A Lucy 2014-ben bemutatott francia sci-fi akciófilm, melyet Luc Besson írt és rendezett, valamint feleségével, Virginie Sillával közösen producerként is felügyelt, Europacorp elnevezésű cégén keresztül. A főbb szerepekben Scarlett Johansson és Morgan Freeman látható.
2014. július 25-én jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban. Franciaországban 2014. augusztus 6-án, Magyarországon augusztus 7-én mutatták be. A film bevételi szempontból sikeresen teljesített, és megosztott, de összességében pozitív kritikákat kapott.
Cselekmény A naiv, Tajpejben tanuló amerikai Lucy Millert barátja arra kéri, kézbesítsen egy szintetikus drogot tartalmazó aktatáskát. Richardot azonban lelövik, a lányt pedig túszul ejti Mr. Jang, a könyörtelen drogbáró. A gengszter emberei egy szintetikus kábítószert (CPH4) tartalmazó tasakot operálnak a lány hasába, és arra kényszerítik, csempéssze azt át a határon.
A tasak megsérül, a szer Lucy szervezetébe kerül, aminek hatására emberfeletti tulajdonságokra tesz szert. A lány Samuel Norman professzorhoz fordul segítségért, aki több évtizede foglalkozik az emberi agy és a benne rejlő lehetőségek feltérképezésével – ő az egyetlen, aki meg tudja válaszolni, hová vezet mindez. Korábbi fogvatartóival a nyomában Lucy hamarosan prédából üldözővé válik, és olyan harcossá fejlődik, amely emberi ésszel már-már felfoghatatlan.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Lucy Miller Scarlett Johansson Bánfalvi Eszter Samuel Norman professzor Morgan Freeman Papp János Mr. Jang Cshö Minsik Pierre Del Rio Amr Waked Széles Tamás brit sebész Julian Rhind-Tutt Viczián Ottó Richard Pilou Asbæk Király Attila Caroline Analeigh Tipton Andrusko Marcella
A film készítése A filmet Párizsban, New Yorkban és Tajpejben forgatták.
Fogadtatás A 40 millió dollárból készült film világszerte több mint 458 millió dolláros bevételt termelt.
Többnyire pozitív kritikákat kapott, dicsérve Johansson filmbéli alakítását. A Metacritic oldalán a film értékelése 61% a 100-ból, amely 45 véleményen alapul. A Rotten Tomatoeson 194 értékelés alapján 66%-os minősítést kapott.
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek Az agykapacitás 10 százalékának mítosza
Kategória:2014 filmjei Kategória:Luc Besson-filmek Kategória:Francia akciófilmek Kategória:Francia tudományos-fantasztikus filmek Kategória:Biopunk Kategória:Párizsban játszódó filmek Kategória:Universal Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:IMAX-filmek