A Deftones 1988-ban Sacramentóban, Kaliforniában alakult amerikai alternatívmetál-zenekar. 2023-ig kilenc teljes albumot rögzítettek, melyből három elérte a platinastátuszt (a debüt Adrenaline, az Around The Fur és a White Pony), egy pedig aranylemez lett Amerikában (Deftones). A tizedik stúdióalbumot 2023 őszén jelentették be, várható megjelenése 2024. Az album címe egyelőre még ismeretlen, csak annyit tudni, hogy a producer ismét Nick Raskulinecz lesz, akinek nagy sikereket köszönhet az együttes (Diamond Eyes, Koi no Yokan).

A zenekar története

A korai évek (1988–1993) Golden State közepénél, körülbelül fél úton San Francisco és Reno között fekszik Sacramento. Innen származik a Deftones. Mikor Steph Carpenter gitáros 15 éves volt, elütötte gördeszkázás közben egy autó. Miután több hónapra tolószékbe kényszerült, egyedül kezdett el gitározni tanulni, olyan zenekarok hatására, mint az Anthrax, a Stormtroopers of Death, valamint a Metallica. Feltehetően a járművezető fizetett Carpenternek, amiből meg tudta venni a zenéléshez szükséges felszereléseket.http://www.allmusic.com/artist/p168233 Abe Cunningham dobos elmondta később egy interjúban, hogy minden rendben volt, ez csak "egy mítosz arról, hogyan indult a zenekar".Interview with Abe Cunningham, Metal Edge, January 2007. Carpenter, az énekes Chino Moreno és Cunningham gyermekkoruk óta barátok, az iskolába és gördeszkázni is együtt jártak. 1988-ban hárman kezdtek el először próbálni, a dobos garázsában. Néhány basszusgitárossal való közös próbák után, csatlakozott hozzájuk Chi Cheng basszusgitáros. Ezután készítették el az első négyszámos demójukat. A zenekar neve Carpentertől származik: a 'def' előtagot hiphopszlengből vette át, míg az utótagot az 1950-es években divatos bandanevekből (pl. The Cleftones, The Monotones stb.) kölcsönözte.

Adrenaline (1994–1996) A zenekar debütáló lemeze 1995-ben jelent meg Adrenaline címmel, amely olyan számokat tartalmazott, mint például a "Nosebleed", a "Lifter", valamint a két klipesített dal, a "Bored" és a "7 Words".https://www.amazon.com/Adrenaline-Deftones/dp/B000002N2Z A lemez producere Terry Date volt, aki olyanokkal dolgozott már együtt mint a Pantera, a White Zombie és a Soundgarden.http://www.cduniverse.com/search/xx/music/pid/1101590/a/Adrenaline.htm

Around the Fur (1997–1999) 1997-ben rengeteg telt házas és sikeres koncert után megjelent második albumuk, az Around the Fur. Rock- és alterrádiók elkezdték játszani a "Be Quite and Drive"-ot, az MTV pedig a "My Own Summer"-t. Szakadatlanul folytatódtak a turnék és a koncertek. Mikor Detroitban játszottak a Black Sabbath-tal, Bálint-napon, 1999-ben kirabolták a zenekar teherautóját és az összes hangszer és felszerelés eltűnt. Végül a többi fellépő adta kölcsön a cuccát és segítette ki a Deftonest.

White Pony (2000–2002) thumb|left|Moreno a White Pony albumon gitározott először. 2000-ben elkezdődtek a harmadik album, a White Pony munkálatai. Frank Delgado DJ, ezen az albumon lett hivatalos tag, de már a korábbi lemezeken is közreműködött. A lemez "Passenger" című számában, a Tool énekese Maynard James Keenan közreműködik.http://www.last.fm/music/Deftones/_/Passenger+(feat.+Maynard+James+Keenan) "Elite" című számukkal, a zenekar megkapta első Grammy-díját, 2001-ben, a Best Metal Performance kategóriában. A lemez turnéja után külön projektekben kezdtek el zenélni. Carpenter megalakította a Kusht (Cypress Hill- és Fear Factory-tagokkal), Moreno a Team Sleepet, Cunningham életre hívta a Phallucyt, Cheng pedig The Bamboo Parachute néven adott ki szólólemezt.

Deftones és a B-Sides and Rarities (2003–2005) 2003 nyarán készítették el következő nagylemezüket, mely a zenekar után a Deftones címet kapta. Az album első címe azonban nem ez volt, hanem Lovers. Ismét turnéra indultak, majd ez a lemez is aranyminősítést ért el Amerikában. Az album a 2. helyen nyitott a Billboard 200 listáján, miután 167 000 példány kelt el belőle a megjelenés utáni első héten. Máig ez a lemezük a legmagasabb listás helyezésük.

2005-ben egy B-Sides and Rarities című anyagot jelentettek meg, ez azonban nem új stúdióalbum, hanem korábban ki nem adott számok gyűjteménye.http://www.viharock.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=66https://www.amazon.com/B-Sides-Rarities-Deftones/dp/B0009S3HI0

Saturday Night Wrist (2006–2007) thumb|right|A zenekar 2006 júniusában, egy glasgow-i koncerten. 2006-ban mielőtt megjelent volna a következő nagylemez, a zenekar tagjai közel álltak a feloszláshoz, több projekten is külön dolgoztak, de végül csak megjelent az ötödik albumuk, amely a Saturday Night Wrist címet kapta. A lemez "Mein" című számában közreműködik a System of a Down énekese Serj Tankian.http://www.last.fm/music/Deftones/_/Mein+(feat.+Serj+Tankian) 2006. június 26-án, a zenekar első ízben tette tiszteletét hazánkban a lemezt turnéztatva. A koncert a Petőfi Csarnokban került megrendezésre.http://www.shockmagazin.hu/portal/koncert/deftones-2006

Diamond Eyes (2010–2011) 2010-ben adták ki következő nagylemezüket, amely a Diamond Eyes címet kapta. A lemez érdekessége, hogy Chi Cheng basszusgitáros helyett, Sergio Vega játszik a lemezen,http://www.undergroundmagazin.hu/cikk.php?id=13223 mivel Cheng 2008-ban, egy autóbaleset következtében kómába esett. A lemezt turnéztató körúttal, 2011. augusztus 12-én újra hazánkban koncerteztek, ezúttal a Sziget Fesztivál egyik kiemelt fellépőjeként.http://langologitarok.blog.hu/2011/03/29/amy_winehouse_es_deftones_a_szigeten

Koi No Yokan (2012–) Az együttes hetedik albuma 2012. november 13-án jelent meg, Koi No Yokan címmel. Az album a Billboard-lista 11. helyén nyitott.http://www.blabbermouth.net/news.aspx?mode=Article&newsitemID=182572

Chi Cheng balesete és halála

A basszusgitáros 2008. november 6-án szenvedett balesetet a kaliforniai Santa Monicában, majd egy San José-i kórházba szállították. Chino Moreno, a zenekar énekese megerősítette, hogy Cheng kómába került a balesetet követően. Cheng megsegítésére több országban is rendeztek úgynevezett tribute-koncerteket. Budapesten is volt egy ilyen koncert 2009. május 17-én, a Dürer Kertben, ahol több hazai zenekar játszotta a Deftones számait. Az összegyűlt összeget átutalták Chi Cheng megsegítésére. Cheng állapota folyamatosan javult, de még kérdéses volt, hogy újra tud-e majd játszani. Mindaddig Sergio Vega maradt a zenekar basszusgitárosa. Ezalatt a következő két albumon is ő szerepelt Cheng helyett. A Cheng számára létrehozott oldalon, a oneloveforchi.com-on bárki segíthette elérni a 250 000 dolláros célt a kezelésekre.

2009. augusztus 28-án megjelent egy "A Song for Chi" című dal, amit több különböző előadó rögzített együtt.http://www.ultimate-guitar.com/news/upcoming_releases/korn_and_slipknot_record_charity_song_for_deftones_bassist.html Közreműködőként a Korn, Slipknot, Killswitch Engage, Hatebreed, Sevendust, Metallica és a Machine Head bizonyos tagjai vettek részt. A szám főképpen Cheng kórházi kezelésének finanszírozása érdekében készült.

Chi végül 2013. április 13-án hunyt el, miután a szíve hirtelen megállt. Cheng édesanyja az alábbi közleményt adta ki fia halála kapcsán:

"Drága családunk! Ez a legnehezebb dolog, amit közölnöm kell veletek. A Chi irányában mutatott szeretetetek és odaadásotok feltétel nélküli és csodálatos volt. Tudom, hogy mindig is úgy fogtok rá emlékezni, hogy a színpadon óriás volt, aki szívét is kitette értetek. Chit átvitték az intenzívre és hajnali háromkor megállt a szíve. Úgy hagyta itt ezt a világot, hogy közben a szeretett dalait énekeltem a fülébe. Nemes küzdelmet folytatott, ti pedig végig mellette álltatok azzal, hogy szerettétek. Tudta, hogy mennyire szeretjük és hogy sosem hagytuk magára."

Egyéb projektek Team Sleep (2000–napjainkig)https://www.myspace.com/teamsleep Kush (2000–napjainkig) Phallucy (1987–1993, 1991, 2009)https://www.myspace.com/phallucypalace Sol Invicto (2008–napjainkig)https://www.facebook.com/Solinvictocomiti Crosses (2011–napjainkig)http://www.crossesmusic.com/ Palms (2011–napjainkig)http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/deftones-isis-palms

Az együttes tagjai Chino Moreno – énekes Stephen Carpenter – gitáros Sergio Vega – basszusgitáros Frank Delgado – DJ Abe Cunningham – dobos Korábbi tagok Chi Cheng – basszusgitáros

Diszkográfia Adrenaline (1995) (USA: Platinalemez, UK: Ezüst) Around the Fur (1997) (USA: Platinalemez, UK: Ezüst) White Pony (2000) (USA: Platinalemez, CAN: Aranylemez, UK: Aranylemez) Deftones (2003) (USA: Aranylemez, CAN: Aranylemez, UK: Ezüst) Saturday Night Wrist (2006) Diamond Eyes (2010) Koi No Yokan (2012) Gore (2016) Ohms (2020) Private Music (2025)

Egyéb lemezek B-Sides and Rarities (2005) Covers (2011)

Jegyzetek

További információk

Hivatalos webhely A zenekar myspace oldala Rajongói oldal

Kategória:Sacramentói könnyűzenei együttesek Kategória:Amerikai metalegyüttesek Kategória:Grammy-díjas együttesek Kategória:1988-ban alakult együttesek