Az udmurt (saját nyelvükön: удмурт кыл – , korábbi orosz nevén: votják) az uráli nyelvcsalád finnugor nyelveinek egyik tagja, ezen belül is a permi nyelvek közé tartozik. Legközelebbi rokona a komi nyelv. A marival, a csuvassal, a tatárral és a baskírral együtt a Volga–Káma nyelvszövetséghez tartozik.Úgy, ahogyan az albán, a bolgár, a görög és a román nyelv is egy nyelvszövetséghez tartozik, a balkánihoz. Ilyenkor azonos nyelvi jelenségek fordulnak elő mindegyik vagy a legtöbb nyelvben, rokonságtól függetlenül. Ilyen lehet a balkáni nyelvszövetségben a végartikulus, azaz a főnevek után ragasztott határozott névelő. Agglutináló, azaz ragozó nyelv, ahogyan a többi finnugor nyelv is az. A magyar nyelvet leszámítva az összes finnugor nyelvvel szintén közös vonása a névelő hiánya. Az udmurtban nemek szerinti felosztás sem létezik. A tagadáskor külön tagadóigével rendelkezik (mely szintén eléggé elterjedt a többi finnugor nyelvnél), ennek alkalmazását lásd az igeragozásánál.
Az udmurt nyelv az orosz mellett hivatalos nyelvnek számít Udmurtföldön. Az udmurt nyelv beszélői udmurt–orosz kétnyelvűek, nagyon ritka manapság az olyan udmurt, aki csak az anyanyelvét ismerné (az idősek között találni még ilyet). Beszélői száma alapján az udmurt Európában a máltaival és a mingréllel áll egy sorban, így a földrész nyelvei között körülbelül az 50–55. helyen állhat.Az Európa élő nyelveinek listája alapján - utánaszámolva - az udmurt pontosan az 52. a több mint 100 nyelv között. Az UNESCO listáján veszélyeztetett nyelvként szerepel.Endangered languages in Europe: report
A beszélők száma bélyegkép|300px|Udmurtföld elhelyezkedése Oroszországban a 2002. évi népszámláláskor 636 906 udmurt élt, (11%-kal kevesebb, mint 1989-ben), de csak mintegy 73%-uk, azaz hivatalosan 463 837 fő beszélte az udmurt nyelvet. Az Udmurtiában élő udmurtok lélekszáma 2002-ben 497 ezer fő volt, ebből 429 411 fő beszélt udmurtul. A környező területek közül Tatárföldön 25 ezren, Baskíriában 25 ezren élnek, a Kirovi és a Szverdlovszki területen számuk 20-20 ezer körül van, a Permi területen 32 ezren, Mari Elben 2200-an élnek (1989-es adatok, de ezek nem változtak nagy mértékben 2002-ig). Közel 90 ezer udmurt nemzetiségű ember a volt Szovjetuniónak a mai Oroszországon kívüli területein, például Észtországban és Kazahsztánban él.
Az udmurt nyelvet ismerők pontos száma a 2002-es orosz népszámlálás alapján (a jelentősebb területeken):
Udmurtia – 429 411 fő Tatárföld – 7440 fő Baskíria – 1501 fő Oroszország egyéb területei (Permi, Kirovi, Szverdlovszki Terület) – 20 680 fő Mari El – 913 fő Ukrajna – 226 fő Csuvasföld – 191 fő Mordvinföld – 43 fő
Az udmurt név eredete
Az udmurt nép és nyelv elnevezésének több különböző változata is ismert, udmort, ukmort, utmort. Az ud- feltételezett jelentése: kaszáló, rét, mező (Ez csak a komiban van meg, az udmurtban nem használatos). A murt a mai nyelvben elsősorban ’idegen’-t jelent, de egyes kapcsolatokban még ’ember’ jelentésben is előfordul: komi megfelelője, a mort ’ember’ jelentésű: minden bizonnyal ez az eredeti jelentés. A nép neve eredetileg azt jelenthette: ’mezei ember’. Ez az etimológia meglehetősen bizonytalan, de ennél meggyőzőbb egyelőre nem áll a rendelkezésünkre.
A marik az udmurtokat odo–marijnak, azaz ’odo–embereknek’ hívták.
A 13. századi orosz krónikák vjada néven említik az udmurtokat, ez feltehetően a Vjatka névvel függ össze. Az 1920-as évekig előtt a hivatalos nevük votják volt. Ennek első része az udmurt ud- elemének felel meg (a v- inetimologikus, epentetikus: korábban a népnév ot, otin, otják alakban is előfordult), a -ják népnévképző. A 18-19. században ezt az elnevezést használták a finnugrisztikai szakirodalomban, a 20. század második felében azonban fokozatosan az udmurt vált gyakoribbá (a finn és az észt nyelvű szakirodalomban ez a folyamat előrébb jár, mint a magyarban).
A tatárban és a csuvasban a hivatalos udmurt megnevezés mellett arnak is hívják az udmurtokat, eredetileg ez a szó is ’férfi’-t jelent.
Ábécé
A nyelvet cirill írással írják, melynek ábécéje a következő:
А а Б б В в Г г Д д Е е Ё ё Ж ж Ӝ ӝ З з Ӟ ӟ И и Ӥ ӥ Й й К к Л л Л л М м Н н О о Ӧ ӧ П п Р р С с Т т У у Ф ф Х х Ц ц Ч ч Ӵ ӵ Ш ш Щ щ Ъ ъ Ы ы Ь ь Э э Ю ю Я я
Hangtan bélyegkép|jobbra|300px|Az udmurt nyelv magánhangzói
Az udmurt irodalmi nyelvben 7 magánhangzó és 26 mássalhangzó-fonéma van. A magánhangzók hosszúságának nincs jelentésmegkülönböztető szerepe, nincsenek továbbá kettőshangzók (diftongusok) sem; két egymás melletti magánhangzó két külön szótaghoz tartozik. Hosszú mássalhangzó-fonémák is csak elvétve fordulnak elő.
Az udmurt mássalhangzókForrás: Kozmács 2001:6; 2002:10; 2002a:506 |- ! ! colspan="2" | Labiális ! colspan="2" | Dentális ! colspan="2" | Palatális ! colspan="2" | Alveoláris ! colspan="2" | Palato-veláris
! Zgtlen || Zöngés || Zgtlen || Zöngés || Zgtlen || Zöngés || Zgtlen || Zöngés || Zgtlen || Zöngés |- align=center ! Explozíva
|- align=center ! Spiráns
|- align=center ! Affrikáta
|- align=center ! Nazális
|- align=center ! Likvida – laterális
|- align="center" ! Likvida – tremuláns
Kiejtés
A későbbiekben az ebben a táblázatban látható átírás alapján lehet az udmurt cirill betűs szövegeket olvasni. Az ábécé ebben a táblázatban az udmurt ábécét követi.
! Cirill betű || Setälä-féle átírás || IPA || Kiejtés
| а || a || || illabiális, alsó nyelvállású, veláris magánhangzó (kb. magyar á, röviden)
| б || b || || b|-- | в || v || || v|-- | г || g || || g|-- | д || d || , || d, gy|-- | е || e || , , || e,Valójában a magyar nyelvjárási zárt ë-re hasonlít, csupán a szó utolsó szótagjában áll kötelebb a köznyelvi magyar e-hez д, з, л, н, с, т után a megelőző mássalhangzó palatalitását jelöli, szó elején, magánhangzó, továbbá kemény- és lágyságjel után pedig je-t
| ё || jo || , || o, д, з, л, н, с, т után a megelőző mássalhangzó palatalitását jelöli, szó elején, magánhangzó, továbbá kemény- és lágyságjel után pedig jo-t
| ж || ž || || zs [=ž]
| ӝ || dž || || dzs (kakuminális)
| з || z, ź || , || z, ill. lágy, zs-szerű hang. ӟ dź lágyabb dzs [=dź] и i i, д, з, л, н, с, т után a megelőző mássalhangzó palatalitását jelöli ӥ i i, kizárólag д, з, л, н, с, т után használatos й j j к k k л l , kemény l (angol dark l), ill. palóc nyelvjárási ly м m m н n , n, ill. ny о o o ӧ ö ö-szerű, illabiális, veláris magánhangzó (román ă) п p p р r r с s,, ś , sz т t , t, ill. ty у u, w , u, ill. szóeleji k után, másik magánhangzó előtt az angol w-re emlékeztető, bilabiális v (ф) f f (kizárólag orosz jövevényszavakban) (х) h kemény h, mint a doh végén (kizárólag orosz jövevényszavakban) (ц) c c (kizárólag orosz jövevényszavakban) ч ć lágyabb cs ӵ č cs (kakuminális) ш š s (щ) ś(ś) , lágyabb, gyakran hosszú s (kizárólag orosz jövevényszavakban) ъ – – keményjel (önálló hangértéke nincs) ы y ü-szerű, illabiális, veláris magánhangzó (román î) ь – lágyjel – azt jelöli, hogy az előtte álló mássalhangzó palatális (lágy) (önálló hangértéke nincs) э e e, kizárólag д, з, л, н, с, т után használatos ю (j)u , u, д, з, л, н, с, т után a megelőző mássalhangzó palatalitását jelöli, szó elején, magánhangzó, továbbá kemény- és lágyságjel után pedig ju-t я (j)a , illabiális, alsó nyelvállású, veláris magánhangzó (kb. magyar á, röviden), д, з, л, н, с, т után a megelőző mássalhangzó palatalitását jelöli, szó elején, magánhangzó, továbbá kemény- és lágyságjel után pedig ja-t
Hangsúly Az udmurt nyelvben a hangsúly a jellegét tekintve kvantitatív-dinamikus és általában az utolsó szótagra esik. A hangsúlyos szótag mintegy másfélszer hosszabb a hangsúlytalan szótagnál. A hangsúlyozásnak jelmegkülönböztető szerepe lehet az igeragozásban. A kijelentő mód és a felszólító mód esetében az ige végén lévő hangsúly a kijelentő módot jelöli, míg az első szótagi hangúly a felszólító módot vagy a konnegatívuszi formát. Az első szótagra esik a hangsúly a kijelentő mód tagadó alakjaiban, az ikerített melléknevek első tagjaiban és a határozószavakban. Bármelyik szótag hangsúlyos lehet viszont az ог , оло- , но- , коть előtagú névmások és határozószók, valamint a ваньмы , ваньды 'mi, ti mind' névmás és a hangutánzó-hangfestő szavak előfordulásakor.
Alaktan
Az udmurtban két szám van: egyes és többes szám. Az egyes szám a ragozás során jelöletlen.
Többes szám
Az udmurt nyelvben a többes szám jele magánhangzóra végződő szavak esetán -ос , mássalhangzóra végződő szavak esetén a -ъёс . A cirill betűs írás miatt lágy mássalhangzós végződés esetén ez a két rag más alakú is lehet, de a hangalakjuk változatlan marad:
Normális mássalhangzós végződés: гурт – гуртъёс – „falu” – „falvak” lágy mássalhangzós végződés: гурезь – гурезьёс – „hegy” – „hegyek”
Melléknévben szereplő többes szám esetén a többes szám jele -eсь :
чебер корка – чебересь коркаос – „szép ház” – „szép házak”
Főnévragozás Esetragok
Az udmurtban 15 esetrag van.Az esetragok elnevezései a szakirodalomban bevett terminusok. Természetesen sem ezek, sem a hozzávetőleges magyar jelentések nem tükrözhetik az esetek pontos használati körét. Ezeket a ragokat minden főnévként használt szó felveheti, egyes és többes számban egyaránt.
Többes számú ragozás esetén a szótő – többes szám jele – rag sorrend érvényesül (mint a magyarban is: ház–ak–ban).
Eset Egyes szám Magyarul Többes szám Magyarul Nominativus гурт falu гуртъёс falvak Accusativus гуртэз falut гуртъёсты, гуртъёсыз falvakat Genitivus гуртлэн falunak a… гуртъёслэн falvaknak a… Ablativus гуртлэсь falunál …-bbfalunak a …-ból гуртъёслэсь faluknál ..-bbfalvaknak a …-ból Dativus гуртлы falunak гуртъёслы falvaknak Caritivus гурттэк falutlan гуртъёстэк falvak nélkül Adverbialis гуртъя falusi гуртъёсъя falvak szerinti Instrumentalis гуртэн faluval гуртъёсын falvakkal Approximativus гуртлань falu felé гуртъёслань falvak felé Inessivus гуртын faluban гуртъёсын falvakban Illativus гуртэ faluba гуртъёсы falvakba Elativus гуртысь faluból гуртъёсысь falvakból Transitivus гуртэтӥ falun át, keresztül гуртъёстӥ falvakon át, keresztül Terminativus гуртозь faluig гуртъёсозь falvakig Egressivus гуртысен falutól гуртъёсысен falvaktól
Egyes szavak esetében csekély mértékű eltérés található a ragozás során. ilyen szó például a корка „ház” szó. Az inessivus esetén ez a szó коркан alakban, elativusban коркась alakban ragozódik.
Az alapszókincsbe tartozó szavak között van néhány, amelyek kivételek a ragozás során. Ezekben a szavakban a ragok előtt a szó végi mássalhangzó kibővül (-m-mel vagy -k-val). Ennek nyelvtörténeti okai vannak. Ilyen változások fordulnak elő:
Szó Szótő Iness. Magyar син синм- синмын szemben пуш пушк- пушкын belül, belsőben ин инм- инмын égen нюлэс нюлэск- нюлэскын erdőben
Melléknevek
Az udmurt nyelvben a melléknevek ugyanúgy viselkednek, mint a főnevek, ugyanazokat a ragokat kaphatják meg. Állhatnak jelzőként és állítmányként is. Egyetlen különbség van csak a főnevek és a mellélknevek között, ez pedig az -есь többes számú jel a mellékneveknél, ezt főnév nem kaphatja. Egyben ez az egyetlen eset, amikor a melléknév és a főnév, azaz a jelző és a jelzett szó egyeztetve van az udmurtban, máskor nem áll ez fenn.
A melléknevek fokozása
Az alakfoknak nincs külön jele: чебер – „szép” A középfok jele a -гес Ez az általánosabban használt változat. / -гем : чебергес / чебергем – „szebb”
Felsőfok esetén analitikus szerkezettel fejezik ki a mellékneveket:
самой чебер – „legszebb” (orosz formulával) ваньмызлэсь чебер – „mindennél szebb” туж чебер – „nagyon szép” чебер-чебер – „szép-szép” чеберлэсь но чебер – „a szebbnél is szebb”
Számnevek
{| class="wikitable" ! Szám || Tőszámnév || Sorszámnév
| 1 || одӥг || нырысетӥ
| 2 || кык || кыкетӥ
| 3 || куинь || куинетӥ
| 4 || ньыль || ньылетӥ
| 5 || вить || витетӥ
| 6 || куать || куатетӥ
| 7 || сизьым || сизьыметӥ
| 8 || тямыс || тямысэтӥ
| 9 || укмыс || укмысэтӥ
| 10 || дас || дасэтӥ
| 11 || дас одӥг || дас одӥгетӥ
| 12 || дас кык || дас кыкетӥ
| 20 || кызь || кызетӥ
| 30 || куамын || куамынэтӥ