jobbra|260px|bélyegkép|Lechner Ödön szobra az Iparművészeti Múzeum előtt;Farkas Béla és Kende Ferenc Lechner Ödön-szobra Farkas Béla alkotása, e szobrot a kortársak Papszinak becézték, hiszen Lechnernek ez volt a barátai által adott beceneveLechner Ödön köztéri szobrának története; Ács Piroska írása, amely először az Ars Decorativa 17. számában jelent meg 1997-ben
Lechner Ödön (Pest, 1845. augusztus 27. – Budapest, Terézváros, 1914. június 10.Halálesete bejegyezve a Budapest VI. ker. polgári halotti akv. 1003/1914. folyószáma alatt.) építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője, királyi tanácsos, a Ferenc József-rend lovagja. A magyar építészet kimagasló egyénisége.
Bátyja Lechner Gyula festőművész, öccse dr. Lechner Károly orvos, fia ifj. Lechner Ödön (Lechner János Ödön) festőművész, unokaöccse Kismarty-Lechner Jenő építész.
Sajátosan magyar, mégis egyetemes jellegű formanyelve a nyugati, a keleti és a magyar népi művészetből egyaránt merít, ugyanakkor azok teljesen egyedi ötvözetét adja.
A szakmai közvélekedés öt főművének a kőbányai Szent László-templomot, a kecskeméti Városházát, a budapesti Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet épületét és a Postatakarékpénztárat tekinti; ezek az UNESCO világörökségi jelöltlistáján is szerepelnek.Lechner Ödön, az Iparművészeti Múzeum tervezője 175 éve született – PORTRÉ a hirpest. hu-n Mindezen épületeinek mindegyikét keleties, színes ornamentika, mégis fegyelmezett szerkezet jellemzi.
Áttekinthető épületszerkezeteivel, festői tércsoportosításával, anyaghasználati és szerkezeti újításaival a progresszív építészeti törekvések nemzetközi rangú képviselője volt, aki a magyar népművészet formavilágát nemcsak meghonosította, de alkotó módon tovább is fejlesztette.
Életútja A magyar szecessziós építészet megteremtője pesti polgári családban született. Édesapja, a bajor származású Lechner János (1812–1884) hites ügyvéd, fővárosi főadószedő és téglagyár-tulajdonos, édesanyja Schummayer Terézia (1817–1895) volt. Apai nagyszülei idősebb Lechner Nepomuk János (1774–1845) építőanyag-gyáros, pesti királyi szépítőbiztos és Hupf Erzsébet (1786–1853) voltak. A család agyagbányája és téglagyára a kőbányai Maglódi út és az Algyögyi utca által határolt területen feküdt (ezen a helyen később a Fővárosi Serfőző Rt., majd a Kőbányai Sörgyár sporttelepe létesült).
Középiskolai tanulmányait a Pest-belvárosi Reáltanodában kezdte, majd 1865–1866 között a József Ipartanodában tanult, ahol Szkalnitzky Antal volt a mestere. 1866-tól három évet töltött a Berlini Építészeti Akadémián Hauszmann Alajossal és Pártos Gyulával. Itteni tanárai közül Karl Böttichert vallotta mesterének, aki az új építőanyagok, elsősorban a vas tartószerkezetek szerepéről tartott előadásaival nagy hatást gyakorolt rá. Tanulmányai befejeztével, 1868-ban feleségül vette Primayer Irmát, akivel ifjú házasként egyéves itáliai tanulmányutat tett.
Hazatérését követően egykori tanulótársával, Pártos Gyulával nyitott közös tervezőirodát. A korszakban tervezett korai bérházaik még a német akadémizmus stílusát követték.
Szakmai és magánélete 1874-ben váratlan fordulatot vett: hatévnyi házasság után elvesztette feleségét. A két kisgyermekével magára maradt, gyászoló építész a családi tragédia elől külföldre utazott. 1874 és 1878 között Franciaországban, Clément Parent párizsi műtermében dolgozott, ahol számos francia műemlék restaurálásában is részt vett, majd 1879-ben Angliában tett tanulmányutat.
Magyarországra visszatérve ismét Pártossal nyitotta meg irodáját, közös munkájuk nyomán pedig nagyszabású alkotások sora született meg (szegedi városháza, 1882; a MÁV Nyugdíjintézet bérháza az Andrássy út 25. alatt, 1883; a szegedi Milkó-palota). Ezek az épületek alapvetően még a historizáló stílust képviselik, de már megjelenik rajtuk későbbi művészetének egyik legfontosabb jellemvonása: a magyar népi ornamentika alkalmazása.
1889-ben – immár Zsolnay Vilmossal közösen – másodszor is Angliába utazott. A londoni Kensington (ma Victoria and Albert) Múzeumban a keleti kerámiákat, elsősorban az indiai díszítőelemeket tanulmányozta. Az itt ért hatások is megmutatkoztak későbbi alkotásain (mint például a második világháborúban elpusztult zsámboki kastélyon).
A szecessziós magyar nemzeti stílus Lechner az építészeti részletképzésben egyre inkább a magyar folklór, valamint az ázsiai (elsősorban perzsa és indiai) díszítőművészet felé fordult. 1891-ben Pártos Gyulával közösen megnyerte a Magyar Iparművészeti Múzeum és Iskola tervpályázatát „Keletre magyar” jeligével. Az 1893 és 1896 között felépült palota külső díszítései – a mázas cserepek, a pirogránit elemek és az áttört virágmotívumok – indiai, perzsa, mór és magyar népi hatásokat ötvöznek. A hagyományos formavilágtól radikálisan eltérő épület vegyes fogadtatásra talált: Tóth Béla publicista például a „Cigánykirály palotájának” nevezte.A „cigánykirály palotájának” gúnyolták Lechner mesterművét, az Iparművészeti Múzeumot; Múlt-kor történelmi magazin, 2023. október 24. A belső terek eredetileg színgazdag, Reissmann Károly Miksa által készített festését az ellenzők nyomására az 1920-as évek végére lemeszelték.
A támadások ellenére Lechner továbbhaladt a megkezdett úton. 1897-ben – immár Pártos közreműködése nélkül – megbízást kapott a Magyar Állami Földtani Intézet Stefánia úti épületének megtervezésére. Stílustörekvéseinek talán legkiforrottabb szintézise a Postatakarékpénztár (ma: Magyar Államkincstár) Hold utcai épülete. Bár a Képzőművészek Egyesülete 1900-ban nagy aranyéremmel tüntette ki a művet, és I. Ferenc József magyar király 1900. július 1-jén királyi tanácsosi címet adományozott az építésznek,K 19 – Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára – Királyi könyvek – 70. kötet – 713. oldal a székház ismét megosztotta a közvéleményt. Wlassics Gyula kultuszminiszter a parlamentben is bírálta az „építészeti ballépésre” költött összegeket, a korabeli sajtó szerint pedig az épületet több gúnyolódó és lelkesedő kereste fel, mint ügyfél.
A hivatalos körök ellenállása miatt Lechner ettől kezdve nem kapott állami megbízást, és mesteriskolájának elindítását sem engedélyezték. Nagyobb pályázatokon a későbbiekben már nem járt sikerrel, csupán kisebb felkéréseket teljesíthetett (a szegedi Domonkos-ház átépítése, a budapesti Ernst Múzeum bejárata, a Sipeki Balázs-villa és a Vajda Péter utcai iskola).
Egyházi épületei közül kiemelkedik a kőbányai Szent László-plébániatemplom – amely azonban Barcza Elek korábbi terveinek felhasználása miatt nem tekinthető teljesen szuverén alkotásának –, valamint élete utolsó évtizedének legjelentősebb munkája, a pozsonyi katolikus Szent Erzsébet-templom és plébánia (1907–1913). Életművét hazai kiszorítottsága ellenére nemzetközi szinten is elismerték: az 1911-es római nemzetközi építészeti kiállításon az osztrák Otto Wagnerrel közösen nagy aranyéremmel tüntették ki.
Bár formális mesteriskolát nem alapíthatott, az önálló magyar építészeti formanyelv megteremtésére tett törekvései iskolát teremtettek.Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990. Szellemiségét egy egész fiatal építésznemzedék vitte tovább; követői és tanítványai közé tartozott többek között Lajta Béla, Maróti Géza, Jakab Dezső, Komor Marcell, Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Sebestyén Artúr, Györgyi Dénes, Jánszky Béla, Zrumeczky Dezső, Medgyaszay István, Árkay Aladár és Kőrössy Albert Kálmán is.https://24.hu/elet-stilus/2016/04/30/ismeretlen-budapest-a-mesek-vilagabol-kilepett-ujra-hofeher-a-tunderpalota Kőrössy A magyar szecessziós stílusban épült Tündérpalota tervezője Ahogy a Művészeti lexikon (1967) is rámutatott, a korszakban egyedülálló és úttörő jelentőségű volt az is, ahogy elveit tudatosan, szakírói munkásságán és tanulmányain keresztül is igyekezett a közvéleménnyel megismertetni.
Emlékezete 1928-ban alakult meg a Lechner Ödön Társaság, tagjai között Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal, Lechner Jenővel, Lechner Loránddal, Medgyaszay Istvánnal, Neuschloss Kornéllal. Az Iparművészeti Múzeum előtt bronzból készült, egész alakos ülőszobra látható, Farkas Béla szobrász és Kende Ferenc építész 1936-os munkája.Lechner Ödön szobra az Üllői úton, az Iparművészeti Múzeumnál. A Margit-szigeten található büsztje, Nagy Sándor munkája 1977-ből.Lechner Ödönnek a Margit-szigeten, a Szabadtéri Színpadtól délre álló kőszobra. Kőbányán, a Szent László téren álló szobra Zsemlye Ildikó szobrászművész alkotása.A Kőbányai Önkormányzat szobrot állított Lechner Ödönnek; közli a Kőbányai Önkormányzat honlapja Erzsébetvárosban, a Fészek Klub emeleti előterében helyezték el Fadrusz János róla készült mellszobrát.Fadrusz János Lechner Ödönről készült büsztje (Budapest, Terézváros, Fészek Klub) Mint a Lechner Ödönről készült szobrok többsége, ez is hálósapkában ábrázolja őt, amivel az alkotó Lechner erős kopaszodását leplezte. Szegeden, a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban elhelyezett mellszobra Ligeti Miklósnak az alkotása bronzból, 1930-ból. Budapesten, a VIII. kerületben, az Ötpacsirta utca 12. szám alatt (volt Almássy-palota, ma az Építészek Háza) Szmrecsányi Boldizsár 2002-ben készült domborműve tekinthető meg Lechner Ödönről. Szmrecsányi is a legendássá vált házisapkájában ábrázolja őt.Szmrecsányi Boldizsár domborműve Lechner Ödönről Budapesten a Városligetben sétányt, a IX. kerületi Duna-parton fasort neveztek el róla. Szegeden tér, Kecskeméten, Ózdon és Veresegyházon utcák őrzik a nevét. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el a magyar építészetet megtermékenyítő munkáját. 2013 óta halála évfordulója (június 10.) a szecesszió világnapja. Népi elemekkel gazdagon díszített, mégis modern hatású művészetének megbecsülését jelzi, hogy halálának centenáriumán, 2014-ben a munkásságát bemutató kiállítást rendeztek az Iparművészeti Múzeumban, 2015-ben, születésének 170. évfordulóján pedig Az alkotó géniusz címmel nyílt mozgókiállítás a budapesti metró szerelvényeiben. Családja egykori téglagyárának Maglódi úti telephelyeit a rendszerváltás után egy cég megszerezte, majd magáról nevezte el a területet. A 2020-as évek elején a cég az egykori söröző mellé új épületet emelt, itt működik a Lechner Rendezvényközpont.Rendezvényközpont. Nevét viseli a 274290 Lechnerödön kisbolygó.
Alkotásai Épületek és pályatervek bélyeg|Lechner Ödön sírja, Fiumei úti sírkert 28. parcella, díszsor 19 bélyeg|Lechner Ödön mellszobra a szegedi Dóm téren; Ligeti Miklós műve (1930) 1870. A Batthyány-síremlék pályaterve 1871. Budapest VIII., Múzeum krt. 33. Lenhossék József háza (elpusztult) 1871. Budapest IX., Soroksári út 62. 1848-as honvédek menháza (elpusztult) 1871–1875. Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 43. Mándl Pál háza 1871–1872. Budapest V., Sas u. 9. (Egykori Kéksas utca) Primayer János háza (Lechner maga is sokáig lakott itt) 1872–1874. Budapest V., Veres Pálné utca 9. Kecskemét város pesti bérháza 1871–1874. Budapest V., Szent István tér 3. Bérház 1873. Aradi városháza (terv) 1874. Budapest VIII., Fiumei úti sírkert, Primayer Irma síremléke 1874–1875. Kecskemét, Szabadság tér. Kecskeméti Takarékpénztár 1875. Budapest, Városliget, Korcsolyacsarnok (1893-ban lebontották) 1880. Zombor, Iskola 1882. Kecskemét, Városi fürdő (nem épült meg) 1882–1883. Szeged, Roosevelt tér 5. Milkó-palota (műemlék) 1882–1883. Szeged, Széchenyi tér 10. Városháza (műemlék) 1882–1884. Budapest VI., Andrássy út 25., a MÁV Nyugdíjintézet bérháza, benne volt a Drechsler-kávéház. Később az Állami Balettintézet használta (műemlék) 1885–1886. Nagybecskerek, Megyeháza 1887. Kecskemét, Rudolf lovassági laktanya (műemlék) 1888–1889. Budapest V., Váci u. 11/a Thonet-házTHONET-HÁZ. Budapest V., Váci u. 11/a (műemlék) 1888. Mozsgó, Biedermann Ottó kastélya (egy 1917-es tűzvészben elpusztult, majd részlegesen helyreállították) 1889–1893. Szekszárd, Szegzárd SzállóSzegzárd szálloda a Garay-téren 1889–1891. Karlóca, Főgimnázium 1890–1896. Kecskemét, Kossuth Lajos tér 1. Városháza