Események január 2. – A kínai-amerikai kulturális egyezmény keretében a Kínai Népköztársaságban mint első amerikai filmet bemutatják Charlie Chaplin Modern idők című filmjét január 10. – A Szövetségi Nyomozóiroda világméretű nyomozásba kezd az illegális kópiák készítői és forgalmazói után. A filmkalózok évi 800 millió dolláros kárt okoznak az USA-ban. február 22. – A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon versenyen kívül bemutatott A szarvasvadász című film elleni tiltakozásul a Szovjetunió visszavonja benevezett filmjeit. Románia kivételével a többi kommunista ország is követi a szovjet példát és a delegációk kivonulnak a vetítésről. április 9. – Az Oscar-díj átvételekor Jane Fonda Michael Cimino szemére veti, hogy A szarvasvadász című filmje a vietnámi háború rasszista interpretációja. augusztus – Az USA több városában vallásos csoportok tiltakoznak a Monty Python filmje, a Brian élete bemutatása ellen, mert véleményük szerint istenkáromló ábrázolásai sértik a hívő emberek vallásos érzelmeit. szeptember 22. – A hamburgi filmtárlaton, melyen 43 német rendező vesz részt, kiadják a Hamburgi nyilatkozatot, amelyben a német filmkészítők tiltakoznak a választmányok és televíziós intézmények filmgyártásra gyakorolt befolyásának erősödése ellen.

Sikerfilmek Észak-Amerika Rocky II. – főszereplő és rendező Sylvester Stallone A nyolcadik utas: a Halál (Alien) – rendező Ridley Scott A rettegés háza – rendező Stuart Rosenberg Star Trek: Csillagösvény – rendező Robert Wise Moonraker – rendező Lewis Gilbert The Muppet Movie – rendező James Frawley Hair – rendező Miloš Forman

Magyar filmek Ajándék ez a nap – rendező Gothár Péter Angi Vera – rendező Gábor Pál Az állatok válaszolnak – rendező Kollányi Ágoston BUÉK! – rendező Szörény Rezső Családi tűzfészek – rendező Tarr Béla Az erőd – rendező Szinetár Miklós Égigérő fű – rendező Palásthy György Fagyöngyök – rendező Ember Judit Fekete rózsa – rendező Szőnyi G. Sándor Indul a bakterház – rendező Mihályfy Sándor A kedves szomszéd – rendező Kézdi-Kovács Zsolt A kis Valentinó – rendező Jeles András Magyar rapszódia – rendező Jancsó Miklós Magyarok a prérin – rendező Révész György Mese habbal – rendező Bácskai Lauró István Minden szerdán – rendező Gyarmathy Lívia Októberi vasárnap – rendező Kovács András Rosszemberek – rendező Szomjas György Szabadíts meg a gonosztól – rendező Sándor Pál A trombitás – rendező Rózsa János A téglafal mögött – rendező Makk Károly Útközben – rendező Mészáros Márta Verzió – rendező Erdély Miklós

Díjak, fesztiválok Oscar-díj (április 9.) Film: A szarvasvadász Rendező: Michael Cinoimo – A szarvasvadász Férfi főszereplő: John Voight – Hazatérés Női főszereplő: Jane Fonda – Hazatérés Külföldi film: Készítsétek a zsebkendőiteket! – Bertrand Blier 4. César-gála Film: L'Argent des autres, rendezte Christian de Chalonge Rendező: Christian de Chalonge, L'Argent des autres Férfi főszereplő: Michel Serrault, Őrült nők ketrece Női főszereplő: Romy Schneider, Egyszerű eset Külföldi film: A facipő fája, rendezte Ermanno Olmi 1979-es cannes-i filmfesztivál Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (február 20-március 3) Arany Medve: David – Peter Lilienthal Rendező: Astrid Henning-Jensen – Téli gyerekek Férfi főszereplő: Michele Placido – Ernesto Női főszereplő: Hanna Schygulla – Maria Braun házassága Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (augusztus 25-szeptember 4) Arany Oroszlán: nem adták ki Férfi főszereplő: Jevgenyij Leonov – Őszi maraton Női főszereplő: Otova Nobuko – Az akasztás 1979-es Magyar Filmszemle

Születések január 12. – Isidra Vega színésznő január 8. – Sarah Polley színésznő január 27. – Rosamund Pike színésznő február 9. – Mena Suvari színésznő február 9. – Csang Ce-ji (Zhang Ziyi) színésznő április 4. – Bunko Kanazawa színésznő április 12. – Claire Danes színésznő április 19. – Kate Hudson színésznő április 23. – Jaime King színésznő május 9. – Rosario Dawson színésznő május 25. – Monica Keena színésznő október 4. – Rachael Leigh Cook színésznő október 8. – Kristanna Loken színésznő

Halálozások február 12. – Jean Renoir rendező március 1. – Dolores Costello színésznő március 11. – Székely István magyar filmrendező (*1899). március 22. – Ben Lyon színész április 10. – Várkonyi Zoltán rendező, színész május 29. – Mary Pickford színésznő június 11. – John Wayne színész augusztus 17. – Vivian Vance színésznő szeptember 8. – Jean Seberg színésznő szeptember 12. – Jocelyne LaGarde színésznő december 11. – Adile Nasit színésznő, rendező december 14. – Homoki Nagy István filmrendező december 22. – Darryl F. Zanuck producer

Filmbemutatók A bádogdob – rendező Volker Schlöndorff A fekete lyuk – rendező Gary Nelson A fekete táltos – rendező Carroll Ballard A nagy szám – főszereplő Barbra Streisand és Ryan O’Neal, rendező Howard Zieff A nagy vonatrablás – rendező Michael Crichton A nyolcadik utas: a Halál – rendező Ridley Scott A pacák – főszereplő Steve Martin, rendező Carl Reiner Apósok akcióban – rendező Arthur Hiller A rózsa – rendező Mark Rydell A romlás démonai – rendező Walerian Borowczyk Apokalipszis most – rendező Francis Ford Coppola – főszereplő Marlon Brando, Robert Duvall, Martin Sheen, Dennis Hopper, Harrison Ford Bombanő – rendező Blake Edwards, főszereplő Dudley Moore Brian élete – rendező Terry Jones Caligula – rendező Tinto Brass Dilibogyók / Táborparádé – főszereplő Bill Murray, rendező Ivan Reitman Egy tiszta nő (Tess) – rendező Roman Polański, főszereplő Nastassja Kinski Elektromos lovas – rendező Sydney Pollack, főszereplő Robert Redford és Jane Fonda Én a vízilovakkal vagyok – rendező Italo Zingarelli Harcosok – rendező Walter Hill Hová tűnt Agatha Christie? – rendező Michael Apted Időről időre – rendező Nicholas Meyer Isten hozta, Mr.! – rendező Hal Ashby, főszereplő Peter Sellers Kína-szindróma – rendező James Bridges Kemény pornóvilág – főszereplő George C. Scott, rendező Paul Schrader Kramer kontra Kramer – főszereplő Dustin Hoffman és Meryl Streep, rendező Robert Benton Krisztus megállt Ebolinál – rendező Francesco Rosi Mad Max – főszereplő Mel Gibson, rendező George Miller Manhattan – rendező Woody Allen Maria Braun házassága – rendező Rainer Werner Fassbinder Menekülő szerelem – rendező François Truffaut Meztelenek és bolondok – rendező Steven Spielberg Mindhalálig zene – rendező Bob Fosse Norma Rae – rendező Martin Ritt Nosferatu: Az éjszaka fantomja (Nosferatu, a vámpír) – rendező Werner Herzog Öreg rókák, nem vén rókák – rendező Martin Brest Rock 'n' Roll High School – rendező Allan Arkush Szökés Alcatrazból – rendező Don Siegel Szerelem első harapásra – főszereplő George Hamilton, rendező Stan Dragoti Szibériáda – rendező Andrej Szergejevics Koncsalovszkij Sztalker – rendező Andrej Tarkovszkij Túl a Poszeidón-kalandon – rendező Irwin Allen Vengeance is Mine – rendező Imamura Sóhei Zsaru vagy csirkefogó? – rendező Georges Lautner, főszereplő Jean-Paul Belmondo Zulu Dawn – rendező Douglas Hickox

Kapcsolódó szócikkek Film

Kategória:Évek a filmművészetben Filmművészet