgép megalkotója Benjamin Kelsey repülő főhadnagy volt, aki még 1937 februárjában látott hozza a gép tervezésének. Célja egy olyan repülőgép megalkotása volt, amely a kor vadászrepülőgépeihez képest nagyobb fegyverarzenállal rendelkezik, ugyanakkor ez ne menjen a fordulékonyság rovására.

A végeredmény egy egymotoros, alsószárnyas, tricikli elrendezésű futóművel felszerelt repülőgép lett. Kelsey a motort az orr helyett a pilótafülke mögé helyezte, amelynek köszönhetően az közelebb került a gép súlypontjához, így javult a gép fordulékonysága, ugyanakkor szabadon maradt a hely az orrban a géppuskáknak és a futómű orrkerekének.

Fejlesztési története

Gyártása

Szerkezeti felépítése

Fegyverzete és függesztményei

Típusváltozatok Prototípusok és kísérleti változatok XP–39 XP–39B YP–39 YP–39A

P–39C (Airacobra I)

P–39D

XP–39E

P–39F

P–39G

P–39J

P–39K

P–39L

P–39M

P–39N

P–39Q

RP–39Q

Megrendelő és üzemeltető országok

Harci alkalmazása A gép prototípusa először 1938. április 6-án szállt fel, majd mivel jó teljesített, megkezdődött a sorozatgyártás, 1941-től pedig hadrendbe állították. A megépült 9588 darabból 5134-et a Szovjetuniónak szállítottak a kölcsönbérleti törvény alapján. A szovjet pilóták kitűnően alkalmazták a kis és közepes magasságon vívott légi harcokhoz, nagy magasságon viszont a gép gyenge teljesítményt nyújtott. Előnye volt viszont még, hogy a beépített 37-mm-es gépágyúval és a szárny alá felszerelhető bombával a német nehézharckocsikat is sikerrel támadhatta. A szovjet légierő egyik ásza, Pokriskin is ezzel a típussal érte el légi győzelmei nagy részét.

A gép a brit, amerikai, ausztrál és szabad francia légierő kötelékében bevetésre került az észak-afrikai hadjárat és a távol-keleti csatározások során is. 1944-ben, miután Olaszországban Pietro Badoglio átvette a hatalmat, az Olasz Királyi Légierőt is felszerelték vele. Ettől az évtől azonban megkezdték a típus fokozatos kivonását a hadrendből, hatékonyabb vadászgépekkel helyettesítve, mint a P–47 Thunderbolt, vagy a P–51 Mustang. A háború után már csak Portugália és Olaszország használta a P–39-est, de 1951-re megtörtént az utolsó példányok kivonása is.

Fennmaradt példányok

Műszaki adatok (P–39Q) Geometriai méretek és tömegadatok Hossz: 9,2 m Fesztávolság: 10,4 m Magasság: 3,8 m Szárnyfelület: 19,8 m² Üres tömeg: kg Normál felszálló tömeg: kg Maximális felszálló tömeg: kg

Motorok Motorok száma: 1 darab Típusa: Allison V–1710–85 vízhűtéses V–12 motor Maximális teljesítménye: 894 kW ( LE)

Repülési adatok Legnagyobb sebesség: 626 km/h Hatótávolság: 840 km Szolgálati csúcsmagasság: m Emelkedőképesség: 19,3 m/s Szárnyfelületi terhelés: 169 kg/m² Teljesítmény/tömegarány: 270 W/kg

Fegyverzet 1 darab 37 mm-es M4 gépágyú az orrba építve, lőszer javadalmazása 30 darab HE–T lövedék 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska az orrba építve, fegyverenként 200 darab lőszerrel 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska a szárnyakon, szárnyanként egy-egy, fegyverenként 300 darab lőszerrel maximum 230 kilogrammnyi bombateher a szárnyak és a géptörzs alá függesztve.

Megjegyzések

Jegyzetek

Források A II. világháború portálja

Kategória:Második világháborús amerikai vadászrepülőgépek