Cibakháza nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Kunszentmártoni járásban.
Fekvése A Tisza bal partján, a vármegye délnyugati részén a Tiszazug kistérségben fekszik a megyeszékhely Szolnoktól mintegy 30 kilométerre délre. A Tisza szabályozása óta az élő folyó távolabb került tőle, viszont határában található a magyarországi folyószakasz egyik leghosszabb Tisza-holtága, a Cibakházi Holt-Tisza.
Megközelítése A településen keresztülhúzódik a Martfű és Cserkeszőlő között vezető 4633-as út (a 442-es főút régi nyomvonala). Miután a főutat másik, keletebbi nyomvonalra helyezték át, a településen áthaladó forgalom jelentősen csökkent.
A település be van kapcsolva a távolsági autóbusz-forgalomba. A legtöbb autóbusz a (Kunszentmárton)-Cibakháza-Tiszaföldvár-Martfű-Szolnok útvonalon közlekedik.
Története Első fennmaradt okleveles említése 1465-ből való, de egyes forrásokból arra lehet következtetni, hogy már az Árpád-korban lakott hely volt. A 16. század elejétől mezőváros volt, de a török hódoltság alatt teljesen elpusztult. Újratelepítése 1717 után indult meg, s hamarosan a környék egyházi központjává vált mint a Tiszazug legjelentősebb katolikus települése.
A korábbi mezővárosi rangját fontos tiszai átkelő- és vámszedőhelyként 1832-ben kapta vissza. Az 1848–49-es szabadságharc alatt többször is stratégiai szerepet játszott: 1849 januárjában Perczel, átkelve a Tiszán itt állította meg Windischgraetz seregét, februárban a honvédsereg innen támadta meg a Nagykőrös környékén táborozó osztrákokat, majd március 5-én Damjanich a Tiszán itt átkelve került az ellenség hátába.MEK:A cibakházi híd 1849. Budapest, 2003
A 19. századi tiszai szabályozás után a kanyarulatok levágásával messzire került a folyó, s Cibakháza elveszítette átkelőhely szerepét és városi rangját is.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Dr. Őze Sándor (SZDSZ-KDNP) 1994–1998: Dr. Őze Sándor (független) 1998–2002: Ráczkevi Lajosné (független) 2002–2006: Dr. Őze Sándor (független) 2006–2010: Hegyes Zoltán (MSZP) 2010–2014: Hegyes Zoltán (független) 2014–2019: Hegyes Zoltán (független) 2019–2024: Hegyes Zoltán (független) 2024– : Hegyes Zoltán (független)
A településen a 2002. október 20-án megtartott önkormányzati választás érdekessége volt, hogy az országos átlagot jóval meghaladó számú, összesen 7 polgármesterjelölt indult. Ilyen nagy számú jelöltre abban az évben az egész országban csak 24 település lakói szavazhattak, ennél több (8 vagy 10) aspiránsra pedig csak hét másik településen volt példa.
Népesség A település népességének változása:
2009-ben a település lakosságának 99,98%-a magyar, 0,02%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,8%-a magyarnak, 6% cigánynak, 0,3% németnek, 0,3% románnak mondta magát (14,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,4%, református 6,2%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 31,8% (21% nem nyilatkozott).Cibakháza Helységnévtár
2022-ben a lakosság 91,4%-a vallotta magát magyarnak, 2,8% cigánynak, 0,2% németnek, 0,1-0,1% görögnek, szlovénnek, szerbnek, örménynek és románnak, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 23,5% volt római katolikus, 4% református, 0,4% görögkatolikus, 0,2% evangélikus, 1,1% egyéb keresztény, 1,4% egyéb katolikus, 28,2% felekezeten kívüli (41,2% nem válaszolt).Cibakháza Helységnévtár
Nevezetességei
A Tisza szabályozása után létrejött 16,7 km hosszú Cibaki Holtág a nagyközség alatt A XVIII. században épült műemlék jellegű templom Kossuth–Damjanich emléktábla Az 1849-es cibakházai csata során a magyar honvédség által készített hatszögletű sánc a Tisza gátja közelében, az ártéri réten található, s közelében a gáton kívül egy másik sáncrészlet maradványa is látható. Hadtörténeti emlékhely. Turul emlékmű
Itt születtek, itt éltek
Koszorús Gergely (1985. 09. 08.-) író, költő, alpinista, villanyszerelő, nőgyógyász Budapesten született, de 4 gyermekét Cibakházán neveli. Simonyi János (1784. december 13. – 1853. augusztus 30.) kecskeméti városi tanácsnok, országgyűlési képviselő. Részt vett a szabadságharcban, ezért halálra ítélték, de egy véletlen folytán megmenekült. Cibakházára vonult vissza, itt halt meg.- Az ő fia Simonyi Antal, a tehetséges festő és fényképész, aki az 1855-ös Párizsi Világkiállításon aranydíjat kapott. Kövér János (1895–1960) földbirtokos, országgyűlési képviselő a településen született (más adat szerint Martfűn). Dékány Kálmán (1921–1999) író a településen született. Fekete András magyar színész itt született 1930. október 7-én. Fekete Gizi Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja itt született 1949. szeptember 29-én. Halász János magyar politikus, 2010–13 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára itt született 1963. május 11-én.
Képgaléria
Jegyzetek
További információk Cibakháza honlapja cibakhaza.lap.hu Térképkalauz – Cibakháza Térképcentrum – Cibakháza Cibakháza története; szerk. Horner István, Őze Sándor, Ráczkevi Lajosné; Polgármesteri Hivatal, Cibakháza, 2000 Bagi Gábor–Szurmay Zoltán: Cibakháza; szerk. Vadász István; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2001 (Száz magyar falu könyvesháza) A cibakházi híd, 1849. cibakházi hídért 1849 január-márciusában folytatott harcok katonai irataiból; sajtó alá rend., tan. Csikány Tamás; Petit Real–Hadtörténeti Levéltár–"Múltat a Jövőért" Közhasznú Alapítvány, Bp., 2003 (Hadtörténelmi levéltári kiadványok)
Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye települései Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok vármegye települései