Sopronkövesd (németül: Gissing, horvátul: Kevešd) község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Soproni járásban.
Fekvése
Soprontól 20 kilométerre délkeletre, a Kisalföld nyugati határszélén fekszik. Felszíni vizeit a Füles-patak gyűjti össze; nyugati határában ered a Kardos-ér.
A szomszédos települések: észak felől Pereszteg, északkelet felől Nagylózs, kelet felől Röjtökmuzsaj, dél felől Lövő és Völcsej, nyugat felől pedig a már Ausztriához tartozó Füles (Nikitsch). Közigazgatási területe a fentieken túlmenően, kelet felől érintkezik még Ebergőc, délkelet felől Pusztacsalád és Újkér, délnyugat felől pedig Sopronhorpács határszéleivel is.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 84-es főút, amely keresztülhalad a központján; északkeleti szomszédjával, Nagylózzsal a 8628-as út köti össze. Határszélét délkeleten érinti még a 8627-es út is.
Áthaladnak a községen zsirai, szombathelyi, keszthelyi és dunaújvárosi autóbuszjáratok is.
A hazai vasútvonalak közül a érinti, melynek egy megállási pontja van itt; Sopronkövesd megállóhely a belterület északkeleti szélén helyezkedik el, a 8628-as út vasúti keresztezése mellett.
Története A község első ismert írásos említése (terra Kwesd alakban) Károly Róbert 1326-ban keltezett, Pereszteggel kapcsolatos okleveléből származik. Egy oklevél tanúsága szerint 1382-től a Kanizsai-család birtokolta a falut: Kevesd birtokot (possessio) I. (Nagy) Lajos király özvegyétől kapták a királyhoz való hűségükért és Erzsébet anyakirályné támogatásáért.
A falu többszöri elzálogosítás közepette ugyan, de az 1530-as évekig a Kanizsaiaké volt. László (Vas vármegye főispánja, országbíró) halálával azonban e család férfiágon kihalt; leányát, Orsolyát Nádasdy Tamás jegyezte el, és a birtokok örökléséhez való jog elnyerése érdekében János királynál a fiúsítását is kijárta. 1534 végén feleségül vette Orsolyát, s ezzel a hatalmas vagyon birtokosává vált. Kövesd 1536-ban jutott a Nádasdyak kezére, akik 1671-ig, Nádasdy Ferenc fő-és jószágvesztéséig bírták.
A település ezután előbb a Draskovichok, majd 1678-tól zálog-, 1711-től pedig örökjogon is a sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család tulajdona lett. Évszázadokon keresztül, 1945-ig ők voltak a birtokosok. A főúri családok (Nádasdy, Draskovich, Széchényi) mellett kisebb birtokosok is voltak: a XVI. században a völcsei Párnás, a telekesi Török, a XVII. században a Szepsi és a Darázs családok, a XVIII. század elején pedig a Tolnayak, a Viczayak és a plébános.
A gazdaság egy részét 1863-ban Otócska Ignác vette bérbe, és jó szakértelmével fejlesztette. A megkezdett munkát két fia folytatta; 1876-tól Béla, 1896-tól Géza korszerűsítette a körülbelül 2000 holdas birtokot. Közeli rokonságban álltak a pellérdi Brázay-családdal. A tágabb család tagjai közül Otócska Jenő főhadnagy és ifj. Brázay Kálmán hadnagy az I. világháborúban halt hősi halált, nevük a sopronkövesdi emlékművön szerepel. Idősebb Brázay Kálmán kereskedő sósborszesz-specialitásával alapozta meg hírnevét.
A falu történetét alakító eseményekről főként a XVI. századtól tudósítanak a források. A lakosság megsínylette az 1529-ben a Bécs ellen vonuló, 1532-ben pedig Kőszeget ostromló török csapatok pusztításait. Nádasdy Tamás a lakosság pótlására az 1530-as években szlavóniai birtokairól telepített át horvát jobbágyokat. A telepítés emlékét őrzik Sopronkövesd névanyagában a horvát eredetű nevek: Gráczol, Csigó, Maráz, Kifovits, Csitkovits, Musatics, Horváth stb. A tizenöt éves háború időszakában (1591–1606) a Habsburg zsoldban álló német és vallon katonaság, később Bocskai hadai, majd 1683-ban újból a Bécs ostromára vonuló török seregek dúlták a Sopron környéki falvakat, de nem kerülte el a térséget a Rákóczi-szabadságharc sem. Feljegyezték, hogy 1707 januárjában a császáriak "Német-Kövesd nevű derék helységet zsákmányra vetvén és fölégetvén, a lakosokat a vad martalóczok embertelenűl verték, kínozták..." A szájhagyomány úgy tartja, a kövesdiek Rákóczi kurucai mellé álltak.
A háborúk és a pestis elmúltával közel egy évszázados békés időszak köszöntött Kövesdre. A XVIII. század eleji erdőirtás viszonylag jóléthez juttatta a parasztságot, így az érintett falvak (Kövesd, Lövő, Nagycenk) meg is nagyobbodtak. 1728-ban a jobbágyság telki állománya csak 433 kishold volt, mely a megélhetést nehezen biztosította, ezért ebben az időben megindult a erdőirtás. Közel ezer kisholdat irtottak ki, a már Cenken lakó Széchényi Antal 1745 körül visszaváltotta a földeket és majorüzemet létesített. Ezért a kövesdiek újabb 1500 kisholdat irtottak ki, melyeket bér fejében már használhattak. A kövesdi irtásföldek területe 1728-ban 286, 1752-ben 561 kisholdat tett ki, s 1766 körül 1000 kisholdra emelkedett. Antal grófnak 1767-ben 52 telkes jobbágya, 46 házas és 19 házatlan zsellérje volt, a telkes jobbágyok úrbéres földje (tulajdonképpen az összes úrbéres földterület) 871 magyar holdat tett ki. A földesúr, gróf Széchényi Ferenc visszavette jobbágyaitól az irtásföldeket, de már 1797-ben – elsőnek hajtva végre a legelőelkülönözést – jó minőségű legelőket engedett át nekik Kövesden is. A parasztok aztán a legelőket több helyen feltörték, és szintén művelés alá vonták. Vályi András Magyar Országnak leírása című munkája képet alkot a település ekkori állapotáról, s némiképp a birtokviszonyokra is rávilágít: Kövesd (Gissing) elegyes német falu, „földes Ura G. Szécsényi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Czenktől délre 1 órányira, Sopronhoz 2 4/8 mértföldnyire, határja jó, szőleje kedves asztali bort terem, erdeje fogyó félben van, és juhokkal bővelkednek.” A gróf a tilalmas erdőkből (Cerina és Göbőcse) kiegészítette az úrbéri területet 433 holdról 844 kisholdra. A 36 6/8 jobbágytelek és 80 zsellér után telkenként 8, összesen 411 holdat adott. Az elkülönözést – az urasági és jobbágytelkek elkülönítését – csak a jobbágyság 1833. évi pere után 1837-ben hajtották végre az 1837. július 24-én hozott kedvező ítélet alapján. Ekkor a jobbágytelkeket a faluhoz közelebb, egy tagban, a település keleti részén adták ki, és az uraságiak kerültek távolabb.
Az 1848/49-es szabadságharcban hét helyi honvéd harcolt Kossuth zászlaja alatt: Gratzol János, Gratzol József, Lang János, Nagy János, Ölbei Ferencz, Pete Német István és Radits János. 1848. április 29-én Sopron vármegye elrendelte az önkéntes nemzeti őrsereg felállítását a nemes, valamint a legalább 1/4 telekkel bíró jobbágy férfiak közül, de a honvédség részére a vármegye verbunkosok kiküldésével önkénteseket toborzott. A nemzetőrségnek kövesdi tagjai is voltak.
A "boldog békeidőkben" korszerűsítették a község 1856-ban épült iskoláját, és a népoktatási törvény előírásainak megfelelően 1871-ben újabb tanteremmel bővítették. A század végére azonban már nem felelt meg rendeltetésének. s 1904-ben három tanteremből és két tanítói szobából álló új iskolát építettek, amelyet később többször bővítettek.
A század elején szegényebb rétegek közül országszerte tömegek indultak útnak, hogy hazájuktól távol, Amerikában keressenek jobb megélhetést. Sopronkövesdet az 1904 és 1907 között 14-en hagyták el, ebből 1911-ben 4 fő visszajött. Bár az I. világháború hadi eseményei nem érintették a községet, emberélettel adózott a haza érdekében. 55 hősi halottjának neve 1939-ben került méltó megörökítésre, a világháborús emlékmű felállításakor.
A tanácsköztársaság idején, 1919. június 2-án vasutassztrájk kezdődött a Dunántúlon, s ennek hírére ellenforradalmi felkelések robbantak ki. Szamuely Tibor fegyveresei élén június 7-én (pünkösd szombatján) a községbe érkezett, és forradalmi ítélőszéke alapján egy Sopronkövesden szolgálatot teljesítő ágfalvi vasutast és fiát (id. és ifj. Schmidt Mátyást) felakaszttatott. Az állítólagos vád az volt, hogy az apa nem jelentette be, amikor az állomás közelében az ellenforradalmárok felszedték a vasúti síneket.
A proletárdiktatúra bukása után Sopronkövesdre is szebb idők köszöntöttek. A ’30-as években gróf Széchenyi Dénes uradalmát – aki egyébként stockholmi követ volt – a Nagycenki-Petőházi Cukorgyár bérelte. A gazdaság ellenőre Ferenczi Viktor (1933-tól), főerdész-erdőmérnöke pedig Vasváry Hugó volt. 1940-ben gróf Széchenyi János és testvére, Alexandra voltak a birtokosok. A községet ebben az időben jegyzőség igazgatta a választott bíró, valamint községi elöljáró közreműködésével. 1934 körül épült fel Kovács István vegyeskereskedő villája (ma orvosi rendelő). Az áramszolgáltatás 1937 szeptemberében vette kezdetét, a hálózat teljes kiépítésére azonban még évtizedekig kellett várni.
Szemben az I. világháborúval, az újabb háború hadi eseményei már nem kerülték el Sopronkövesdet. 1945. március 30-án, nagypéntek napján érte el a front a községet. Kisebb harcok voltak: a visszavonuló németek felrobbantották a Füles-patakon átívelő Öreg-hidat, és egy orosz páncélost kilőttek a patak közelében. Az áldozatok száma kissé bizonytalan: hat vagy hét szovjet katona holtteste maradt a csatatéren, az elesett németek száma pedig 22 körüli volt. Az országhatár közelében 13 magyar nemzetiségű honvéd is életét vesztette, a lakosságból pedig legkevesebb hat fő vesztette életét. A hősi emlékműre (jóval később) 21 hősi halált halt sopronkövesdi honvéd neve került fel.
Az 1945-ben megsemmisült községi könyvtár 1952-ben indult újra 300 kötettel, 1977-ben 2777, 1988-ban pedig már 7602 kötet volt a könyvállomány. 1963-tól 450 méternyi járdát, és a Füles-patakra új hidat építettek. 1967-ben adták át a ravatalozót. 1965 óta működik napközi otthonos óvoda, 1988 óta 3 csoporttal. A község a lebontott kastély építőanyagából 1974-ben új, emeletes községházát építtetett, ez magában foglal több közcélú helyiséget, ifjúsági klubot, postát, kultúrtermet és takarékszövetkezetet is. Építtettek nevelői lakást, két általános iskolai tantermet, politechnikai műhelyt és napközis étkezőt. Itt tanulnak a szomszédos Nagylózs község felső tagozatos tanulói is. A vezetékes vízszolgáltatás 1983-ban indult. Az öregek napközi otthona 1988-ban létesült.
A falu életében nagyon sokáig jelentős volt a mezőgazdaság, hiszen már a régi írásos emlékek is jelentős erdőkről és jó minőségű szántókról tudósítottak. Ma már csak a lakosság kis része él földművelésből vagy állattenyésztésből. A község lakói ipari tevékenységet is folytatnak az erdőgazdaság fűrésztelepén, és növekszik az egyéni vállalkozók száma. Egyre többen kapcsolódnak be a falusi turizmus különböző üzletágaiba is, a nyugati határt a Balatonnal összekötő 84-es főút turistaforgalmára építve. Az egyik legjelentősebb gazdasági vállalkozás a gépjárművekhez biztonsági öveket előállító Autoliv Kft., amely mellett más kisebb-nagyobb vállalkozások is működnek: ilyen például a szellőzőrendszereket gyártó Troges Air-Technic Kft. vagy a Lendvay Autószerviz Kft., ahol korszerű üzemcsarnok áll rendelkezésre. A bőséges munkalehetőség következtében jómódú családok lakják a falut, így a hagyományos falusi utcakép is megváltozott, modern családi házak épültek. Örvendetes tény, hogy növekszik a városokból visszaköltözők száma.