A neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis v. H sapiens neanderthalensis) vitatott besorolású emberféle. Egyes vélemények szerint az emberfélék (Hominidae) egy kihalt faja. Más vélemények szerint nem faj, hanem Homo sapiens alfaja és nem kihalt, hanem keveredett az északra hatoló Homo sapiens sapiens alfajjal, létrehozva a paleoeuropid rasszot. Mintegy 750 ezer éve jelent meg és kb. 40 000 évvel ezelőtt tűnt el. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. Köznapi nevén az ősemberek közé tartozik. A neandervölgyi emberek génállománya megtalálható az európai lakosságban (1%-4% közötti mértékben). A neandervölgyi ember később Ázsiában ismételten keveredhetett az ott élő homo sapiensekkel, így ők több neandervölgyi-eredetű gént hordozhatnak.http://www.nytimes.com/2015/02/20/science/a-new-theory-on-how-neanderthal-dna-spread-in-asia.html?_r=0 Egy 2015-ös DNS-vizsgálat eredménye szerint egy csontmaradvány tulajdonosa ugyan a Homo sapiens sapiens alfajhoz tartozott, ám négy vagy öt generációval korábban egy neandervölgyi is volt az ősei között. Ez az eredmény egyfelől arra utal, hogy a keveredés tényszerűen megtörtént, másfelől a neandervölgyi ember alfaji besorolását erősíti meg. A csontmaradványt publikálója, Erik Trinkaus már a DNS-vizsgálat előtt, morfológiai alapon is a neandervölgyi és a modern ember keverékének tartotta.Origo: Európában is összebútorozhattunk a neandervölgyiekkel
Felfedezésük, elnevezésük thumb|250px|Johann Carl Fuhlrott
A neandervölgyi emberek a németországi Düsseldorf melletti Düssel folyócska egyik – Joachim Neanderről elnevezett – völgyéről kapták nevüket, amely németül Neanderthal, újabb helyesírással: Neandertal. Csontjaikat nem itt találták meg először, hanem Belgiumban (1829) és Gibraltáron (1848).
A neandervölgyi leleteket 1856-ban találták meg egy kőbányában, ahonnan egy tanítóhoz és amatőr természetbúvárhoz, Johann Karl Fuhlrotthoz kerültek. Fuhlrott gyanította a maradványok emberi jellegét, majd elküldte őket a bonni egyetem anatómusához és antropológusához, Hermann Schaaffhausenhez, aki „primitív emberfajtaként” írta le azokat. A Homo neanderthalensis fajnevet 1864-ben adta neki William King angol-ír tudós. Sok más, ma már nem érvényes név mellett (mint például Homo primigenius, Homo antiquus, Homo incipiens, Homo europaeus és Homo mousteriensis), a rákövetkező évtizedek hasonló leleteire volt szükség ahhoz, hogy belássák: ugyanarról a fajról van szó.
thumb|100px|left|Hermann Schaafhausen
A neandervölgyi leletek megtalálásától számíthatjuk a paleoantropológia tudományának megszületését: korábban ugyanis egyáltalán nem találtak korai emberfajoktól származó leleteket, illetve ha igen, akkor fel sem merült, hogy azok valamilyen emberfélétől származhatnak: a kortársak az embert egyedinek és az állatvilág felett állónak tartották. A kor tudományos közvéleménye évekig nem tudott mit kezdeni a neandervölgyi és a hozzájuk hasonló leletekkel: a maradványok emberi voltát rögtön észrevették, de azok a modern embertől való eltéréseit illetően sötétben tapogatóztak. Kevesen voltak, akik egy ősi emberfajt láttak benne: a korban a fajok változását sem tudták elképzelni, nemhogy az emberét. Volt, aki a modern embertől való eltéréseket patológiás elváltozásoknak tartotta. Charles Darwin korszakalkotó műve, A fajok eredete csak 1859-ben jelent meg, de ebben Darwin még nagyon óvatosan fogalmaz az ember eredetét illetően – ennek ellenére mégis óriási vitákat gerjesztett.
Besorolásuk thumb|500px|Klasszikus neandervölgyi emberek maradványainak fontosabb lelőhelyei
A neandervölgyi leletek felfedezésétől eltelt 150 évben nagyon sokat vitatkoztak arról, hogy a neandervölgyi emberek hol is helyezkednek el az ember törzsfejlődésében. A nézőpontok többször változtak az elmúlt évtizedekben. Az 1920-as évekig azt gondolták, hogy a ma élő (európai) ember közvetlen őse volt, mivel addig még csak európai leletekből ismerték és ősi emberféléket (pontosabban amit akkor annak tekintettek) más földrészeken nem is találtak. Ez az elképzelés egyébként nagyon jól egybeesett a kor általános felfogásával, amely természetesnek és megkérdőjelezhetetlennek vette az európai (fehér) civilizáció felsőbbrendűségét más népekkel szemben: a gyarmati időkben sokan fanyalogva fogadták Charles Darwin sejtését, miszerint az emberi faj Afrikában alakult ki.
Az 1950-es évektől a legtöbb kutató úgy gondolta, hogy a mai ember egy kihalt alfaja volt, ezért a Homo sapiens neanderthalensis nevet adták neki. Az utóbbi évtizedekben a leletek alapján az a feltevés alakult ki, hogy a Homo erectus európai változatából, a heidelbergi emberből (Homo heidelbergensis) alakult ki, a mai ember tehát nem a leszármazottja: a két faj közös őse mintegy 660 000 éve élhetett. A két populáció legalább 370 000 évig elkülönülten élt. Mivel azonban a DNS-vizsgálatok szerint a Homo sapiens sapiens és a neandervölgyi ember képes volt egymás közt szaporodni, a Homo sapiens neanderthalensis besorolás ismét jogalapot nyert. Ez egyben megkérdőjelezi a heidelbergi ember besorolását is, amelynek már Homo sapiensnek kellett lenni ahhoz, hogy két leszármazott populációja alfaji szinten különülhessen el és ismét egyesülhessen egyetlen alfajban. A neandervölgyi embereket morfológiai jellegeik alapján korai és klasszikus típusba sorolják. A heidelbergi emberek és a neandervölgyiek, valamint a neandervölgyiek két típusa között folytonos az átmenet, ami számos leletnél megnehezíti az egyértelmű besorolásukat.
Az anatómiailag modern ember mintegy 150-200 ezer éve alakult ki Afrikában, a legidősebb ázsiai Homo sapiens leleteket a Közel-Keleten találták, koruk 80-120 ezer évesre tehető. A mai ember legidősebb európai maradványait Bulgáriában találták meg, korukat 43 000 évre becsülik. A nyugat-európai leletek ennél fiatalabbak. A neandervölgyi emberek kb. 28 000 éve tűntek el, valószínűleg beolvadtak a mai embertípusba. Hosszú ideig egymás mellett létezett a két populáció.
Egyértelmű besorolás azonban mindig csak a típuspéldányokra lehetséges, az átmeneti alakok folytonos vita tárgyát képezik. Kladista szemlélettel viszont ezek a viták feleslegesek: a kategorizálás folyamatos evolválás és sok ismert átmeneti alak mellett lehetetlen, és nem összeegyeztethető az evolúció folytonosságáról alkotott modern nézetekkel.Dawkins: Legnagyobb mutatvány, 201-225. old.
Lásd még: Emberré válás
Elterjedésük Neandervölgyi emberek maradványait Nyugat-Eurázsiában az Ibériai-félszigettől a Kaszpi-tengeren is túl, a mai Üzbegisztán keleti részéig találtak. Északi elterjedésüknek a jégtakaró aktuális kiterjedése szabott határt: maradványaikat nem találták meg a Temze, Kárpátok, Krím-félsziget és a Kaukázus vonalától északra. Legdélibb elterjedésük határa pedig a mai Palesztina területe volt.
A neandervölgyi emberek a pleisztocén korszak három jégkorszakában (alpi elnevezéseikkel: Mindel, Riss, Würm) és két interglaciálisában (szintén alpi elnevezéseikkel: Mindel–Riss, Riss–Würm) éltek.
Testfelépítésük thumb|300px|A modern és a neandervölgyi ember koponyája közötti különbségek
Mivel a neandervölgyi emberek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, ezért testük nagymértékben alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal, hogy a szervezetük hővesztesége a legkisebb legyen (ezek a jellegek a mai eszkimók és lappok testfelépítésében is megfigyelhetőek). Testalkatuk legjobban egy birkózóéra hasonlított. A modern ember minden rassza hozzájuk képest sokkal karcsúbb, ami megerősíti, hogy melegebb éghajlathoz (Afrikában) alkalmazkodott. Az afrikai populációban fennmaradt a modern ember ősi gracilitása, míg a többi rassznál a neandervölgyiekkel való keveredés segítette elő a hideghez alkalmazkodást. Ehhez hozzátartoznak a testszőrzet, a fehér bőr és a hízásra hajlamosító gének.
A férfiak átlagosan 164–168 cm (legfeljebb 178 cm), a nők pedig átlagosan 152–156 cm testmagasságot értek el, ami megegyezik a mai emberre jellemző, kismértékű nemi kétalakúsággal. A főbb fizikai jellegzetességeikre csak a csontleletek alapján következtethetünk: a lágy részeik milyenségéről (például bőr, szőrzet, haj színe, a fül alakja stb.) csak találgatások vannak. A mai ember szőrképződését befolyásoló gének részben a neandervölgyitől származnak, így az egyenes haj és az erős testszőrzet feltevése megalapozott. Csontjaik általában vastagabbak voltak a Homo sapiens sapiens alfajnál, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy nagyobb eséllyel fosszilizálódjanak.
Néhány külső vonásuk (átlagos vonások, nagy eltérések vannak): hátrahajló, rövid és lapos homlok erős, durva, kissé kiálló arckoponya, a szemöldök felett összefüggő, kiálló szemöldökeresz hátul kúpos, felül laposabb koponya agytérfogatuk valamivel nagyobb volt a mai emberénél (átlagban 1600 cm³ férfiaknál (legfeljebb 1736 cm³) és átlagban 1300 cm³ nőknél) fogazatuk nem különbözött lényegesen a mai emberétől, de sokkal erőteljesebb volt széles, hatalmas orr csapott áll rövidebb nyak határozottan izmosabb test rövidebb végtagok nagyobb mellkas vastagabb vázcsontok
Medencecsontjaik vizsgálata alapján egyes kutatók szerint (Trinkaus) a szülőcsatorna szélesebb, így terhességük időtartama hosszabb is lehetett az embernél, akár 11-12 hónap is, így a neandervölgyi nők a modern embernél fejlettebb, de ugyanazon időtartamon belül kevesebb utódot szülhettek. Más kutatók szerint (Anderson) viszont csak az eddigi medencecsont leletek alapján nem lehet ilyen határozott következtetést levonni, más szempontokat is figyelembe kell venni, ráadásul úgy tűnik, hogy a neandervölgyi emberek fejlődése gyorsabb volt, mint a mai emberé: érésük hamarabb következhetett be.
Korai neandervölgyi ember Ebbe a csoportba tartozó leletek a Riss-glaciális végéről és a Riss–Würm-interglaciálisból származnak, koruk mintegy 70– év. Ide sorolják például Fontéchevade (Franciaország); Saccopastore, Guattari (Olaszország), Suba-lyuk (Cserépfalu, Magyarország); Krapina (Horvátország) és Ehringsdorf (Németország), Kiik-Koba (Ukrajna) leleteit.
Klasszikus neandervölgyi ember
A klasszikus neandervölgyi emberek a Würm-glaciális alatt éltek, koruk mintegy 28– év. Ide sorolják például Arcy-sur-Cure, Saint-Césaire, La Ferrassie, La Moustier, La Chapelle-aux-Saints, La Quina (Franciaország); Szeleta-barlang és Istállós-kői-barlang (Magyarország); Vindija (Horvátország); Kebara, Tabun, Amud (Izrael), Shanidar (Irak), Tesik-Tas (Üzbegisztán) leleteit.
Eszközeik Kőeszközeik főleg a mindennapi életüket segítették: a préda húsának, bőrének feldarabolását, más eszközök készítését és a tűz meggyújtását. Ennek megfelelően kézi (nyél nélküli) baltákat, kaparókat, szakócákat és késeket készítettek illetve használtak.
Az általuk készített pattintott kőeszközöket (első franciaországi lelőhelyük alapján) moustier-i iparnak vagy kultúrának nevezzük. Ezeken a kőeszközökön – annak ellenére, hogy elődeihez képest (acheule-i ipar) jobban megmunkáltak – azonban semmi változás nem tapasztalható a faj közel kétszázezer éves története során: vagyis a neandervölgyi emberekből hiányozhatott a mai emberre jellemző újítókészség.