Philipp Melanchthon (ejtsd: filip melankton),Tótfalusi István: Kiejtési szótár született Philipp Schwartzerdt (Bretten (Pfalz), 1497. február 16. – Wittenberg, 1560. április 19.) német teológus, reformátor, Luther Márton munkatársa.
Életpályája Eredeti nevét görög fordításban használta (eredeti német jelentése: "fekete föld"). Heidelbergben és Tübingenben tanult, ahol már 1514-ben előadásokat tartott Arisztotelész filozófiája és a klasszikusok köréből. 1518-ban a görög nyelv és irodalom tanára lett Wittenbergben. Itt csakhamar Lutherhez csatlakozott, tiszta gondolkodást és világos kifejezési módot adott Luther eszméihez, dialektikai ügyességéhez és exegétikai jártasságához. Szelíden mérsékelni igyekezett Luther heveskedő kitöréseit. 1521-ben adta ki Loci Communes Rerum Theologicarum című művét, amely az első nagy protestáns munka a dogmatikai teológia területén, és a szerző életében több mint 50 kiadásban jelent meg. Az Ágostai hitvallás készítésében (1530) rendkívül fontos szolgálatot tett a protestantizmus ügyének. 1541-ben Wormsba és csakhamar ezután Regensburgba ment, hogy az ottani értekezleteken védje a protestantizmus érdekeit, de míg engedékenysége kárba veszett a pápai követnél, a saját pártját is maga ellen ingerelte engedményeivel.
Luther halála után még inkább elvesztette a lutheránusok bizalmát mind a római katolikusoknak a békesség kedvéért tett engedményeivel, mind az úrvacsorai tanban a kálvini irányhoz való közeledésével. Élete végéig folytonos teológiai vitákba bonyolódott, amelyek rendkívül bántották békés lelkületét. Kora tanárként nagyra becsülte, a „Praeceptor Germaniae” (Némethon Mestere) jelzőt adományozták neki. Európa minden részéből özönlöttek hozzá a hallgatók. Írt egy görög és egy latin grammatikát, kommentárokat adott ki több klasszikus íróról, a Septuagintáról, bibliai könyvekről; írt erkölcsi irányú műveket; szerkesztett hivatalos okmányokat, nyilatkozatokat, értekezéseket, válasziratokat; széles körű levelezést folytatott barátaival és kora vezetőivel. Összes művét Bretschneider adta ki Corpus Reformatorum című nagy munkájában (28 köt., 1834–60).
Jegyzetek
Források
Műveinek magyarországi kiadásai Scripta quadam magni illius Philippi Melanthonis … quibus manifestissime declaravit, quid de sacra Domini coena senserit …, Kolozsvár, 1560
Magyarul megjelent művei Melanchthon Fülöp levele, melyet 1553. okt. 12-dikén Körmöczbánya szab. kir. városához intézett; szöveggond. Križko Pál; Hornyánszky Ny., Bp., 1897 (A Luther-Társaság kiadványa) Apologia azaz Az ágostai hitvallás védelme; ford. Mayer Endre; Luther-Társaság, Bp., 1900 (A Luther-Társaság kiadványa) Melancthon beszéde Luther koporsója felett; ford. Paulik János; Igehirdető, Nagybánya, 1907 Apológia, az Ágostai hitvallás védőirata; ford., tan. Bohus Imre, jegyz. Reuss András; Luther, Bp., 2017 (Konkordiakönyv) Értekezés a pápa hatalmáról és elsőbbségéről; in: Luther Márton: Schmalkaldeni cikkek; ford. Groó Gyula, tan., jegyz. Reuss András; Luther, Budapest, 2019 (Konkordiakönyv) Ágostai hitvallás; tan., jegyz. Reuss András, ford. Bódi Emese, Reuss András; 2. jav., átdolg. kiad.; Luther, Bp., 2021 (Konkordiakönyv)
További információk
Boross Mihály: Melánchton Fülöp élete. A nagy reformátor halála három százados emlékünnepére; Osterlamm, Pest, 1860 Két emlékbeszéd Melanchton Fülöp felett. Olvasták dr. Ballagi Mór, és Gönczi Pál; Osterlamm Károly, Pest, 1860 Nissard Dezső: Tanulmányok a renaissance és a reformátió korából. Erasmus – Morus Tamás – Melanchton; ford. Vajda János; Akadémia, Bp., 1875 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadóvállalata) Moczkovcsák Henrik Károly: Melanchthon Fülöp élete; Angol Tractát Társulat, Bp., 1893 Pethes János: Melanchton Fülöp élete; Kókai, Bp., 1897 (A Luther-Társaság kiadványa) Stromp László: "Praeceptor Germanie". Emlékezés Melanthon Fülöpre, születésének négyszázados emlékünnepe alkalmából. Neveléstörténeti tanúlmány; Hornyánszky Ny., Bp., 1897 Podmaniczky Pál: Melanchthon Fülöp; Hornyánszky Ny., Bp., 1918 (Koszorú. A Magyar Prot. Irodalmi Társaság népies kiadványai) Szeberényi Lajos Zsigmond: Luther ultramontán ócsárlói; Evangélikus Egyházi Könyvkereskedés, Békéscsaba, 1929 (Protestáns kulturkönyvtár) Wiczián Dezső: Melanchthon Fülöp. Emlékbeszéd születésének 450. évfordulóján; szerzői, Bp., 1947 Varga András: Molnár Gergely, Melanchton magyar tanítványa; JATE, Szeged, 1983 (Dissertationes ex Bibliotheca Universitatis de Attila József Nominatae) Keveházi Katalin: Melanchton és a Wittenbergben tanult magyarok az 1550-es évektől 1587-ig. Adalékok Melanchton magyarországi recepciójának első évszázadához; JATE, Szeged, 1986 (Dissertationes ex Bibliotheca Universitatis de Attila József Nominatae) Ptolemaeus Claudius: Tetrabiblos. Melanchton Philipp 1553. évi kiadása nyomán; németből ford. Szepesi János; Sindbad, Bp., 1998 Buzogány Dezső: Melanchton úrvacsoratana levelei alapján; Lux–Református Zsinati Iroda Doktorok Kollégiumának Főtitkári Hivatala, Debrecen–Bp., 1999 (Nemzetközi theologiai könyv) Buzogány Dezső: Az úrvacsora tana Philipp Melanchthon teológiájában: különös utalással személyes levelezésére; románra ford. Giorgiov Adrián, előszó Negruţ Paul; Risoprint–Emanuel Egyetemi Kiadó, Cluj-Napoca–Oradea, 2007 Martin H. Jung: Melanchthon és kora; ford. Koczó Pál; Kálvin, Bp., 2012
Kategória:Német teológusok Kategória:Német filológusok Kategória:Evangélikus egyházi személyek Kategória:Reformátorok Kategória:1497-ben született személyek Kategória:1560-ban elhunyt személyek