A liechtensteini labdarúgó-válogatott Liechtenstein nemzeti csapata, amelyet a liechtensteini labdarúgó-szövetség (németül: Liechtensteiner Fussballverband) irányít. Az UEFA negyedik legkisebb tagállama. Még egyetlen világ, illetve Európa-bajnokságra sem sikerült kijutnia.
A válogatott története A liechtensteini válogatott 1982-ben játszotta első hivatalos mérkőzését, majd sikertelenül próbálkozott az 1988-as és 1992-es olimpiai játékok selejtezőiben. 1994 óta szerepelnek az európai és a világbajnoki selejtezőkben. Meglepetésre az 1996-os Európa-bajnokság első selejtezőkörében, 1995. június 3-án 0–0-s döntetlent játszottak Írországgal. 1998. október 14-én megszerezték első győzelmüket kvalifikációs tornákon, ekkor Azerbajdzsánt verték 2-1-re a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőiben. A legrosszabb eredményük az 1998-as és a 2002-es világbajnokság selejtezői voltak, mindkét selejtezősorozatot 0 ponttal zárták. A 2006-os világbajnokság selejtezőiben az addigi eredményeikhez képest jó teljesítményt nyújtottak. Oda-vissza győztek Luxemburg ellen (idegenben 4–0-re, odahaza 3–0-ra). A később világbajnoki résztvevő Portugáliával 2–2-s, Szlovákiával 0–0-s döntetlent játszottak. A sorozat végén így összesen 8 pontot szereztek és a hatodik helyen végeztek.
Egyik legemlékezetesebb győzelmüket 2007. november 1-jén szerezték egy Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen a többek között Eiður Guðjohnsent is a soraiban tudó Izlandi labdarúgó-válogatottat Beck két, valamint Frick góljával 3–0-s arányban győzték le.
A 2010-es világbajnoki selejtezőiben két döntetlen mellett nyolc vereség volt a nevük mellett. A két pontot Finnország (1–1) és Azerbajdzsán (0–0) ellen szerezték.
A 2012-es Európa-bajnokság selejtezőiben Litvániával idegenben 0–0-s döntetlent játszottak, hazai pályán pedig 2–1-re győztek.
A 2014-es világbajnoki selejtezőiben a hatodik helyen végeztek 2 ponttal. Lettország és Szlovákia ellen odahaza 1–1-s döntetlent játszottak.
A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben Moldovát idegenben 1–0-ra megverték, hazai pályán 0–0-s döntetlent játszottak. Montenegró ellen szintén gól nélküli eredményt értek el. A selejtezőket végül az ötödik helyen zárták öt ponttal.
Nemzetközi eredmények Világbajnokság VilágbajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret1930–1974nem volt FIFA-tag1978–1994nem indult 1998nem jutott ki6.100010352 20025.8008023 20066.122281323 20106.10028223 20146.10028425 20186.100010139 20226.10019234 20265.8008031 2030későbbkésőbb 2034későbbkésőbbÖsszesen 0/13–––––––Összesen78276925250
Európa-bajnokság Európa-bajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret1960–1972nem volt FIFA-tag1976–1992nem indult 1996nem jutott ki6.10019140 20006.10118239 20045.8017222 20087.12219932 20125.8116317 20165.10127226 20206.10028231 20246.100010128Összesen 0/17–––––– –Összesen78596422235 UEFA Nemzetek Ligája CsoportkörEgyenes kieséses szakaszSzezonLigaCsoportFeljutás/kiesésHelyezésÉvEredményKeret2018–19D4.4.611471252. 2019nem jutott be2020–21D2.2.41213251. 20212022–23D1.4.600611155. 20232024–25D 2025Összesen1623111125 0/4–––––––
Válogatottsági rekordok A két listán első Mario Frick egészen 40 éves koráig futballozott a válogatottban és ugyanennyi évesen fejezte be pályafutását klubszinten is. Utolsó, tizenhatodik gólját a válogatottban 2010-ben lőtte Észtországnak egy barátságos mérkőzésen.
Az adatok 2016. november 12. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok félkövérrel vannak megjelölve.
Legtöbbször pályára lépett játékosok
#JátékosVál.GólIdőszak1 Peter Jehle1320 1998–20182 Mario Frick12516 1993–20153 Martin Stocklasa1135 1996–20144 Franz Burgmeier1049 2001–5 Thomas Beck925 1998–20136 Daniel Hasler811 1993–20077 Martin Telser731 1996–20078 Ronny Büchel720 1998–20109 Michael Stocklasa712 1998–201210 Martin Büchel642 2004–
Legtöbb gólt szerző játékosok #JátékosGólVál.Időszak1 Mario Frick16125 1993–20152 Franz Burgmeier9104 2001–3 Martin Stocklasa5113 1996–2014 Thomas Beck592 1998–2013 Michele Polverino554 2007–6 Michael Stocklasa271 1998–2012 Martin Büchel264 2004– Fabio D'Elia250 2001–2010 Mathias Christen236 2008– Benjamin Fischer223 2005–2011
Ismert játékosok Mario Frick Daniel Hasler Peter Jehle Sandro Wieser
Szövetségi kapitányok Erich Bürzle (1990) Dietrich Wiese (1990-1996) Alfred Riedl (1996-1998) Erich Bürzle (1998) Ralf Loose (1998–2003) Walter Hörmann (2003–2004) Martin Andermatt (2004–2006) Urs Meier (2006) Hans-Peter Zaugg (2006–2012) Rene Pauritsch (2012-)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Európai labdarúgó-válogatottak Kategória:Liechtensteini labdarúgás