A Szöulban, szigetén található, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz tartozó, azon belül is az Isten Gyülekezetei szövetség egyik tagegyháza.
Jellemzők 2020 körül a világ egyik legnagyobb keresztény gyülekezetével rendelkezik, kb. egymillió hívővel.
Az egyház alapítóját és főlelkészét, t 2013-ban sikkasztással vádolták meg, majd 2014 februárjában három év börtönre ítélték.
A fő templom befogadóképessége fő, de egy átlagos istentiszteletet kivetítőkön keresztül mintegy ember követheti.
Az egyháznak országosan 2020 táján már tagja van.
Jegyzetek
Kategória:Szöul építményei Kategória:Keresztény vallási épületek