I. Henrik Anglia királya 1100-tól haláláig.
Henrik Hódító Vilmos negyedik fia volt. Neveltetése során megtanult latinul írni-olvasni, és valamennyire a szabad művészetekbe is beavatták, ezért a későbbi krónikák Henry Beauclerc („Könyves Henrik”) névvel illették. Apja halála után két bátyja örökölte országait: az idősebbik Róbert a Normandiai Hercegséget, Rufus Vilmos pedig Angliát. Henrik birtok nélkül maradt, de később megvásárolta Róberttől Cotentin grófságát. Miután egy ideig viszálykodó bátyjai között lavírozott, végleg Vilmos mellett kötelezte el magát. Henrik jelen volt, amikor 1100-ban Vilmos egy vadászbalesetben meghalt, és utána sietve Anglia királyává koronáztatta magát. Feleségül vette a skót király lányát, Matildot, akitől két gyereke született; emellett számos szeretőt tartott, akik több mint húsz törvénytelen gyerekkel ajándékozták meg.
Róbert nem ismerte el Henrik megkoronázását. A két fivér fegyveres viszálykodásának az 1106-os tinchebrayi csata vetett véget, ahol Henrik foglyul ejtette Róbertet, és utána élete végéig fogságban tartotta. A szomszédos uralkodók (Anjou és Flandria grófjai, valamint a francia király) azonban Róbert fiát, Clito Vilmost ismerték el Normandia törvényes hercegének, ezért a következő évtizedekben fel-fellángolt a háború a szomszédokkal.
Keménykezű, néha kegyetlen, de hatékony uralkodónak tartották, aki ügyesen építette ki hatalmi bázisát, és a háborúk során meg tudta osztani ellenségeit. Angliában a meglévő angolszász hagyomány alapjain továbbfejlesztette az igazságszolgáltatási rendszert, javított a közigazgatás és az adóbeszedés hatékonyságán. Henrik támogatta az egyház Gergely-féle megreformálását, de az invesztitúra kérdésében konfliktusba keveredett a nemzeti egyház fejével, Anselm canterburyi érsekkel.
Egyetlen törvényes fia, Vilmos Adelin 1120-ban vízbe fulladt. Henrik lányát, Matild özvegy császárnét jelölte ki örököséül, aki ezután Anjou grófjához, Geoffroyhoz ment feleségül. Henrik 1135. december 1-jén halt meg, de tervei ellenére nem Matild örökölte a trónt, hanem unokaöccse, Blois-i István koronáztatta magát királlyá, ami közel két évtizedes polgárháborúhoz vezetett.
Ifjúsága Származása és gyerekkora, 1068–86 Henrik feltehetőleg 1068 nyarán vagy az év utolsó heteiben született. Valószínűsíthető születés helye a yorkshire-i Selby városa.; A források bizonytalansága miatt azonban az sem kizárható, hogy születése 1069 elejére esik. Apja Normandiai Vilmos volt, eredetileg Normandia hercege, aki két évvel Henrik születése előtt meghódította Angliát. Az invázió során létrejött egy anglo-normann arisztokrácia, amelynek a La Manche-csatorna mindkét partján voltak birtokai.; A nemesség Franciaországgal is szoros kapcsolatokat ápolt (Normandia hercege elvben a francia király hűbérese volt); Franciaországban viszont ekkor még minimális volt a király tekintélye, és az ország inkább csak tartományok laza összessége volt.
Henrik anyja Flandriai Matilda, V. Balduin flamand gróf leánya; anyja révén II. Róbert francia király unokája és I. Henrik unokahúga (Henrik valószínűleg róla kapta a nevét). Vilmosnak és Matildnak négy fia született, közülük Henrik volt a legfiatalabb. Külsőre bátyjaira (Róbertre, Richárdra és Vilmosra) hasonlíthatott, feltehetőleg „alacsony, zömök, hordómellű” és fekete hajú volt. Mivel jóval fiatalabb volt bátyjainál (és Richárd hamar meg is halt), gyermekkorában kevés időt tölthetett velük . Húga, Adela nagyjából vele egykorú volt, lehetséges, hogy együtt nevelkedtek. Gyerekkoráról keveset tudunk, egyes történészek szerint főleg Angliában, mások szerint Normandiában nevelkedett.; ; .(a krónikás Orderic Vitalis beszámol arról, hogyan veszett össze Henrik Róbert és Vilmos bátyjaival a normandiai L'Aigle városában, de a mai történészek kételkednek a történet hitelességében).; Valószínűleg egyházi neveltetést kapott, nevelője Osmund, Salisbury püspöke és Anglia kancellárja volt; ez arra utalhat, hogy szülei egyházi pályára szánták.; Feltehetően tudott latinul olvasni és némileg jártas lehetett a szabad művészetekben. Katonai ismeretekre Robert Achard tanította. Apja 1086. május 24-én lovaggá ütötte Henriket.;
Az örökség, 1087–88 bélyegkép|alt=13th century picture|Henrik 13. századi ábrázolása Vilmos 1087 őszén egy franciaországi hadjárat során súlyos balesetet szenvedett. Henrik Rouenbe sietett, ahol apja ekkor már haldokolt, halálos ágyán ugyanakkor felosztotta címeit és birtokait fiai között. Az örökösödési szabályok ekkor még nem voltak egységesek Nyugat-Európában. Míg Franciaországban a primogenitúra (miszerint a legidősebb fiú örököl mindent), addig Angliában és Normandiában az volt a szokás, hogy a birtokokat szétosztják a fiúk között, úgy hogy a legidősebb kapja a legrégebbi (többnyire legértékesebb) címeket és földeket, a fiatalabbak pedig kisebb birtokokkal kénytelenek beérni.
Vilmos a hagyományt követte, és felosztotta az örökölt Normandiából és a meghódított Angliából álló birodalmát. A legidősebb fiú, Róbert megkapta Normandiát (annak ellenére, hogy fegyverrel fellázadt ellene korábban). Richárd, a második fiú korábban meghalt egy vadászbalesetben, így Anglia koronája Vilmosra szállt. Henrik jelentős pénzösszeget (5 ezer fontot; más forrás szerint 2 ezret) kapott, valamint ő volt az örököse anyjuk szerény buckinghamshire-i és gloucestershire-i birtokainak. Vilmos temetését egy helyi polgár zavarta meg, aki szerint jogtalanul vették el a kolostor (ahol a temetés zajlott) telkét a családjától; Henrik egy megfelelő összeggel kártalanította a tiltakozót.
A két idősebb fivér szinte azonnal összekülönbözött az örökségen. Róbert Angliát is magának követelte, Vilmos viszont átkelt a Csatornán és királlyá koronáztatta magát. Róbert erre elkezdett előkészíteni egy partraszállást; Angliában egyes főurak is támogatták volna. Henrik Normandiában maradt a hercegi udvarban; talán nem akart nyíltan Vilmos pártjára állni, vagy attól tarthatott, hogy Róbert elkobozza örökölt pénzét, ha megpróbál távozni (az ötezer font kb. másfél millió ezüst pénzérmét jelentett, amit nem lehetett észrevétlenül kicsempészni). Vilmos erre elkobozta Henrik angliai birtokait, aki így földönfutóvá vált.
1088-ra kiderült, hogy Róbertnek nincsenek meg a forrásai az invázióra, ezért kölcsönt kért Henrik örökségéből, amit ő visszautasított. Végül Róbert háromezer fontért cserébe létrehozott öccse számára egy grófságot Nyugat-Normandiában. Henrik grófsága a Cotentin-félszigeten feküdt, a cotentini és avrachii püspökségek területén.; Befolyást nyert két anglo-normann főúrra, Hugh d'Avranchesre és Richard de Redversre, akiknek normandiai birtokai az ő grófságában voltak. Róbert inváziós hadereje végül el sem hagyta a partot.
Cotentin grófja, 1088–90 bélyegkép|Odo de Bayeux (középen) Henrik hamar berendezkedett grófságában, és sikerült támogatókat is szereznie. Hívei között volt Roger de Mandeville, Richard de Redvers, Richard d'Avranches, Robert Fitzhamon, valamint Roger salisburyi püspök. Róbert megpróbált visszatáncolni az egyezségtől és visszaszerezni a grófságot, de Henrik ekkorra már eléggé megszilárdította a hatalmát és meg tudta akadályozni bátyja törekvését. Róbert uralma amúgy is eléggé bizonytalan volt, és Henrik grófsága hellyel-közzel függetlenként tudott működni.
A jelek szerint ekkor már sem Róbert, sem Vilmos nem bízott Henrikben. Amikor az angliai felkelés véget ért, Henrik 1088 júliusában Angliába utazott, de nem sikerült Vilmost rábeszélnie, hogy adja vissza neki anyjuk birtokait, így ősszel dolgavégezetlenül tért vissza Normandiába. Időközben azonban a Róbert udvarában élő Odo de Bayeux (apjuk, Vilmos féltestvére) elhitette a herceggel, hogy Henrik azért utazott Angliába, hogy a királlyal összeesküvést szőjön Róbert ellen. Amikor Henrik partra szállt, Odo feltartóztatta és Neuilly-la-Forêtben fogságba vetette. Róbert visszavette a cotentini grófságot. Henrik egész télen fogoly maradt, de 1089 tavaszán a normandiai arisztokraták rávették Róbertet, hogy engedje őt szabadon.
Bár hivatalosan már nem ő volt Cotentin grófja, a nyugat-normandiai nemesek továbbra is Henrik hívei maradtak. Eközben folytatódott a Róbert és Vilmos közötti viszály. Vilmosnak továbbra is gondot jelentettek az uralma elleni lázadások, de közben próbált szövetségeseket keresni Róbert ellen a normandiai és a szomszédos Ponthieu-beli bárók körében. Normandia hercege I. Fülöp francia királlyal kötött szövetséget.
1090 végén Vilmos felbujtotta Conan Pilatus tekintélyes roueni polgárt, hogy lázadjon fel a herceg ellen. Conant a városi polgárság nagy része is támogatta, és sikerült a maga oldalára állítania a herceg helyőrségét is. Róbert a hűbéresei segítségét kérte, Henrik pedig elsőként érkezett Rouenbe. A roueniek nem adták meg magukat, és véres utcai harcok törtek ki a két fél között. Róbert és Henrik kíséretükkel együtt szintén bevetették magukat a küzdelembe, de a herceg aztán visszavonult, öccsére hagyva a harcot. Henriknek sikerült visszaszorítania a lázadókat, és Conant is foglyul ejtette. Henrik felháborodott, hogy egy közrendű polgár az ura ellen lázad, és bár jókora váltságdíjat ajánlottak érte, ledobatta őt a roueni vár fokáról. A korabeli források szerint Henrik igazságosan járt el, amikor példát statuált a lázadókkal, a városi harcokban tanúsított bátorsága pedig növelte hírnevét.
Testvérviszály, 1091–99
bélyegkép|Mont-Saint-Michel apátsága A felkelés leverése után Róbert elküldte öccsét Rouenből, valószínűleg azért, mert több dicsőséget szerzett a csatában mint ő, és talán Henrik megkérte, hogy adja vissza a grófságát. 1091 elején Vilmos király egy meglehetősen nagy sereggel partra szállt Normandiában, hogy tisztázza a helyzetet Róberttel. A két fivér Rouenben megegyezett egymással, eszerint Vilmos megkapott néhány normandiai birtokot és várat; cserébe megígérte, hogy segít Róbertnek visszaszerezni az apjuk által meghódított, de halála után elvesztett Maine grófságot. Ezenkívül segítséget ígért a hercegnek nem engedelmeskedő vazallusok ellen (ebbe beletartoztak Henrik és hívei). Egymást nevezték meg örökösüknek és kölcsönösen kizárták Henriket, amíg bármelyikük életben van.
Henrik és bátyjai között kitört a háború. Henrik zsoldosokat toborzott, de ahogy az ellenség egyre közeledett, korábbi hívei egymás után pártoltak el tőle. Maradék erőivel a jól védhető Mont-Saint-Michel-i apátságba húzódott, ahol 1091 márciusában ostrom alá vették. A krónikás Malmesburyi Vilmos szerint amikor Henriknek elfogyott az édesvize, Róbert engedélyezte vízkészletek beszállítását, amit Vilmos erősen nehezményezett. Az ostrom pontos lefolyása nem ismert, a történészek vitatkoznak azon, hogy 15 napig vagy hat hétig tartott-e, de a végén Henrik elhagyta az apátságot (talán megadta magát és cserébe elvonulhatott), és előbb Bretagne-ba, majd Franciaországba távozott.
Orderic Vitalis szerint Henrik ezután a normandiai határ mentén fekvő Vexin grófságába menekült, híveinek kis csoportjával együtt. 1091 végére Róbert és Vilmos ismét összekülönbözött, és a roueni megegyezés érvényét vesztette. Henrik és csapata 1092-ben a polgárok hívására bevonult a nyugat-normandiai Domfront városába. A város ura Robert de Bellême volt, a lakosok azonban gyűlölték őt, és Henrik egy vértelen akcióban átvette az uralmat. A következő két év során türelmes munkával növelte befolyását és támogatókat gyűjtött. 1094-re már úgy osztogatott várakat és földeket, mintha ő lenne a herceg. Vilmos eközben pénzzel segítette öccsét és bátorította, hogy intézzen támadásokat Róbert ellen. Az így szerzett összegből Henrik egy erős várat építtetett Domfort-ban.