Hugenották (Les huguenots) néven a franciaországi reformátusokat nevezték a 16. század közepétől kezdve. Az elnevezés kezdetben gúnynévnek számított, ők saját magukat réformés-nak (megreformált, református) vagy kálvinistáknak nevezték. A pápahű francia kormányzat többnyire religion prétendue réformée (RPR) azaz „állítólag megreformált vallás” néven hivatkozott rájuk. A francia forradalomtól kezdve protestánsoknak nevezik őket.CathEn 1910; Gresch 2008:23.
1670 körül a 16 millió francia közül mintegy volt hugenotta. Közülük 1670 és 1720 között körülbelül -en menekültek külföldre; az üldöztetés teljes időszakára vonatkozóan (1545–1787) nincs általánosan elfogadott becslés. A befogadó országok közül néhány előjogokat biztosított nekik, máshol kompromisszumokat kellett kötniük, vagy csak megtűrtnek számítottak. A menekültek gazdasági és kulturális szempontból egyaránt hatottak a befogadó országokra. Leszármazottaik között nagy számban találhatóak híres emberek, többek között a holland, nagy-britanniai és porosz királyi házak ősei között is vannak hugenották és a Magyar Királyság területére is menekültek közülük.Gresch 2008:65–66.
Az amerikai elnökök közül bizonyíthatóan hugenották utódai nyolcan: George Washington, Ulysses S. Grant, Franklin D. Roosevelt, Theodore Roosevelt, William Howard Taft, Harry S. Truman, Gerald Ford és Lyndon B. Johnson. Ugyancsak hugenotta ősei voltak három alapító atyának: Alexander Hamiltonnak, John Jay-nek és Paul Revere-nek.
A név eredete Az első franciaországi protestánsok lutheránusok voltak, és religionnaires vagy christaudins néven voltak ismertek. Az 1560-as években meggyökeresedett hugenották elnevezés eredete mindmáig vitatott; ezzel kapcsolatban több eltérő elmélet is keletkezett.Chadwick 2003:147; Gresch 2008:23.A név eredetével kapcsolatos elméletek alapos összefoglalását adja: J. C. Gray, The Origins of the Word Huguenot = Sixteenth Century Journal, 14(1983), 349–59.
Az egyik legelterjedtebb magyarázat szerint az elnevezés valószínűleg Genfben keletkezett, amikor a genfiek a savoyai hercegek ellen folytatott szabadságharcukban segítségül hívták a helvét szövetkezett kantonok, az Esküszövetség (Eidgenossenschaft) egyikét, a bernieket, akik már ekkor (1535) reformátusok voltak, és csak azzal a feltétellel mentek Genf segítségére, ha megengedik nekik az evangélium szabad prédikálását és a református istentisztelet tartását. A genfiek számára az Eidgenossen vagy másképp kiejtve Eygenots szó annyit is jelentett, mint református. Mivel később a reformáció franciaországi hívei szoros összeköttetésbe kerültek Kálvinnal és a genfiekkel – akik ekkorra már szintén tagjaivá lettek a helvét Eidgenossenschaftnak – ezért ellenségeik elnevezték őket hugenottáknak.CathEn 1910; Colijn 2001:222; Gresch 2008:23; Papp 2009:319.
Más elmélet szerint a név alapja egy tours-i monda, amelyben egy Hugó (franciául Hugues) nevű fantomkirály éjszakánként az utcán suhan; mivel a reformátusok éjjel tartották gyűléseiket, ezért ragadt rájuk az huguenots gúnynév. Szintén tours-i eredetet feltételez az az elmélet is, mely szerint gyűléseiket a Hugó tours-i grófról elnevezett kapu mellett tartották.CathEn1910; Gresch 2008:23
Van olyan elmélet is, amely szerint a név a genfi politikai élet egyik ismert alakja, Hugues Bezanson nevéből származik.Papp 2009:319
A név legkorábbi ismert előfordulása egy 1551-es périgueux-i kéziratban található, amelyben képrombolókat illettek a gonosz hugenottafajzat titulussal. Az 1560. december – 1561 januárban megtartott orléans-i országos rendi gyűlésen Michel de L’Hospital kancellár az ország belső békéjének helyreállítására törekedve a következőket mondta: „Vessük ki elménkből ezeket az ördögi szavakat: lutheránusok, hugenották, pápisták. Ne változtassuk meg a „keresztény” nevet.” 1561-ben a kifejezés használatát betiltották, de a tiltás nem járt eredménnyel.Delumeau 2005:497; Gresch 2008:23–24.
Hitvallásuk
Az üldöztetések miatt a francia reformátusoknak eleinte nem sikerült állandó gyülekezeteket fenntartaniuk, így formálisan elfogadott hitvallásuk sem volt. Az egységes tanokat kezdetben Kálvin Institutio-ja jelentette, amely 1541-ben francia nyelven is megjelent. Az első szervezett gyülekezetek 1555–1556-ban alakultak meg Párizsban és Lyonban. Az egyházközségeket a presbitériumok vezették, amelyeket a területi, a tartományi, illetve az országos zsinat fogott össze.McGrath 1986:193; Colijn 2001:221; Papp 2009:319
Első nemzeti zsinatukat 1559. május 25–29. között tartották Párizsban, amikor a lutheri iránytól teljes mértékben a genfi reformációhoz csatlakoztak. A Kálvin egyik tanítványa, Antoine de la Roche-Chandieau által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana) fogadták el, az isteni tiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetőleg teljesen Kálvin szigorú puritán és presbiteriális elveit vették át. A hitvallást, amelynek teljes címe Confession de foy faicte d'un commun accord par les églises qui sont dispersées en France („A Franciaországban szétszórt egyházak közmegegyezése alapján készült hitvallás”), 1560-ban beterjesztették II. Ferenc királynak, majd 1561-ben IX. Károlynak. Az 1571-es La Rochelle-i zsinat megerősítette ezt a hitvallást, és ezt használták utóbb a Franciaországon kívüli hugenotta gyülekezetek is.Schaff 1977; McGrath 1986:206; Gresch 2008:19.
A Confessio Gallicana negyven tétel formájában ugyanazt a teológiai tartalmat foglalja össze, amelyet Kálvin az Institutio 1559-es (utolsó) kiadásában részletesen is kifejtett.CathEn 1910; Spijker 1999:155.
Történetük bélyegkép|Hugenotta kereszt A kezdetek Luther vallási reformtanai már az 1520-as években ismertek lettek Franciaországban, ahol a valdensek Luther előtt már több mint kétszáz évvel részben hasonló szellemben és irányban működtek, mint a 16. század reformátorai. A református propaganda elsősorban az írástudó társadalmi rétegek, azaz a kézművesek, jogászok, orvosok, tanárok, kereskedők, városban lakó nemesek és polgárok között terjedt. Az országban már létező újító, humanista mozgalom, többek között Erasmus és Rabelais sok példányban terjedő művei, valamint Jacques Lefèvre d’Étaples bibliafordítása által bizonyos értelemben előkészítették az utat a reformáció számára.CathEn 1910; Colijn 2001:110; Chadwick 2003:30.; Delumeau 2005:535; Deyon 2005:536.
A király, I. Ferenc (1515–1547) humanista műveltségével – és testvére, Navarrai Margit befolyása következtében – néha hajlott ugyan a reformáció felé, például 1523-ban Párizs püspökévé a humanista beállítottságú Jean du Bellay bíborost, Rabelais barátját nevezte ki, de legtöbbször részint vallásos nevelése, politikai érdekei és a Szentszékkel való szövetsége miatt eltűrte a reformáció híveinek erőszakos zaklattatását. Uralkodásának utolsó éveiben – először az 1534-es úgynevezett kiáltványügy miatt, majd az 1538-as nizzai fegyverszünet következtében – sokkal keményebb politikát folytatott a hugenottákkal szemben. 1539-es ediktumában máglyahalállal fenyegette azon protestánsokat, akik nem térnek vissza a katolikus hitre, és azzal is igyekezett katolikus igazhitűségét bizonyítani, hogy 1547-ben egy eretneküldöző törvényszéket állított fel, ez volt az úgynevezett Chambre ardente. A reformáció fontos személyiségei a szomszédos országokba menekültek, és onnan támogatták hazájuk vallási mozgalmait. A Svájcból becsempészett vallási irodalom – Farel és Kálvin művei – jelentős segítséget jelentett az új tanok terjedésében.CathEn 1910; Deyon 2005:536; Gresch 2008:20–21; Papp 2009: 317.
I. Ferenc utóda, II. Henrik (1547–1559) uralkodása alatt – bár az üldözések egyre fokozódtak és az ellenreformáció élére oly férfiak álltak, mint Anne de Montmorency herceg, Charles de Guise reimsi bíboros érsek (1524–1574), valamint testvére, a hadvezér François – a religionnaires száma 1558-ra már négyszázezerre emelkedett. A hugenották élén Bourbon Antal, Vendôme hercege, III. Johanna navarrai királynő férje és I. Louis de Bourbon-Condé, valamint a harcedzett II. Gaspard de Coligny admirális állt.Pallas.
II. Ferenc rövid uralkodása alatt (1559–1560) a két Guise herceg vezette az ország kormányát. Szigorú rendeletek jelentek meg az eretnekek ellen. Eszerint amelyik házban református vallási összejöveteleket tartanak, az lerombolandó, az összejövetelen résztvevők halállal büntetendők. Amikor a Guise-ek hatalmának megtörésére szervezett Amboise-i összeesküvést felfedezték, tömegesen végeztek ki hugenottákat.Pallas
A reformáció elterjedése Az összlakossághoz képest a hugenották aránya nem volt magas: virágzásuk az 1560-as évek elejére tehető, ekkor mintegy 1,8–2 millióan éltek Franciaországban, ami az akkori lakosság 10–13%-ának felelt meg. Társadalmilag azonban a számarányuknál sokkal jelentősebb hatást fejtettek ki, mivel a nemesség 50%-a, a városi polgárság 30%-a csatlakozott a kálvinizmushoz. A parasztság elég kis mértékben vált reformátussá, egyrészt a lelkészek és prédikátorok kis száma miatt, másrészt azért, mert a nemesség java része nem a birtokán élt, így a katolikus egyház jobban meg tudta tartani a híveit.Papp 2009:320.
Földrajzilag a hugenották nagy számban a déli (Lyonnais, Alsó-Dauphiné, Alsó-Languedoc, Vivarais, Cévennes, Béarn) és nyugati (Guyenne, Saintonge, Aunis, Poitou) tartományokban éltek. Vallási-szellemi központjuknak számított Párizs, Nîmes, Montpellier, Meaux, Orléans, Lyon, Montauban és La Rochelle.
Vallásháborúk
bélyegkép|IX. Károly és felesége Ausztriai Erzsébet francia királyné, miniatúra Medici Katalin imakönyvéből bélyegkép|Szent Bertalan-éj, François Dubois festménye bélyegkép|A nantes-i ediktum IX. Károly trónra lépésekor (1560–1574) az uralomvágyó anyakirályné, Medici Katalin a Guise-ektől meg akart szabadulni és a hugenották felé fordult. Főként kancellárja tanácsára kedvezményeket nyújtott nekik, így például megengedte, hogy Poissyban 1561. szeptember 9. és október 13. között zsinatot tartsanak. Itt többek közt megjelent Théodore de Bèze, Pietro Vermigli, és néhány németországi lutheránus teológus is. A zsinat eredménye a januári vagy saint-germaini ediktum lett, mely a városok falain kívül a hugenottáknak szabad vallásgyakorlást biztosított. 1561-ben Coligny admirális 2150-re becsülte az országban működő református gyülekezetek számát.Pallas; Chadwick 2003:149.
1562. március 1-jén azonban François de Guise Wassy városkában több hugenottát lemészároltatott. Ez jeladásul szolgált az első vallásháborúra, melyet az amboise-i béke zárt le. A béke néhány város, többek között Párizs kivételével szabad vallásgyakorlatot biztosított. A második vallásháborút a longjumeau-i béke zárta le, mely főbb vonásokban a januári ediktum pontjait elevenítette fel (1568). Néhány hónap múlva kitört a harmadik háború. Az ezt lezáró saint-germain-i béke (1570) majdnem teljes vallásszabadságot adott a hugenottáknak, és ennek biztosítására több várat adott birtokukba, például La Rochelle-t.