Nagyszénás nagyközség Békés vármegye Orosházi járásában.
Fekvése A Körös–Maros közében, Szarvas és Orosháza között terül el, utóbbi településtől mintegy 14 kilométernyire északra.
Megközelítése Közúton négy irányból is megközelíthető: északról, Szarvas felől és délről, Orosháza irányából a 4404-es úton, keletről, Kondoros felől és nyugatról, Gádoros irányából pedig a 4642-es úton.
A település a MÁV 125-ös számú a mentén helyezkedik el, amelynek itt két megállási pontja van: a központban Nagyszénás vasútállomás, az északkeleti határban pedig Kiscsákó megállóhely. Az állomást a 4404-esből kiágazó, rövidke 44 308-as számú mellékút szolgálja ki, Kiscsákó megállóhely csak önkormányzati utakon érhető el. (Korábban két másik megállóhelye is volt a vonalnak Nagyszénás területén: Pálmatér, nem messze attól a ponttól, ahol a vasútvonal eléri a 4404-es utat, annak 21. kilométerénél, valamint Hajdúvölgy, a település déli határszéle közelében.)
Története
A település alapításának pontos dátuma nem ismert, hiszen a létezéséről tanúskodó első írásos emlék csak évszázadokkal később kelt, viszont a helyiek úgy gondolták: a millecentenárium éve kiváló alkalmat kínál a visszatekintésre. Arra, hogy itt már a 11. század végén is volt élet, már régóta utaltak bizonyos jelek, azonban a bizonyosság 1994-ben született meg: a község helytörténeti munkacsoportjába tömörült lelkes lokálpatrióták kezdeményezésére folytatódott az a régészeti feltáró munka, amely az 1940-es évek végén abbamaradt. Ennek során egy román kori templomot, illetve egy hozzá tartozó temetőt találtak a szakemberek a település határában, mely a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a 11. század második, illetve a 12. század első felében épülhetett. A templomot két-három évszázaddal később újjáépítették, majd a 16-17. század fordulóján elpusztították.
Az első említések a faluról A településről szóló első írásos emlék 1403-ból való: ekkor mint a gyulai uradalomhoz tartozó község fordul elő, de még nagyon jelentéktelen hely lehetett, mert az oklevél az utolsók közé sorolta. Zsigmond király ebben az évben (1403) ajándékozta Maróthi János macsói bánnak Fehérváron Zenaseghazt. A beiktatást az aradi káptalan végezte egy esztendővel később.
A Zenaseghaz / Szénásegyház nevének eredetére több elképzelés is létezik. Ezek közül a legvalószínűbb, hogy a templom építtetőjét nevezték Szénásnak. Ugyancsak elképzelhető lehetőség, hogy – utalva megélhetésükre és hitükre – a széna és az egyház szót használták névadásra a korabeli lakosok. Néha, például 1574-ben Gyula-Szénásnak is nevezték a falut (mivel a gyulai várhoz tartozott).
1461-ből származó leírások szerint a Maróthy család az akkor meglévő Zeleméres községet próbálta meg visszaszerezni. A krónika azt is feljegyezte, amikor viszály tört ki a megye két birtokos családja, a Maróthyak és az Ábránffyak között, 1468-ban szénási jobbágyok is részt vettek (Oláh, Nemze, Szabó, Bakócz, Kompolár, Szénási, Csiszár és Baka nevűek) a korabeli Kétsoprony éjszakai lerohanásában és feldúlásában.Karácsonyi János: Békés vármegye története. II. kötet (1896) 1471-ből ismeretes Szénás első bírája, Bánya Lukács, aki jelen volt a szentetornyai iktatáson.
Amikor 1476-ban kihalt a Maróthy család, a falu a király tulajdonába került, majd 1490 táján Corvin János Várkonyi Mihálynak adományozta. Később a föld – nem tudni, milyen körülmények között – visszakerült az udvarhoz, 1506-ban pedig II. Ulászló Corvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak és lányának, Corvin Erzsébetnek ajándékozta. Haláluk után Brandenburgi György lett az új földesúr.
Török kor A feltárt adatok egyértelművé teszik, hogy a 16. században a gyulai várhoz tartozó Szénás volt a térség legjelentősebb faluja, 1559-ben például közel száz jobbágy és húsz zsellér élt itt családostól. Azt is tudjuk, hogy a földeken búzát, árpát és kölest termesztettek, sőt Szénás úgynevezett asztagrakó hely volt, vagyis ide hordták a környékről is az összeszedett gabonatizedet, s a falu bírája volt a felelős ezért.
A török uralom kezdetén Szénást, mint a többi gyulai várhoz tartozó községeket a magyar király Eger várához csatolta. 1572-ben a király a Pozsony megyei Felsőszécsényből származó Szénásy Istvánnak adományozta a falut. Szénásy (aki pozsony megyei, s nem a békés vármegyei Szénásról származó ember volt) mindjárt ki is adta a jobbágyoknak, hogy mit kíván tőlük: nemcsak a kilencedet és tizedet követelte meg az új földesúr, hanem még azt is, hogy az ő számára külön is vessenek egy-egy köböl búzát és egy köböl árpát; továbbá egy hétig tartó kaszálást, egy hétig tartó fahordást követelt tőlük és még 30 fél hordó bor kiárulását.
Két évvel később a régi tulajdonos egyik leszármazottja, Várkonyi Aba Gáspár jelentkezett jussáért, melyet a király meg is ítélt a számára. Hosszú pereskedés kezdődött, amelynek a török dúlása vet véget.
Az utolsó feljegyzés 1578-ból származott, ekkor még Szénás létező település volt, tehát sem a keletkezéséről, sem elpusztításáról nem állnak rendelkezésre hiteles források, ugyanis az utolsó feljegyzés még létező településről ír. Történetírók egybehangzó véleménye szerint a tizenöt éves háborúval (1593–1606) hozható kapcsolatba a hanyatlás és a pusztulás: 1596-ban Szolimán pasa seregei hatalmas pusztítást vittek végbe a Körös déli oldalán, később tatár segédcsapatok is csatlakoztak a török seregekhez. Minden bizonnyal ezekben az években néptelenedett el Szénás.
1665-ben Fráter István birtokolta, mint pusztát, s a szentandrási és halásztelki lakosoknak adta ki haszonbérbe. A hosszú lakatlanság idején templomának tégláit úgy széthordták, hogy már a 18. század elején sem volt nyoma. Csak 1745-ben említenek Szente-Tornya felé eső részén egy: »két kápolna halom« nevű helyet, ahol a kincskutatók kerestek régi pénzeket.
18-19. század A falut a 17–18. században, de még a 19. század elején is pusztaként emlegették.
1720-ban – a többi Békés megyei pusztával együtt – az uralkodó báró Harruckern János Györgynek adományozta, aki bérlőknek adta ki a földet. 1788-ban az egész egykori Szénás legelő volt.
1798-ban a Harruckern család tagjai közel 20 ezer hold földet adtak át a Károlyi-családnak és csak mintegy 1500 holdat tartottak meg maguknak. Később ez a föld is gazdát cserélt: 1860-ból már a Bolza családot jegyezték tulajdonosként.
SZÉNÁS. Szabad puszta Békés Várm. földes Urai B. Rudnyánszky, és több Uraságok, fekszik Sz. Andráshoz közel, mellynek filiája. (Vályi András: Magyar országnak leírása 3. kötet, Buda, 1796–1799)
Az új Szénás alapítása a Károlyiak nevéhez fűződik: 1818-ban a régi, úgynevezett mihálytelki gazdaság területén 200 telekből álló napszámos falut alapítottak. Minden telek 825 négyszögöl belső jobbágytelekből és tizenkét hold szántóföldből állt. 1854-ben alakult meg a mai Nagyszénás, amely húsz évvel később, 1874-ben váltotta meg magát. 1850-ben alakult meg Kisszénás, másként Lajosszénás, mely a későbbiekben beolvadt az akkor még Nagykurtics (Nagy Kurtyts) néven emlegetett Nagyszénásba. Fennmaradt viszont régi pecsétje, melyen sarló és búzakalász látható, illetve az 1879-es évszám. Ebben az időszakban alakultak ki Nagyszénás határrészeinek elnevezései: Apponyiráta, Cifra, Érparti major, Geszti-major, Malmos, Mihálytelek. thumb|A régi iskola. Ma a Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola alsó tagozata
Arról, hogy a szénásiak miként és milyen számban vettek részt az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, kevés adat áll rendelkezésre. Irattári források szerint Nagy- és Kisszénásról együttesen 19 legény állt be honvédnak. Oláh György: Békésvármegye 1848–1849. c. könyvéből 20 szénási honvéd nevét ismerjük: Bencsik András, Benkő János, Bikádi János, Botos András, Csontos Mihály, Dimák István, Hajdu András, Hegyi András, Hegyi József, Horváth István, Kásdér András, Miszlai György, Morócz János, Süle Pál, Szalai József, Szilasi György, Vági István, Varga József, Varga Péter, Zsedényi István.Oláh György: Békésvármegye 1848–1849. II. kötet. VII. Békésvármegye honvédei pp. 417-526. (Gyula, Dobay János, 1892) Mivel a lista 1850-ben készült az akkor még jegyző nélküli Szénáson, ez nem garantálja annak feltétlen hitelességét. Más Békés megyeiekhez hasonlóan ők is Hódmezővásárhelyre kerültek, a 30. honvéd zászlóaljhoz. Az ezt követő időszakra a meghatározó helytörténeti munkákban is csak feltételezéseket találunk. Egyedül annyi vehető bizonyosra, hogy a szénási újoncok nem maradtak együtt, különböző alakulatokhoz osztották szét őket. Egy részük valószínűleg Kiss Ernő tábornok valamelyik hadosztályában harcolt a magyar szabadságért. A forradalom és szabadságharc leverése után Károlyi Györgyöt is elfogták és súlyos pénzbüntetésre ítélték hazafias magatartásáért.
A már említett napszámosfalu alapítói között számos olyan családot fedezhetünk fel, akik Orosházáról települtek át. Ekkor még a vallásgyakorlásnak nem alakultak ki a megszokott formái, azaz az itteni embereknek nem volt papjuk és templomuk sem. Annyi azonban bizonyos, hogy az itt élőket Orosházán anyakönyvezték, amiről a gondosan megőrzött iratok tanúskodnak.
1832-ben alakult meg az orosházi anyaegyház kisszénási filiája, azaz leányegyháza, lehetőséget nyújtva a hit helyben történő gyakorlására, illetve a születési és a halálozási adatok települési szintű regisztrálására. A bejegyzések szerint az első, így bejegyzett újszülöttet Birkás Mihálynak hívták, míg az elhunytak listája egy testvérpárral kezdődik: Sándor Juliannával és Sándor Gyulával. Hogy mi okozta halálukat, az sajnos nem derül ki a feljegyzésekből. Fennmaradt az első szénási egyházi szolga neve is, amit ezért szintén érdemes megjegyezni: Győri Imrének hívták, akivel később olyan elégedettek voltak elöljárói, hogy a szomszédos Bánfalva (ma Gádoros) filiáját is ő irányíthatta. Fontos róla tudni, hogy ő volt a település első tanítója is. Sajnos a helyi oktatás kezdeteiről nem állnak rendelkezésre megfelelő források, azonban egy dokumentum 1841-ben Győri Imre nevét már tanítóként is említi. Azt nem tudhatjuk, hogy volt-e egyáltalán iskola a régi Szénáson, az viszont egyértelmű, hogy a napszámosok gyermekei megismerkedhettek a betűvetés világával. Győri Imre viszonylag fiatalon, 1848-ban halt meg, őt Hanzel Mihály követte.
Igazi iskoláról csak évtizedekkel később, már az áttelepített Szénáson beszélhetünk: a fennmaradt írott források szerint 1877-ben merült fel először vasárnapi ismétlő iskola felállításának gondolata, majd a következő év elején megszületett a beleegyező egyházi döntés is. Az 1879-es első osztályt húsz-huszonöt kisdiák kezdte meg. 1884-ben épült fel az új iskola, melynek épülete ma is áll. Az 1890-es évek elején felmerült, hogy az iskolát át kellene adni a községnek. Erre azért került sor, mert a helyi gyülekezet elé kitűzték az anyaegyházzá válás célját, ami komoly megtakarítást igényelt. A község ugyan elutasította az egyház kérelmét, ám a közigazgatási bizottság határozatára mégis kénytelen volt átvenni az iskolát, oly módon, hogy az épület egyházi tulajdonban maradt. A falu elöljárósága viszont nem tudta fenntartani az intézményt, így az 1898-ban állami kezelésbe került.
A falunak az 1880-as években már mintegy lakosa volt.
A 20. századtól bélyegkép|200px|balra|Az 1900-ban megépült Evangélikus Templom Az anyaegyház vágya a 19. század utolsó éveiben teljesült, s részben ennek gyümölcseként 1900-ban felépült az evangélikus templom. A katolikusoknak saját templomuk 1926-ig nem volt a községben, csak imaházuk. 1908-ig a Cifra majorban található kastélykápolnát használták a katolikus templom céljaira, lelkészségi templomként. A Károlyi család katolikus volt, ezért a Cifra majori birtok akkori tulajdonosa Károlyi Gyula (1837–1890), 1889-ben a katolikus lakosság kívánságára, egy nyilvános kápolnát hozott létre a kastélyban. Első lelkésze Toldy Péter ferences szerzetes lesz. Addig az anyakönyvezés Orosházán történik, de innentől kezdve helyben anyakönyveznek a lelkészek.