Bajmóc vára () a Nyitra folyó jobb partján, egy jól megközelíthető kis dombon épült a 13. század második felében (Csorba), amikor már vizesárokkal vették körül. A Pálffy család birtokközpontjainak egyike. Először a középkori magyarországi végvárlánc tagja volt, később azé a Trencsénig húzódó, 30 várból álló védvonalé, amit Pozsonyból irányítottak. A vár alatti, denevérek lakta és az épületből elérhető kéttavas cseppkőbarlang látogatható. A parkjában fakadó gyógyvíz barlangjában egykor ősemberek laktak. A vár előtt álló, 28 méter magas és 12 méter törzsátmérőjű, több mint 700 évesre becsült hársfát a hagyomány szerint Csák Máté ültette 1301-ben. Úgy tartják, hogy Mátyás király is tartott itt országgyűlést, és a fa árnyékában hűsölve hozott egy sor rendeletet. „Oklevelei közül számosat állított ki innen sub tilia nostra Bajmocensi, azaz »a mi bajmóczi hársfáink alól« keltezve” (Borovszky).

Egyike azon magyar főnemesi lakhelyeknek, melyek képesek valamennyit megmutatni a monarchia uralkodói pompájából és a történelmi időkből.

Legendája

A bajmóci várban egy fekete hölgyet láttak kísérteni, többnyire a vártorony környékén és a vár lépcsőjén bolyongva. A legenda szerint rokonai hűtlenséggel vádolták meg, férje pedig rettenetes igazságpróba elé állította. Azt követelte tőle, hogy vesse le magát a toronyból – ha ártatlan, élve marad, ha pedig bűnös, megérdemli a halált. Az asszony magával vitte aprócska gyermeküket, és vele ugrott a mélybe. Azóta együtt járnak vissza kísérteni az éj sötétjében. Az anya és karjában rívó gyermek szellemét többen vélték már látni-hallani.

Története bélyegkép|jobbra|250px|A vár légifelvételen

Az erődítményt elsőnek a zobori bencés apátok tulajdonát leíró levél említi 1113-ban; akkor még palánkvár állt itt.

A 13. században még csak 35–40 méter átmérőjű, sziklára épült váracska 1889-re 80 helyiséges, 365 ablakos, 6000-nél is több műkincset rejtő kastély lett. Kialakítása elegáns, fényűző.

A tatárjárás után IV. Béla előírta, hogy a főuraknak gondoskodniuk kell kapott uradalmaik védelméről – ezek eleinte nem örökbirtokok voltak, hanem bizományba kapott királyi jószágnak számítottak. Számos vár, erőd és más erősség épült ebben az időben.

1297 körül már a Hont-Pázmány nemzetségbeli Kázmér ispán fiaié volt, ők kibővítették, de föltehetően még ekkor is csak kerek lakótoronyból és azt körbefogó falból állt. Ezt a „központi magot” a 15. században egy külső fallal vették körül.

Kázmér ispán fiai szembekerültek a tartományúri hatalmát kiépítő Csák Mátéval, és vereséget szenvedtek tőle. Az 1297-ben az ostromlott Gímes felmentésére haddal indult III. András elkésett a segítséggel, és Máté Gímes után a Hont-Pázmány nembéliek további öt várát foglalta el, köztük Bajmócot is.

A mindig önös érdekét néző főúr erősen köpönyegforgató volt, de egy cseppet sem gyenge. 1301-ben Premysl Vencelt támogatta, és fiának magyar királlyá koronázása után 1302 elején királyi adománylevéllel megkapta Trencsén és Nyitra vármegyéket, valamint Bajmócot is. Kiskirályságának központját Trencsénben rendezte be, hátat fordított Vencelnek és önálló politikára tért át.

Trencséni Csák Máté megnőtt hatalmára jellemző, hogy bár nem tartotta be Anjou Károly Róberttel kötött kékesi megállapodást a királlyá koronázott Károly Róbertnek nem volt ereje hatalmának megtörésére. Bajmócot csak Csák Máté halála után, 1321 tavaszán tudta visszavenni.

bélyegkép|jobbra|250px|Bajmóc vára

Luxemburgi Zsigmond birtokadományokkal próbálta pártjára állítani a magyar nemeseket. Bajmócot Jolsvai Leusták nádor kapta meg. Jolsvai fia (György) utód nélkül halt meg, ezért a birtok 1427-ben visszaszállt a koronára.

1430-ban a király Pököskéért cserébe Noffri Lénárdnak és három testvérének adta örök adományként (Csorba). Ők négyen példás összefogással külső kővárat emeltek a meglévő köré.

A század derekán Giskra cseh huszitái Bajmócot is megostromolták. A legtöbb forrás (pl. Csorba) szerint a vár egyike maradt annak a néhány felvidéki erősségnek, amely képes volt nekik ellenállni – Fényes Elek szerint viszont bevették.

1489-ben a Noffri család is kihalt. A bajmóci uradalmat ezután Mátyás király törvénytelen fiának, Corvin János liptói hercegnek adta.

Borovszky Samu erről így emlékezik.:

A Szapolyai család által kimódolt orgyilkosság terve tehát nem sikerült, Bajmóc hamarosan mégis a Szapolyaiaké lett, mert az időközben elhunyt Mátyás király adósságát Corvin János nem tudta kifizetni, így kénytelen volt a várbirtokot zálogként átengedni.

A 16. században Szapolyai János választott magyar királytól harccal foglalta el a várat riválisa, I. Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, szintén magyar király. Ő az uradalmat 1527-ben Thurzó Eleknek adományozta. Ő, majd utódai többször is megerősítették, aminek eredményeképpen a törökök nem tudták bevenni, 1530-ban és 1599-ben sem (Csorba).

1599-ben rablók fosztogatták a környékét, de az erősséget nem támadták meg.

1605-ben Bajmóc megnyitotta kapuját a felkelő Bocskai István hajdúinak. A Thurzók 1607-ben kapták vissza, és birtokközponttá fejlesztették. A korszerűsítések elmaradása miatt ekkorra hadászati értékét már elvesztette.

1637-ben a Thurzó család is kihalt, és a bajmóci uradalom ismét visszaszállt az uralkodóra, aki a Pálffy családnak adta zálogba; 1643-ban a zálog tulajdonukká alakult. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a kurucok hosszas éheztetéssel 1704. július 8-án bevették.

Ezzel a nem éppen szerencsés lépéssel a kurucok még inkább maguk ellen fordították a Pálffyakat, és Pálffy János nádor már a trencséni csatában a császáriak egyik vezéreként jeleskedett. Pálffy III. János gróf, aki a nádori tisztség mellett 'horvát bán is lett (később Sáros vármegye főispánja, a magyarországi császári hadak főparancsnoka, a szatmári békét megkötő császári felhatalmazott, nádori tisztségében pedig Mária Terézia királynővé koronázója) 1708. november 4-én körbevette a bajmóci várat és azt egyhetes ostrommal november 11-ére visszaszerezte. Az erődítményekre kimondott 1711-es várrombolási rendelet Pálffyk tíznél is több erősségét nem érintette, így a bajmóci vár is megmaradt.

A vár középkori formáját 1889-ig őrizte meg. Ekkor Pálffy János Ferenc gróf tulajdonos instrukciói alapján Hubert József budapesti műépítész a késő gótikus francia várbelsők mintájára impozáns kastéllyá építette át. Az évtizedes átalakítás 1908-ban készült el és 2 millió aranykoronát emésztett fel. A 20. század elejére (állítólag azért, hogy minden naptári napon más és más ablakon lehessen kitekinteni) 365 ablakos díszes várkastéllyá bővítették ki. 17. századi állapotában csak a kápolna és a nagyterem maradt meg (Csorba).

A vár utolsó (műgyűjtő) tulajdonosa

bélyegkép|jobbra|250px|Pálffy János Ferenc szarkofágja a vár kriptájában

Pálffy János Ferenc (1829-1908) gróf aktívan közreműködött a tervezésben, de elkészültét már nem érte meg. A főúr kiváló műbarát és műértő. Mű- és régiséggyűjteménye ma is messze földön híres. A bajmóci vár, a bazini várkastély, a királyfai kastély, pozsonyi, bécsi és párisi palotái, valóságos tárházai a műkincseknek és gyűjteményeknek. A nemzet háláját leginkább 1900. október 9-én a középosztály tehetségeinek támogatására tett alapítványával érdemelte ki. A király 1884-ben a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot és 1896-ban az I. osztályú Vaskorona-rendet adományozta neki.

Ő ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak Karl von Piloty Nero szemléli az égő Rómát című nagy festményét, a Szépművészeti Múzeumnak pedig 178 képet – egyebek közt Rembrandt, Tiziano, Troyon, Courbet, Daugbigny, Hobbema, Baltraffio, Andrea del Sarto, Francesco Francia műveit (a Nemzeti Galériában is több Pálffy-kép van.)

Gyűjteményének átfogó leltározásával Radisics Jenőt bízta meg, és ő nemcsak a műveket írta le, de a rideg és távolságtartó, de magányában is nemzetét szerető főurat is. Tőle idézzük gróf Pálffy János Ferenc végrendeletének idevágó részét:

"Életem hosszú folyása alatt tett külföldi utazásaimnak és ottani huzamosb tartózkodásaimnak az oka és czélja ... az volt, hogy ... a külföldnek, a képzőművészeteknek gazdag tárházából megszerezzek annyit, amennyit a körülményekhez és anyagi erőmhöz képest megszerezni lehetett s, hogy e megszerzett képzőművészeti tárgyakat hazahozva, hazánknak ily tárgyakban szűkölködő voltán segítsek s ezekkel a hazai műízlést nemesítsem s a művészetet ébresszem.”

Végakaratában úgy rendelkezett, hogy bajmóci gyűjteményét az örökösök nyissák meg a nyilvánosság előtt – e rendelkezését azonban figyelmen kívül hagyták. 1945-ben a csehszlovák állam Bajmócot is kisajátította. 1950. május 9-én tűz ütött ki, amit teljes helyreállítás követett. A Pálffyak hagyatékát Csehszlovákia szétválása óta a szlovák állam gondozza.

Szerkezete, részei

Az épületrendszer függőlegesen és vízszintesen is erősen tagolt. Vízszintesen három épületgyűrűt, függőlegesen három udvarszintet különíthetünk el. A fölső és az alsó udvar szintkülönbsége 20 m.

A legalsó udvarból széles lókaptatós lépcső vezet a másodikba.

Az épületgyűrű külső peremén vannak a gazdasági, adminisztrációs építmények és az egykori várőrség szállásai, a középső zónában a kápolna, a vártulajdonos lakrésze és vendégszobák. Két nagy – 60, illetve 71 méter magas – torony közé szorult a legbelső, többszintes épületegyüttes, szintenként egy lakosztállyal. Az épületegyüttesben 182 helyiséget alakítottak ki, ezek közül 50 lakószoba (Csorba).

Fogadóterek, Hunyadi-terem, diszpozitórium, keleti szalon (és dolgozószoba), valamint pár vendégszoba van. A tornyokba csigalépcsőkön juthatunk fel. A legfelső toronyszoba zöldlombos falfestéseiről híres.

Legalul levéltári szoba van „raumkunst” (ez egy mondvacsinált és „átlagos” jelentésű, „németes” jelző) stílusban berendezve.

Külső vár

A sokszög alaprajzú külső várba négyszögletes kaputornyon át vezet az út. A falakat négyszögletes és patkó alakú tornyokkal erősítették meg (Csorba). A belső vár szintjei

Az ötszintes belső vár alaprajza is sokszögletű.

I. szint

1. Képtár – tulajdonosok portréival a kastély átalakítás előtti időkből.

2. A Nádasdy-terem, a 19. század második felében érdekes, figurális motívummal díszített burkolatot kapott. Az olasz reneszánsz stílusú komód a gyűjtemény legrégibb bútora. A falakon Nádasdy Ferenc, Zaya András portréja mellett a két egyenruhás lovas, valószínűleg a Habsburg-dinasztia tagjai.

3. Toronyszoba ikonosztázokkal. Nardo di Cionét, a bajmóci oltár festőjeként ismerjük; legfontosabb alkotásai bekerültek gróf Pálffy János gyűjteményébe. Az oltárszárnyakat a 14. század 50-es éveiben temperával fatáblára festették, és a következő szenteket ábrázolja: felső sor, balról jobbra: Szent János, Jeremiás próféta, Mária Jézussal, Keresztelő Szent János, Ranier próféta; alsó sor, balról jobbra: Szent Ágoston, Mária Magdolna, Szent Pál apostol.

Katalin és Mária között a szenvedő Krisztus és Szent János apostol, Szent Lucia. Szent Péter apostol. És Szent Margit. Szent Antal Remete. Nardo di Cione 14. század a pestis-járvány utáni második feléből a firenzei festészet legfőbb és legjelentősebb alakja. A bajmóci oltár az egyetlen épen maradt munkája. Andrey testvérével együtt a 14. század végén már ők a legnagyobb toszkán festők. 4. Télikert a következő hely A virágok védelmére és játékok termének volt. A padlóbál és ablakok alatti nyílásokból áramló meleg a szoba állandó alaphőmérsékletét biztosította. A helyi meleget 17. századi habán cserépkályha adta. Egyszerű konzolos padok mögötti lambériázott faparavánok között kártyát, sakkot, vagy a rulettet játszhattak. A gazdagon faragott barokk szekrény a lengyel Gdańskból került ide 1700-ban. A párkánypajzson a város címere van. A télikert hármas alakot ábrázoló festménye Marie Antoinettet, férjével XVI. Lajossal és háttérben álló testvérét Maximilian von Habsburgot mutatja. A kép festője A nemesség 18. századi festője Johan Mikhail Millitz bécsi festő, aki Felső-nyitrán is élt.