Kiss Ferenc (Dés, 1942. július 12. – Dés, 2014. szeptember 25.http://epa.oszk.hu/01400/01440/00099/pdf/EPA01440_EOGYKE_2014_11_42-43.pdf) romániai magyar művelődéstörténész, helytörténész.

Életútja

A középiskolát szülővárosában végezte (1960), a Babeș-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos tanári diplomát szerzett (1967). Szamossósmezőn tanár 1967-től, közben igazgató (1980-82).

A Korunkban tűnt fel Cserei Mihály Históriája egy addig ismeretlen másolatának bemutatásával (1968/1); az Utunkban egy Mikes-kéziratról (1974/7) és az emlékíró Nagy Szabó Ferencről (1978/39) közölt tanulmányt; a NyIrK hasábjain Pápai Páriz Ferenc és nagyenyedi tanártársai egy Désen megtalált ajánlólevelét közölte az odera-frankfurti egyetemhez (1978/ 2), és a marosvásárhelyi Református Kollégium Árva Bethlen Kata 1756-ban felajánlott alapítványának egy könyvvásárlási jegyzékét (1982/1-2) hozta nyilvánosságra. A Hét Maximilianus Transylvanus és tudósítása a Magellan expedícióról c. írását közölte (1980/32).

Tanulmánya jelent meg Kádár Józsefről, Szolnok-Doboka vármegye monográfia írójáról a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1980-as kötetében, erre a témára tért vissza Kádár József mint néprajzi gyűjtő c. tanulmányában is (Művelődés, 1992/9), közzétéve egy válogatást népi csodás történetekről és hiedelmekről Dés környékén és Aranyos vidékén. Közölt a Korunk, Brassói Lapok, Steaua, majd 1990 után a dési Szamosmente hasábjain is. Helytörténeti monográfiát írt a dési Nagytemetőről.

2014. szeptember 25-én, 72 évesen, szívrohamban elhunyt.

Jegyzetek

Források

Sebestyén József: Művelődéstörténeti hagyományaink sorsáról. A Hét 1981/51.

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Kiss Ferenc művelődéstörténész lásd 308. p.

Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Romániai magyar helytörténészek Kategória:Désiek Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek