A Guns N’ Roses amerikai hard rock együttes, amelyet 1985-ben alapítottak a kaliforniai Los Angelesben. Amikor 1986-ban leszerződtek a Geffen Recordshoz, a zenekar Axl Rose énekesből, Slash szólógitárosból, Izzy Stradlin ritmusgitárosból, Duff McKagan basszusgitárosból és Steven Adler dobosból állt. A jelenlegi felállás Rose, Slash, McKagan, Richard Fortus gitáros, Isaac Carpenter dobos, valamint Dizzy Reed és Melissa Reese billentyűsökből áll.
A Guns N’ Roses debütáló albuma, az Appetite for Destruction (1987) egy évvel a megjelenése után érte el az amerikai Billboard 200-as lista első helyét az olyan Top 10-es kislemezeknek köszönhetően, mint a Welcome to the Jungle, a Paradise City és a Sweet Child o’ Mine; utóbbi az együttes egyetlen listavezető dala a Billboard Hot 100-on. Az albumból világszerte mintegy 30 millió példányt adtak el, ebből 18 milliót az Egyesült Államokban, ezzel az ország legkelendőbb debütáló albuma, összességében pedig a tizenegyedik legsikeresebb albuma lett. Következő stúdióalbumuk, a G N’ R Lies (1988) a Billboard 200-as lista második helyét érte el, világszerte tízmillió példányban kelt el (ebből ötmillió az Egyesült Államokban), és megjelent róla a Patience című Top 5-ös dal. A Use Your Illusion I és Use Your Illusion II, melyeket egyidejűleg vettek fel és 1991-ben jelentek meg, a Billboard 200-as listán a második, illetve az első helyen debütáltak, és összesen 35 millió példányban keltek el világszerte (ebből 14 millió darab az Egyesült Államokban). Az Illusion albumokon található a You Could Be Mine című kislemez, a Live and Let Die és a Knockin’ on Heaven's Door feldolgozásai, valamint egy balladákból álló trilógia (Don’t Cry, November Rain és Estranged), amelyekhez feltűnően nagy költségvetésű videóklipek készültek. A felvételeket a Use Your Illusion turné népszerűsítette, amely 1991 és 1993 között futott. 1993-ban megjelent a feldolgozásokat tartalmazó “The Spaghetti Incident?” című albumuk; az utolsó, amelyen Slash és McKagan közreműködött a kezdeti távozásuk előtt.
A következő album munkálatai a zenekar tagjai közötti kreatív nézeteltérések és személyes konfliktusok miatt megrekedtek; 1998-ra már csak Rose és Reed maradt az Illusion-korszak felállásából. Rose, aki indusztriális és elektronikus elemekkel akarta bővíteni a zenekar hangzását, eklektikus zenészeket szerződtetett, többek között a punk basszusgitáros Tommy Stinsont, a gitáros Bucketheadet, a szintetizátoros Chris Pitmant és a Nine Inch Nails több turnézó tagját. Egy évtizednyi munka után megjelent a Guns N’ Roses hatodik stúdióalbuma, a Chinese Democracy (2008), amelynek első kislemeze a címadó dal volt. A 14 millió dollárra becsült gyártási költségével a történelem legdrágább rockalbuma. A Billboard 200-as listán a harmadik helyen debütált, de a többnyire pozitív kritikai fogadtatás ellenére alulmúlta az iparági várakozásokat. A nagyszabású Chinese Democracy turnét követően Slash és McKagan 2016-ban visszatértek az együttesbe és turnéra indultak a Not in This Lifetime... (2016–2019) keretein belül. A turné 2019-es befejezésekor minden idők harmadik legnagyobb bevételt hozó koncertturnéja volt, több mint 584 millió dolláros bevételt hozva.
Karrierjük elején a zenekar hedonizmusa és lázadó szellemisége miatt a korszak a fiatal Rolling Stoneshoz hasonlította őket. A zenekar klasszikus felállását a későbbi tagokkal, Reeddel és Matt Sorum dobossal együtt 2012-ben, a jogosultság első évében beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé. A Guns N’ Roses a rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekara, világszerte több mint 100 millió felvételt adtak el, ebből csak az Egyesült Államokban 46 milliót.
Története A kezdeti formáció (1985–1987)
A zenekart 1985-ben alapította Axl Rose énekes és Izzy Stradlin gitáros, akik a Hollywood Rose tagjai voltak. A többi tagot az L.A. Guns zenészei tették ki: Tracii Guns – gitár, Ole Beich – basszusgitár és Rob Gardner – dob). 1985 márciusában vették fel a Guns N' Roses nevet, miután elvetették a Heads of Amazon és az AIDS ötleteket. Ole Beich-et közös megegyezéssel kirúgták, helyére Duff McKagan került, aki korábban a Road Crew tagja volt. 1985 júniusában Duff Seattle-béli kapcsolatai révén leszervezett néhány fellépést a zenekarnak, de Tracii és Rob különösebben nem volt oda a fellépésekért. Egy időre Tracii helyét Slash vette át, aki korábban már zenélt Duffal a Road Crew-ben, de Izzy oldalán is a Hollywood Rose-ban. Majd végül Duff kérésére Slash-sel fejezték be a többi koncertet is, aki magával hozta jó barátját, Steven Adler dobost is. Így alakult ki az első stabil, klasszikusnak is nevezett felállás:
Axl Rose – ének Slash – gitár Izzy Stradlin – gitár Duff McKagan – basszusgitár Steven Adler – dob
Néhány nap gyakorlás után megkezdték saját szervezésű The Hell Tour turnéjukat Seattle-be. Az út nem volt sikeresnek nevezhető. Minimális felszerelésükkel indultak útnak egy autóval, mely száz mérföld után lerobbant. Végül eljutottak Seattle-be, de az érdeklődés hiánya miatt lemondták a legtöbb fellépésüket és az ígért pénznél is kevesebbet kaptak. Az első fellépésük az Omni Roomban volt 13 néző előtt. Ezt követően a zenekar visszament Los Angelesbe és folytatták a próbákat, Sunset Boulevard-on.
1985 végén Los Angeles-i klubokban léptek fel (Whiskey A Go-Go, the Roxy, the Water Club, the Troubadour, Scream) és demókat készítettek. A fellépéseken már játszották olyan későbbi dalaik korai verzióit, mint a Reckless Life, az It's So Easy, és a Don’t Cry. Emellett feldolgozások tették ki a műsort olyan előadóktól, mint az Aerosmith, a Rolling Stones vagy Elvis Presley.
A folyamatos koncertezésnek köszönhetően felfigyelt rájuk a Geffen Records és 1986. március 25-én aláírtak egy szerződést a kiadóval. Menedzserként szóba került Tim Collins, aki az Aerosmith ügyeit is intézte, de miután alkoholt rendeltek a hotelben az ő számlájára, meggondolta magát. Végül Alan Niven lett a menedzserük. 1986 nyarán elkezdték felvenni a dalokat, melyek később az első albumra kerültek.
1986 végére elkészült a lemez, és megkezdődtek a keverési munkálatok.
Live ?!*@ Like a Suicide A nagylemez munkálatai miatt kénytelenek voltak felhagyni az aktív klubkoncertezéssel, ezért, hogy az érdeklődést fenntartsák, a Geffen kiadott egy négyszámos EP-t Live ?!*@ Like a Suicide címmel. A lemez mindössze 10 ezer példányban jelent meg, vinyl és kazetta formátumokban. Eredetileg a dalokat nem élőben vették fel, a közönség hangjait csak később keverték alá a felvételekhez. Eredetileg egy régi dal, a Shadow of Your Love is felkerült volna az EP-re, ám ezt a tervet elvetették. A négy dalt két feldolgozás (Rose Tattoo – Nice Boys és Aerosmith – Mama Kin) és két saját szerzemény (Move to the City és Reckless Life) teszi ki. 1986-ban, Halloweenkor felléptek az UCLA's Ackerman Ballroomban, és a Thelonious Monster-nek, a The Dickies-nek, valamint a Red Hot Chili Peppers-nek nyitottak. 1988-ban újra megjelentették a Live ?!*@ Like a Suicide-ot, a G N’ R Lies albumon, amire további négy dal is felkerült, ennek ellenére az eredeti kiadás a gyűjtők értékes darabjai közé tartozik.
A zenekar első európai fellépésére 1987. június 19-én került sor a londoni Marquee klubban. A sajtó negatívan viszonyult hozzájuk, ráadásul a fellépés is nagyon rosszul sikerült, a közönség nagy része részeg volt.
Appetite for Destruction, G N’ R Lies (1987–1989)
jobbra|bélyegkép|250px|Izzy Stradlin, a zenekar ritmusgitárosa 2009-ben
A zenekar első albuma az Appetite for Destruction 1987. július 21-én jelent meg. Az album borítójával kapcsolatban problémák merültek fel. Az eredeti lemezborítót Robert Williams készítette; a rajzon egy pengefogú szörny éppen ráugrik egy robotra, ami vélhetően megerőszakolta a kerítés tövében fekvő nőt. Miután több kereskedő megtagadta ezzel a borítóval az album forgalmazását, így a kiadó kompromisszumra kényszerült, és a képet a lemezborító belsejébe rakták, előre pedig egy kereszt került, rajta öt koponyával (Billy White tervezte, és eredetileg tetoválás lett volna). Az öt koponya a zenekar tagjait ábrázolta.
A producer Mike Clink volt, aki korábban már Ozzy Osbourne-nel és a Hearttal is dolgozott. Elsőként a Welcome to the Jungle-t adták ki kislemezként, és videót is forgattak hozzá. Az album nem keltett különösebb feltűnést, underground körökben azonban sikeres lett. A lemez Ian Astburynek is megtetszett, így felajánlotta, hogy zenekara a The Cult elviszi őket észak-amerikai turnéjukra. Az Electric turné keretében augusztusban és szeptemberben bejárták Kanadát, és a nyugati partvidéket.
1987 szeptemberében újabb európai koncertekre került sor, melynek részét képezte egy öt helyszínes brit turné a Faster Pussycat-tel. Eredetileg az Aerosmith-szel léptek volna fel, de azok az utolsó pillanatban visszamondták a turnét. Októberben ért véget a körút és ezután a zenekar visszatért az Egyesült Államokba további fellépésekre.
1987. október 24-én a zenekar vendégként szerepelt az MTV Headbangers Ball című műsorában. A műsor készítői azt mondták a zenekarnak, hogy "rendezzék át" kicsit a berendezést. A Guns N' Roses ripityára törte az egész díszletet. Ez volt a zenekar első valódi megjelenése, lassan kezdtek bekúszni a mainstreambe is.
Ezt segítette elő az 1987 novemberében Amerika közép-nyugati részén induló újabb turné, mely során a népszerűsége csúcsán lévő Mötley Crüe előzenekaraként léphettek fel. A turné egyik hírhedt incidense volt Nikki Sixx kábítószer túladagolása, akit Steven Adler mentett meg a haláltól. Ezt követően Alice Cooper társaságában is lebonyolítottak egy rövidebb turnét.
1988 elején bevonultak a Rumbo Studio-ba és felvettek néhány akusztikus dalt, mint például a Patiencet, a Used To Love Hert, a One In A Milliont, a Cornchuckert és az újrafeldolgozott You're Crazyt. Ezeket amolyan "töltelékdaloknak" szánták, esetleg egy EP-nek.
Ezt követően kezdetét vette az első olyan turné, ahol főzenekarként játszottak. Rose és a zenekar között ekkor már kezdtek kiéleződni az ellentétek. Rose ki is lépett a zenekarból, de három nap múlva visszatért. A turné februárban ért véget.
1988-ban kiadtak egy újabb EP-t Live from the Jungle címmel mely kizárólag Japánban jelent meg. A hat dalt tartalmazó kiadványt LP, kazetta és CD formátumokban jelentették meg. A borítón Robert Williams betiltott alkotása található, mely eredetileg az első albumhoz készült volna.
balra|bélyegkép|200px|Slash, a zenekar emblematikus gitárosa
A debütáló lemez egy évre rá sem szerepelt sikeresen, ezért Alan Niven arra kérte a Geffen Records alapítóját David Geffent, hogy támogassa a zenekart, az MTV pedig rendszeresen tűzze műsorára őket. A Welcome to the Jungle videót eredetileg csak vasárnaponként adták le, de így is felfigyeltek rá a rock és punk rajongók.
Áprilisban felvették a második videóklipjüket a lemezhez, a Sweet Child O' Mine című dalhoz, mely a Ballroom-ban, a Kalifornia-i Huntington Park-ban készült. Ezenkívül kiadták kislemezen is. A dal nagy támogatást kapott mind a rádiók, mind az MTV részéről, így 1988 tavaszára hatalmas sláger lett, a kislemez pedig a Billboard Hot 100-as listáján az első helyre került.
A siker hatására a Welcome to the Junglet márciusban újra kiadták kislemezen, mely a 7. helyet érte el az Államokban. A Nightrain után a Paradise Cityt is megjelentették kislemezen, mely az 5. helyen nyitott. Így egyszerre három daluk is szerepelt a Top 10-ben (Paradise City, Welcome to the Jungle, Sweet Child O' Mine), melyek az albumot is elindították a siker útján. Április 23-án bejutott a Top 10-be, majd júliusban az első helyre került és ott is maradt jó ideig. 1991-re túllépte a 16 millió eladott példányt, manapság pedig már 38 millió felett értékesítettek belőle. Az Egyesült Államokban 18x platinalemez.