Események március 4. – A német birodalmi propagandaminiszter, Joseph Goebbels az UFA fővárosában, a Berlin melletti Babelsbergben lerakja a német Filmakadémia alapkövét. Az akadémiai terv szerint a „nemzetszolcializmus szellemében alkotó filmművészetet” óhajtja szolgálni. május 29. – Magyarországon kihirdetik a XV. törvénycikket, az első zsidótörvényt. A filmművészeti kamarának csak 6%-nyi zsidó tagja lehet. augusztus – Joseph Brown Mattheus amerikai politikus, a május 26-án tartott az „Amerika ellenes tevékenység” kivizsgálására alapított kongresszusi bizottság tagja, a kommunizmus támogatásával vádolja Shirley Temple 10 éves színésznőt. A Bizottság a „Temple-ügy” nyomán nevetségessé válik. Megjelenik a forgatható kameraállvány.
Sikerfilmek Radio City Revels, főszereplő Jack Oakie és Ann Miller
Magyar filmek Balogh Béla – Azurexpress Szlatinay Sándor – Beszállásolás Keleti Márton – Borcsa Amerikában, Nehéz apának lenni, Te csak pipálj, Ladányi! Gertler Viktor – Cifra nyomorúság, A leányvári boszorkány, Elcserélt ember Vajda László – Döntő pillanat Gaál Béla – Érik a búzakalász, János vitéz György István – Fehérvári huszárok Vajda László – Fekete Gyémántok Ráthonyi Ákos – Gyimesi vadvirág, A hölgy egy kissé bogaras, Megvédtem egy asszonyt Kalmár László – Nincsenek véletlenek György István – Az örök titok Vaszary János – Papucshős Vajda László – Péntek Rézi Mártonffy Emil – Pillanatnyi pénzzavar Pásztor Béla – A piros bugyelláris Csepreghy Béla – A pusztai királykisasszony Martonffy Emil – Rozmaring Bolváry Géza – Süt a nap Csepreghy Jenő – Szegény gazdagok Bolváry Géza – Tiszavirág Rátjhonyi Ákos – Tizenhárom kislány mosolyog az égre Csepreghy Jenő – Uz Bence Pásztor Béla – Vadrózsa Báky József – A Varieté csillaga Rodriguez Endre – Varjú a toronyórán
Díjak, fesztiválok Oscar-díj (március 10.) Film: Zola élete Rendező: Leo McCarey – Kár volt hazudni Férfi főszereplő: Spencer Tracy – A bátrak kapitánya Női főszereplő: Luise Rainer – Édes anyaföld
Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (június 1–9.) Filmek: Berlini Olimpia – Leni Riefenstahl és Luciano Serra pilóta – Goffredo Alessandrini Férfi főszereplő: Leslie Howard – Pygmalion Női főszereplő: Norma Shearer – Marie Antoinette
Filmbemutatók Robin Hood kalandjai, főszereplő Errol Flynn és Olivia de Havilland A jégmezők lovagja, rendező Szergej Mihajlovics Eisenstein, főszereplő Nyikolaj Cserkaszov Alexander's Ragtime Band, főszereplő Tyrone Power, Don Ameche, Alice Faye The Amazing Dr. Clitterhouse, főszereplő Edward G. Robinson Angels with Dirty Faces, főszereplő James Cagney és Pat O’Brien Blockheads, főszereplő Stan Laurel és Oliver Hardy Bluebeard's Eighth Wife, főszereplő Gary Cooper Fiúk városa (Boys Town), főszereplő Spencer Tracy és Mickey Rooney Bringing Up Baby, főszereplő Cary Grant és Katharine Hepburn A Christmas Carol, főszereplő Reginald Owen The Citadel, főszereplő Robert Donat és Rosalind Russell; rendező King Vidor The Dawn Patrol, főszereplő Errol Flynn A válóperes leány (The Divorce of Lady X), rendező Tim Whelan, producer Korda Sándor, főszereplő Laurence Olivier Riadó Indiában (The Drum), rendező Zoltan Korda, főszereplő Sabu Four Daughters, főszereplő Claude Rains A szerelem beleszól (Holiday), rendező George Cukor, főszereplő Katharine Hepburn és Cary Grant Jezabel, főszereplő Bette Davis A pék felesége (La femme du boulanger), rendező Marcel Pagnol Londoni randevú (The Lady Vanishes), főszereplő Michael Redgrave és Margaret Lockwood; rendező Alfred Hitchcock Pygmalion, rendező Anthony Asquith, főszereplő Leslie Howard Rebecca of Sunnybrook Farm, főszereplő Shirley Temple Room Service, főszereplő Marx fivérek Tell Your Children, (also known as Reefer Madness) Test Pilot, főszereplő Clark Gable és Myrna Loy Ködös utak, rendező Marcel Carné Külvárosi szálloda (Hôtel du Nord), rendező Marcel Carné Állat az emberben, Jean Renoir A nagy keringő (The Great Waltz), rendező Julien Duvivier Flotta a víz alatt (Submarine Patrol), rendező John Ford Ultimátum (Ultimatum), rendező Robert Wiene Ingovány (fr: Le Voleur de femmes, it: Ladro di donne), rendező Abel Gance Gibraltár (Gibraltar), rendező Fedor Ozep Suez (Suez), rendező Allan Dwan Színészbejáró (Entrée des artistes), rendező Marc Allégret Hajnali esküvő (Four's a Crowd), rendező Kertész Mihály Vágyakozás ( Nostalgie), rendező Victor Tourjansky Perzselő szerelem (Adrienne Lecouvreur), rendező Marcel L’Herbier Rasputin, a fekete cár (La Tragédie impériale), rendező Marcel L’Herbier Hét tenger kikötője (Port of Seven Seas), rendező James Whale Café de Paris, rendező Yves Mirande és Georges LacombeKivándorlók (Gateway), rendező Alfred L. WerkerLeányvágyak (The Sisters), rendező Anatole LitvakFiúk városa (Boys Town), rendező Norman TaurogA kísértés órája (The Shining Hour), rendező Frank BorzageÍgy élni jó (You Can't Take It with You), rendező Frank Capra
RövidfilmsorozatokBuster Keaton (1917–1941)Our Gang (1922–1944)Laurel and Hardy (1926–1940)The Three Stooges (1935–1959)
RajzfilmsorozatokKrazy Kat (1925–1940)Oswald the Lucky Rabbit (1927–1938)Mickey egér (1928–1953)Silly Symphonies (1929–1939)Screen Songs (1929–1938)Bolondos dallamok (1930–1969)Terrytoons (1930–1964)Merrie Melodies (1931–1969)Scrappy (1931–1941)Betty Boop (1932–1939)Popeye, a tengerész (1933–1957)Happy Harmonies (1934–1938)Color Rhapsodies (1934–1949)Donald kacsa (1937–1956)Walter Lantz Cartunes (a.k.a. New Universal Cartoons or Cartune Comedies) (1938–1942)The Captain and the Kids'' (1938–1939)
Születések január 14. – Jack Jones, énekes, színész február 13. – Oliver Reed, színész († 1999) február 18. – Szabó István, filmrendező február 23. – Diane Varsi, színésznő († 1992) április 15. – Claudia Cardinale, olasz színésznő április 17. – Pérette Pradier, francia színésznő május 10. – Marina Vlady, orosz származású francia színésznő július 8. – Koncz Gábor, színész július 18. – Paul Verhoeven, filmrendező szeptember 23. – Romy Schneider, osztrák színésznő († 1982) november 13. – Jean Seberg, színésznő († 1979)
Halálozások január 21. – Georges Méliès francia filmrendező július 17. – Robert Wiene, német filmrendező augusztus 4. – Pearl White, amerikai némafilm színész augusztus 6. – Warner Oland, svéd színész december 28. – Florence Lawrence, Hollywood első sztárja
Kapcsolódó szócikkek Film
Források
A Film Krónikája, Magyar Könyvklub, 2000
Kategória:Évek a filmművészetben filmművészet