Ditrói Mór, 1915-ig Himmelstein MóricA Belügyminisztérium 1915. évi 48027. sz. rendelete. MNL-OL 30791. mikrofilm 874. kép 3. karton. (Kolozsvár, 1851. október 5. – Budapest, 1945. február 16.) magyar rendező, színházigazgató, színész. A kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, a Vígszínház alapító igazgatója, az Országos Színészegyesület örökös díszelnöke.
Utódja, Jób Dániel méltatása szerint vele kezdődött a modern magyar színház; Ignotus pedig azt írta róla, hogy ő a „magyar Sztanyiszlavszkij”, aki „azt cselekedte meg Magyarországon, amit Sztanyiszlavszkij Moszkvában – s ezt már Sztanyiszlavszkij előtt.”
Élete Pályafutásának kezdete Apja, id. Himmelstein Mór kereskedő, építési vállalkozó volt, majd a kolozsvári Fő téren álló Nemzeti Szálloda bérlője. Édesanyja, ditrói Puskás Mária székely nemesi családból származott, amellyel azonban házasságkötése miatt megszakadt minden kapcsolata. Az apa fontosnak tartotta gyermekeinek művelődését, amint anyagi helyzete megengedte, rajztanárt, német–francia tanárt, zenetanárt fogadott gyermekei mellé.
Mór, a négy gyermek között a legfiatalabb, a kolozsvári református kollégiumban és Bécsben végezte iskoláit, 1871–1874 között Pesten egy időben volt a Színészeti Tanoda növendéke és a bölcsészettudományi kar hallgatója. Meghatározó tanárai a bölcsészeti karon Toldy Ferenc és Greguss Ágost, a színitanodában Szigeti József és Paulay Ede voltak. A Nemzeti Színházban statisztálva Paulay Edét munka közben is alkalma volt megfigyelni. Színi tanulmányai közben egyszer Bécsbe utazott csak azért, hogy megnézze az ott vendégszereplő Ernesto Rossit Othello szerepében.
1874-ben kezdte pályáját a kolozsvári színháznál, ahol színésznövendékként lépett fel, ekkor már Ditrói Mór néven; április 9-én Jules Sandeau Marcel című egyfelvonásos drámájában, majd április 11-én Czakó Zsigmond Kalmár és tengerész című darabjában játszott. Ugyanebben az évben Szacsvay Imrével és menyasszonyával, későbbi feleségével, Eibenschütz Marival a kolozsvári színházhoz szerződött, ahol 1878-ig maradt. Számos kisebb szerepben lépett fel, de komolyabb sikert nem aratott.
Az 1878/79-es és 1879/1880-as évadban feleségével együtt Aradra szerződött, ahol rendezőként és művezetőkéntA művezető mai fogalmaink szerint a főrendezőnek felel meg, lásd még is dolgozott. 1880-ban részt vett a kolozsvári színház művészeiből szervezett alkalmi társulat bécsi vendégszereplésén; többnyire kisebb mellékszerepeket játszott, például Rózsi apját Szigligeti Ede A csikós című népszínművében.
1880-ban került Krecsányi Ignác kassai társulatához, ahol elsősorban rendezőként dolgozott. 1881-ben a Népszínház tagja volt Evva Lajos társulatában, majd ismét Debrecenben, Krecsányinál töltötte a következő évadot. 1883–1885 között Szegeden volt művezető, ahol a nehéz körülmények ellenére nagy sikerrel állította színpadra Az ember tragédiáját; az első előadáson Somló Sándor váratlan megbetegedése miatt az ötödik képtől ő maga játszotta Ádám szerepét. Miután 1885. április 22-én leégett a szegedi színház, két évig Jakab Lajosnál Nagyváradon, Sopronban, Székesfehérváron, majd Szabadkán dolgozott. Közben megpályázta az újjáépítendő szegedi színház igazgatói tisztségét, amelyet azonban Aradi Gerő, a debreceni színház igazgatója nyert el. Azt követően, hogy Jakab Lajos elhagyta a társulatot, a tagok Ditrói vezetésével megalakították a Thália Színészszövetkezetet, amely Veszprémben, majd Szabadkán játszott. 1886. októberben a szabadkai évadnyitón Ditrói erre az alkalomra írt Prológus című verses játékát is előadták. A szövetkezet nehéz anyagi helyzetben volt, éppen csak fenn tudott maradni; Ditrói viszont elismertséget szerzett: Szabadka és Arad egyaránt Ditróival, mint igazgatóval kívánt szerződni a Thália szövetkezet helyett.
Kolozsvár, Farkas utcai színház bélyegkép|A kolozsvári Nemzeti Színház 1887-ben a kolozsvári színház újonnan kinevezett intendánsa, Bölöny József Ditrói Mórt hívta meg bérlő-igazgatónak; Ditrói csak azután vállalta el a megbízást, hogy az aradiak felmentették szóbeli ígérete alól. Bölöny és Ditrói 1887. július 16-án Nagyváradon kötötték meg a három évadra szóló szerződést, melynek értelmében a színészek szerződtetése, a darabválasztás és a műsorpolitika egyaránt az igazgató kizárólagos hatáskörébe tartozott. Kezdetben az intendáns és az igazgató között jó kapcsolat alakult ki, ám ez a viszony Ditrói önérzetessége miatt pár év alatt megromlott; 1890-ben a belügyminiszternek kellett elsimítania konfliktusukat.
Igazgatása alatt a kolozsvári színház eleinte a pesti Nemzeti Színház repertoárjából vett át darabokat, de utóbb több drámapályázatot írtak ki kortárs darabokra. Ditrói műsorpolitikájának fontos eleme volt a gyermekeknek szánt előadások színrevitele; maga is írt mesejátékot. 1891-ben 48 estés magyar ciklust mutatott be január 1. és február 19. között, melynek során 58 előadásban 42 magyar író és zeneszerző 56 darabját adatta elő.
Szerző Cím Műfaj Abonyi Lajos Magduska öröksége népszínmű Almási Tihamér Két év múltán vígjáték Bartha Miklós Melanie dráma Bartha MiklósJáró Kelő álnéven A fogadás alkalmi darab Bartók Lajos A méhek vígjáték Berczik Árpád A közügyek vígjáték Bornemisza Károly A gyermekkirályné operett Csepreghy Ferenc A sárga csikó népszínmű Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris népszínmű Csiky Gergely A nagyratermett vígjáték Czakó Zsigmond Kalmár és tengerész dráma Ditrói Mór Szeresd a hazát! alkalmi prológus Dobsa Lajos Szent István király tragédia Dóczy Lajos A csók vígjáték Dóczy Lajos Vegyes párok vígjáték Erkel Ferenc Névtelen hősök opera Gaal József A peleskei nótárius bohózat Gabányi Árpád Az apósok vígjáték Gerő Károly Az uzsai gyöngy népszínmű Hegyi Béla Pepita operett Hugó Károly Bankár és báró szomorújáték Jókai Mór Milton dráma Jókai Mór Az arany ember dráma Jókai Mór A szigetvári vértanúk szomorújáték Katona József Bánk bán dráma Kisfaludy Károly A pártütők vígjáték Klárné Angyal Ilka Az árendás zsidó népszínmű Konti József A királyfogás operett Lukácsy Sándor A vöröshajú népszínmű Madách Imre Csák végnapjai dráma Megyeri Dezső Katonás kisasszony operett Murai Károly Huszárszerelem vígjáték Murai Károly Virágfakadás vígjáték Papp Miklós Judit asszony népdráma Rákosi Jenő Magdolna paraszttragédia Simon Kálmán Páros szöktetés operett Szász Gerő Rolandné tragédia Szécsi Ferenc Bál után monológ Szigeti József A vén bakancsos és fia, a huszár népszínmű Szigeti József A nagyralátó népszínmű Szigeti József Viola népszínmű Szigligeti Ede Világ ura történelmi dráma Szigligeti Ede Szökött katona népszínmű Szigligeti Ede Két pisztoly népszínmű Szigligeti Ede A csikós népszínmű Szigligeti Ede A cigány népszínmű Tábori Róbert Ildikó dráma Tóth Ede A falu rossza népszínmű Tóth Kálmán Dobó Katica történeti vígjáték Vahot Imre Huszárcsíny népszínmű Váradi Antal A hun utódok regényes dráma Vidor Pál Ingyenélők népszínmű Vörösmarty Mihály Marót bán szomorújáték
Ditrói kezdeményezésére 1891. októberben a színház balett-tanfolyamot indított. Szintén 1891-ben egyik alapítója volt a kolozsvári színház segélyegyletének.
1892-ben az intendáns megkerülésével közvetlenül a minisztériumhoz fordult azzal a javaslattal, hogy amennyiben a bérleti jogot további hat évre megkapja, és megemelik az állami szubvenciót, akkor operát szervez, és bevezetteti a színházba a villanyvilágítást. Bölönyi tiltakozott a javaslat elfogadása ellen, a belügyminiszter azonban ennek ellenére szerződést kötött Ditróival az 1893–1896 közötti időszakra. Ebben az időszakban a társulat nyaranta Marosvásárhelyen lépett fel.
1892-ben az erdélyi magyar színjátszás jubileumára szervezett díszelőadáson ő rendezte a Zrínyi esküje és Zrínyi kirohanása című élőképeket, amelyeket nagyrészt azoknak az erdélyi főuraknak a leszármazottai mutattak be, akik száz évvel korábban műkedvelőként a színház első előadásán szerepeltek. A jubileumi előadások bevételét a színházi nyugdíjalapnak ajánlotta fel.
1894–95-ben Shakespeare-ciklust mutatott be, az angol szerző 17 színdarabját (Lear király, Hamlet, Ahogy tetszik, A velencei kalmár, Coriolanus, Vízkereszt, Macbeth, Tévedések vígjátéka, Rómeó és Júlia, Téli rege, Julius Caesar, A windsori víg nők, Othello, Antonius és Kleopátra, III. Richárd, A két veronai nemes, Szentivánéji álom) vitte színre 3–4 hónap alatt. A költséges és látványos produkciók azonban csak mérsékelt közönségsikert arattak, viszont az előadásokról a londoni Life magazin is hírt adott. 1895. januárban tanulmányi úton járt Párizsban, Londonban és Berlinben.
Ditrói Mór kolozsvári működéséhez fűződik a színház egyik fénykora, egyben Ditrói „szakmai működésének elfelejtett csúcsteljesítménye.” Amellett, hogy a kiszolgálta a könnyedebb szórakozásra vágyó közönséget, ezzel biztosítva az anyagi sikert, új darabokat is műsorra tűzött, például Henrik Ibsen műveit. Igazgatásának egyik legfontosabb eredménye a társulat felépítése. Számos fiatal tehetséget szerződtetett (ő fedezte fel például Küry Klárát illetve ő szerződtette a vidéki társulatoknál kallódó Hegedűs Gyulát), ugyanakkor évadonként 20–25 vendégművészt hívott meg, így például Jászai Marit, Prielle Kornéliát, Márkus Emíliát, Csillag Terézt, Szigeti Józsefet, Náday Ferencet, Újházi Edét. A téli főszezonban operaelőadásokat is tartottak, így például a színház műsorán szerepelt a Traviata, Az álarcosbál, az Ernani, A zsidónő, a Hunyadi László, A bűvös vadász, a Parasztbecsület, a Bajazzók).
Kolozsvári tartózkodása idején számos társadalmi kezdeményezést támogatott: részt vett az elektromos világítás bevezetését előmozdító bizottságban, támogatta a helyi árvaházat, és igazgatása alatt a színház minden évben egy előadás bevételét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület támogatására ajánlotta fel.
A kiemelkedő színvonal ellenére Ditrói számos intrika célpontja lett. Egy színész szerződésének meg nem újítása miatt egy kivétellel az összes arisztokrata felmondta a páholybérletet, a kolozsvári sajtó pedig a színház állami fenntartásba vétele mellett állt ki a vállalkozó-igazgatói rendszerrel szemben. Egy az Ellenzékben 1895-ben megjelent cikk szerint „a kormány, főleg Ditrói ismételt kérése következtében, több ízben megújította a vállalati szerződést, tisztán az ő személyére és az ő anyagi érdekeire való tekintetből.” A támadások hozzájárultak ahhoz, hogy 1895. augusztusban Ditrói elfogadta a felkérést az újonnan nyíló Vígszínház igazgatására; vele együtt mentek a legjobb kolozsvári prózai színészek is. Noha új szerződése 1896. január 1-jén lépett hatályba, már 1895 szeptemberétől köteles volt a szervezési munkákat elkezdeni, így párhuzamosan dolgozott Kolozsváron, ahol Az ember tragédiáját vitte színre, illetve Budapesten
Budapest, Vígszínház bélyegkép|A Vígszínház 1896 körül Az akkor alakuló Vígszínház kétszeres kockázatot jelentett a Kolozsváron már nevet szerzett Ditróinak: a kültelki, rossz hírű hely és a névtelen színészekből álló társulat miatt. Itt némileg kisebb hatásköre volt, mint Kolozsváron: művészeti igazgatóként ő felelt a társulat megszervezéséért és a színpadi munkákért, de a műsorterv összeállításában csak javaslattételi és véleményezési joga volt. Ditrói megérkezése előtt már több színészt szerződtettek; melléjük már az új művészeti igazgató választotta ki Delly Emmát, Nikó Linát, Kalmár Piroskát, Szathmáry Árpádot, Hegedűs Gyulát, Gál Gyulát, Góth Sándort, Beregi Oszkárt, Sziklai Kornélt, Megyeri Dezsőt, Szerémy Zoltánt, Balassa Jenőt, Bárdi Ödönt, Győző Lajost és Varsányi Irént.