Az AC/DC ausztrál hard rock zenekart Malcolm és Angus Young testvérek alapították 1973 decemberében, Sydney-ben. Nevük jelentése: váltóáram/egyenáram (az angol alternating current/direct current rövidítése).
Jelentősége Az együttes a rock zenei műfaj úttörője, kiemelkedő csapata. Számos tagcsere után 1975-re alakult ki első stabil felállásuk – Malcolm Young ritmusgitáros, Angus Young szólógitáros, Bon Scott énekes, Phil Rudd dobos, Mark Evans basszusgitáros – és kiadták első albumukat High Voltage címmel. Ugyanebben az évben még egy, T.N.T. című lemezt is kiadtak. A két anyag hamar sikert aratott, ennek köszönhetően lehetőségük nyílt Európában is koncerteket adni. Így egy szélesebb réteg is megismerhette az AC/DC zenéjét.
Növekvő népszerűségük és a következő két évben kiadott lemezeik – Dirty Deeds Done Dirt Cheap, Let There Be Rock – új távlatokat nyitottak meg a zenekar életében, ugyanis eljuthattak az Amerikai Egyesült Államokba. Az 1978-ban kiadott Powerage albumon már Cliff Williams játszott basszusgitáron. Az igazi áttörést a Highway to Hell lemez hozta meg. Ez minden korábbi anyaguknál nagyobb sikert aratott, és jelentősen növelte rajongótáborukat. A csapat a csúcsról hirtelen a mélybe zuhant, amikor 1980 februárjában elhunyt Bon Scott énekes. Halála mind társait, mind a rajongókat érintette, és az AC/DC kis híján feloszlott.
Pár hónappal Scott halála után Brian Johnson lett a zenekar új énekese. Rövid idő alatt el is készítették új albumukat, amelynek címe Back in Black lett. Az album gigantikus sikert aratott, mint nemcsak a zenekar, hanem a hard rock egész történelmének legsikeresebb alkotása.
Az AC/DC minden idők egyik legsikeresebb zenekara, első harminc éve alatt hozzávetőleg 200 millió példányban keltek el lemezei. Az AC/DC-é minden idők legnagyobb példányszámban eladott hard rock albuma és egyúttal a világ a harmadik legnagyobb példányszámban eladott nagylemeze, a Back in Black. Az 1980 júliusában megjelent albumból napjainkig több mint 50 millió példány kelt el.
Története Bon Scott-korszak Kezdetek A skót Young család 1963-ban települt át Glasgowból az ausztráliai Sydneybe. William és Margaret Young nyolc gyermekük közül hetet magával vitt; közöttük volt az ekkor mindössze tíz esztendős Malcolm és a nyolc esztendős Angus is. A családból először az egyik idősebb testvér, George alapított zenekart The Easybeats néven, Johannes Jacob Hendrickus Vandenberggel (ismertebb nevén: Harry Vanda). Hamar komoly sikereket értek el, ám 1970-ben a csapat feloszlott. Sikereik nagy hatást gyakoroltak Malcolmra és Angusra, akik így szintén a zenész pályát választották. Először Malcolm ragadott gitárt, majd ezt látva Angus is csatlakozott, és nekilátott elsajátítani a gitározás alapjait.
Malcolm először egy Velvet Underground nevű együtteshez csatlakozott 1971-ben (ez nem a Lou Reed-féle Velvet Underground). Angus, akárcsak bátyja, 15 éves korában felhagyott iskolai tanulmányaival, és nyomdászként kezdett dolgozni egy magazinnál. Eközben megalakította élete első együttesét Tantrum néven. 1973-ban a Velvet Underground feloszlott, és Malcolm elhatározta, hogy keményebb, feszesebb hangzású, boogie alapokon nyugvó rockot játszó csapatot hoz létre. Ebbe bevonta Angus öccsét, basszistának Larry Van Kriedtet, dobosnak Colin Burgesst és énekesnek pedig Dave Evanst.
Már csak olyan nevet kellett találni az együttesnek, amely rövid, könnyen megjegyezhető és híven tükrözi az általuk képviselni kívánt elektronikus hard rockot. AC/DC nevet Malcolm és Angus egyik leánytestvére, Margaret adta a zenekarnak, aki a történet szerint egy varrógép hátoldalán olvasta ezt a számára jól csengő feliratot. Feltételezhetően nem ismerte ennek pontos jelentését, de ráérzett arra, hogy valami elektromossággal kapcsolatos jelölés lehet.A két rövidítés a váltakozó áram (alternating current, AC) és az egyenáram (direct current, DC) angol rövidítéseit jelöli. Az új csapat első hivatalos fellépése 1973. december 31-én volt Sydney-ben, egy Chequers nevű klubban.
Út a csúcsra 1974-ben kezdtek koncertezni, eleinte számtalan tagcserével. A dobos, Colin Burgess helyére Noel Taylor, majd Peter Clack lépett, Larry Van Kriedt basszistát pedig Neil Smith, majd Rob Bailey váltotta fel. Ekkoriban szinte kizárólag feldolgozásokat játszottak: Chuck Berry, Beatles, Rolling Stones slágereit. Első saját szerzeményeiket februárban Sydneyben, az Albert Studiosnál rögzítették. Két dalt vettek fel, a Can I Sit Next To You Girlt és a Rockin' In The Parlourt; producereik Harry Vanda és George Young voltak. A dalokat júliusban adta ki az Albert Records, illetve Új-Zélandon a Polydor és ekkor készült el a csapat első videóklipje is.
A zenekar történetének legfontosabb tagcseréje 1974 szeptemberében történt. A többiek egyre elégedetlenebbek voltak Dave Evans teljesítményével, ráadásul az aktuális menedzser is elszámolási vitába keveredett vele. Ekkoriban tűnt fel a színen Ronald Belford Scott, aki éppen sofőrként dolgozott a zenekarnak, és Youngékhoz hasonlóan skót bevándorló család gyermeke volt. Bár korábban dobosként és énekesként is próbálkozott néhány együttesben (The Spektors, The Valentines, Fraternity), igazi sikert nem ért el. Néhány meghallgatás után az AC/DC gerincét alkotó Young testvérek úgy döntöttek, hogy Scott lesz az új énekesük.
Az új felállásban a csapat új lendületet is kapott. Malcolm vezéregyénisége, Angus őrült kamaszos gitárjátéka, valamint Bon Scott „fenegyerek” stílusa kitűnő kombinációnak bizonyult. A zenekar ekkor még csak néhány nagyváros (Adelaide, Melbourne, Sydney) piszkos, füstös mulatóiban lépett fel, de lépésről lépésre, koncertről koncertre nagyobb hírnévre tettek szert. A siker hatására novemberben, mindössze tíz nap alatt felvették első nagylemezüket, amely 1975. február 17-én jelent meg Ausztráliában. A High Voltage azonnal sikert aratott. Az album és annak első dala, a Baby Please Don't Go márciusban felkerült az ausztrál slágerlistára. Közben a csapat felállása is stabilizálódott, amikor januárban Phil Rudd lett a dobos, márciusban pedig Mark Evans a basszista. A bemutatkozó lemezen a legtöbb dalban Tony Currenti dobolt, a kislemezen kiadott Baby Please Don't Go-t azonban még Peter Clack ütötte föl.
Az AC/DC menetelése töretlen volt. Márciusban – történetük során először – televíziós műsorban léptek fel. Az ABC tévécsatorna azóta legendássá vált, Countdown című műsora adott lehetőséget Ausztrália majdani legjelentősebb zenekarának, hogy szélesebb közönség előtt is bemutatkozzon. Néhány hónappal később a High Voltage aranylemez lett, Melbourne-ben pedig a legjelentősebb könnyűzenei előadóvá léptek elő. Júliusban már a második nagylemezüket vették fel, amely az év végén T.N.T. címmel került a boltokba. Közben a High Voltage eladási mutatói az egekbe szöktek, és még az év vége előtt elérte a háromszoros aranylemez címet. Az 1976-os év ott kezdődött, ahol az előző befejeződött. A második album is kasszasiker. Több mint 100 000 példányban adtak el belőle a kiadását követő néhány hónapban. A már országos hírnevű AC/DC bárhol is lépett fel, a siker garantált volt, de Ausztrálián kívül még jószerivel teljesen ismeretlenek voltak. Adott volt tehát Michael Browning menedzsernek a feladat; mutassa be őket az egész világnak.
Irány Európa A nagyratörő terv első lépése az öreg kontinens meghódítása volt. Browning szerződést kötött az amerikai Atlantic Recordsszal, mely szerint ők adják ki a csapat zenei anyagait Európában. Az üzleti háttér elsimítása után 1976. április elején az AC/DC Londonba érkezett, ahol a távolról érkezett csapat egyéni és újszerű stílusa remekül beilleszkedett a divatos zenei irányzatok közé. Először csak óvatosan mutatták be őket a londoni mulatók közönségének, majd a sikerek láttán egyre bátrabban és mind több fellépést vállaltak. Május 14-én High Voltage címmel megjelent Londonban az első Ausztrálián kívüli albumuk. Bár a cím azonos volt az előző évben Ausztráliában kiadott albuméval, de a tartalmát úgy válogatták össze az első két nagylemez dalaiból. Ezután még bő két hónapig turnéztak az Egyesült Királyságban. A meglehetősen pozitív fogadtatás után több európai turné következett. Felléptek Svédországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Németországban, Franciaországban és még Ausztriában is.
Miközben a csapat már hónapok óta Európában népszerűsítette magát, az otthon hagyott rajongóknak egy új stúdióalbummal kedveskedett. A Dirty Deeds Done Dirt Cheap zenéjét még márciusban felvették, és szeptemberben ki is adták Ausztráliában és Új-Zélandon. Decemberben a csapat visszarepült Ausztráliába, hogy ott népszerűsítse az új albumot. A hazai rajongók nyolc havi távollét után úgy fogadták a zenekart, mint hódító hősöket. Hogy az időközben szintén népesre duzzadt európai AC/DC fanatikusok se maradjanak kedvencük nélkül, még abban a hónapban Londonban is kiadták a Dirty Deeds Done Dirt Cheapet, ám ez a verzió nem tartalmazta a Jailbreak és a R.I.P. (Rock in Peace) című dalokat. Ezek helyett felkerült a T.N.T.-ről a Rocker és egy korábban ki nem adott szám, a Love At First Feel.
Még a feszített tempó sem ment az alkotókedv rovására. 1977 elején, a sűrű koncertprogram alatt lezajlottak a következő album, a Let There Be Rock stúdiómunkálatai; az album márciusban jelent meg Ausztráliában.
Michael Browning az AC/DC-t megismertetni kívánó, nagyratörő terve Ausztráliában és Európában bevált. De volt még egy igen jelentős, kiaknázásra váró piac, az Egyesült Államoké. Már 1976 szeptemberében megjelent az amerikai lemezboltokban a brit kiadású High Voltage, ám nem volt komoly visszhangja. 1977 elején tették meg a következő fontos lépést a világhírnév felé – de ezelőtt még Mark Evans személyes okokból kilépett a zenekarból. Helyét májusban Cliff Williams foglalta el, és vált az AC/DC állandó basszistájá.
USA Még a tervezett turné előtt – három hónappal az ausztrál kiadás után, de négy hónappal az európai előtt – Amerikában is megjelent a Let There Be Rock.. A csapat első amerikai turnéja nyáron kezdődött az ország déli partvidékén, és – néhány európai fellépéssel megszakítva – télen fejeződött be. Floridában volt a legnagyobb koncert, itt embernek adtak koncertet a Hollywood Sportatoriumban. Az első, az országot átszelő turnén a legkülönfélébb helyeken léptek fel az apró kluboktól a hatalmas stadionokig. A sorozat csúcsa a New York-i Palladiumban és a CBGB's klubban volt; az előbbi helyen használt Angus első ízben vezeték nélküli gitárt.
Október 14-én, hosszú késlekedés után végre megjelent Angliában is az év elején felvett Let There Be Rock, amely a brit slágerlistán novemberben elérte a 17. helyet. Az amerikai turnét a már említett harmadik európai turné szakította meg; ezen az új albumot kívánták népszerűsíteni. Ahogyan az várható volt, ekkortájt az európai fellépések még fontosabbak voltak. 1977 végén visszatértek a tengeren túlra és – többek között – a New York-i Broadway-n, az Atlantic stúdiójában is felléptek egy rádióadásban. A hanganyag később Live From The Atlantic Studios címmel megjelent kifejezetten rádiós lemezlovasoknak. Mára ebből a kiadásból nagyon kevés maradt meg, de 1997-ben, a Bonfire válogatáson újra kiadták. Két amerikai fellépéssorozat világossá tette, hogy Amerikában is igénylik az AC/DC lendületes, nyers hard rock zenéjét, ám messze nem olyan kiéhezettek erre, mint az ausztrál és az európai közönség. Kitartó munkával és számos fellépéssel azonban az amerikai közönség is „meggyőzhetőnek” tűnt.
A hagyományos újévi sydneyi pihenő után a csapat visszatért az Albert Studiosba Harry Vandával és George Younggal, hogy felvegyenek egy új albumot. Ennek munkálatait 1978 márciusában fejezték be, és az Egyesült Királyságban április 28-án jelent meg a Powerage. Fogadtatása csak átlagosra sikerült, egy hónap alatt jutott el a brit slágerlista 26. helyéig – annak ellenére, hogy az album több dalát:
Rock 'n' Roll Damnation Gimme a Bullet Riff Raff Sin City
később a zenekar legjobban sikerült slágerei közé sorolták.