Kenyeres Pál, 1947-ig családi nevén Gutbrod (Arad, 1913. augusztus 31. – Arad, 2004. február 24.) magyar újságíró, szerkesztő, költő, író, művelődésszervező.

Életútja

Asztalos kisiparos 1939–1946-ig, 1946-ban lett az MNSZ művelődési aktivistája, 1948-tól 1952-ig a Romániai Magyar Szó főszerkesztő-helyettese. 1953-tól a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségének tisztviselője Aradon, a Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik alapítója és vezetője.

Első írását az Utunk közölte (1974). Riportjai, kritikái a Művelődés, Vörös Lobogó hasábjain jelentek meg.

Nyugdíjas éveiben (1971-től) sokat foglalkozott az irodalommal, főleg verseket írt, s tevékenyen részt vett a Tóth Árpád Irodalmi Kör és a Kölcsey Egyesület munkájában. Az Önarckép című antológia (Arad, 1982) egyik szerkesztője és munkatársa.

2000-ben megjelent verses kötetét Pávai Gyula mutatta be az aradi Tulipán könyvesboltban.Bemutatták a Kincskeresést. Nyugati Jelen (Arad), 2000. november 8. A Kölcsey Egyesület 2005-ben jelentette meg Arad és Vidéke címen egyik új antológiáját, melyben az aradi irodalmi élet jelesei szerepeltek, köztük Kenyeres Pál versekkel.Könyvbemutató a Tulipánban. = Nyugati Jelen (Arad), 2005. június 21. Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.

Kötetei

Ünnepi műszak (1950) Az acélfal (Kolozsvár, 1950) Győzelmes esztendő (riport a börvelyi kollektív gazdaságról, 1951) Magamat nyugtató : versek (Arad, 1999) Kincskeresés : versek (Arad, 2000)

Kapcsolódó szócikkek

Arad magyar irodalmi élete

Irodalom

Szilágyi András: Ünnepi műszak. Utunk 1950/19. Kovács János: Három novella a szocialista építésről. Romániai Magyar Szó 1950. okt. 20. Orosz Irén: Győzelmes esztendő. Utunk 1951/21. Puskel Péter: In memoriam Kenyeres Pál. Nyugati Jelen (Arad), 2004. február 24.

Jegyzetek

Források

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Kenyeres Pál lásd 294. p.

Kategória:1913-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Aradiak Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek