A Holic csoport alapvetően katolikus hitnézetekre épülő kisebb vallási csoport, kommuna. Az ausztriai Holic Gruppe magyarországi szervezete. Szintén hivatkoznak rájuk, mint "dunaföldváriak", vagy "jégmadarak" (Ausztria). Magukra vonatkozóan csak a "keresztények" nevet hajlandók elfogadni. A sajtóban és különféle hitvédelmi írásokban újságírók, külső megfigyelők, volt tagok, valamint a jelenlegi csoporttagok családjai gyakran minősítik a szervezetet szektának.

Létrejötte

A csoport 1978-ban jött létre Ausztriában. Alapítója Gott­fried Holic (1943–2010) katolikus teológiai tanulmányait félbehagyva összeköltözött két barátjával, akikkel a szemináriumban ismerkedett össze. Az első lakóközösség Bécsben jött létre az 1970-es években, majd hamarosan újabbak jelentek meg országszerte.

Kelet-Európában 1989 után jelentek meg lakóközösségek (Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban), a mozgalom létszáma a 90-es években elérte a kétszáz főt. Szintén ekkor megjelentek a Balti országokban és Szászországban, majd Berlinben. 2000 körül a bővítés tovább folytatódott Hollandiában, majd Baden-Württembergben.

Magyarországon az első kommunát Dunaföldváron alapították, ezért régebben tagjaikat "dunaföldváriaknak" nevezték. 2011-re számuk jelentősen csökkent a korábbi mintegy 60-ról 10-20 főre. Debreceni, győri, székesfehérvári és dunaföldvári lakóközösségük mára megszűnt.

Ismertté válás A csoport hamar ismertté vált a fiatal tagok kétségbeesett szüleivel és rokonaival készült riportok által. 1992 nyarán három szülő nyílt levélben az Országgyűléshez fordult segítségért, tiltakozását fejezve ki „az utóbbi időben Magyarországon működésbe lépett távol-keleti, nyugati központú agresszív szekták tevékenysége ellen", amelyek szerintük arra késztetik gyermekeiket, hogy a szülőkkel megszakítsák a kapcsolatot, félbehagyják tanulmányaikat és ingyen dolgozzanak. A Legfőbb Ügyészség 1994 januárjában megállapította, hogy a Holic csoportról egyetlen bűncselekmény alapos gyanújára utaló adat, sem kiskorú veszélyeztetése, sem züllött életmód, sem bűncselekmény elkövetésére való rábírás, sem személyi szabadság megsértése nem áll fenn. A rendőrség egyetlen esetben sem látott alapot arra, hogy a csoport ellen eljárást indítson. Ennek ellenére Dr. Csendes László rendőr alezredes az ORFK Bűnmegelőzési Osztály osztályvezetője "új devianciának" nevezte a szektakérdést valamint "dunaföldvári szektának" nevezte a csoportot.

Tanításai Kamarás István vallásszociológiai felmérése szerint a közösséget széles körű teológiai, filozófiai és tudományos háttér jellemzi. Beszélgetéseik témái (például az Újszövetség politikai és szociális háttere) igényes, komoly teológiai tájékozottságot feltételeznek. A Bibliát annak történelmi és irodalmi környezetében törekednek vizsgálni. A Biblián kívül használnak, idéznek más műveket is (például Turay Alfréd, Rózsa Huba, Bolberitz Pál, különböző ókeresztény írók műveit).

Hitnézetek

Doktrinális besorolás tekintetében mind a karizmatikus, mind a neoprotestáns irányzatokat elutasítják. Ugyanakkor a katolikus, ortodox és protestáns egyházak bizonyos tanításával egyetértenek:

Isten léte szentháromságtan krisztológia lélek halhatatlansága pokol létezése Apostoli hitvallás Nikaia–konstantinápolyi hitvallás athanáziuszi hitvallás

Ezeken túlmenően az alábbi kérdésekben is a katolikus álláspontot fogadják el:

teremtéstan szabad akarat házasság felbonthatatlansága, abortuszellenesség

Biblia, kinyilatkoztatás

Honlapjukon, a "Kik vagyunk mi?" írás szerint a protestáns sola scriptura tanításhoz hasonlóan a Bibliát tartják a keresztény tanítás egyedüli alapjának: tekintély számukra hitükre és életükre nézve. A köztük végzett vallásszociológiai felmérés szerintKamarás István: Kis magyar religiográfia Pro Pannonia Kiadói Alapítvány 2003 nincsenek új kinyilatkoztatásaik, és nem akarnak semmit hozzátenni a Bibliához. Kritikákra védekező írásukban a resztoránusokhoz hasonlóan, hangsúlyozzák, hogy minden tagnak jól kell ismernie a Bibliát. Szerintük nem lehetséges, hogy a tanításról való gondolkozás csak néhány teológiai képzettségű tag feladata legyen, hanem minden kereszténynek igyekeznie kell, hogy Isten kinyilatkoztatását megértse.

Megváltáskép

A Holic csoport a megváltás büntető elégtétel, illetve "helyettesítő áldozatként való értelmezését" elutasítja. Krisztus helyettesítő áldozata véleményük szerint csak elmélet, értelmezés annak ellenére, hogy a helyettesítő áldozattan a legtöbb keresztény egyház alapvető hitnézeteinek részét képezi. Jézus halálát nem tartják eredendően szükségszerűnek, mert véleményük szerint Isten eredetileg azt akarta, hogy elfogadják őt. A bűnök az embert távolítják el Istentől és nem fordítva.

Keresztség

A keresztség kérdésében a karizmatikus és pünkösdi teológiával megegyezően szentlélek keresztség teóriát adoptálták hitnézeteik rendszerébe, melynek lényege, hogy a katolikus csecsemő keresztség érvénytelen és az igazi keresztség hitben történik. Véleményük szerint víz sem szükséges hozzá

Egyházszerkezet Tanításuk szerint az újszövetségi időkben a monoepiszkopátus (egyszemélyi vezetés) gondolata még nem található meg, ennél fogva veszélyesnek tekintik azt, ha közöttük bárki is kiemelt pozíciót szerez. Alapítójuk Gottfried Holic, de a tagok fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy csak az első tagok egyike és nem a vezetőjük, a tagok véleménye szerint a csoportban nincs vezetői hierarchikus tagozódás. Ennek ellenére a különféle bibliai idézetekre hivatkozva az idősebb tagok morális és véleményekre alapuló elvárásai uralkodnak.

Térítés Rendszeres térítési tevékenységük során rendszerint többen (általában 3-4 fő) ellátogatnak egyéb vallások rendezvényeire. Ezeken a rendezvényeken olyan fiatalokat keresnek, akik az ő nézeteik felé érdeklődést mutatnak. Általában többféle módszert alkalmaznak, amelyek lényege egyes személyek másoktól való elkülönítése, beszélgetések kezdeményezése. A beszélgetésekben kritizálják a rendezvényt, a különféle keresztény egyházakat/felekezeteket. A tantételeik hirdetésének egy másik módja, hogy kis hirdető posztereket ragasztanak nyilvános helyekre, melyen mobiltelefonon, vagy e-mail címen keresztül ajánlanak fel kapcsolatot egy vallásosan érdeklődőnek. Ezeken e kis falragaszokon olyan szövegek találhatók mint: "van itt valaki, aki Istent keresi? Mi keresztény vezetők és intézmény nélkül, Jézus példája szerint akarunk élni." Kritikák

Kizárt tagok A kirekesztett tagok gyakran egy szigorú, fundamentalista, de bizonytalanul szabályozott közösségként írják le a csoportot. A hierarchiamentesség gondolata miatt nem volt egyértelmű ki volt "idősebb testvér" pozíciójában, ki az, akinek tekintélye van mások felett vagy akihez segítségért lehet fordulni. A kijelölt vezető hiánya ellenére érezhető volt az állandó kontrollálás egymás felett, sokan érezték úgy, hogy megfigyelve és ellenőrzés alatt élnek. Volt tagok szerint egyeseket erőszakkal áttelepítettek más városokba, szociális nyomás és bűntudatkeltés által megakadályozták őket, hogy tartsák a kapcsolatot szüleikkel, szeretteikkel.

A házassággal kapcsolatos álláspontjukban maguk a tagok is bizonytalanok. A házasság hivatalosan nem volt tiltva a csoportban, de a korábbi tagok nyomást éreztek ellene. Nézeteik szerint minden, ami nem Istenért történik, az bűnös dolog. Ide tartozik a szexuális vágy is, de sorolható ide a televízió nézése, családlátogatás és a kávé fogyasztása is. A csoport fundamentalista nézetei miatt a kirekesztettek gyakran "ok nélkül" lettek kizárva, magát Holicot 2004-ben a csoport tagjai ismeretlen ok miatt távolították el.

Jegyzetek

További információk Németh Géza (1996). Destruktív kultuszok. Nagyvárad: Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kamarás István (2003). Kis magyar religiográfia. Pécs: Pro Pannonia. Lugosi Győző (1994). Szekták. Budapest: Budapesti Ismeretterjesztő Társulat Kamarás István (2010). A "Keresztények": egy szekta születése és gyermekbetegségei Budapest: Gondolat Kiadó A keresztény hit alapvető tanításai Hozzáférés: 2026. június 23. Christen Hozzáférés: 2026. június 23. Kritikákkal szemben védekező német honlap magyarul A Holic-csoport védekezése, G. Kluge, kritikáival szemben. Új deviancia? (rendőri "szemüvegen" keresztül...) Cikk a Dunaföldváriakról 2005. szeptember 22.Dr. Csendes László r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály Webspawner.com Erfahrungen mit der Holic-Gruppe Hozzáférés: 2026. június 23. Kritische Information auf Sekten-Sachsen.de Wayback Machine, Hozzáférés: 2026. június 23. Religionet: "Christen" Wayback Machine, Hozzáférés: 2026. június 23. Vigyázz! Csak a "Keresztények" gyülekezete keresztény egyház?- Szabó Szilvi, főiskolás, zenész írása Szektaprevenciós Szolgálat honlapja dr. Gádoros J., dr. Rácz József: Destruktív és fanatikus szekták, valamint a pszichiáter kompetenciája in: Psychiatria Hungarica, 1993 december, VIII. évf. 513-518.o 4. oldal végétől Former member of the sect called "Holic group" Hozzáférés: 2026. június 23.

Kapcsolódó szócikkek Katolicizmus Kultusz Magyarországon működő egyházak, felekezetek listája Resztoránizmus Szekta Vallásos hit

Kategória:Új vallási mozgalmak Kategória:Protestantizmus Kategória:Fundamentalizmus Kategória:Magyarországi vallási szervezetek