Hannah Dakota Fanning (Conyers, Georgia, 1994. február 23. –) amerikai színésznő.

Élete és pályafutása Gyermekkora 1994. február 23-án született Georgia államban. Édesanyja Heather Joy, édesapja Steven J. Fanning. Édesanyja 27 éves volt lánya születésekor. Húga, Elle Fanning szintén a filmszakmából ismert.

Pályafutása ötéves korában kezdődött, amikor szerepet kapott egy Tide mosóporreklámban, ahová több ezer jelentkezőből választották ki. Ezt több kisebb tévésorozatban történő vendégszerep követte: Jóbarátok, Kerge város, CSI: A helyszínelők, Vészhelyzet, utóbbiban egy leukémiás kislányt játszott. Fanning saját bevallása szerint ez volt az egyik legkedvesebb szerepe, melyről így nyilatkozott: „Egy leukémiást játszottam, aki autószerencsétlenség áldozata lett. A két nap alatt, amíg dolgoztam, egy nyakmerevítőt és orrtöméseket viseltem.” Későbbi sikerei után a Harmadik típusú emberrablások című sci-fi sorozatban kapott főszerepet.

Filmes pályafutása Valódi filmes karrierje a Nevem Sam című filmdrámával kezdődött, a forgatás kezdetén mindössze hatéves volt. Egy olyan kislányt játszik, akit el akarnak szakítani fogyatékos apjától (Sean Penn). A film nemcsak elismerő kritikákat hozott számára, hanem nemzetközileg elismert díjakat is, köztük a Broadcast Film Critic Association Award-ot. Ezen a díjátadáson történt, hogy Fanning nem érte fel a mikrofont, ezért Orlando Bloom tartotta fel, hogy beszélni tudjon.

A sikerek után a család úgy döntött, átköltöznek Los Angelesbe, Fanning karrierjének egyengetése érdekében. Később a Nevem Sam-beni alakításával. Mint több hasonló, első filmszereppel történő berobbanás esetében, Fanning is sorban kapta az ajánlatokat a filmfőszerepekbe, melyekben más, ismert színészek oldalán kellett részt vennie.

2002-ben, hétévesen játszott a Csapdában című angol-német thrillerben, amelynek filmproducere, Mimi Polk Gitlin „kis csodagyerek”-ként írta le Fanningot. Még ugyanebben az évben következett a Mindenütt nő című romantikus filmvígjáték, és egy családi film, a Jancsi és Juliska, melyekben csak mellékszereplőként volt jelen.

2003-ban, nyolcévesen a Nagydumás kiscsajok című vígjátékban játszott Brittany Murphy (egy gyermeklelkű dada) oldalán. Murphy így nyilatkozott Dakotáról: „Kimagaslóan bölcs, és rendkívül eszes, agyafúrt és intelligens. Egyike a legnagyszerűbb, legkiegyensúlyozottabb, legalaposabb embereknek, akikkel valaha is találkoztam életemben”. Ebben az évben játszott még a híres Dr. Seuss könyv, a Macska, Le A Kalappal! megfilmesítésében. Ebben a filmben is több ismert személlyel dolgozhatott együtt, akik közül Mike Myers az alábbi mondattal fejezte ki hódolatát Fanning iránt: „Olyan aranyos, hogy az ember legszívesebben beleharapna az arcába, persze nem megsértve a bőrt, csupán kicsit rágcsálni…”.

Következő filmje a Mexikóvárosban játszódó A tűzben edzett férfi, ahol Denzel Washingtonnal dolgozott együtt. Washington először szoros időbeosztása miatt nem akarta vállalni a szerepet. Ám mikor felesége megtudta, hogy Fanning is játszik a filmben, rábeszélte férjét a szerepre, mert látni szerette volna a kis Fanninget munka közben.

2004 februárjában Fanning a 10. születésnapját ünnepelte, és a rajongók, illetve a kritikusok némi csorbát véltek fölfedezni népszerűségén, melyet annak számlájára írtak, hogy kezd kinőni a gyerekszínész kategóriából. A 2005-ös év újabb sikereket hozott a színésznő számára, először a Bújócskával, melyben egy lelkileg súlyosan sérült kislányt, Emily-t alakított, Robert De Niro oldalán. Majd nyáron a H. G. Wells klasszikus regényén alapuló Világok harcában, Steven Spielberg szuperprodukciójában játszott főszerepet Tom Cruise filmbéli lányaként. A film a klasszikus 1898-as Wells-regény modern világba való átültetése, mely egy család szemszögéből ismerteti a földönkívüliek mindent elsöprő támadását. Fanning saját bevallása szerint nagyon szeretett a Világok harcán dolgozni. Megkedvelte Cruise-t, akivel állítólag sokat játszott és beszélgetett a forgatásokon kívül is. Spielberget pedig az egyik legnagyobb filmkészítőnek tartja és egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy igyekezett Spielberg minden mozdulatát megjegyezni, hátha valamikor még profitálhat a filmes legenda trükkjeiből.

Még ebben az évben következett Az álmodó című családi film, melyben Kurt Russell-lel játszott együtt. Az Amerikai Egyesült Államokban szép sikereket ért el, amit a kritikusok kizárólag Fanning alakításának tulajdonítanak. 2006 tavaszán mutatták be a következő, Dakota főszereplésével készült filmet, Malac a pácban címmel. Ez egy egy klasszikus történetet feldolgozó családi film. Szerződtették az Alice Csodaországban megfilmesítésére.

A nagy sikerű Twilight-könyvsorozatból készített film, az (Alkonyat) második részében, a 2009-es Újholdban is szerepet kapott. Jane-t, az egyik vámpírt alakította Robert Pattinson és Kristen Stewart oldalán.

Érdekességek Fanning-nek van egy húga, Elle Fanning. Elle is játszott már filmekben, bár Dakotához méltó sikereket még nem sikerült elérnie. Elle pályafutása azzal kezdődött, hogy Dakota múltbeli, fiatalabb „változatát” alakította az Nevem Sam-ben és a Harmadik típusú emberrablásokban.

Dakota sikereinek köszönhetően valóságos filmsztárrá nőtte ki magát az USA-ban, ahol nevét többek közt Julia Roberts-ével együtt emlegetik. Az utóbbi években egyértelműen ő lett „a legtöbbet érő színésznő”. Dakota, hogy bebizonyítsa, a magánéletben ő sem több egy átlagos kislánynál, egy alkalommal így nyilatkozott magáról: „Mikor hazamegyek, játszom a babáimmal és a plüssállataimmal, mintha igaziak lennének”. Dakota egyébként a Dreamer-ben játszott szerepe óta imád lovagolni, ezért kapott is egy saját lovat. Majd csatlakozott a Girls Scouts (cserkészlányok) szervezetbe. Az egyik Talk show-ban demonstrálta, hogy szokott süteményt eladni.

A többszöri közös munkájuk után Steven Spielberg így nyilatkozott Dakotáról: „Úgy gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy Dakota Fanning-nek van egy adottsága. Egy nagyszerű adottsága, melyet ő hál’ istennek nem von kérdőre, és igazából, nem is tudja, hogyan válaszolhatná meg az ilyen kérdéseket. És ez lenne az adottsága: fogalma sincs róla, milyen tehetséges is ő, milyen gyorsan képes átélni egy szituációt, felfogni a lényegét, átgondolni, hogyan is reagálna valójában, egy igazi szituációban és minden alkalommal a valóságot mutatni, minden alkalommal, mikor azt mondom: ’Felvétel!’. Különös látni, milyen következetes is a maga tiszta, természetes őszinteségében”.

Leggyakoribb magyar szinkronhangjai Földes Eszter, Kántor Kitty és Talmács Márta.

Filmográfia Film bélyegkép|200px|jobbra|2005-ben bélyegkép|200px|jobbra|2009 januárjában Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2001 Vad kanok TomCats kislány a parkban Nevem Sam I Am Sam Lucy Diamond Dawson Bánlaki Kelly 2002 Csapdában Trapped Abigail "Abbie" Jennings Kántor Kitty Mindenütt nő Sweet Home Alabama Melanie gyerekként Kántor Kitty Hansel and Gretel Katie 2003 Nagydumás kiscsajok Uptown Girls Lorraine „Ray” Schleine Bánlaki Kelly A macska – Le a kalappal! Cat in The Hat Sally Talmács Márta Kim Possible – Időutazás Kim Possible: A Sitch in Time Kim óvodásként (hangja) 2004 A tűzben edzett férfi Man On Fire Pita Ramos Talmács Márta Totoro – A varázserdő titka My Neighbor Totoro Kuszakabe Szacuki (angol hangja) Bálint Sugárka 2005 Bújócska Hide and Seek Emily Callaway Kántor Kitty Lilo és Stitch 2. – Csillagkutyabaj Lilo and Stitch Lilo (hangja) Kántor Kitty Nine Lives Maria Világok harca The War of The Worlds Rachel Ferrier Talmács Márta Az álmodó Dreamer Cale Crane Kántor Kitty 2006 Malac a pácban Charlotte's Web Fern Arable Ungvári Zsófia 2007 Hounddog Lewellen 2008 A méhek titkos élete The Secret Life of Bees Lily Owens Talmács Márta Szárnyas teremtmények Winged Creatures Anne Hagen Tamási Nikolett 2009 Coraline és a titkos ajtó Coraline Coraline Jones (hangja) Csifó Dorina Az energia Push Cassie Holmes Talmács Márta Alkonyat – Újhold The Twilight Saga: New Moon Jane Volturi Földes Eszter 2010 The Runaways – A rocker csajok The Runaways Cherie Currie Mánya Zsófia Alkonyat – Napfogyatkozás The Twilight Saga: Eclipse Jane Volturi Földes Eszter 2012 Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 2 Földes Eszter Napról napra The Motel Life Annie James Most jó Now Is Good Tessa Scott Czető Zsanett 2013 Sötét húzások Night Moves Dena Brauer Robin Hood végnapjai Last of Robin Hood Beverly Aadland Czető Zsanett Nagyon jó lányok Very Good Girls Lilly Berger Kántor Kitty 2014 Effie Gray Effie Gray Euphemia "Effie" Gray Every Secret Thing Ronnie Fuller Sam – Kismadár nagy kalandja Yellowbird Delf (hangja) Zsigmond Tamara 2015 A jótevő The Benefactor Olivia Kántor Kitty 2016 Megtorlás Brimstone Liz Amerikai pasztorál American Pastoral Merry Levov Földes Eszter 2017 Világot látok Please Stand By Wendy Földes Eszter 2018 Ocean’s 8 – Az évszázad átverése Ocean's 8 Penelope Stern Gulás Fanni 2019 Volt egyszer egy Hollywood Once Upon a Time in Hollywood Squeaky Fromme Földes Eszter Sweetness in the Belly Lilly Abdal 2020 Viena and the Fantomes Viena 2023 A védelmező 3. The Equalizer 3 Emma Collins Kelemen Kata 2024 A figyelők The Watchers Mina Földes Eszter 2025 Démoni befolyás Vicious Polly

Egyéb filmek 2001: Father Xmas (rövidfilm) – Clairee 2004: In the Realms of the Unreal (dokumentumfilm) – narrátor (hangja) 2007: Cutlass (rövidfilm) – Lacy 2012: Celia (rövidfilm) – Hannah Jones 2016: The Escape (rövidfilm) – Lily 2017: Zygote (rövidfilm) – Barklay

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000 Vészhelyzet ER Delia Chadsey 1 epizód Ally McBeal Ally McBeal Ally ötévesen 1 epizód Mrs. Klinika Strong Medicine Edie lánya 1 epizód CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Brenda Collins 1 epizód Ügyvédek The Practice Alessa Engel 1 epizód Kerge város Spin City Cindy 1 epizód 2001 Már megint Malcolm Malcolm in the Middle Emily 1 epizód The Fighting Fitzgeralds Marie próbaepizód Family Guy Family Guy kislány (hangja) 1 epizód The Ellen Show Ellen fiatalon 1 epizód 2002 Harmadik típusú emberrablások Taken Allison "Allie" Clarke minisorozat (10 epizód) 2004 Az igazság ligája: Határok nélkül Justice League Unlimited Wonder Woman fiatalon (hangja) 1 epizód Jóbarátok Friends Mackenzie 1 epizód 2018–2020 Az elmeorvos The Alienist Sara Howard főszereplő (18 epizód) 2018–2021 Gen:Lock Miranda Worth (hangja) websorozat (15 epizód) 2022 The First Lady The First Lady Susan Ford Bales 10 epizód 2024 Ripley Ripley Marge Sherwood A tökéletes pár The Perfect Couple Abby Winbury Mastermind: To Think Like a Killer dokumentumsorozatvezető producer 2025 Death in Apartment 603: What Happenedto Ellen Greenberg? All Her Fault Jenny minisorozat (8 epizód)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:Német-amerikaiak Kategória:Georgiaiak